Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-14 / 161. szám
12 2010. JÚLIUS 14., SZERDA SPORTTÜKÖR ► Másodikok a Strandépítők STRANOKÉZRABOA. Második helyen végzett a Salgótarjáni Strandépítők csapata a hét végén, Zalaegerszegen rendezett strandkézilabda Európa Kupa (EBT) selejtezőn. Az országos bajnoki címet védő tarjániak ötfős csoportjukban magabiztosan meneteltek, az Axa Old Boys, a Dabasi Dinamit, az izraeli Hapoel Rishon, illetve a Fireball BHC gárdáját legyőzve veretlenül jutottak az elődöntőbe. Itt az oroszok legjobbjával, az Ekaterinodar együttesével kerültek szembe, és szétlövést követően 2-1-re nyertek. A fináléban aztán az egyik nagy hazai riválissal, az Axa Beach Stars csapatával találkoztak. Ekkor már nem sikerült a bravúr, 2-0-s vereség lett a vége, de a komoly erősségű mezőnyben az ezüstéremnek is nagy értéke van. A torna legjobb játékosának a tarjáni Szabó Tamást választották. A Salgótarjáni Strandépítők az elkövetkező hetekben további megmérettetéseken indulnak, augusztusban pedig következik az országos bajnoki döntő, ahol szeretnék megvédeni címüket. Szabó Tamás Sikerek medencében és nyíltvízen úszás Országos felnőtt bajnokság és tömegversenyek Kőrös Eveimnek élete első felnőtt bajnokságán nem kellett csalódnia sts Két salgótarjáni ifjú hölgyet is az a megtiszteltetés érte, hogy korábbi, hivatalosan (gépi időmérés melletti) elért időeredménye miatt indulhatott az Egerben megrendezett négy napos 112. felnőtt magyar bajnokságon, melyet egyébként hazánk legjobbjai a margitszigeti Európa-bajnokság főpróbájának tartottak. Nagy megtiszteltetés és elismerés volt tehát a GDSE két, egyébként még csak ifi korú reménységének, Kovács Dénes tanítványainak Ruzsin Szabinának és Kőrös Eveimnek hazánk legjobbjaival úsznia. Bár mindketten új egyéni csúcsokat teljesítettek, Szabina 34,80 másodperces 50 m hátja csak a 30. helyre volt elegendő, és Eveimnek sem lehettek vérmes reményei a felnőttek között, de 100 m mellen elért 1:23,30-as ideje már a 19. helyre rangsorolta a nívós magyar mezőnyben. *** Ezernél valamivel többen vettek részt a Budapest Sportiroda egyik idei új rendezvényén, az első BSI Velencei Tóúszáson. A velencei Északi strandon rendezett eseményen két távon, 1500 és 3000 méteren úszhattak a résztvevők. A végig jó időben, 31 fokos melegben zajlott versenyen 26 fokos volt a tó vize. Azonban a verseny utolsó órájában már nem rajtolhatott több úszó, mert az esemény menetén viharjelzés miatt változtatni kellett A nevezők többsége viszont így is teljesíthette a választott távot A két salgótarjáni induló Bratek Fanni és Tóth Zsófi Zsanett nem is akárhogy, Fanni az 1500 méteren 24 perc 44 másodperccel 14 éve ellenére is abszolút második helyezett lett a nők között, míg Zsófi, a tarjáni „TGV” megnyerte a gyengébb nem versengését, sőt 21:27-es ideje a férfiak között is a második legjobb volt Zsófi az utóbbi hetekben annyira belejött a hosszútávúszásba, hogy a dr. Gótai László emlékverseny és a Velence-tavi siker után nem hagyta ki a hagyományos tullni tóúszást sem, ahol lassan már meglepetést sem okoz, hogy 1000 méteren egy régi ismerősük, egy 12 éves kislány nyeri az abszolút női elsőséget Most közel félszáz ellenfele akadt ezen a távon, de még megszorítani sem tudták őt. Bratek Fanni hosszú távon bizonyított Nógrád kupa tenisz Wimbledon „hátszelében”, a labdarúgó vb-hajrá- jában a salgótarjáni amatőr teniszezők sem tétlenkedtek, és bár számos korkategóriában lett volna lehetőség az indulásra, végül is csak férfi egyes és páros torna lett a vége. Pedig a játék szeretete mellett a helyi önkormányzat díjai is vonzóak lehettek volna, melyekből végül is a körmérkőzések után a következők részesülhettek. Férfi egyéni (45 év alatt): 1. Oláh Sándor, 2. Fekete Tamás, 3. Gáspár Tamás. Férfi páros: 1. Gáspár - Keresztúri, 2. Fekete - Petrucsik, 3. Márton - Rigó. Legközelebb a július 31- i, 10 órakor kezdődő, hagyományos Denevér Kupán a Lendület teniszcentrum salgótarjáni pályáin hódolhatnak az amatőrök kedvenc sportáguknak, a tenisznek. Az amatőr közbeszólt golf. Hahn Roland nyerte az első magyar golfversenysorozat, a Kaefer-Heibl Golf Sztár Szuper Tour névre keresztelt meghívásos torna harmadik állomását, hétfőn a hencsei European Lakes Golf Clubban. A Pólus Palace Golf Club 21 éves játékosa 69 ütéses kiváló eredménnyel győzött. A második helyet az élete legjobbját nyújtó amatőr, Jakobi András szerezte meg 72 ütéssel, míg a 3. helyen hármas holtverseny alakult ki az előző állomás győztese, Lugosi Tamás, Szigeti Csaba, valamint Herr Tamás között. Triatlonversenyek - kifulladásig Országos amatőr és váltóbajnokság, Hatvan és Balassagyarmat Hatvanban az amatőr ob-val, gyermek és serdülő ranglistaversennyel hangoltak a triatléták a rá következő balassagyarmati váltó országos, vidék és Buda- pest-bajnokságra, és ugyancsak utánpótlás ranglista- versenyre a 24. Palóc Triatlonra, melyet még nem is olyan régen még annak szülőatyja Révész László vezényelt le több mint másfél évtizeden át, majd tragikus halála után már róla nevezték el. Mára már nevét emlékét sem viseli a valaha volt legpatinásabb, legnépszerűbb hazai szakági viadal. HH/MI Hatvanban a gyermek és serdülő ranglistaversenyen kívül azoknak az amatőröknek hirdettek sprinttávon amatőr bajnokságot, akik ebben az évben nem váltottak ki elit liszencet. Akadtak is jó páran, akik a könnyebbik végét ragadták meg a botnak. Ösz- szesen mintegy jó félszáz hölgy és több mint dupla annyi erősebb nem-beli kapott az alkalmon, így főleg a második-harmadik vonal küzdelmeit láthattuk több korosztályban. Megyénket újra csak salgótarjániak képviselték, néhá- nyan az egyszámjegyű helyezésekig is eljutottak a váltakozó létszámú mezőnyökben, mint azt az alábbi jobb helyezések mutatják: Újonc lányok (40 induló): 7. Király Dóra, Fiúk (38): 14. Petróczy Bálint (mindketten Tarján Tornádó TSE), 16. Tórák Levente (szababdidős, St.). Ranglistaverseny Gyermekek, fiúk(\2): 22. Sándor Tamás. Serdülők, lányok (25): 14. Szuhán Dóra. Országos amatőr ybajnokság Ifjúsági lányok (11): 4. Király Kinga, 6. Szuhán Zsófia. Fiúk (24): 7. Hajzser Máté (mindany- nyian Tarján TTSE) * * * A Palóc Triatlon mindenes „agytrösztjének”, néhai Révész Lászlónak ötletére került be a hivatalos versenynaptárba a váltók viadala, s idén is a gyarmatiak lettek a helyszín házigazdái. Már a szombat délelőtti elő- csatározások, az amatőrök küzdelmei is érdekes futamokat hoztak, különösen figyelemfelkeltő volt a tiszaújvárosi „öregfiúk” szereplése, akik jóval fiatalabb vetélytársaikat is „lepipálták”, élükön a közelmúlt egyik kiválóságával, Lehmann Tiborral. A nőknél viszonyt any- nyira kiélezett volt a harc, hogy a célba szinte egyszerre estek be ketten, s a győztes bajai Mogyi SE kiválóságát, Márkus Esztert hosszú perceken keresztül kellett „élesztgetni”. Negyedórával a déli harangszó előtt csobbantak a hűsítő habokba az elit kategória hárompróbásai, akik már a nem túl hosszú úszótávon rivalizáló csoportokká szakadoztak. A vízből az újbudai Bogdány Kenéz „mászott” ki elsőnek, ő pattant fel a bringára, s tekert az élen kifelé, az emelkedőn a fenyvesből. Már elharangozták a delet a távoli templomtoronyban, amikor a dombtetőn újra feltűntek a fiúk, és továbbra is Bogdány vezette a csoportot. Mi több, a futás során sem engedte át másnak a vezetést, igaz már egyre inkább zárkóztak az ellenfelek. A második emberek csatájában már csak hárman maradtak versenyben az aranyért, s lassanként egyértelművé vált, hogy kik fognak osztozni az arany-ezüst - és bronzérmeken, de ki tudja, milyen sorrendben! Aztán mire a harmadik, azaz a befutó emberek jöttek, már csak ketten maradtak, a csata Budaörs-Baja párbajjá szűkült. A kerékpárpályáról érkezve végül szempillantás alatt eldőlt a győzelem sorsa. Méghozzá a depóban! Faldum Gábor - pedig nem ma kezdte a „szakmát” - egész egyszerűen „elpepecselte” az átöltözést, magyarul Tóth Tamáshoz képest igen lassan húzta fel a futócipőt, ezzel értékes másodperceket vesztett, s hiába loholt kitartóan a bajai reménység a körgát tetején, majd benn az erdőben, már nem tudta utolérni Tóthot. A harmadik helyen, jó ötven méteres távolságban az újbudaiak utolsó embere, Ruzsás Dávid futott be. Kisvártatva, szűk negyedóra elteltével megérkezett a női győztes is, itt nem volt a férfiakhoz hasonló izgalom, Boros Zsófia az Újbuda TC színeiben jó öt percet vert a tiszaújvárosi Szabolcsi Fruzsinára. Vasárnap a ranglistaversenyekre került sor, ahol a legjobb nógrádi eredményt a tarjáni Király Kinga érte el. Ő a női abszolút sprintversenyben a 9. helyen végzett, de korcsoportjában, az ifjúságiak mezőnyében ez 5. helyezést ért. A hagyományokhoz híven teljesítette a rá kirótt távot Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere is. Váltó ob Férfiak: 1. Budaörsi TKE (Va- nek Ákos, Kovács Gábor, Tóth Tamás) 1:12:49 óra; 2. Mogyi SE Baja (Végvári, Flander, Faldum) 1:12:56; 3. Uniqa-ÚjbudaTC (Bogdány, Borsányi, Ruzsás) 1:13:55. Nők: 1. Uniqa-Újbuda TC (Dudás Eszter, Svéd Amelita, Boros Zsófia) 1:25:35 óra; 2. TVK-Mali TK (Sávolyi, Walkó, Szabolcsi) 1:30:32; 3. Győri Vízisport SE (Szakály, Élő, Zsirai) 1:35:37. Ranglistaversenyek A jobb nógrádi helyezések: Férfi felnőtt (51 induló): 21. Szász Viktor (Bgy. Vitalitás) 1:10:42, 25. Molnár Dániel (St. Petőfi DSE) 1:12:29, 28. Széli Tamás (St. Szabadidős) 1:14:26. Női felnőtt (21): 14. Tóth Katalin (Bgy. Vitalitás) 1:31:04. Leány ifjúsági (17): 5. Király Kinga 1:13:13, 9. Szuhán Zsófia 1:25:34 (mindketten Tarján TTSE) Leány serdülő (31): 15. Szuhán Dóra (St. TTSE) 44:33. Gyermek fiú (61): 27. Laczkó Soma 30:42, 28. Sándor Tamás 30:53. (mindketten TTTSE). Újonc „A”fiú (36): 18. Petróczy Bálint (TTTSE) 16:11, 23. Tórák Levente (St szabadidős) 16:41. Újonc „A” leány (39): 6. Király Dóra 15:51, 12. Laczkó Szabina 16:45,20. Laczkó Rozina (mindhárman TTTSE) 17:20. Újonc „B” leány (18): 9. Nagy Vanessza (Bgy. Kiss Árpád) 18:33. Senior 4. férfi( 12): 10. Medvácz Lajos (Bgy. Kiss Árpád) 1:33:10.