Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-12 / 186. szám

2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK PROGRAMOK 9 BECllM Gyilkosság az Ördög-szorosnál CSÚNYÁN VÉGZŐDÖTT nyolc éve a közös balhé. Ám a ha­verok közül csak Henry ke­rült sittre, a többiek sikere­sek lettek. Most kiszabadul, és elégtételt akar venni a börtönért. Első lépésként ajándékcsomagot küld nekik. 2i.oo, Ml Hetedik érzék végeznek a gazdag család fejével és a feleségével. Toby rendkívüli képességeinek köszönhetően a kandalló­ban rábukkannak a házas­pár fiára, a súlyosan sérült Andyre is. Charlie hiába faggatja Andyt a gyilkos­ságról. 21.20, RTL KLUB Agyő, nagy Ő! az agglegény Eddie megis­merkedik a csábos Lilával, és megkéri a kezét. Ám gyorsan rájön, szörnyű hi­bát követett el. Ráadásul be­leszeret a talpraesett Miran­dába, aki nem tudja, hogy a férfi nászúton van. Eddie nem akarja elveszíteni ál­mai asszonyát. 21.20, TV2 Ben Stiller és Malin Akerman Önmagát adja a képernyőn bede Róbert Napról napra több műsorban „főzőmester” A Tv Paprika szakácsa, aki ma például a Két tűz között című műsorban főz, az iskolai főzőszak­körben ragadott először fakanalat. Akkor még nem tudta, ez a kaland egy életre szól. Gaál Anikó- A Gundel Károly Szakközép- iskola után külföldön is szakácskodott. Mit hozott magával?- Ma már el sem tudjuk kép­zelni, milyen nagy élmény volt a kilencvenes években, hogy Svájcban és Németországban főzhettem a nálunk még nem kapható alapanyagokból. Ott ta­lálkoztam először a tengeri her­kentyűkkel, aztán alig vártam, hogy itthon is elkészíthessem a finom fogásokat.- Több étterem konyhafőnöke volt már, amikor jelentkezett a Tv Paprika egyik adásába.- Az egyik barátom szülei ol­vasták a felhívást, hogy a csator­na szakácsokat keres. Rögtön je­lentkeztem. A próbafelvételen a csatornának csak egyetlen kikö­tése volt: ne színészkedjek, csak önmagamat adjam.- És sikerült?- Döntsék el a nézők. Vidám, optimista ember vagyok, aki sze­reti és élvezi az életet. Szeretek jókat enni, finom borokat kóstol­ni, főzni a barátaimnak. Vallom, Egy jó ha- egy kellemesen elköltött ebéd lászlévei vagy vacsora minden rosszked- le lehet vet elűz. Ezt a szemléletet sze- venni retném átadni a nézőknek is. a lábáról Bede- Kedvenc műsora? Róbertét- A nemrégiben indult Aréna Kulinária című műsort nagyon szeretem. Jónak tartom az ötle­tet. A budapesti bevásárlóköz­pontban kiválasztunk néhány embert, és ve­lük főzünk valamit a . .. helyben vásárolt alap- |- : anyagokból. Sokan zavarba jönnek a ka­merától, ráadásul mi is próbáljuk provokálni őket. Nagyon kedve­lem a eszünk ma? és a Süs­sünk vala­mit! címmel sugárzott műsoraimat is. A Szárnyas Fejvadászok adá­saira - Szőke And­rás társműsorveze- tésével - mind a mai napig mosolyogva gondolok vissza. Névjegy HOL KÓSTOLHATTUK MEG A FŐZTJÉT: Part Café (Dunakeszi), Art Hotel, Centrál Kávé­ház, Mercure Duna, Pastrami KÜLFÖLDI KEDVENC: Gordon Ramsay MŰSORAI A TV PAPRI­KÁN: Szárnyas fejva­dászok, Kulinaria, Két tűz között, Táj- Föld, Tejben-vajban, Ünnepi asztalunk, A Monarchia ízei, Bogrács project, Gríllbajnokság- Kedvenc étele?- Kedvelem a friss fűszernövényeket, a fokhagymát, és kényes vagyok a jó minőségű fűszerpaprikára. Nagyon szeretem a burgonyát, ebből bármikor szívesen össze­dobok valamit. Le lehet venni a lábamról egy jó halászlével is...- És ha leteszi a fakanalat?- Nagyon szeretek teniszezni. Elég jó játékos vagyok, de van még mit tanulnom. Szívesen bú­jom a történelmi könyveket is, különösen a két világhá­ború és a Monarchia törté­nete érdekel. A nyáron Salzburgba szeretnénk utazni. Alig várom, hogy megnézhessem a város nevezetességeit. Az idén is lesz mire szórni az ördögvillát a Szigeten A torzított gitár és a kettő-négy- avagy a rock és a metál műfaj- szerelmesei is találnak ma­guknak zenei csemegéket az idei Sziget fesztiválon. A legna­gyobb durranás a nagyszínpa­don a Muse lesz. A brit trió ak­tuális világsztár, és a legjobb koncertzenekarnak tartják. Az amerikai progresszív Thirty Seconds To Mars a rock vona­lon a másik nagy dobása a fesz­tiválnak. A már idősödő nu metalosoknak a Papa Roach sze­rezhet örömet. Az időutazóknak szombaton ismét fellép a brit heavy metal legenda, az Iron Maiden az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Tankcsapda után. A Sziget közönsége a ki­sebb színpadokról a nagyszín­padra emelte a kanadai rockbri­gádot, a Danko Jonest. Unikum az ukrán-brit motoros banda, a Death Valley Screamers. ■ A Muse az idei Sziget nagyszínpadán az egyik legnagyobb dobás. Az MTV Headbangers Ball színpadán az idei halványabb­nak tűnő importkínálatból az amerikai Monster Magnet és a legsúlyosabbnak tűnő Fear Factory szakíthatja le a fejünket. A hazai mezőnyből a papírfor­mának megfelelően a Subscribe, a Necksprain, az Isten Háta Mö­gött és a Blind Myself produkci­ója lehet a legerősebb. ■ É. S. mmm TELEVIZIO-MUSOR itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL — 2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK ij H 'W fi rtlklüb"TBBI 6.00 IttHON (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) X 6.55 Reggeli 9.05 Te vagy az életem X (argentin sorozat) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.15 Asztroshow 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája X 9.10 Babapercek X 9.20 Telekvíz 10.30 Teleshop 11.45 Retkes verdék rémei X (amerikai vígjáték, 1976) 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok X (francia sor. - 73/46.) 9.25 Úszó-Eb Élő közvetítés a Margitszigetről 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 5.50 Ma reggel 9.00 Mesék 9.55 Úszó-Eb, Budapest Műugrás Élő közvetítés a Margitszigetről 13.30 Záróra 14.20 Átjáró VIASAT3 6.10 Alice új élete 7.10 Columbo - Az MM7-es robot (am. krimi, 1974) 8.35 Gyilkos sorok 9.35 Psych - Dilis detektívek 10.25 Monk - Flúgos nyomozó 11.20 Brinks - A nagy bankrablás (amerikai krimi, 1976) DUNA TV 6.55 Vannak vidékek 7.50 Lélek Boulevard 8.20 Nyári matiné 9.00 Zorro X 9.30 Daktari X 10.25 Derrick X 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó. Térkép - Válogatás SPEKTRUM 7.10 Földünk, a csodabolygó 8.20 A póráz két végén 9.20 A világ legszigorúbb szülői X India 10.35 A mamit akarom! 11.45 Shoppingkultúra Olaszország; Libia 13.30 Fél kettő X 14.20 Lost-EltűntekX (amerikai kalandfilmsorozat) 16.15 A szerelem rabjai (argentin sorozat) X 17.25 Mónika­A kibeszélőshow X Műsorvezető: Erdélyi Mónika 13.25 Kvízió 14.55 Szentek kórháza X (ausztrál sorozat) 15.55 Egy tini naplója X (német vígjátéksorozat) 16.25 Joshi Bharat X 17.30 Árva angyal X (mexikói románt, sorozat) 12.30 Kárpát expressz 13.00 Szomszédok X (magyar sorozat) 13.35 Együtt 14.35 Ez történt ma reggel 15.05 Körzeti híradók 15.20 Hírek 15.30 Úszó-Eb, Budapest (élő) 14.50 Kalandozó (40/35.) 15.15 Egy lépés előre X (spanyol sorozat - 68/32.) 16.05 Bűvölet X (olasz sor.-240/31-32.) 16.55 Magyar retró 17.50 Varjúdombi mesék 17.55 Kukori és Kotkoda 13.10 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 14.10 Doktor House 15.05 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 16.00 Alice új élete 17.05 Gordon Ramsay- A pokol konyhája 14.40 Fesztiválsoroló... 15.05 A mindenséggel mérd magad (10/10.) 15.15 Szentendre védett növényei 16.00 Női pulzus 16.25 Miért éppen Magyarország? (20/13.) 17.00 Második esély X 12.55 A póráz két végén 14.00 Földünk a magasból 15.00 Állati rekordok X A szaporodás bajnokai 16.05 A világ legszigorúbb szülői X Jamaica 17.15 Kutya, macska, barátság H EH 03 W 18.30 Híradó 19.05 A mentalista X (amerikai krimisorozat) 20.05 Fókusz X 20.40 Gálvölgyi-show X Utána: Hírek 21.20 Hetedik érzék X (amerikai sorozat) 22.15 Döglött aktákC (amerikai krimisorozat) Utána: Hírek 18.30 Tények 19.05 Doktor House X (amerikai sorozat) Újraélesztés 20.10 Aktív X 20.45 Hőhullám X Szórakoztató műsor 21.20 Agyő, nagy Ő! C (amerikai romantikus vígjáték, 2007) 107' Közben: Kenősorsolás 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Már egyszer tetszett X KalmárTibor műsora (6.) 21.00 Gyilkosság az Ördög-szorosnál (amerikai thriller, 1999) C R.: Paul Shapiro Esz.: Rick Schroder, Jack Noseworthy, Michael Easton, Jayce Bartókjára Reid 18.05 Caterina és a lányok X (olasz sorozat-20/16.) 19.00 Úszó-Eb, Budapest Műugrás, döntő (élő) 20.35 Híradó 20.55 Sporthírek. Időjárás 21.00 Yorkshire-i szívügyek X (angol sorozat -12/8.) 21.55 Montalbano felügyelő - A kőkutya rejtélye X (olasz krimi, 2000 - 2/2.) 18.05 Halottnak a csók (am. romantikus vígjátéksor.) 19.00 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.25 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 21.20 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.20 CSI - NewYork-i helyszínelők (amerikai krimisorozat) 18.00 18.35 19.00 20.00 20.05 20.30 21.05 22.40 12/9.) Híradó Mese Frank Riva X (francia-német sor. Híradó. Sport Közbeszéd Floyd Olaszországban (3.) A szerelem bősége C (amerikai film, 2007)97' Sport 18.25 Állati rekordok X Fura párok 19.30 River Cottage ősszel (ismeretterjesztő sorozat) 20.35 Svindlerek Téli átverések 21.50 Fagyállók Kutyák a jégen 22.20 Baleseti nyomozók C (dokumentumfilm-sorozat) H 'W 23.20 Kemény zsaruk C (amerikai akciófilm-sorozat) Váratlan fejlemények Fsz.: Forest Whitaker, Michael Chiklis 0.20 Reflektor X 0.35 InfomániaX 23.30 Painkiller Jane C (kanadai-am. sci-fi sorozat) 0.30 Tények este 1.00 EzoTv Jósok, látók, médiumok 1.50 Gyilkos rajzás C (amerikai horror, 2007) 83' 22.30 Az este Üzenetrögzítőnk száma: 06-30/30-30-422 23.00 Hírek 23.05 Sporthírek 23.10 Memento 23.20 Úszó-Eb (összefoglaló) 22.50 Záróra 23.15 Gyilkosság az Ördög-szorosnál C (amerikai thriller, 1999) 0.40 Ez történt ma reggel 2.25 Vezérlő fény X (amerikai sorozat- 128/36.) 23.10 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 0.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 1.00 CSI - NewYork-i helyszínelők (ism.) 22.50 Lépj közelebb! C (német film, 2005) 100' 0.35 Híradó. Sport (ism.) 1.05 „...Filléres emlékeim..." Jankovics Marcell rajzfilmrendező 1.55 Barangolások Krétán 22.50 Birodalmak és fénykorok X Luther Márton - A kikény- szerftett szembenállás 0.05 A Tiltott Város X 1.10 Az utolsó csepp A víz urai 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) 11.45 Retkes verdék rémei (amerikai vígjáték, 1976) 20.00 Már egyszer tetszett (szórakoztató összeállítás) 18.05 Caterina és a lányok (olasz sorozat) 11.20 Brinks - A nagy.. (amerikai krimi, 1976) 21.05 A szerelem bősége (amerikai film, 2007) 17.15 Kutya, macska.. (dokumentumfilm) HÍR TV mm ATV HAL OZAT 1230 Hungarorama. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Befutó. 1430Gyógyhír. 15.05 Vetítő. 16.05 Arcoka liftben. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló. 18.05 Vonal­ban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Sziluett. 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Soroló 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Pénzözön. 1635 Ahogy tetszik. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Hőmérő. 21.45 Világhíradó. 21.55 Hír­adó. 22.05 Túlélők. 22.55 Késő esti híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Késő esti híradó 14.00 Szentföldi szent helyek üzenete. 1430 Stílus. 15.00 Zodiákus. 17.00 Biztonsági zó­na. 1730 Infománia. 18.00 Helyszín. 1830 Tűz és Villám (am. akciófilm). 2035 Hírtiá- ló. 21.00 Eső mennydörgés nélkül (amerikai thriller, 1992). 23.00 Magányos Tigris (ame­rikai akciófilm, 1999). 1.00 Grand prix FILMMÚZEUM HM 13.25 Dokumúzeum. 14.00 Kolumbusz (6/1.). 15.05 Nápoly aranya. 1735 Színész­portrék. 17.40 Fennakadva a fán (fr. vígj., 1970). 19.10 Kojak (96/96.). 20.00 Kolum­busz (6/1.). 21.00 Banzáj! (ol. vígj., 1997). 2235 Színészportrék. 2235 Simpatico (am. film, 1999). 030 Lopott képek (magyarfilm) MINIMAX DISCOVERY f a kezdési Időpont mejEVdltoctotds 1030 Angol labdarúgás. 1330 Magyar lab­darúgás. 14.00 U21-es Eb-selejtező. Bosz- nia-Hercegovina-Magyarország. 1630 Lab­darúgás. 18.45 Minden, ami atlétika. 19.15 Mai helyzet. 1930Zuhanyhíradó. 21.00 Erős emberek. 22.00 Bikarodeó. 23.00 Labdarú­gás. Anglia-Magyarország 1881—^ 16.00 Mi micsoda? 1630 Fifi virágoskertje. 16.40 Majomparádé. 17.05 Frances. 1735 Mondókák. 1730 Sün Alfréd forró nyomon. 17.45 Franklin. 18.05 Egyszer volt, hol nem volt., a Föld. 1830 A varázslatos iskolabusz. 19.00 Mini News. 19.00 Patés Stan. 19.10 Mr. Bean. 1935 T. rex expressz 1430 Hogyan készült? 16.00 Állítólag... 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00 Gi­gászi építmények. 19.00 A túlélés törvé­nyei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végze­tes másodpercek. 2130 Tomboló torná­dók. 2230 Piszkos munkák. 2330 Vermi nators. 030 Katasztrófa

Next

/
Oldalképek
Tartalom