Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-30 / 175. szám

2 2010. JULIUS 30., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Játszótéri veszélyek A játszótér alapvetően az öröm forrása a kicsiknek, hogy így is legyen, az a szülők felelőssége Falunap díjakkal G. E. Karancsaija. A település önkor­mányzata falunapi rendez­vényre várja a helyieket és az érdeklődőket július 31-én, szombaton a községi parkban. Zenés ébresztővel indul a programsorozat 6.30 órakor, majd a délelőtt folyamán a gyermekeknek kedveskednek: kézműves foglalkozáson, ke­rékpáros és rajzoló versenyen, póni lovagláson vehetnek részt a kicsik. Baráti társasá­gok, civil szervezetek és ön- kormányzatok csapatai főző­versenyen bizonyíthatják sza­kácstudományukat. A kiállítá­sok megnyitóját követően 13 órakor Lantos Sándor polgár- mester köszönti a vendégeket, majd kihirdetik a főzőverseny eredményeit és a „Legvirágo­sabb lakóház” díjat is átadják. Délután a színpadon egymást váltják a fellépők: népdalkö­rök, hagyományőrző együtte­sek bemutatóján kívül modern tánccal, magyarnótákkal szó­rakoztatják a jelenlévőket. A műsorok közben adják át a „Karancsaljáért” díjat, lesz sztárvendég és tombolahúzás, a napot szabadtéri bál zárja. Elfogták a másik rablót is NMH-információ Drégelypalánk. Közúti ellenőr­zés során, a lakóhelye közelé­ben elfogták a rendőrök az el­múlt hét végén, Drégelypa- lánkon történt rablás másik, egy ideig szökésben lévő gya­núsítottját, egy 32 éves helyi férfit szerda délután. Társa, egy 23 esztendős, szintén fa­lubeli fiatalember már koráb­ban rendőrkézre került. Amint arról beszámoltunk: a gyanú szerint a két férfi júli­us 25-én késő este behatolt egy 82 éves nő házába, akit megkö­töztek, életveszélyesen megfe­nyegettek, majd eltulajdonítot­ták a tárcáját a benne lévő pénzzel és személyes iratokkal együtt. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki rablás megalapozott gyanúja mi­att a Balassagyarmati Rendőr- kapitányságon, őrizetbe vették őket és kezdeményezték az elő­zetes letartóztatásukat - közölte csütörtökön Kiss Andrea, a Nóg- rád Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóügyeletese. Szilágyi Edina Nógréd megye. A kicsik számára fontos a mozgás, a jó levegő, a játék, az anyukáknak pedig a társaság. Erre a legalkalma­sabb hely a játszótér. Nyáron a legtöbb szülő kivonul a játszó­térre a gyermekével, ahol nem árt odafigyelni néhány apró, de annál fontosabb dologra. A legártalmatlanabbnak tűnő mászókák is okozhatnak ko­moly baleseteket, hiszen a picik veszélyérzete 4-6 éves korban kezd el kialakulni, addig pedig félelem nélkül lökdösik egymást a mászókákon. A nagyobb, négy­hat éves gyerekekkel rendelkező anyukák hajlamosak kevésbé szemmel tartani a cseppségeket, gondolván, elég nagyok már ah­hoz, hogy ne kelljen állandóan figyelmeztetni őket. A gyerekek nem tudják felmérni a veszély- helyzeteket, és az anya lankadó figyelme számukra egyenlő a szabad huncutkodással, amely­ből baleset lehet. Azonban a leg­nagyobb figyelem ellenére is megtörténhet a baj, de fontos, hogy a felnőttek a legcsúnyáb­ban vérző seb esetében is meg­tartsák a hidegvérüket. Nyu- godtnak kell maradniuk, és a már jól bevált mondatot is be le­het vetni ilyenkor: katonadolog. De valóban katonadolog? A leg­jobb, ha minden helyzetre felké­szülnek a „játékfelügyelők”, és a mobiltelefonba gyorshívással mentik az ügyelet és a mentők számát.- A legnagyobb probléma, hogy a játszótereket nem őrzi senki, ezért betévednek kóbor kutyák, amelyek fertőzéseket hordozhatnak. Nagyobb gyere­kek cigiznek, bicikliznek a ját­szótereken, akiktől szintén félte­ni kell a piciket - mondta Tarjáni Barnabásné, aki éppen unokái­val a játszótéren töltött egy kel­lemes nyári délutánt. Beszélge­tésünk közben meg is jelentek az említett nagyobb gyerekek, akik bár tisztes távolságra he­lyezkedtek el tőlünk, nem igen zavartatták magukat, hogy ép­pen egy kicsi gyermekek számá­ra kialakított helyen tartózkod­nak. A nagyok cigiztek és „na- gyos” módon beszélgettek. Mivel nyáron a kamaszok is birtokukba veszik a játszótere­ket, nem árt odafigyelni a törött üvegdarabokra, cigicsikkekre. Bár állatokat vinni a játszóterek­re tilos, ennek ellenére vannak, akik fittyet hánynak a szabá­lyokra, illetve kóbor állatok is betévedhetnek a területre. Emi­att a homokban rengetek kór­okozó lehet, hiszen az állatok ürülékében élősködő férgek pe­téi is megtalálhatóak, amelyek belekerülhetnek a gyerekek szá­jába, szemébe. Ajánlott a nedves törlőkendő használata, még ak­kor is, ha a gyakori törölgetés miatt esetleg más szülők para­noiásnak néznek. A piciket arra is meg kell taní­tani, hogy egymástól se fogadja­nak el édességet kérdezés nél­kül, hiszen ők még nem tudják, hogy mit szabad megenniük, és mit nem. Meg tudják-e már rág­ni a gumicukrot, esetleg allergi­ásak-e valamire...? Nyáron 11 és délután 3 óra között nem ajánlott a játszóté­ren tartózkodni, bár nagy káni­kula esetén még a későbbi órákban is tikkasztó hőség van. Az indulás előtt nem árt beken­ni a gyerkőcöket magas faktor­számú naptejjel, illetve öltöztes­sük minél szellősebben őket. Ajánlott a picik fejére világos színű sapkát húzni, bármennyi­re is ellenkeznek. Azonban ar­ra is oda kell figyelni, hogy a nagy meleg ellenére is adjunk a kicsik lábára könnyebb anyagból készült zoknit, mert a legjobb minőségű cipő is ki­szívhatja a lábukat. Amire nem árt még odafigyel­ni: a legjobb, ha a gyerekek a sa­ját korosztályukkal játszanak, hiszen ők azonos képességekkel rendelkeznek. Ha minden készen áll a felhőt­len szórakozásra, akkor irány a játszótér! Víz és jég aratott Szecsény. Mint, minden mező- gazdasági vállalkozót, kisebb vagy nagyobb mértékben hátrá­nyosan érintette a sok csapa­dék, az áradás, a belvíz. A széc- sényi AGRO-Help Kft. földterü­lete alacsonyabb részen találha­tó, így őket súlyosan érintette a szélsőséges időjárás. Jelenleg 36 hektáron gazdálkodnak, eb­ből csak 6 hektár, az a rész, aho­vá a burgonyát és a napraforgót sikerült elvetni. A jég a két kul­túrnövényben is jelentős kárt okozott. Ősszel a 21 hektárt fel­szántották, de az esőzések mi­att, tavasszal a vetést már nem tudták elvégezni. Petrás László, a kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, a szerencsétlenségben a szerencséjük, hogy nem vetet­tek, mert így legalább a vető­mag és a műtrágya nem ment veszendőbe. Ahol lehet, ezen a területen elkezdték a gyomtala­nítást Van még 9 hektár kaszá­lójuk, a víz azt is elöntötte. Kisléptékű településfejlesztés Kisléptékű településfej­lesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére (Települések infrastruk­turális fejlesztése nem LHH kistérségekben) Karancskeszi Község Önkor­mányzata pályázatot nyújtott be az ÉMOP-2009-3.1.3/A megneve­zésű intézkedésre a Nyárfa, Kis­kút, Sági, Forrás út és Bányász köz felújítására. Az 5 út felújítása ösz- szesen 29.434.060 - Ft, melyhez az Észak-Magyarországi Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség 26.490.654 - Ft-ot Ft-ot ítélt meg Jelen pályázatban felújított utak a település legrosszabb ál­lapotban lévő útjai. A település- részi elérhetőség rosszabb adott­ságokkal rendelkezett e téren, tehát hátrányos helyzetbe kerül­tek az ott lakók. Az esélyegyen­lőség így a településen belül sé­rült. A felújítást követően a szol­gáltatások egyformán adottak lesznek. Jobban elérhetővé vál­nak a közszolgáltatások, a tele­pülés népességmegtartó ereje növekedik, a gazdasági fejlődés esélye fokozódik. Projekt neve: Karancskeszi, Kis­kút, Forrás, Nyárfa és Sági út, va­lamint Bányász köz felújítása. (jl, U'ifoV&'yáf Rendőrtábor nyomozással és vízipisztoly-csatával NMH-információ Pü&dú, Több mint ötven gyermeket tábo- roztatott az „Állampolgár + rendőrség = partner” elnevezésű program keretében július 19. és 23. között a Pásztói Rendőr- kapitányság Ä szervezők a jövő rendőri képének he­lyi viszonylatban történő kialakítása mel­lett célul tűzték például az áldozattá vá­lás megelőzését, valamint annak tudato­sítását, hogy a közösségi össztársadalmi feladat. A tábor tartalmi része részben a D.A.D.A. programra épült, de igyekezett kiaknázni a helyi közbiztonsági egyezte­tő fórum kapcsán kötött együttműködési megállapodások adta lehetőségeket is. A rendezvény iránt az elmúlt évhez ha­sonlóan ezúttal is nagy volt az érdeklő­dés: összesen ötvenhárom gyermek vett rajta részt, hat és tizenhárom év közötti­ek. Az egyes programokat kisebb csopor­tokban, forgószínpad-szerűen tartották. Volt többek között baleset-megelőzési és kerékpáros ügyességi vetélkedő, rendőr­kutyás és bűnügyi technikai bemutató, de nem maradhattak el a filmvetítések, az előadások és beszélgetések sem, például a kábítószerek és a nyár veszélyeiről. A táborozok autóbuszos kirándulások keretében Budapestre is ellátogattak, ne­vezetesen a Rendőrmúzeumba, a Magyar Nemzeti Bank látogatóközpontjába, és az Ability Parkba. Érdekes színfolt volt a zá­rónapon szervezett „Nyomozás a város­ban”, valamint a vízipisztoly-csata az ud­varon.- A gyerekek és szüleik visszajelzései alapján egyértelműen sikeres volt ez a hét, többen jelezték, hogy jövőre is szíve­sen táboroznának a pásztói rendőrökkel - fogalmazott Kiss Andrea.

Next

/
Oldalképek
Tartalom