Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-15 / 162. szám

2010. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Megvédte címét tenisz. A címvédő Szávay Ág­nes két játszmában, kiváló já­tékkal 6:2,6:4-re nyert a svájci Patty Schnyder ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix elnevezésű buda­pesti salakpályás női tenisztor­na döntőjében. A mérkőzés 1 óra 25 percig tartott az óriási hőségben a Római Teniszaka­démián. Tavaly szintén ez a két játékos vívta a finálét. Szávay negyedik WTA-tornagy őzeimét szerezte meg egyesben. Legma­gasabban jegyzett nő játéko­sunk, akárcsak a szombati elő­döntőben a román Alexandra Dulgheru ellen, remek tenisz­szel kezdett, pillanatok alatt el­húzott 5:1-re. Ám Schnyder vá­ratlanul feltámadt, a magyar hi­bázni kezdett, így azután még közel tíz percet kellett várni az első szett megnyeréséig. Jel­lemző a kiélezett küzdelemre, hogy a hazai kedvenc csupán a kilencedik(l) játszmalabdáját A hazai pálya előnye: itthon jól megy Szávaynak Balassagyarmati diadal labdarúgás 3. nemzetközi öregfiúktorna Molnár Tibor emlékére A nyitómeccsen a BSE nyert Perőcsény ellen Balassagyarmaton, a nagyli­geti sporttelepen a közel­múltban négycsapatos öreg- fiúk-labdarúgótornát ren­deztek, melyen a fiatalon el­hunyt, tehetséges Molnár Ti­borról (Túró) is megemlé­keztek egykori csapattársai. A rendezvényt Medvácz Lajos polgármester, egyik főtámogató nyitotta meg, s a tornát megtisztel­te jelenlétével a névadó családja is. A kezdőrúgást az elhunyt édesap­ja, az egykori kiváló balassagyar­mati játékos, id. Molnár Tibor vé­gezte el. A rendező balassagyar­matiak vendégeként, a szlovákiai Lukanénye, a Zalaapáti és a Pest megyei Perőcsény old boys együt­tesei körmérkőzéses formában döntötték el a végső helyezések sorsát A nyitómérkőzést a hazaiak a Perőcsény csapatával játszották, s Czibulya Zsolt és Taskó András találataival 3-1-re nyertek. A má­sodik találkozón a végső sikerre is esélyesnek tartott Lukanénye ez­úttal sem bírt a Zalaapátival, s a ta­valyi döntetlen után ismét vereség­gel hagyták el a pályát A harma- i dik mérkőzést a Perőcsény ját- W szotta a Lukanénye ellen. Ezút- Ú tál elmaradt a meglepetés, mert w egykoron a balassagyarmati NB Il-es csapatban játszó Friedmann Tibor vezérelte Pest megyeiek nem tudták megismételni tavalyi győzelmüket, ezúttal vereséggel zártak. A negyedik meccsnek az volt a tétje, ha nyernek a hazaiak, akkor már tornagyőztesek. Nos ezúttal azért kellett küzdeniük, hogy egyenlítsenek annak érde­kében, hogy versenyben maradja­nak, a tornagyőzelemért. Szeren­cséjükre ez Csábi István találatá­nak köszönhetően sikerült. Ez­után a Lukanénye elleni hagyo­mányos presztízscsatában nagyon megszenvedtek a hazai­ak, végül Mohácsi László találatá­val 1 -0-ra nyertek. Az utolsó mér­kőzésre maradt a döntés. Ha két góllal nyer a Zalaapáti, akkor tornagyőztes. Meg is volt a kétgó­los vezetés, de a mérkőzés hajrá­jában a Perőcsény kikaparta a gesztenyét a rendező hazai csa­patnak. Az eredményhirdetésen a díjakat Selmeczi Zoltán, Balas­sagyarmat Város Polgármesteri Hivatalának humánszolgáltatási osztályvezetője és id. Molnár Ti­bor adta át a csapatoknak és a kü­löndíjasoknak. Az eredményhir­detés után a résztvevőkre várt a fi­nom babgulyás, majd baráti be­szélgetéssel zárult a program. A BSE-öregfiúk labdarúgócsapatá­nak valamennyi tagja ezúton kö­szöni meg a nemzetközi rendez­vényét ebben az évben is segítő cégeknek és magánszemélyek­nek a támogatását. Külön köszö­nik a közmegelégedésre működő játékvezetői négyesnek - Szűcs Gyula, Pap István Balázs, Kovács Tamás, Bognár István - a térítés- mentes közreműködést Eredmények: Balassagyarmat - Perőcsény 3-1 (3-0), Zalaapáti - Lukanénye2-1 (1-1), Perőcsény- Lukanénye 2 -3 (1 -1), Zalaapáti - Balassagyarmat 1 -1 (1 -0), Balas­sagyarmat - Lukanénye 1-0 (0-0), Zalaapáti - Perőcsény 2-1 (1 -0). A torna végeredménye: 1. Ba­lassagyarmat 7 pont (5-2), 2. Zalaapáti 7 pont (5-3), 3. Lukanénye 3 pont, 4. Perőcsény 0. Gólkirály: Tompa Tamás (Zalaapáti) 4 góllal. Legjobb kapus: Miskei József (Lukanénye). Leg­jobb mezőnyjátékos: Csenki Csaba (Perőcsény). Koós Brigitta negyedikként zárt Tájkerékpár-világbajnokság, Portugália tudta értékesíteni. - Nagyon örülök az újabb sikernek, cso­dálatos volt a hazai közönség előtt játszani és bevallom, a ne­héz pillanatokban, óriási előnyt jelentett számomra a buzdítás - fogalmazott a győztes mérkő­zés után Szávay. * ** Szávay a héten prágai salak­pályás női tenisztornán vesz részt, ahol az első fordulóban két játszmában nyert a román Ungur ellen. A nyolc'addöntő- ben a cseh Iveta Benesova lesz az ellenfele. A portugáliai Montalegre városka ad otthont július 9-18. között az idei táj­kerékpár-világbajnokságnak, ahol a magyar válogatottban helyet kapott a salgótarjáni Dornyay SE junior Euró- pa-bajnok tájkerékpárosa, Koós Bri­gitta is. Az első versenyszámot az 5,8 kilométe­res sprint távú küzdelmeket kedden dél­előtt az óváros Chaves nevet viselő térsé­gében bonyolították le, ahol 145 m szint­különbségű, 15 ellenőrzőponttal nehezí­tett „pályán” a magyarok legjobb helyezé­sét a juniorkorú Koós Brigitta (képünkön) érte el. A Bátonyterenyén élő, több sport­ágat is eredményesen űző fiatal hölgy so­káig úgy tűnt, hogy az Eb-t lemásolva szo­kásos nagy ellenfelei, az orosz Tatiana Repina és a cseh Marie Brezinova mögött a harmadik helyen végez, de a mezőny végén indult, addig előkelő helyezésre is esélytelen norvég Barbro Kvale nagy meg­lepetést okozva a második helyre jött fel. Brigitta negyedik helyezése így is kiugró teljesítmény, miközben a hét folyamán még jön a közép- és hosszú távú futam, ahol a nógrádi válogatott tájkerékpáros akár egy kis szerencsével a hőn áhított vi­lágbajnoki dobogó valamelyik fokára is felkerekezheti magát. ■ Zentai Árvízkárosultakért játszanak futsal. Július utolsó napjá­ra jótékonysági futsal tornát szervez a Salgótarjáni VSE, a Nógrád megyei árvízkárosul­tak megsegítésére. A neves résztvevő csapatok három ka­tegóriában lépnek pályára a 10 órai kezdetet követően. A né­zők láthatják majd az idén mindent besöprő győri Duna Takarék ETO FC-t is, a több vá­logatottat, világválogatottat és év legjobbját felvonultató gár­da új, spanyol klasszis edzőjé­vel utazik hozzánk. A felnőtt férfiaknál (ahol körmérkőzé­seket vívnak majd) a városi sportcsarnokba hivatalos, a nemrég véget ért szezon vala­mennyi dobogósa, a bajnok, kupa-, és szuperkupagyőztes győri Duna Takarék ETO FC, az ezüstérmes Mezei-Vül Be­rettyóújfalu, valamint a bronz­érmes Üllő FC Cső-Montage. A felvonuló játékosok között sze­repel majd a magyar váloga­tott több tagja is, mint például a világválogatottba is meghí­vott győri Lódi Tamás. Addig hazánkba érkezik a győriek új szakmai igazgatója, a spanyol Paco Araujo, aki 12 évig ját­szott a világ legerősebb baj­nokságában, és ebből öt esz­tendőn keresztül a világ talán leghíresebb klubjában, az FC Barcelonában, a 37 éves Araujo már négy esztendeje edzősködik, és most veszi át a (Bajnokok Ligájának megfele­lő Futsal Cup első körére ké­szülő) friss magyar bajnok irá­nyítását. Július 31-re visszatér­ve, a salgótarjáni jótékonysági gála U 19-es mérkőzésén a há­zigazdák az üllőiek hasonló korú játékosaival meccseinek, míg a nőknél a Jászapáti FC lesz a Vadmacskák ellenfele. A belépődíj egységesen 1000 forintba kerül majd, melynek teljes összege az ár­vízkárosultakhoz jut, a belépő tombolára is jogosít. A rendez­vényt Salgótarján önkormány­zata, a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft., valamint több cég is támogatja. A Hornyák János vezette SVSE minden sportszerető, se­gíteni szándékozó nézőt szere­tettel vár és szívesen fogad még felajánlásokat is. Keleti csoport 18. forduló: Szurdokpüspöki - SASÉ '95 0-3 (játék nélkül). 21. forduló: Kisterenye - Szur­dokpüspöki 0-0 (játék nélkül). 22. forduló: Pásztó - Kisterenye 0-0 (játék nélkül). A bajnokság végeredménye 1.SBTC "22 21 0 1 235-15 63 2. SASÉ '95 22 19 2 1 251- 15 59 3. Pásztó* 22 16 3 3 183-24 50 4. SASÉ '96 22 14 1 7 104-72 43 5. Kazár 22 11 0 11 71-113 33 6. Naqybátonv 22 9 2 11 71-99 29 7. Sz.-Düspöki* 22 9 1 12 88-112 19 8. Karancslapujtő 22 5 3 14 62-132 18 9. Tar* 22 10 1 11110-131 16 10. Karancsberénv 22 5 1 16 88-134 16 11. Kisterenye* 22 3 3 16 45-185 6 12. Mátranovák* 22 1 1 20 35-311 -1 Megjegyzés: Tartól 15, Szur­dokpüspökitől 9, Kisterenyétől 6, Mátranováktól 5, Pásztótól 1 pont levonva. Nyugati csoport 10. forduló. Palotás - Szügy 1-1 (0-0). Gl: Zachar B., ill. Dömsödi L. Héhalom Megint az SBTC lett a bajnok LABDARÚGÁS Megyei serdülőbajnokság Romhány 3-0. 12. forduló. Héhalom - Palotás 1-0 (0-0). GL: Pesti P. 13. forduló. Romhány - Szügy 2-0 (1-0). GL: Berta M., Rohácsi R. 14. forduló: Romhány - Berke­nye 14-2. A bajnokság végeredménye 1. Szécsény 14 14 0 0 67- 5 42 2. Bércéi 14 10 1 3 59-19 31 3. Romhánv 14 9 1 4 56-19 28 4. Rimóc 14 8 0 6 47-32 24 5. Héhalom* 14 6 0 8 30-38 14 6. Szügy* 14 5 1 8 26-28 8 7. Palotás 14 1 T 12 9-77 4 8. Berkenye* 14 1 0 12 18-94 2 Megjegyzés: Héhalomtól 4, pont levonva. Szügytől 8, Berkenyétől 1 Rájátszás 3. helyért SASÉ’95-Bércéi7-0 (3-0) GL: Bakos B. (2), Lehoczki Á. (2), Pápai P. (2), Vámos B. Döntő 1. mérkőzés Szécsény - SBTC 1-3 (1-1) Szécsény: Veres - Baranyi R., Velki, Kiss V. (Rádi), Pesák, Heizer, Lőrincz B., Rácz E., Szán­tó, Gábor (Rigó), Lehoczki (Szi­ta). SBTC: Puporka - Sebó, Mórocz, Babus, Jakubovics, Tö­rök (Oláh Z.), Sárközi (Kazinczi), Balázs, Kovács Á., Tótok (Oláh Z.), Tarlósi M. GL: Lőrincz B., ill. Balázs, Oláh Z., Tarlósi M. 2. mérkőzés SBTC - Szécsény 5-3 (5-0) SBTC: Puporka - Sebó, Mórocz, Babus, Jakubovics, Tö­rök (Kazinczi), Sárközi, Kádasi, Balázs, Oláh Z. (Tótok), Tarlósi M. Szécsény: Veres (Tóth B.) - Baranyi R., Velki, Kiss V. (Lotharidesz), Rádi, Heizer, Lő­rincz B., Rácz E., Szántó, Gábor, Szécsény, 3. SASÉ ’95,4. Bércéi, 5. Pásztó SK, 6. Romhány, 7. SASÉ '96,8. Rimóc, 9. Kazár, 10. Nagybátony, 11. Héhalom, 12. Szurdokpüspöki, 13. Karancs- lapujtő, 14. Tar, 15. Karancsbe­Az SBTC bajnokcsapata (álló sor, balról): Csaszlovszki László intéző, Mórocz Bálint, Oláh Zoltán, Tarlósi Milán, Jakubovics Péter, Babus Benjámin, Kádasi Zalán, Sándor Norbert edző, Sárközi Tamás, Első sor: Puporka Dáni­el, Balázs Ádám, Török Ádám, Sebó Martin, Tótok Patrik, Kazinczi Renátó. Lehoczki (Szita). GL: Tarlósi M. (2), Balázs, Oláh Z., Kádasi, ill. Gábor B. (2), Lőrincz B. Az SBTC csapata a 2008-2009-es elsőség után újra bajnoki címet szerzett Végeredmény: 1. SBTC, 2. rény, 16. Szügy, 17. Palotás, 18. Kisterenye, 19. Berkenye, 20. Mátranovák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom