Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-17 / 164. szám
2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE 3 Határidő előtt végeztek Sz. ]. A. Salgótarján, július 12. és 18. között tervezte nyári karbantartási munkálatait a Tarjánhő Kft. A karbantartással előbb készültek el. Csákvári Csaba főmérnök lapunknak elmondta: például az Arany János úti csomópontban nagy átmérőjű szerelvényeket cseréltek, így ott végeztek legkésőbb.- A Tarjánhő története során mindig korszerűsödtek a szerelvények, éppen ezért az utóbbi években már nem volt szükség nyári leállásra. Hálózati ellenőreink összegyűjtötték azokat a szakaszokat, ahol esetleg szerelvénycserét kell végrehajtani. Ezt most megoldottuk. A biztonságos szolgáltatás érdekében tizenegy helyen folytak munkálatok. A szereléssel nagyobb mennyiségű vízvesztés is párosult A folyadékot lágyított vízzel kellett pótolni, amelynek feltöltése mint mindig, most is időigényes volt - mondta a főmérnök, majd hozzátette: köszönet illeti a fizikai és a középvezetői állományukat, akik a nagy meleg ellenére munkaidőn túl is lelkesen dolgoztak, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak ezzel a Salgótarjániaknak. Parancsnokváltás NMH-információ Balassagyarmat Másfél évtized sikeres parancsnoki tevékenység után nyugdíjba vonul Kertész Ferenc tűzoltó alezredes, a Balassagyarmati Tűzoltóság parancsnoka, aki több mint húsz év szolgálat után int búcsút a szakmának. Már az utód kiléte is ismert: a város önkormányzata a minap tartott képviselő-testületi ülésen elfogadta Okolenszki Gábor tűzoltó őrnagy, tűzoltási-műszaki mentési osztályvezető pályázatát, így ez év szeptember elsejétől ő lesz a balassagyarmati tűzoltók parancsnoka. Védekeznek Hligyag. Az elmúlt hetekben az Ipoly többszöri áradása a községben tíz ház elöntését veszélyeztette. A következő árvízveszély elkerülésére a közcélú foglalkoztatottakkal védőgátat építtetnek. Elismerés illeti a Palotási Horgász Egyesületet: a civil szerveződés emberfelettire vállalkozott tíz évvel ezelőtt, amikor a tó tulajdonjoga miatt pert kezdeményezett. Számukra egyetlen esély volt: megnyerni a küzdelmet, ellenkező esetben az egyesület megszűnt volna. G. E. Palotás. Horgász körökben ismert, hogy a községben található tó kiváló horgászhely. Azonban a laikusok is megbizonyosodhatnak erről, ha a www.hal- dorado.hu oldalra kattintanak. Itt az ország kiemelt vizei közt második helyen a palotási tavat találják (első a szintén megyénkben található maconkai víztározó). Annak érdekében, hogy ez az elismert horgászhely és az azt működtető egyesület fennmaradjon, hosszú és küzdelmes utat kellett a szervezet vezetésének megtennie.- Nagy eredményként könyvelhetjük el az egyesület életében, hogy megnyertük a tíz éve húzódó tulajdonjogi pert. A tó tulajdonjogát 2005-ben megszereztük, viszont nyolcvanmillió forintos jelzálog terhelte azt. A legfelsőbb bíróság döntése alapján ezt a terhet törölték - fejtette ki Komáromi Tibor, az egyesület elnöke. - A jelzálog óriási gátja volt a fejlődésnek, emiatt ugyanis nem tudtunk pályázatokat benyújtani, támogatás nélkül, önerőből pedig csak kisebb beruházásokat tudtunk végrehajtani. Nagy siker az egyesület életében, hogy tehermentesen a tulajdonunkba került a tó. Mint mondta, az elmúlt évben közel ötszáz felnőtt és ötven ifjúsági tagja volt az egyesületnek, azonban a gazdasági válság ezen a téren is érezteti hatását: nem sokkal, de kevesebben váltják ki a horgászengedélyt. A napi és heti jegyek forgalmában is érezhető a visszaesés, közel 30-40 százalékkal. A válságon kívül az időjárás is okozott nehézségeket: idén májustól három alkalommal emelkedett meg úgy a tó vízszintje, hogy nem lehetett elfoglalni a horgászállásokat. Folyamatosan engedni kellett a vizet és sok a helyreállítási munka is.- Szerencsére a túlfolyónk „jól vizsgázott”, így sikerült megőriznünk a halállományt Ebben a tagok és a helyi fiatalok is segítséget nyújtottak, hiszen lelkiismeretes munkával éjjel-nappal őrizték az ívó halakat - fogalmazott az elnök. - A tóban van saját szaporulat, pontyból ugyan kevés, így azt folyamatosan telepítjük. Az elmúlt évben több, mint négyszáz mázsa halat telepítettünk, idén már 150 mázsánál tartunk. MACONKAI VÍZTÁROZÓ PALOTÁSI - VÍZTÁROZÓ VERBA TAMVA HORGÁSZTÓ ÉS SZABADIDŐ PARK EZÚST-TÓ HORGÁSZCEHTRÜM A szaporító tó megvalósítása önerőből nem lehetséges, pályázati támogatásból pedig elsősorban a horgászhelyek bővítését, a horgászturizmus fejlesztését szeretnénk megvalósítani. Mint mondta, a nyertes pert követően megnyílik az egyesület előtt a pályázás lehetősége, így számtalan fejlesztést - környezetrendezés, illemhelyek kihelyezése, halállomány fejlesztése - szeretnének a jövőben kivitelezni. Emellett versenyek rendezésére is vállalkoznak. Idén például megtartották a Palotás Kupát, ami egyben a Világkupa kvalifikációja volt. Ilyen és ehhez hasonló tervekkel, bizakodva tekint a jövőbe az egyesület Kettős évfordulón emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról.) A megyei közgyűlés egyik legfontosabb küldetésének a nógrádi identitástudat erősítését tartja, ennek érdekében számos lépés történt az elmúlt négy évben. Egyebek mellett rendezvények és kiadványok sora szolgálja e célt, valamint méltó módon próbálnak emléket állítani azoknak a nagyszerű egyéniségek, akik naggyá tették ezt a megyét.- Miután ezt a küldetéstudatot tartjuk egyik legfontosabb feladatunknak, számos egyéb kötelező feladat ellátása mellett, itt az idő, hogy Benczúr Gyula emlékének adózva az alapítvány törekvéseit maximálisan támogatva, az előttünk álló időszakban közösen alkossunk valamit - hangsúlyozta Becsó Zsolt. - Örömmel leszek a követe az alapítvány törekvéseinek a kormányzat irányába, emellett minden támogatást megad a megye önkormányzat annak érdekében, hogy ezt a varázslatos kis szigetet, Benczúr Gyula örökségét régi fényében élesszük újjá. A beszédeket követően Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa tartott érdekes előadást Benczúr életének utolsó tíz évéről, amit Dolányban töltött, és kúriájának halála utáni kifosztásáról, pusztulásáról. Lőrincz Gézáné nyugalmazott tanár Mikszáth és Benczúr levelezéséről, valamint olyan dokumentumokról számolt be, amelyeket még soha nem publikáltak. A megemlékezésen részt a Benczúr Gyula két dédunokája: Benczúr-Ürmössy Gábor és Ürmössy György, akik régi emlékeket, családi történeket osztottak meg a jelenlévőkkel. A rendezvény keretében a helyi temetőben megkoszorúzták a festőművész sírját. GYÖRFFY SAROLTA: Emlékképek az „egyes számú” városi bérházról Nem csoda, hogy ezt a házat lakói annyira szerették. Innen ugyanis nagyon kevesen akartak elköltözni. A nem túl nagy, 65 négyzetméteres lakások remek beosztásúak voltak: egy szép nagy nappali, egy alkóvos hálószoba, egy nagy konyha, egy tágas kamra (benne az élelmiszereken, befőtteken kívül még sokmindent lehetett tárolni), egy jó méretű fürdőszoba vörösréz vízmelegítővel, külön wc és egy remek zárt balkon, ahol lehetett olvasni, napozni, virágokat nevelni. Később - nekem sajnos - a balkonok ablakokat kaptak. A lakások kelet-nyugati tájolásúak voltak, a szobákba délelőtt, a konyhába és a balkonra délután sütött be a nap. Az első évtizedekben bizony még minden helységet külön fűteni kellett szénnel, fával. A nagyablakos, üvegezett balkonajtós konyhát télen nagyon nehéz volt kifűteni. Itt téli délutánokon nagyon hideg volt. A szuterénben volt „faház” minden család számára, kicsiny ablakán lapátolták be a ház férfi lakói a szenet. Volt egy mosókonyha is, amelynek a mosógép megjelenése előtt bizony igen nagy jelentősége volt Akárcsak a (később aztán igencsak elporosodott) padlásnak, ahol minden családnak megvolt a kijelölt teregető helye. A lépcsőházi forduló ablaknyílásába tette ki a mindenkori házmester az ünnepi zászlót A lépcsőházat is ő mosta föl, a lakások előtti kis térséget meg mi, a lakók. S a házmester szedte a 93 forintos lakbért is, amelynek összege hosszú ideig nem változott. A ház mellett szőnyegporoló állt. Vasárnap délután a balkonról láttuk az üveggyár és a Vásártér felől induló, korzózó házaspárokat és családokat. Nyáron a nagy forróságban öt óra után indultak a sétálók. Megcsodáltuk Németh Jenőné Sári néni új kalapjait (férje, Jenő bácsi évtizedekig a tarjáni postahivatal vezetője volt), a fagylaltozni induló fiatal párokat, az elegánsan felöltözött, rokoni látogatásra induló családokat. (Folytatjuk.) Néhány jó tanács cefrekészítéshez Készítsünk együtt Hungaricum értékű pálinkát! Akár ezt a mottót is adhatnánk annak a sorozatnak, amelyet a Márkházi Pálinkafőző Társaság indít lapunkban. Az első részben természetesen a most aktuális cefre készítés fortélyait ismerhetik meg. Néhány jó tanács cefrekészítéshez 1. Jó cefrét csak érett gyümölcsből készíthetünk! 2. Éretlen, rohadt vagy penészes gyümölcsöt ne tegyünk a cefrénkbe! 3. A csonthéjas gyümölcsöket magozzuk ki! Erre egyszerű megoldás, ha fúrógépbe festékkeverő szárat teszünk és ezzel pépesítjük össze a gyümölcsöt, ügyelve arra, hogy a magokat ne törjük össze. (Ciántartalma miatt a mag keserű ízt adhat a pálinkának). Másnapra, ha a magok már leültek a hordó aljára, egyszerűen merjük le róla a kész cefrét. 4. Más gyümölcsöket, például a körtét, almát daráljuk le! 5. Az így előkészített cefrét oltsuk be, fajélesztővel. Erre a célra megfelel a gazdaboltokban kapható UVAFERM DANSTIL A Fajélesztő 20g/hl adagolással. 6. Az így elkészített cefrénket hűvös, árnyékos helyen tároljuk. Az optimális erjesztési hőmérséklet 17-20 °C-on van. 7. Amennyiben cefrénkén bunda képződne, azt rendszeresen nyomuk a lé alá, elkerülve annak penészesedését. 8. A főerjedés 5-6 nap alatt lezajlik, ezalatt naponta legalább egyszer keverjük meg cefrénket! 9. Majd a csendes utóerjedést követően (kb. 2-3 hét) zárjuk le légmentesen a hordót, és mielőbb jelentkezzünk be pálinkafőzésre. 1 liter pálinka főzésének díja 590 Ft + 3000 Ft felöntési díj. A főzőüst űrtartalma 500 liter. Ha Ön a leírtak alapján készíti el a cefréjét, és a mi korszerű, aromaerősítő oszlopos berendezésünkön főzeti le, mi egy jó minőségű pálinkát fogunk tudni Önnek készíteni, mindannyiunk megelégedésére! A nálunk főzetett pálinkák palackozását, és egyedi címkézését is vállaljuk! Bérfőzésre jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Márkház Pálinkafőző Társaság Kft. 3075 Márkháza, hrsz. 05/2 Telefonszám hétköznap munkaidőben: 30/900-7481 Pert nyertek, fejleszthetnek