Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)
2010-08-14 / 188. szám
12 2010. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT SPORTTÜKÖR A csapat ereje Hegedűs Henrik Sokan mondják, hogy az egyéni sportágakban sem a kiemelkedő egyéniségek mutatják egy nemzet erejét, hanem a csapat nagysága. Ez jutott eszembe most, az úszó Eb magyar „aranycsütörtökén”, pontosabban annak utolsó versenyszámát, a női négyszer kétszáz méteres gyorsváltót látva- nézve. A magyar úszósport Damyi és Egerszegi „kiöregedése” után kisebb válságidőszakát élte. A fordulatot a 2005-ös ifjúsági Eb hozta meg, ugyancsak itt, a Margitszigeten. Akkor már működött egy bázis, amit Jövő SC hívtak és hívnak ma is, és egy szellemi vezér, az egykori világbajnok és olimpiai ezüstérmes, Verrasztó Zoltán. Ez a bázis kezdte „kitermelni” azokat a ma már klasszisként csillogó sportolókat, mint a Verrasztó testvérek, vagy Gyúrta Dani. Aztán a hullám, hogy stílszerűen szóljunk, tovább áramlott, le, vidékre, Pécsre, Bajára, Zalaegerszegre, Székesfehérvárra, Miskolcra hogy csak a nagyobb központokat emlegessük. Igen, a Jövő SC megjelenésének, kitartó, ösztönző munkájának (is) köszönhető, hogy Baján feltűnt Hosszú Katinka, hogy Pécsen egyre inkább kimagaslott Jakabos Zsuzsa, hogy Ajkán előbukkant Kis Gergő, és hogy a mostani Eb monstre magyar csapatában zalaegerszegi, békéscsabai úszók is versenyeznek. Abban is biztos vagyok, ha nincs ez a 2005-ös „belendülés”, ma aligha beszélhetnénk nívós nógrádi úszásról, közvetve tehát a Gagarin DSE, azon belül az egyik legnagyobb reménység, Tóth Zsófi Zsanett is rengeteget köszönhet a Jövő SC-nek. Ez a kis eszmefuttatás jutott eszembe ezen a csütörtöki estén, amikor Verrasztó Evelyn káprázatos hajrájával behozta első helyre a gyorsváltónkat. Van tehát úszócsapatunk, fellendülőben az úszás és reménykedjünk abban, hogy nemsokára a tarjáni tehetségeket is ott találjuk majd valamelyik világverseny magyar válogatottjában. Magyar kupanap Tullnban Tóth Zsófi Zsanett és Földi Róbert különversenye Szívmelengető látvány: egy 12 éves kislány és egy régi harcos vezeti a mezőnyt (jobbra fent) Hosszútávúszás Nem okoztak meglepetést - azaz hozták a papírformát - a salgótarjáni úszók a hagyományos tullni nemzetközi úszómaratonon, hisz a különböző kategóriákban mindannyian kupával díjazott dobogós helyeken végeztek. tonis Míg a budapesti úszó Európa- bajnokságon 200 vegyesen Cseh László gigászi harcot folytatott az ambiciózus, trónfosztásra készülő - és annak harsányan hangot is adó - osztrák Markus Rogannál, azokban a pillanatokban az ausztsem Eb szinten, de azért érdekes párhuzam alakult ki. A házigazdák, versenyzők és a tullni tó fürdőzői a műsorközlő óriás hangfalain keresztül ugyan is rádión hallhatták a margitszigeti szoros küzdelmet és szorítottak kiválóságukért, de a végén egy parányi magyar csapat örülhetett A két nagy ellenfél, Zsófi és Robi az eredményhirdetésnél riai Tullnban ugyancsak megküzdőitek a magyar és hazai hosszútávúszók is egymással az 1000 méteresnek mondott, de a valóságban legalább 120-150 méterrel hosszabb távon - igaz koránt jobban, akik pár perccel előbb érkeztek a célba és ők is bekapcsolódtak a „fiilelésbe”. Ők a salgótarjáni Gagarirt DSE és a tarjáni Triatlon, Hosszútávúszó és Szabadidős Klub versenyzői voltak, akik az utóbbi években közösen járnak a sógorok hagyományos tullni versenyére, s ahol rendre kiválóan is szerepelnek.. Most sem alakult ez másképp, mert a junior lányok között az kor- osztályos ob-ra is bejutott Rózsin Szabina 15 perc 23 másodperccel nyerte korosztályát és az eliten kívüli női abszolútot, ahol Bratek Fanni 16:14-el bronzérmet szerzett. A felnőtt férfiaknál a triationba beleszeretett, de azt alig több mint egy éve űző Széli Tamás nem volt elragadtatva úszásával, mert a szemüvege alá ment a tó nem éppen kristálytiszta és átlátható vize, ezért nehezebb volt tájékozódnia, de azért még így is kategória-harmadikként gázolt ki a partra 18:31-es idővel. Hatalmas presztízsharcot hozott a férfi és női elit kategória, a rutin, valamint a fiatalos lendület és hév, a fékez- hetetlen ambíció összecsapása, hisz majd egy hónappal ezelőtt ugyanitt a 12 éves Tóth Zsófi Zsanett úgy nyert, hogy az összes 1 kilométeren indulót (beleértve a férfiakat is!) legyőzte. Most viszont a munkahelyi elfoglaltság miatt csak keveset edző és versenyző, valaha tullni törzsvendég Földi („Gumi”) Róbert is szakított időt így már Ausztriába utazván egész úton ment az incselkedés Zsófi részéről, aki minden áron meg akarta szerezni „Gumi” skalpját is, ami utóbbi úszómúltját ismerve csodának nézett ki. A két magyar már a rajtnál az élre vágott a mintegy 80 fős mezőnyben (melyben az 5 kilométeres távot is többen teljesítették) és majd fél távig egymás mellett tempóztak, de aztán fokozatosan előjött a rutin és férRuzsin Szabina fierő, a már Európa-Kupán is indult, magyar bajnokságokon edződött és szép eredményeket is elért Robi végül 13:19-es idővel elsőként futott ki a tóból, de „TGV” sem szégyenkezhet, 13:53 perccel nyerte a női abszolútot, méghozzá az elit szintidőtől jobb eredménnyel. Igaz, a házon belüli trónfosztás most elmaradt, de Zsófi tehetségét és akarat(os- ság)át ismerve egyszer csak bekövetkezik, szerinte már igen hamar. Legyen igaza. Sikeres övvizsgák KARATE, Nemzetközi kyokusliin-edzőtábor Sempai Ábel Máté legfiatalabb vizsgázóként teljesítette az 1. dános mestervizsgát Pilismaróton nemzetközi edzőtáborban vettek részt az elmúlt héten a nógrádi kyokushin karatékák. Az edzéseket az Olaszországban élő japán Shihan Wakiuchi Tsutomu 6. dános mester vezette. A tábor zárásaként az övvizsgán szép nógrádi eredmények születtek, Ábel Máté (Salgótarjáni TKKC) 1. dános mester- vizsgát tett. Az STKKC-ből sikeres vizsgát tett: 10. kyu-ra: Oravecz Gergő, Oravecz Áron, 9. kyu-ra: Kovács Tamás, 8. kyu-ra: Szabó Imre, Takács Balázs, Pájer Péter Balassagyarmati és szécsényi vizsgázók: 10. kyu-ra: Kovács Gábor, Varga Máté, 9. kyu-ra: Vanya Noémi, 8. kyu-ra: Harik Ferenc, Fekete Bence, Szilágyi János, Siket Anna, Dóbiás Zsolt, 7. kyu-ra: Oravecz Máté, Kakas Lili, ó.kyu-ra: Rigó Bertold, DűzMahmutCan, Fábián Agnes, Fábián Anita, Vanya Máté, CservinákKira, 5. kyu-ra: Krenács Loretta, Krenács Mirella,Krenács Csaba, 2. kyu-ra: Zachar Krisztián, Pozsonyi Gábor, Bertalan Alexandra. Felkészítő edző: Sempai Vankó Sándor 2. dán. Tipp-Top játék. Ezen a héten Hényel Zoltán, etesi olvasónk beküldött szelvénye került megjátszásra. Játékosunk tippjei a hétvégi mérkőzésre a következők: AZ Alkmaar - Groningen 1, Monaco - MOntpellier 1, Sevilla - FC Barcelona 2, a várható nyeremény 18 860 Ft. Magyar „mesterhármas" a medencében úszás Úszó Eb Budapest Verrasztó Evelin otthon felejtette műkörmét - most bánhatja Három arannyal és egy ezüsttel gazdagodott a magyar éremgyűjtemény a budapesti úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Hosszú Katinka és Gyúrta Dániel, továbbá a 4x200 méteres női gyorsváltó kontinenselső lett, Verrasztó Evelyn pedig második lett egyéniben. Flosszú Katinka és Verraszt Evelyn a 200 méteres vegyesúszás döntőjében remekelt: előbbi, az Európa-csúcsot tartó, Amerikában tanuló bajai kiválóság - a 400 m vegyes ezüstje után - ezúttal ellenállhatatlannak bizonyult, egyedül a parton barátnő, a medencében hatalmas rivális Verrasztó tudta vele a lépést, helyesebben a tempót tartani. Olyannyira, hogy célba éréskor, elképesztően izgalmas és roppant élvezetes csatában egyetlen század (!) döntött az Európa-bajnoki rekordot felállító Hosszú (2:10.09 perc) javára.- El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. A 400 m vegyes után, amit nem sikerült megnyernem, hallottam egy-két rosszindulatú megjegyzést, például, hogy „dresszúszó” vagyok, tavaly az egésztestes ruhában tudtam nyerni, idén meg már nem. Most bebizonyítottam, hogy ez nem így van - nyilatkozott az úszónő.- Ezt a versenyt a mellúszásommal nyertem meg, mert bár időben nem vojtam sokkal jobb, mint tegnap, de a mai technikámmal sokkal több maradt bennem a végére. Délelőtt Bodor Ricsi és Cseh Laci segített „összerakni” a mellúszásomat, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Időben 2:10 alatt akartam végezni, de nem leHosszú („ujjú’) Katinka érthetően boldog hetek elégedetlen, hiszen győztem - így Hosszú.- Jó versenyt csináltunk, de én személy szerint lehettem volna egy kicsit gyorsabb is, mondjuk egy századdal - kezdte értékelését Verrasztó Evelyn. - Nem tudom, más mit érezne a helyemben, én azért egy kicsit csalódott vagyok. Ha viszont már valaki megvert, annak örülök, hogy ez Katka volt - reagált Evelyn a másfél centis vereségre. Gyúrta Dániel a 200 méteres mellúszásban világbajnokhoz méltóan szerepelt. Most - szokásával ellentétben - nem engedte maga elé a mezőnyt, hanem kezdettől felvette az utazó sebességet, féltávtól pedig egyértelművé tette, ki az úr a háznál, pontosabban a hosszabbik mellszámban: fokozatosan növelte előnyét, s Európa-bajnoki csúccsal, 2:08.95 perces idővel ért célba - a magyar úszósport 63. Európa-bajnoki aranyát kiérdemelve. A finálé másik magyar résztvevője, Molnár Ákos a nyolcadik lett. — Már magam is elgondolkodtam azon, hogy előbb nyertem világbajnokságot, mint Európa-bajnokságot, most azon vagyunk, hogy a hármas összejöjjön az olimpiával - mondta Dani, akit sokan személyesen is ismernek megyénkben, hisz Róma világbajnokaként tavaly ellátogatott a salgótarjáni uszodába és nagysikerű élménybeszámolón vett részt a megyei könyvtárban. - Nagyon boldog vagyok, fantasztikus volt a közönség, végig hallottam a biztatást, nagyon felemelő érzés így úszni. A részidőket tekintve szinte minden úgy történt a futam során, ahogy edzőmmel elterveztük. A csütörtököt záró programban, a 4x200 méteres női gyorsváltók döntőjében robbant a magyar bomba: a négyes - Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn - nagyot harcolt a vetélytársakkal, s végül pompás csattanóként első lett, a nap harmadik magyar Eb-ara- nyát kiérdemelve. A100 méteres női pillangó elődöntőjében Dara Eszter 58.99 másodperccel a nyolcadik időt produkálta, így még éppen becsusszant a pénteki fináléba. Nincs viszont magyar a legjobb nyolc között 100 m férfi gyorson, miután Kozma Dominik (49.25 mp) a 10., Takács Krisztián (49.69) pedig a 15. lett az elődöntőben. Amiben viszont még nagyon reménykedhetünk, az a vasárnap, ahol Cseh Laci és Kiss Gergő még alaposan javíthat az eddig is kiváló magyar mérlegen.