Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)
2010-08-16 / 189. szám
2 2010. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Minden azt igazolta: érdemes volt bő egy hónappal elhalasztani a tizenkettedik Grátisz Tóparti Randevút. Hamisítatlan nyári időben, szinte fülledt melegben piknikeztek a tó árnyas fái alatt az emberek: a szabadtéri színpad felől a hangulatot megalapozó zene szólt, a kondérokban Totyogtak az ételek, a padoknál baráti társaságok verődtek össze, árusok kínálták portékáikat, a gyerekek ugrálóvárban hempergőztek - s mindez rálátással Maconka gyöngyszemének sima víztükrére. Látványos programok és finomságok a tóparton Szabó A. Bátonyterenye - Maconka. a színpad előtti sétányon elsőként Vágvölgyi Zoltánba, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság civil referensébe botlottunk bele, aki motoros szimulátort hozott a „randevúra”. A gépnél a közlekedést tanulni vágyó gyermekek ültek, akik virtuálisan valódi forgalmi szituációkban, baleseti helyzetek közepette lavírozták járműveiket.- A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara meghívására jöttünk Maconkára, nagyon szívesen. A szimulátor már negyvenhárom rendezvényen szerepelt, s hihetetlen mértékben fejleszti a gyermekek baleset-megelőzési képességeit - mondta a referens, aki vidáman üdvözölte dr. Tordai Pétert, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, aki biciklivel érkezett a tóhoz feleségével és tizenhárom éves kislányával. - Két éve már kijöttem ide, s annyira megtetszett a rendezvény hangulata, hogy most kihoztam a családomat. Itt vannak a kézművesházunk kiállítói is - mutatott a standokra az elnök. S valóban: idén sem hiányozhattak a kézművesek a maconkai randevúról. Csengődi Ottó, a Kereskedelmi és Iparkamara salgótarjáni és varsányi kézművesházának tagja természetes anyagokból, talált gyökerekből, kérgekből készült egyedi várait, vadászfiguráit, népi jellegű páváit, kakasait tárta a nagyközönség elé. - Tíz éve készítem a figurákat, amelyek közül három is szerepel Keszthelyen, az országos vadászkiállításon. Vajdahunyadvárában zsűrizték őket - magyarázta az alkotó, aki mellett Saxinger Gyuláné aranykéz díjas kézműves mester kínálta szép nyakláncait, gyűrűit, ékszereit. - 1982-től kézműveskedem, vállalkozásom is van, sok mindennel foglalkozom: festek tányért, porcelánt, kötök, horgolok, gyöngyöt fűzök. Mindent magam tervezek, tanítom a gyerekeket gyöngyöt fűzni, a kihaló mesterségeket szeretném átadni. Mindegyik tóparti randevún itt voltam a Hírlap meghívására - jegyezte meg az egykori vezető óvónő, megölelve egykori kedves óvodását, a Mindenkinek voltak speciális hozzávalói a főzőversenyen Nógrád Megyei Hírlap főszerkesztőjét, Kopka Miklóst. Szókéné Rózsa Ilona salgótarjáni babakészítő a csuhébaba készítés fortélyait nagymamájától tanulta, s most mindenkit megörvendeztetett kis figuráival. Czene Gál Elemér, a Személy- , Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara megyei elnöke arról számolt be: immár harmadszor tartják családi napjukat Maconkán, kapcsolódva a Nógrád Megyei Hírlap rendezvényéhez és a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara kamarai napjához.- Több százan vagyunk itt, vagyonőrök, vagyonvédelmi szervek, amelyek kötelező kamarai tagsággal bírnak. Ötfős szakácsgárdánk gulyáslevest és csülökpörköltet főz négyszáz emberre, meghívtuk a tűzoltóságot, a rendőrséget, íjász- és motoros bemutatót tartunk, egészség- ügyi tanácsadást, vérnyomásmérést végzünk. Ez a nap a gondtalan együttlétről, mulatozásról A megfelelő kevergetés elengedhetetlen a jó ételhez szól - fogalmazott Czene Gál Elemér. Kaszás Ottó elnökségi tag hozzátette: -az időjárást szinte megrendeltük, a jó társaság pedig megalapozza a hangulatot. Míg a vendégek az elkészült ételeket kóstolgatták, a színpadon Plachy György, a Nógrádi Média Kiadói Kft. kiadóvezetője konferálta fel a fellépőket: a Savaria Táncegyüttest, a dorogházi asszonykórust, Berecz Veronikát - aki szintetizátoron játszott - a Lucky Bulls country táncegyüttest, a mesemondókat és hastáncosokat. A Nógrád'Megyei Mérnöki Kamara halászlét és bográcsgulyást készített, s lakossági fórum keretében a maconkai víztározó rekonstrukciós munkáival is megismertette az érdeklődőket. A Márkházi Pálinkafőző Társaság Kft. halászlevet főzött. - Amit nem tudunk pálinkaként megfőzni, most felhasználjuk - tréfálkozott Szelei Sándor ügyvezető és Dobsa Ica irodavezető, akik finomabbnál finomabb pálinkáikat kínálták, s még a főzőverseny fődíjait is biztosították: a győztes szeder,- a második helyezett birs-, a harmadik szilvapálinkát vihetett haza. A főzőverseny zsűri elnökét, a rendezvény házigazdáját, Lavajné Dóka Évát, Bátonyterenye polgár- mesterét is elcsíptük egy szóra, aki a tóról beszélt. - Ez a rendezvény a nyitórendezvénye a tó fejlesztésére irányuló, mintegy fél- milliárd összköltségű beruházásnak, amely a térségi vízrendezést, a vízrendszerek fejlesztését szolgálja. 445 milliós támogatást nyertünk el. Az 1975-ben épült víztározó az ár- vízvédelem mellett Bátonyterenye vízbázisául is szolgál, s emellett nagyszerű szabadidős tevékenységet nyújt - fejtette ki a polgármester. Nagy- Majdon József és barátai évek óta lejárnak a tóhoz. - Bár nem vagyok horgász, szívügyem a tó, s minden olyan rendezvényt támogatok, mely a közösséget szolgálja. Ez a nap jó alkalom egymás megismerésére, arra, hogy egyszerűen jól érezzük magunkat. Az összefogás jegyében vagyunk itt, a nyugalom szigetén. A tó jó példa arra, hogyan lehet egy víztározóból országosan elismert horgásztó - mondta Nagy-Majdon József, akinek csapata narancsos vaddisznópörköltet főzött polgármester-jelölt módra. A Nógrádi Média kiadói csapata - Homoga László, Sebestyén Csaba és Juhász István vezetésével - bográcsgulyás körül tüsténkedett, míg Méhes András társasága káposztaágyra terített szarvaskolbászt és pontyszeletet varázsolt elő. A Gázszervíz 3000 Bt. Salgótarján, Vasvári Köz 8. nevű csapat főszakácsa, Cseke György halászlevet készített hagyományos módon, de resztéit májjal, rántott patisszonnal, vagyis „hamis halfilével” és a Peffer LászlónéáItal készítette kapros-túrós lepénnyel is kínálták az arra járókat. Elhagyva Maconkát ismét megállapíthattuk: ez a nap a valódi önfeledtség, a derű, az együttlét, a vidám eszmecsere napjává nemesült - ráadásul festőién szép és megnyugtató természeti környezetben. A korábban főzött pálinkák is nagy sikert arattak Munkában a zsűri, volt miből válogatni a lapunk tóparti randevúján £ 1 A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara és vendégei először csatlakoztak a rendezvényhez