Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-22 / 168. szám
12 SPORTTÜKÖR 2010. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK Az AMATŐR Salgótarján Teljesítménysportágakban eljutni akárcsak egy bizonyos szintig nagyon sok és kemény munkát követel. Még akkor is, ha valaki tehetséges és remek adottságokkal rendelkezik. Egy 23 éves salgótarjáni fiatalember viszont teljesen autodidakta módon most teljesítményeivel és eredményeivel amolyan jelképes fityiszt mutat az edzésekbe beleszakadó, „tudományosan" felkészülő - vagy a fiatalkorban már kiége(te)tt, esetleg éppen kiégő - szépreményű, de - (legalább is a befektetett munkához és reményekhez képest) csekélyke sikereket felmutatóknak, és egyáltalán mindenkinek. A salgótarjáni, egyesületen kívüli, a szó szoros értelmében vett amatőr, Széli Tamás egy éve, 22(1) évesen, minden „előképzés” nélkül - hacsak a dobolás nem számít a multisportok szerelmeseinek titkos lelőhelyének - kezdett el úszni, futni, kerékpározni. Mára már addig jutott, hogy edző, tanácsadó nélkül nem kell szégyenkeznie hosszútávúszó-verSzéll Tamás senyen, vagy hegyi félmara- tonon, sőt az ezeknél jóval összetettebb, olimpiai távú (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) magyar amatőr triatlonbajnokságon. Utóbbin például legutóbb Szombathelyen 240 induló között 38., korcsoportjában a 20-24 évesek között pedig 6(!) lett. Hogy meddig tör rendületlenül előre, ara a jövő ad választ. Három a bunyós igazság ökölvívás 3. Junghaus Gusztáv-emlékverseny, Taksony Három fővel három érmet - két aranyat és egy ezüstöt - hoztak haza a salgótarjáni ökölvívók a tak- sonyi tornáról, mely a fiatalon elhunyt Eb- bronzérmes és kétszeres magyar bajnoknak, Junghaus Gusztávnak állított emléket. fedezékből pontosakat üss, tartsd állandó nyomás alatt az ellenfelet" - szólt a mester tanácsa, melyet a fiatalember töedzőtáborozunk. No meg többek között lassan nyakunkon a hagyományos Botos bokszgála, ahol a gyerekekre komoly mérkőzések várnak. Márpedig itt- ^ hon a Fő téren nem vallhatunk szégyent - vélekedett Botos Bandi. ■ (satis) Eredményes taktika, pontos végrehajtás - győzelem a nagy rivális ellen keletesen betartott, és meg is törte rossz sorozatát, a dobogó tetejére szólí- totA Hranek Box Sport Egyesület (a név ^ ugye ismerősen L cseng minden salgótarjátak. Leg- X közelebb \ __ má r sokkal népesebb küldöttség képvi- \ seli majd a Tarján Box Sport Egyesületet, a nyíregyházai, sóstói viadalon, an nak ellenére, hogy nyár és iskolai , " szünet van. r n í - nak, Nóg- rád megyeinek) harmadszor rendezett 3 napos felnőtt- és utánpótlás-viadalt Junghaus Gusztáv emlékének szentelve, melyen a hazaiakon kívül ukrán és szlovákiai versenyzők is indultak. A tarjániak Botos András edző vezetésével csak három főt szerepeltettek, és majdnem 100 százalékos sikert értek el. 38,5 kilóban a serdülő Karvaj Zsolt szépen bokszolt, de egy hazai közönség előtt játszó vetélytárs ellen általában kevés szokott lenni: ha ilyen szituációban valaki nyerni szeretne, meggyőzőbb fölényre kell szert tenni. így Zsoltnak be kellett érnie ezüstéremmel. A junior Szőrös Márk hibátlanul és meggyőzően öklözött, nem is volt kérdéses tornagyőzelme. Az ugyancsak junior Kőrös Attila olyan ellenfelet kapott, akitől korábban két fontos versenyen (diákolimpia, ob) is kikapott, így Botos edző hatékonyabb taktikán törte a fejét. „Nem a látványboxra, hanem a hasznosságra megyünk rá. Kettős „Nem akarom szétengedni a társaságot, nálunk nincs nyári szünet, sőt hét végeken 3-3 napokat a Medves Hotelben Karate mester- és bírói vizsgák Az elmúlt héten nemzetközi edzőtábort tartottak Budapesten, melyet Masahiko Tanaka 8. dános mester és a nógrádiak régi ismerőse, a japán származású Kazuhim Sawada 7. dános mester vezetett, s melyen 12 ország több mint 250 sportolója, közte nógrádiak vettek részt Az edzőtábor végén mestervizsgát is tettek, ahol a nógrádiak közül heten - Pálosok Klaudia (Pásztói Shotokan KK), Prezenszki Éva 1. dán, Hutka Balázs (Balassagyarmati SKE), Ocsovai Gergő (Pásztói SKK) 2., Kovács Tibor (Bátonyterenyei SKE), Kókai Balázs (Salgótarjáni Shotokan KK) 3,,Józsa Barnabás a Palóc Karate Szövetség elnöke 4. danra tettek sikeres vizsgát. Az edzőtábor előtt ismét a főváros adott otthont a JKA világszövetség mesterkvalifikációs kurzusának. A nemzetközi bírói, edzői és vizsgáztatói előadásokon és vizsgákon több mint 25 ország 170 karatemestere vett részt. Japánból 5 világhírű mester tartotta a vizsgákat és az edzéseket. A Palóc Karate Szövetséghez tartozók közül Józsa Barnabás, a szövetség elnöke bírói „D” fokozatot, Janes Zsolt, a Gyöngyösi MKSE edzője bírói és edzői „D” fokozatot, Lórik Csaba, a Palóc Karate Szövetség technikai vezetője, bírói „C”, edzői „C”, valamint vizsgáztatói „D” fokozatott szerzett. Az ugyancsak júliusi budapesti nemzetközi versenyen Ocsovai Gergő (Pásztói SKK) kata versenyszámban 27 induló között a 2. helyen végzett. A nagyszabású nemzetközi rendezvényen egyébként négy magyar bíró is tevékenykedett, köztük volt a pásztói Lórik Csaba és a salgótarjáni Józsa Barnabás. ■ Zentai SPORTTURMIX Újabb tarjám a vb-n tájfutás. Az elmúlt három hét során szűkebb kis hazánkból három tájfutó, tájbringás sportolónknak sikerült nemzeti színeinket is képviselve világversenyre kikerülni. Fehérvári Zsolt (ju- nior-vb Dánia) és Koós Brigitta (junior-vb Portugália) szereplését követően e héten a svédországi Borlange városka ad otthont főiskolás tájfutók egyéni és váltócsapat-világbajnokságának, ahol 17 ország több mint 300 sportolója küzd meg a helyezésekért. A magyar válogatottban egy nógrádi, a salgótarjáni Pelyhe Dániel is helyet kapott. Az egy hétig tartó versenysorozat kedden a hosszú táv küzdelmével vette kezdetét, a tarjáni Dornyay tájfutója a férfiak 120 fős mezőnyében a 65. helyen végzett. Kiköszörültük ÖTTUSA. Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-baj- nokság keddi férfi váltóversenyében. A magyarok visszafogott kezdés után jó hajrával megnyerték a vívást, majd másodikok lettek a 3x100 méteres úszásban, ezzel két szám után is az élen álltak. A lovaglásban ugyan némileg felzárkóztak rájuk a közvetlen üldözők, a csehek, a litvánok és az ukránok, de még a 3x2000 méteres, lövészetekkel megszakított futást is elsőként kezdhették meg, igaz, korántsem jelentős - nyolc, 14, illetve 20 másodperces - előnyökkel. A trió első tagját, Kaszát megelőzte az egyéniben győztes cseh David Svoboda, de a magyar versenyző jól kapaszkodott, ezzel kedvező helyzetben tartotta csapatát. A másodikként futó világbajnok Marosi aztán parádézott, 15 másodperces hátrányból csinált 30 mp-es előnyt s indította Némethet aki aztán jól is lőtt, így az utolsó száz métert kissé kiengedve, egy magyar zászlóval a hátán tette meg. A magyarok mögött végig nagy csata volt, sokszor változott a helyzet, végül a második helyen az ötödik pozícióból felfutó lengyelek, a harmadikon a litvánok végeztek. Bemutatkozott a Volvo, élen Michelisz Rövid vakációra készült idén a Volvo Cars Motorsport és hivatalos partnere, a svéd túraautó-bajnokság (STCC) résztvevője, a Polestar Racing csapata. A Polestar Racing már a július 18-i, Brands Hatchben megrendezett túraautó-világbajnokságon (WTCC) bemutatkozott, ahol a csapat bioetanollal hajtott C30 DRIVe járműve szállt ringbe.- Rendkívüli öröm volt számunkra, hogy a Volvo Cars úgy döntött, ismét indulhatunk Brands Hatchben és az október 31-i japán versenyen, Okayamában. Az elmúlt két évben egy-egy World Touring Car Championship-futamon vettünk részt, hogy autónk a legjobbakkal szemben is megmérettessen. A mostani kétfutamos lehetőség még jobb alkalmat kínál erre - nyilatkozta Christian Dahl, a Polestar Racing vezérigazgatója. A cég 1996 óta dolgozik a Volvo Carsnak, és ez idő alatt fejlesztette ki a jelenlegi C30-as versenyautót. Az autóval az istálló 2009-ben megnyerte mind a csapat-, mind az egyéni svéd bajnokságot, minden versenyen elhódítva az első rajthelyet és begyűjtve a megszerezhető győzelmek felét. Amellett, hogy a Polestar az elmúlt években számos területen támogatta a Volvo Cars vállalatot Polestar Performance motoroptimalizálási technológiáival és saját építésű tanulmányautóival, például a 405 Hp C30 Performance Concept Prototype modellel, hosszú távú tervei között szerepel a Volvo egy teljes WTCC-szezonban való képviselete is. E szándék könnyen valósággá válhat, hiszen a WTCC és a Volvo Cars Motorsport céljai egyre közelednek egymáshoz.- Az új motorszabályozás miatt a WTCC komoly akadállyal szembesül a növekedés terén. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy egyre több nemzeti bajnokság kezd távolodni a Fédération Internationale de l'Automobile (Nemzetközi Automobil Szövetség), azaz a FIA S2000 szabályozási rendszerétől, és ennek során gyártói szempontból nemkívánatos döntéseket és rendelkezéseket hoznak - nyilatkozta Alexander Murdzevski Schedvin, a Volvo Cars motorsportokért felelős kereskedelmi igazgatója. - Mi továbbra is a WTCC-ben érvényes FIA S2000-es szabályok szerint építjük autóinkat. Éppen ezért adtunk zöld utat a Polestarnak a versenyképesség további értékeléséhez. Emellett felkértük őket, hogy dolgozzanak ki pénzügyi és technológiai terveket a 2011-es túraautó vb-sze- zonra, beleértve ebbe a jelenlegi C30-as autó a FIA előírásainak való teljes körű megfelelésének kérdését is. A Polstar Racing egyébként az első futamot az elmúlt hétvégén sikerrel teljesítette. Igaz a második futamot feladták, de az elsőn a 12. helyet szerezték meg és olyan neveket szorítottak maguk mögé mint Alain Menu, vagy Stefano D'Aste. Michelisz Volvót tesztelt a Hungaroringen A közelmúltban mutatkozott be az új Volvo S60 hazánkban. Az eseménynek a Hungaroring adott otthont és az egyik tesztautót a WTCC-ben vitézkedő - az angliai futamoh egy hetedik és egy kilencedik helyet begyűjtő Michelisz Norbert vezette, aki ezzel újra az élre is állt az újoncok között és az összetett ponttáblázat 10. helyére jött fel. Hogy milyen az új Volvo a versenypályán az kiderül a Benzingőz hétfői számából.