Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)
2010-08-25 / 196. szám
2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA 3 NOGRAD MEGYE Holttest a holtágban S. K. M. J. Öt út újult meg Kesziben Ludányhalászí. Egy női holttestet emeltek ki a balassagyarmati tűzoltók kedden a szociális otthon mögül, a Ménespatak holtágából. A hölgy az intézmény lakója volt, aki az ott dolgozók elmondása szerint több napja tűnt el. A tűzoltóság átadta a helyszínt a rendőrségnek - tájékoztatta lapunkat Szeles Péter, a Nóg- rád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az elhunyt 52 éves nőt egy másik gondozott találta meg - mondta érdeklődésünkre Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő, hozzátéve: a helyszíni szemle adatai, valamint az elsődleges orvosi vélemény alapján idegenkezűségre utaló nyom, körülmény nem merült fel. A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Szécsényi Rendőrkapitányság. Hétvége Szilvaszombattal A Nyárfa, a Kiskút, a Forrás, a Sági utcák és a Bányász köz felújítása készült el a közelmúltban Karancskesziben. Az uniós projekt keretében zajlott beruházás záró rendezvényét tegnap tartották a településen. A kétezer fős településen mindenki szilárd burkolatú úton érheti el házát, egy másik forrásból járdaépítés kezdődött T. Németh László Kétbodony. Nyolcadik alkalommal, újabb gombócfőző rekordkísérlettel, folklór- és más, szórakoztató programokkal augusztus 28-án rendezi meg a település önkormányzata a Szilvaszombatot. A művelődési ház ligetes kertjében 9 órakor kezdenek a helyi, megyei, Heves és Pest megyei valamint külföldi gombóckészítők, Holes Imre polgármester 9.15 órakor köszönti a vendégeket. Míg a finomságokat főzik, hagyományőrző együttesek fellépése szórakoztatja a vendégeket. Tizenegy óra és dél között lesz a gombócételek zsűrizése, a gombócevő versenyt pedig 12-13 óra között tartják meg. Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke 14 órakor mondja el köszöntőjét, ezután lesz a díjátadás, miután folytatódik a folklór- műsor. Az esemény további részében alsópetényi és balassagyarmati táncosok, valamint a Crystal együttes produkcióját tekinthetik meg a résztvevők, majd szabadtéri bál zárja a rendezvényt. Karancskeszi. Öt önkormányzati út felújítására nyert uniós támogatást az ÉMOP 3.1.3 keretből Karancskeszi önkormányzata. Az ünnepélyes záró rendezvényen Kurunczi István polgármester elmondta, hogy a beruházás révén immár jobb utakon közelíthetik meg földjüket, ipari létesítményeiket a helyi vállalkozók, a templomot a marakodjak, de általában is elmondható, hogy a kétezres településen mindenki szilárd burkolatú úton érheti el házát, s már csak egy-két rosszabb állapotú utca található az önkormányzat fennhatósága alatt. Mint fogalmazott, az említett öt utca volt a legrosszabb állapotban, korszerűsítésük már nem várhatott. Harmadszorra pályáztak sikeresen, s az összesen harminchárommillió forintos beruházáshoz huszonkilenc és félmillió forint támogatást nyertek el. A járdaépítés ugyan kikerült az elképzelésből, de a községvezető nagy örömére erről sem kell lemondaniuk, hiszen egy másik forrásból erre is jutott. A polgármester köszönetét mondott a NORDA jelenlévő képviselőinek a támogatásért, a képviselő-testületnek, hogy egyöntetűen támogatták az elképzelést, a tervező Salgóterv Kft.-nek és a He-Do Kittnek a gyors tervezésért, illetve kivitelezésért. A munkát a közbeszerzésen nyertes cég jó színvonalon végezte el, a település tehát gazdagodott és fejlődött, nagy lépést tett lakói esélyegyenlőségének megteremtéséért, a község arculatának javításáért. Az útfelújítási program a ciklus elején, 2007-ben megkezdődött, s mára már csak egy-két út vár felújításra, ez lesz a következő ciklus egyik kiemelt feladata. A Kiskút utca a mezőgazdasági földek megközelítésében segít a vállalkozóknak, a Nyárfa út a marakodj templomhoz vezet. A Sági út egyfajta összekötő szerepe miatt volt fontos, a Bányász közben korábban az eső sártengert eredményezett. A Forrás út a szeméttelepre vezet, de mezőgazdasági területek elérhetőségét is segíti. Az idén várható további fejlesztések befejezésével Karancskeszi nagy lépést tett az életszínvonal emelése felé, amelyek között az utcák kiemelt helyet foglaltak el. Kijelenthető, hogy a település megújult úthálózata az egyik legfontosabb infrastruktúra szempontjából csaknem százszázalékosnak tekinthető. Új IfMsS Bajor kaland sok látnivalóval Mihalik I. _________________ Sz écsény. A Lipthay Béla Mező- gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tizenhárom diákja nemrégiben egyhetes kiránduláson vett részt Bajorországban. Az iskolának már 21 éve van kapcsolata Kreisjugendrig ifjúsági szervezettel. Ennek jegyében rendszeresek az évenkénti csereüdülések. A Lipthay csoportja augusztus 9-én indult útnak, Királyné Bartus Nikoletta, Kiss Kitti és Fülöpné Asztalos Mónika tanárnők kíséretében. A helyszínen a szervezet elnöke, Josef Zellmayer bajor parlamenti képviselő fogadta őket, de jelen voltak a vezetőség tagjai is. Első nap megismerkedtek Kelheim nevezetességeivel, dunai hajókiránduláson és sólyomröptetésen vettek részt. A másodikon Münchenben megtekintették az Allianz Arénát és a fő tér, a Marienplatz látnivalóit, továbbiakban pedig a straubingi ipari park üzemeit. Fogadta és köszöntötte a küldöttséget Alfred Reisinger Landrat tanácselnök, később láthatták a térség legnagyobb sörfesztiváli felvonulását. A fiatalok és pedagógusok találkoztak a Leonardo da Vinci-prog- ram keretében bajor gyakorlaton résztvevő diákokkal és Király Tibor kísérő tanárral. Bodenmeis-ban ezüstbánya múzeumban és egy üvegfúvó üzemben jártak, de képet kaptak a hegyimentők munkájáról és hegymászásra is volt lehetőségük. A búcsúesten a magyar diákok műsorral, ajándékkal köszönték meg a vendéglátást, Josef Zellmayer viszonozta figyelmességüket. BARATHI OTTO Kiszolgál(tat)va, 2010 Gyakran támad „dezsavű” érzésem az üzletekben bevásárlásaim, a közszolgáltatóknál ügyintézéseim során, miként egyes vállalkozások nálam végzett munkája alkalmával is. Ezekből a „korábban már meg történt” - jobbára visszás - emlékeimből egy dolgozatra is telne tőlem, ám itt csak egyes friss és többnyire általánosítható) benyomásaimat említem. Nekem úgy tűnik, egyes áruházláncok helyi egységeiben kevesebb az eladó, mint az üzletek megnyitáskor, 15-20 évvel ezelőtt volt A roskadozó pultok labirintusában, az áttekinthetetlen árucikk-halmazok között elvétve találkozom eladóval, akitől eligazítást kérhetnék. Tudom - megkapom naponta - az áruház önkiszolgáló, ne csodálkozzam, ha senki nem kérdezi, mit keresek. A multiknem ígérték azt sem, hogy köszönni, visszaköszönni fognak, érthető, többségük ma sem beszél magyarul. Ellentétben alkalmazottaikkal, akik kommunikálhatnának velem, de mintha nem szívesen tennék. Viszont fő feladatukként figyelnek, feszülten. Én meg berzen- kedek, mert nem kiszolgálva, hanem kiszolgáltatva érzem magam Ellenben egyes közszolgáltató társaságok és hivatalok esetében a változás látványos. Külsőségekben. Több ügyfélszolgálati iroda korszerűen berendezett, az ügyintézés elektronikus. Ezzel szemben és az ígéretek ellenére a sorban állás nem szűnt meg, legfeljebb sorszámmal kezében várakozhat az ügyfél Egyes cégek nem hogy interneten, de telejb- non sem érhetők el, ügyintézőik nem udvariasan beszélnek velem, de flegmán, kioktatva, nem hivatásszerűen, inkább „szívatás-szerűen ”, már bocsánat.. Szerencsére, vannak kivételek. Elismerésem az önkormányzat vagyonkezelő, illetve városgazdálkodási társasága egyes ügyintézőinek. Minőségi munkát végez lakásomban is az év vállalkozói díjával kitüntetett ügyvezetőiről is ismert faipari kft. Ugyanakkor szinte mindenütt van még mit tenni az ügyfélbarát ügyintézés érdekében, hogy az ember ne érezze magát kiszolgáltatottnak, mint 20-30 évvel ezelőtt - amire a „dezsavű" érzésem utal - 2010-ben is. Remélem, már nem sokáig. Testvértelepülési találkozó NMH-információ NÓgrádkÖvesd. Nógrádkövesd, a szlovákiai Garamkövesd (Kamenica nad Hronom) és az olaszországi Cabras vezetői az elmúlt időszakban felvették egymással a kapcsolatot és közösen elhatározták, hogy egy testvértelepülési okmányban lefektetik az együttműködési céljaikat és elveiket. Nógrádkövesd a kapcsolatok erősítése érdekében pályázatot nyújtott be az „Európa a Polgárokért 2007-2013” programra, amely támogatásban részesült. Ennek köszönhetően augusztus utolsó hétvégéjén ez a falu látja vendégül Garamkövesd és Cabras települések delegációit. A kulturális műsorokkal, a környék hagyományőrző csoportjainak fellépésével színesített rendezvényen a résztvevők a testvértelepülések delegációival együtt a gyakorlatban bővíthetik az Európai Unióról és alapértékeiről meglévő ismereteiket. Bekapcsolódhatnak továbbá az Európa jövőjéről szóló közös gondolkodási folyamatba. A pályázatnak és az előzetesen megfogalmazottaknak megfelelően az együtt gondolkodás kiemelt célja a határon átnyúló kapcsolatok erősítése; a közös hagyományok őrzése, valamint az értékek átadása. Mindemellett a fiatalok aktivizálását és a környezettudatos szemléletformálást is fontosnak tartják az érintett települések. Lépcsőzni készülnek Schveiczer K. Tizennyolc emeletnyi légszomj vár a tűzoltókra - a győztesre pedig ünneplés FOTÓ: ARCHÍV/GYURIÁN TIBOR Salgótarján. Még három hetük van a lánglovagoknak arra, hogy felkészüljenek az idővel, no és a Garzonház magasépületének tizennyolc emeletével való küzdelemre. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal karöltve szűkebb hazánk tűzoltóságai ugyanis ez év szeptember 15- én rendezik meg második alkalommal a „Salgótarjáni tűzoltó lépcsőfutó versenyt”. A tarjáni ikertornyok előtti területet várhatóan nem csak megyénk hivatásosai és önkéntesei fogják elfoglalni, hiszen a tervek szerint a gyöngyösi, a hatvani és váci tűzoltóságok is képviseltetik majd magukat. A megmérettetésen mind az egyéni, mind a csapateredményeket értékelik és díjazzák.