Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-17 / 164. szám

2 2010. JULIUS 17., SZOMBAT SALGÓTARJÁNI LAP Tájékoztató az Alkotmány út, Losonci út felújításáról Folytatódik Salgótar­jánban a tavasszal meg­kezdett útfelújítási soro­zat. Július 12-én, ked­den, az Alkotmány út, és a Losonci út Kossuth út és sportcsarnok kö­zötti szakaszának felújí­tását kezdték meg, ösz- szesen 984 méteren. A munkálatok szerződés szerinti befejezési ha­tárideje augusztus 31. A projekt teljes bekerülési költsége 96 503 188 fo­rint, a NORDA Észak- Magyarországi Regio­nális Fejlesztési Tanács által megítélt támogatás 86 852 896 forint A felújítás kapcsán helyenként átépítik a kiemelt szegélyeket és járdákat, majd a közmű- szerelvények szintre he­lyezését követően a tel­jes útfelületre új aszfalt- réteg kerül. A munkála­tok során kilenc elöre­gedett fát kivágnak, helyettük huszonhatot ültetnek. A felújítási munkák után utcabútorokat (pad, hulladékgyűjtő, faveremrács) is elhe­lyeznek a területen. Egyidejűleg megvaló­sul az Alkotmány út egyirányú szakaszá­nak kétirányúsítása is. A lakóingatlanok a ki­vitelezési időszak nagy részében megközelít­hetnek maradnak, ki­véve a kapuk előtti sze­gély és járdaépítés ide­jét, valamint az aszfal­tozás időtartamát. Salgótarján önkor­mányzata a munkavég­zés során kéri a lakók megértését és türelmét. Játszótérépítésből jeles Salgótarjánban hazánk Európai Unióhoz történt csatlakozása óta összesen tizenhárom új, EU-szab- ványos játszótér épült. Az igazi lendületet a projekt 2006-ban vet­te, ekkortól kezdve meghatározott stratégia mentén haladva létesült a város legkülönbözőbb pontjain - a Vásártéren és az Arany János utcában, a Dolinkában és még so­rolhatnánk - számos, minden igényt kielégítő játszóhely. A munka nem áll meg, várhatóan hamarosan újabb játszóparknak örülhetünk. Nagyon sok Salgótarjánhoz hasonló nagyságú város büszke lehetne, ha ennyi korszerű játszótérrel rendelkezhetne, hi­szen az európai uniós csatlakozás ezen a területen is nagyon sok új szabályt ró ki a településekre. A régi „vasjátszótereket” fel kell hogy váltsák a balesetmentesebb par­kok, ezek kivitelezése azonban a legtöbb önkormányzat számára az anyagi nehéz­ségek miatt problémát jelent. A nógrádi megyeszékhely a 2006 előtti, ad hoc-jelle- gű építések után az elmúlt években meg­határozott stratégia mentén haladva nyúj­totta be pályázatait a játszótérépítésekre. A 2005-ös és 2006-os években összesen hat játszótér épült fel, beleértve az eresztvényi maxi játszóparkot az Ipolyerdő Zrt. beruházásában és azt az Eperjes-telepi, civil szervezet által építet­tet, amelynek kaotikus viszonyait 2009- ben rendezte az önkormányzat A városvezetés 2006 óta jól meghatáro­zott stratégia mentén képzeli el a fejlesz­téseket, ennek sikeres végrehajtásának köszönhető az a hét játszótér, amely az el­múlt években felépült Salgótarján külön­böző pontjain. Az önkormányzat saját költ- gyarországi Regionális Fejlesztési Tanács ségén építette meg a Fáy András körúti ját- hozzájárulásával a második ütem is elké­sen három játszóeszközzel ajándékozta meg Salgótarján belvárosát: tavasszal a Váczi Gyula Művészeti Iskola mellett ké­szült el meglepetésszerűen egy kisebb ját­szóhely.- Sajátosság a salgótarjáni játszóterek­kel kapcsolatban, hogy legtöbbjüket „örök­be fogadta” egy-egy közeli intézmény, szervezet Óvodák, iskolák vállalták a ját­szóhelyek gondozását, hogy minél tovább használhassák felcseperedő gyermekeink a város részéről oly' nagy szeretettel ké­szíttetett eszközöket - nyilatkozta Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármes­ter, aki a további tervekről elmondta, hogy egy következő lépésként a Pécskő úton le­bontott játszótér helyén szeretnének újat létesíteni. A tervek már készülnek, a meg­valósításhoz szükséges pénz az önkor­mányzat rendelkezésére áll. szópark első ütemét, amelynek folytatá­saként az elmúlt hetekben az Észak-Ma­szült, 9,5 millió forintból. így a kemerovóiak a város legnagyobb, össze­sen tizennégy eszközt tartalmazó játszóte­rével büszkélkedhetnek. A Csalános úton is kihelyeztek két játszóeszközt még 2008- ban, a következő évben pedig az Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ta­nács támogatásával rohamléptekben sza­porodtak a tekintélyes méretű játszópar­kok a városban. Először a Dolinka játszó­tér készült el, több mint tízmillió forintból, amelyhez nyolcmillió forint pályázati for­rást kapott a város. Az Arany János úton 3,5 millió forintból hét játszóeszközt helye­zett ki a VGÜ Kft, aki egyébként 2006 óta minden önkormányzati hatáskörű játszó­térépítést bonyolít. A Vásártérre majd' öt­millió forintot fordított az önkormányzat, ez is hét játékra volt elég. A Városgazdál­kodási és Üzemeltetési Kft. a játszóeszkö­zök beszállítójával, az Acer Kft-vel közö­Zárásához közeleg a „Kompetencia-fejlesztés Salgótarjánban” című projekt Mozgalmas tanév van a „Kompetencia-fejlesztés Salgótarjánban” című projektben résztvevő intézmények mögött. A százharminc­ötmillió forintból megvalósuló műhelymunka nyár végén lezárul, most - a teljesség igénye nélkül - számot adunk az elmúlt idő­szak elvégzett munkáiról. Salgótarján önkormányzata tavaly május végén, a Társadalmi Megújulás Operatív Programhoz beadott sikeres pályázata révén bő százharmincötmil­lió forintból kezdhetett hozzá a „Kompe­tencia-fejlesztés Salgótarjánban” című projekten keresztül az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztéséhez és a kompe­tencia alapú oktatás elterjesztéséhez. A projekt a Mackóvár, a Gyermekkert és a Nyitnikék Tagóvodában, valamint a SKAID három tagiskolájában (Arany, Dornyay, Kodály) zajlik, továbbá érinti a Madách Imre Gimnázium és Szakkö­zépiskolát és a Táncsics Mihály Közgaz­dasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézményét.- A program nyújtotta lehetőségek kihasználása azért fontos, mert a mai világban „más” tanulókat „más” céllal, „más” módszerekkel szükséges taníta­ni, mint korábban - tudtuk meg Tőzsér Katalin projektmenedzsertől. - Úgy gondoljuk, hogy a kompetencia alapú oktatás bevezetése, megvalósítása az eddigi oktató-nevelő munkánk megújí­tásának folytatása, a korábban elkez­dett, közösen kialakított, meghatározott értékek, a sajátos arculat megőrzésé­nek, fejlesztésének egy újabb lépcsőfo­ka, lehetősége. Intézményeinknél új fel­adat volt a 2009/2010-es tanévben, hogy bevezessük és elmélyítsük a kom­petencia alapú oktatást, adaptáljuk a kompetencia alapú oktatási programo­kat és taneszközöket, alkalmazzuk a modern pedagógiai módszertant, taná­ri továbbképzéseken vegyünk részt - fejtette ki a szakember. A „szövegértés-szövegalkotás” és a „matematika” kulcskompetenciák terü­letén is bőven akadt tennivaló az elmúlt tanévben, tanulócsoportok részvételé­vel valósították meg a fejlesztéseket. Az általános iskolákban illetve a kereske­delmi és vendéglátóipari tagintézmény­ben a szociális, életviteli és környezeti nevelés valósult meg, míg a Madách Im­re Gimnázium és Szakközépiskola az életpálya-építési programcsomagot vá­lasztotta. Az óvodáknál a komplex óvodai prog­ram, programcsomag óvodai feladatel- látási-helyenként egy-egy óvodai cso­portban történt. Egy-egy témahetet is szerveztek és megvalósult a digitális tartalmak, taneszközök oktatási gya­korlatban való használata, digitális készségek fejlesztése is. A tanév során az intézmények pedagógusai 28 tovább­képzési területen készültek fel a rájuk váró feladatok teljesítésére.- A pedagógusok az alapképzés után tudatosan építik be a mindennapi tevé­kenységükbe a kompetencia alapú ok­tatás alapelveit, tematikáját, kiegészít­ve, színesítve az óvodában, iskolában működő pedagógiai programot. Hátrá­nyos helyzetű, és sajátos nevelési igé­nyű tanulóink iskolai eredményességét segítve alkalmazni fogják továbbra is a csoportmunkát, moduláris oktatást és a projektek újszerű stratégiáit.A vissza­jelzésekből úgy tűnik, a tanulók szere­tik azokat az órákat, amelyek más mód­szertannal szerveződnek, illetve IKT eszközöket is használnak. A módszerta­ni kultúra fejlesztésével a tanórák szí­nesebbé váltak, s a hagyományos órave­zetés mellett kezd „elterjedni” a koope­ratív óravezetés több formája is - mond­ta el Tőzsér Katalin. A TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0268 azo­nosító számon regisztrált projektben kötelezően előírt, vállalt tevékenységek, beszerzések megvalósultak, a program befejezési időpontja 2010. augusztus 31., a projektzáró nap megrendezésére augusztus 25-én kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom