Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-14 / 188. szám

5 2010. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT GAZDASÁG Becsapott az utazási iroda, itthon mit tehetek? hibás teuesítés Olvasónk egy utazási irodával ment el nyaralni. Az ajánlatban egészen más körülmé­nyek, sokkal jobbak sze­repeltek, mint amit való­jában kapott a pénzéért. jogos a panasz, valóban hi­bás teljesítés történt. Ilyen­kor azonban nem szabad megvárni a hazaérkezést, már a helyszínen reklamálni kell, ha az ember kártérítést akar. Amint az úr írta, indu­láskor is nyilvánvaló volt a „turpisság”: a busz kényel­metlennek bizonyult, nem olyannak, amilyet ígértek, a szállás sem volt négycsilla­gos, és az étkezés is sok kí­vánnivalót hagyott maga után. ha valaki utazási irodával indul nyaralni, és már az elején hasonló gondok adód­nak, akkor azt rögtön jelezni kell az utazási iroda kiren­delt képviselőjének. (Olva­sónk levele szerint ő a kez­dettől fogva velük volt.) A képviselőnek kötelező jegy­zőkönyvet felvennie a hely­színen. Ha erre nem hajlan­dó, akkor ezt az utas vagy az utasok is megtehetik. Ilyen­kor fontos, hogy két tanú hi­telesítse a dokumentumot. A hibás teljesítést a helyszínen orvosolni kell. Ha ez nem le­hetséges, hazaérve a jegyző­könyvet be kell mutatni az utazási irodának, amelynek kártérítést kell fizetnie, árle­szállítás formájában például. MINT A LEVÉLBŐL kiderül, ol­vasónk az utazás helyszínén nem, hanem csak itthon lé­pett ügye érdekében. Utólag azonban már nehéz bizonyí­tani az állítást (a bizonyíték a helyszínen készült jegyző­könyv lenne). MIVEL A SZOLGÁLTATÓVAL pol­gári szerződést kötöttek, a kárvallottak a lakóhelyük szerinti békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhat­nak. ■ Rados Virág kérjük, írja meg , fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Eddig több mint 40 ezer fizetési meghagyás iránti kérelem érkezett a köz­jegyzőkhöz, akik 38 ezret már ki is bocsátottak. Kende Katalin Beindult az úgynevezett csopor­tos kérelembenyújtás is, amely- lyel a nagy közüzemi szolgálta­tók, illetve a követeléskezelő cé­gek élnek, így egyidejűleg több ezer beadványt fogadhat a Ma­gyar Országos Közjegyzői Kama­ra (MOKK) elektronikus rend­szere - tudta meg a Világgazda­ság Tóth Ádám elnöktől. Még ritka az egymillió forintot meghaladó követelés. Általában 30-100 ezer forint közötti össze­gek miatt lépnek fel a jogosul­tak. Figyelmet érdemel, hogy vi­szonylag sokan érvényesítenek kisebb értékű, 5-10 ezerforintos követeléseket - mondta el Tóth Ádám. A tapasztalatok szerint az ilyen összegeket gyakorta „veszni hagyták” az érintettek, most az is inspirálhatja őket a fellépésre, hogy a korábbinál sokkal rövidebb idő alatt juthat­nak hozzá a pénzükhöz - véleke­dett. Ismeretes: június elsejétől közjegyzői hatáskörbe került a fizetési meghagyásos eljárás. így egyszerűbben, lényegében vál­tozatlan költségekkel, de gyor­sabban érvényesíthetők a lejárt pénzkövetelések. A bíróságok ugyanakkor évi mintegy 600 ezer ügytől mentesülnek. A közjegyzők az elektronikus kérelmekre három nap alatt ki­bocsátják a fizetési meghagyást. A jogi személyek, ügyvédek, jog­tanácsosok kizárólag elektroni­kus (e) utat vehetnek igénybe a MOKK honlapján keresztül. Csaknem négymilliárd euróval megkurtították az Európai Unió tagországai a közösség 2011-es költségvetését, csütör­tök késő este Brüsszelben. (A csökkentés főképp a nettó be­fizető nagy államokat érinte­né.) A nem jogi személyiségű társa­ságoknak, szervezeteknek 2011 januárjától lesz kötelező az e-út. Addig - miként a természetes személyek - választhatnak az elektronikus és a hagyományos, papíralapú beadvány között. A A 27 tag 126 és fél milliárd eurós költségvetést hagyott jóvá, ez 3,6 milliárddal kevesebb, amennyit az Európai Bizottság, a közösség végrehajtó szerve akart. A költségvetési terv most az Európai Parlament elé kerül, miközben októberig tárgyalnak papíralapú ügyintézés határideje 15 nap, és a természetes szemé­lyeknek a jövő januártól is meg­marad a hagyományos kérelem­benyújtás lehetősége. Egyébként pedig személyesen ugyancsak előadhatják kérelmüket bárme­majd a bizottsággal a felmerülő igényekről. A bejelentés szerint a közös­ségi agrártámogatásokat is megkurtították a tagok, még­hozzá 800 millió euróval, és a tervezett végösszeg így 57,3 milliárd euró. A tagországok lyik közjegyzői irodán. Sőt, Tóth Ádám célszerűbbnek is tartja ezt a megoldást, mivel nem megfele­lő adat esetén a hiánypótlási pro­cedúra lassítja az eljárást. A köz­jegyzői segítséggel szerkesztett beadványba viszont aligha csúsz­hat hiba, és az így készült kérele­mért sem kell többet fizetni. Míg a bíróságokon illetéket kellett leróni, amely az ügyérték 3 százaléka, legkevesebb 3000, maximum 450 ezer forint volt, addig a közjegyzőknek díjazás jár, ez 5000 forinttól 300 ezerig terjedhet. Júniusban még számos kisebb-nagyobb probléma jelent­kezett a MOKK kifejezetten a fize­tési meghagyásos eljárásra kifej­lesztett elektronikus rendszeré­ben. Ebben közrejátszott az is, hogy a törvény végrehajtási ren­deletéi csak néhány héttel az in­dulás előtt születtek meg. így vol­taképpen élesben tartották a pró­baüzemet. Azóta sikerült a hibák tekintélyes hányadát korrigálni. nem fogadják el a béremelése­ket az közösségi adminisztráci­ós testületek több tízezer alkal­mazottjánál. A tagországok kormányai ar­ra is javaslatot tettek, hogy lét­számstop legyen az EU hivatali apparátusában. ■ HÍRSÁV Rálépett a gázra a német gazdaság NÉMETORSZÁGBAN a 20 éve történt újraegyesítés óta az idei második negyedévben bővült a legnagyobb mér­tékben a gazdaság. Az ápri­lis-júniusi időszakban 2,2 százalékkal nőtt a brutto hazai termék (GDP) az elő­ző negyedévhez képest, és 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit A francia gazdaság 0,6 szá­zalékkal nőtt a második ne­gyedévben. Pályázható a kutatási hivatal elnöki széke felmentette a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnökét a nemzetgazdasági minisz­ter. A hivatal elnöki poszt­jára pályázatot írnak ki, le­zárásáig Vadász István el­nökhelyettes irányítja a munkát. Lakáshitelesek: senkit nem tudnak megmenteni MIKÉNT A BANKOKNAK. Úgy a hiteleseknek is teljesíteni kell kötelezettségeiket, sem mi, sem az állam nem fogja tudni megmenteni őket ter- heiktől - jelentette ki a pénzügyi felügyelet elnöke a Gazdasági Rádióban. Szász Károly szerint a nö­vekvő adósságállomány egy időzített bomba, de nem szabad túldramatizálni a helyzetet. Olyan javaslato­kon dolgoznak, mint a hi­teltörlesztések maximálása, a késedelmi kamatok mér­séklése. Szász: Csak közösen megy Szünetel az ellentmondás, tart a bírósági szünet A kibocsátott fizetési meg­hagyás 15 napon belül fel­lebbezhető meg a közjegyző­nél, aki az anyagot a bíró­ságra továbbítja. Ellentmon­dás híján a meghagyás jog­erőssé, végrehajthatóvá vá­lik. A közjegyző külön kére­lemre végrehajtási lapot bo­csát ki, melynek alapján el­jár a végrehajtó. Jelenleg azonban - az augusztus 20- ig tartó bírósági ítélkezési szünetre tekintettel - „áll­nak” az ellentmondások. fa EU is meghúzza a nadrágszíjat takarékoskodás Létszámstop - Az agrártámogatásokat is megkurtítják Mindenhol érvényes új utasbiztosítás Az utasbiztosítás fontossága elle­nére a magyar utazók alig több mint harmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt. Ennek oka nem kizárólag a spórolás: sokak­nak az utazás előtt eszébe sem jut, mások számára az utánajá­rás és az erre szánt idő okoz prob­lémát. Az egyik biztosító és a T- Mobile új szolgáltatásával ezen­túl minden eddiginél egyszerűb­ben, kedvező díj ellenében, SMS- ben, akár külföldről, a határ átlé­pését követő két órán belül is megköthető a minden külföldi or­szágra kiterjedő utasbiztosítás. A biztosítás az utazás meg­kezdése előtt és a kiutazás so­rán egyaránt igényelhető. Mind­két esetben az utas kezdeménye­zi a biztosításkötést egy SMS-sel. Egyéni csomag esetén az utas­nak az SMS-ben csupán négy adatot kell elküldenie: név, szü­letési év, illetve utazás kezdete és vége (hónap, nap formátum­ban megadva). Családi csomag igénylésekor emellett a további családtagok születési évét kell megadni. Miután az előfizető a megerősítő SMS-t jóváhagyta, a szolgáltató megküldi a megkö­tött biztosítás kötvényszámát és a baj esetén hívható assziszten­cia segélyhívószámát. Az egy­szerű ügyintézést segíti, hogy a biztosítás bármely országra ér­vényes, így az Európán kívüli utazások esetén sem kell pótdí­jat fizetni. ■ Cs. E. Katasztrófa. Eddig több mint harminc halottja van a nyugat-kínai felhő­szakadásoknak, áradásoknak. Ezrek vannak a víz fogságában. Csoucsü megyében 1156 holttestet találtak meg. A sárlavinák házakat romboltak le, az esők termőterületeket árasztottak el, zavart okoztak a közlekedés­ben, a távközlésben Kanszu, Szecsuan és Senhszi tartományban. Készülékbiztosítás a hazai mobilpiacon Lopás, rongálás és véleüensze- rű károsodás esetén is segíthet a T-Mobile-nál elérhető új, a hazai mobilpiacon egyedülálló készü­lékbiztosítás szolgáltatás. A mobiltelefon ma már nélkü­lözhetetlen, és az okostelefonok iránti növekvő igénynek köszön­hetően egyre többen választa­nak értékesebb készüléket. A mobilunk állandóan velünk van, és sokféle veszélynek is ki van téve. Az újonnan vásárolt készü­lék elvesztése vagy súlyos sérü­lése esetén az akár néhány hó­napja vásárolt készüléket pótol­ni kell, ez váraüan kiadást jelent­het. Ilyen helyzetekben komoly az a készülékbiztosítás, amely az újonnan vásárolt mobiltelefo­nokra igényelhető. A hazai mo­bilpiacon egyedülálló új szolgál­tatásnál két különböző, kedvező havi díjú csomag közül lehet vá­lasztani. A kisebb véletlenszerű károsodások, elemi kár, leejtés, törés, vízbeejtés és harmadik sze­mély általi rongálás esetén nyújt biztonságot. A nagyobb csomag lopás, így rablás és betöréses lopás esetén is megoldást nyújthat a szerződés­ben foglalt feltételekkel. A T-Mobile 18. életévét betöl­tött havidíjas előfizetője a vásár­lás időpontjában vagy az attól számított 60 napon belül a telefon és a vásárlást igazoló számla be­mutatásával köthet készülékbiz­tosítási szerződést. ■ E. Cs. Gyorsabban [útnak pénzhez meghagyás Tízezrével a közjegyzőkhöz a kérelmek Tóth Ádám k elnök: több I ezer bead- I ványt tud fo- v gadni a köz­jegyzői kama­ra elektronikus ^ rendszere

Next

/
Oldalképek
Tartalom