Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-13 / 160. szám

2010. JULIUS 13., KEDD PROGRAMOK 9 Oscar-díj után szakítás portré Kate Winsletet a Titanic főszerepe a hírnévig repítette Kate Winslet A felolvasó főszerepéért kapta meg az Oscar-díjat Az elzásziak, avagy a két Mathilde kis elzászi faluban él a ne­mesi származású Mathilde. Éppen a porosz-francia há­ború kitörése idején megy férjhez. A férje bevonul, a kastélyba pedig beszállásol­nak egy versrajongó porosz fiatalembert. Pár hónappal később Mathilde megszüli a fiát. 20.30, DUNA TV A mentalista Patrick jane mentalista és az FBI kis csoportja egy so­rozatgyilkos után nyomoz, aki valamikor Patrick csa­ládját is megölte. A gyilkos­ságok folytatódnak. Egyre újabb gyanúsítottak kerül­nek elő, akik a keresett so­rozatgyilkos módszereit használják. 21.20, RTL KLUB Túlélésből jeles sam DECKER az öbölháború- ban és az egykori Jugoszlá­viában volt katona. Most ta­nárként dolgozik egy rossz hírű iskolában. Fegyveres csapat fészkeli be magát az iskolába. 21.25, TV2 Tanárként nyugalmat remélt Decker (Dolph Lundgren) Az Értelem és érzelem című Jane Austen- adaptációban még mel­lékszerepet játszott, két évvel később egy kultusz­film főszerepében találta magát. Kate Winslet azóta is lépdel fölfelé. Tvr-hét „Eddig ötször jelöltek, most már illő lenne hazavinnem a szob­rot!” - jósolta meg magának az Oscar-szobrot a tehetséges angol színésznő 2009-ben. És úgyis lett. A felolvasóban eljátszott sze­repért őt ünnepelték a gálán. Pe­dig már előbbre remélte a kitün­tetést. 2008-ban, akkori férje, Sam Mendes rendezésében Titanic-beli partnerével, Leonar­do DiCaprióval játszottak házas­párt A szabadság útjai című filmben. Ám megmaradt Oscar- gyanúsnak a vidéki szolid életbe belefásuló, a gyereknevelésben, illetve a hivatali munkában föl­őrlődő egykori két szerelmes ala­kítása. „Az anyám szüleinek reperto­árszínházuk volt - sorolja Kate. - A nagyapám színész volt és fogorvos, a nagybátyám, az apám, a nővéreim színészek.” Kate sem lóg ki a sorból. Az első gázsiját zabpehelyreklámért kapta. Majd mint túlsúlyos tiné­dzser százkilós nő lányát alakí­totta egy angol tévésorozatban. Tizenhárom évesen lett anyagi­lag független, amikor tizenhat volt, elhagyta az iskolát. Korán játszott nagy filmekben. Tizenhét volt, amikor az új-zélan- di Peter Jackson rendező kisze­melte a Mennyei teremtmények egyik főszerepére. Az ötvenes években játszódó történet való­ban megesett: két kislány megöl­te az egyikük édesanyját. 1995- ben kosztümös szerepben mutat­kozott be. Emma Thompson film­beli húgát alakította az Értelem és érzelem című leheletfinom sze­relmes történetben. Kenneth Branagh angol rendező akkor lát­ta meg benne Ophéliát 1996-ban a négyórás Hamlet-filmjében rá­bízta a dán királyfi tragikus sor­A felolvasó MA LÁTHATÓ AZ HB02-N A fel­olvasó. Alapjául egy német sikerregény szolgált Stephen Daldry, a rendező, kedvencé­nek, Nicole Kidmannek szánta a szerepet, hiszen már az Órák című filmben is együtt dolgoztak. Kidman vá­randóssága miatt nem tudta vállalni, így Winsletnek jutott az öröm. AZ ÖTVENES ÉVEKBEN járunk, szerelem szövődik egy tizenöt éves diák és egy villamoska- lauznő között. Ám Hanna Schmitz - akit Kate alakít - súlyos lelki terhet cipel. Fény derül bűnös múltjára, kon­centrációs táborban volt fel­ügyelő. KISEBB BOTRÁNY KEREKEDETT az egyik jelenet körül, mert sokan nem tartották helyén­valónak Winslet anyaszült meztelenségét egy holokauszt témájú filmdrámában. sú szerelmét. Mindez még a Titanic előtt történt. Azóta Kate a magánéletével is feltűnést keltett. 23 évesen férj­hez ment egy rendezőasszisz­tenshez, a tőle született kislánya elmúlt 10 éves. Később Sam Mendeshez, az Amerikai szépség rendezőjéhez ment hozzá, tőle nyolcéves kisfia van. Családregény Az elzásziak, avagy a két Mathilde címmel Egy elzászi család életén át érzé­kelteti a francia-német ellenté­tet a keddenként vetítendő négy­részes sorozat. A Strasbourgtól 40 kilométerre, egy kis faluban élő főhős 1870-ig visszanyúló tör­ténetet mesél. Nemesi származá­sú dédnagyanyja, az első Ma­thilde éppen a porosz-francia háború kitörése idején megy férj­hez. A faluban porosz katonák garázdálkodnak. A grófnő kasté­lyába beszállásolnak egy költé­szetrajongó porosz fiatalembert. Hír jön, hogy férje, Charles el­esett a háborúban, pár hónappal később Mathilde megszüli fiát, az elbeszélő nagyapját. ■ Este sorozat kezdődik a francia napok keretében a Duna tévén. 1874. december. A faluban mindenütt német feliratok, az iskolában németül tanítanak, poroszos fegyelemmel. Az öz­vegy Mathilde grófnő még min­dig reménykedik abban, hátha nem is halt meg a férje és egy­szer csak visszatér. Terjeszti a nép között a betiltott francia la­pokat, ezzel magára vonja a po­roszok haragját. Kérője akad, de nem megy hozzá. Marad apja és fia mellett, és titokban francia nyelven folytatja a tanítást a kör­nyék gyerekeinek. Húsz év el­teltével Elzász még mindig né­met kézben van, a fiú beleszeret egy porosz lányba. ■ TELEVIZIO-MITSOR A tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. JÚUUS13., KEDD DÉLELŐTT RT L KLUB mT'VHHHHHHIÍ VIASAT3 yHBÜHfll Duna Tvrwmmm SPEKTRUM^^Hk 5.30 Top Shop 6.00 Trendmánia (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) X 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) X 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 5.25 Teleshop 6.00 Babavilág (ism.) X 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája X 9.10 Babapercek X 9.20 Telekvíz 10.20 Teleshop 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok X (francia sorozat -73/5-6.) 9.50 Kék fény (ismétlés) X 10.45 Nappali 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 12.30 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 5.50 Híradó 6.00 Köizeti híradó 6.30 Híradó 7.00 Híradó. Sporthírek 8.00 Híradó. Sporthírek 9.00 A közős kutya (magyar tévéjáték, 1980) 5.55 Alice új élete 6.50 Columbo - Gyilkosság telefonhívásra (amerikai krimi, 1978) 8.15 Gyilkos sorok 9.10 Psych - Dilis detektívek 10.05 Testvérek 11.00 Kincsek a padláson 5.50 Hattól nyolcig 7.55 Élő népzene 8.25 Világvándor (12/12.) 8.50 Nyári matiné 9.15 Gyerekkori könyveink 9.40 A dzsungel könyve 10.05 Zorro (78/17.) X 10.30 Újrakezdés X 6.00 Világjárók kalauza 7.00 Zöld álom luxuskivitelben X 7.55 Enteriőrjárat 8.15 Lonely Planet- Született motoros X 9.15 Fald fel Amerikát! Portland; Seattle DÉLUTÁN 12 .10 06-91-33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.30 Fél kettő X 14.30 Charles és Diana- Nemesi tragédiák X (amerikai film, 1992) 88" 16.15 A szerelem rabjai X 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 11.30 Ki hitte volna? X (olasz film, 2007 2/1.) 97' 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.55 Szentek kórháza X 15.55 Egy tini naplója X 16.25 Joshi Bharat Talkshow X 17.30 Árva angyal X (mexikói romantikus sorozat) 13.00 Szomszédok X (magyar sorozat) 13.35 Srpski ekran 14.05 Unser Bildschirm 14.35 Ez történt ma reggel 16.25 Körzeti híradók. Hírek 16.45 Teadélután 17.40 Elit gimi (24/7.) X 10.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Régi magyar országcímer 16.25 Bűvölet X (olasz sorozat - 54/49.) 17.15 Magyar pop 18.10 Épített szépségek 18.40 Esti mese 11.55 Segítség, szülő vagyok! 12.55 A médium (amerikai krimisorozat) 14.55 Gyilkos számok 15.55 Alice új élete 17.00 Segítség, szülő vagyok! (am. valóságshow) 18.00 Holdfény (am. sorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.10 Kikötő - Friss 14.20 Térkép - Válogatás 14.50 Értékadók (10/1.) 15.25 Saint-Tropez a-tól z-ig 16.20 Párizs, felülnézetből 17.00 25. szélességi fok délre (francia sorozat - 25/16.) 10.15 Étkek és tévhitek 11.20 River Cottage - Csibefutam X 12.25 Készételek pokla X 13.40 Újrafeltalálók X 14.45 Nigel Marven a sarkvidéken Kezdődik az olvadás ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata X 20.05 Fókusz X 20.40 Barátok köztX (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 A mentalista X (amerikai krimisorozat) 22.20 A Grace klinikaC (amerikai sorozat) Utána: Hírek 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am, krimivígjáték-sor.) X 20.10 Aktív X 20.45 Hőhullám X Szórakoztató műsor 21.20 Túlélésből jeles (amerikai-kanadai akciófilm, 2003)90'C Fsz.: Dolph Lundgren Közbén: Kenósorsolás 18.40 McLeod lányai X (ausztrál sorozat - 32/25.) 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Önök kérték! Kívánságműsor a nézők levelei alapján Műsorvezető: Bényi Ildikó 21.00 ítéletlovasok X (német-amerikai western, 2002-2/2.) 85' 19.00 Afrika gyöngyszeme X (portugál sorozat - 52/46.) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 Afrika gyöngyszeme X (portugál sorozat - 52/47.) 21.20 Stingers C (ausztrál krimisor. - 66/36.) 22.05 Záróra 22.30 McLeod lányai X (ausztrál sorozat - 32/25.) 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.25 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 21.20 Reklámbarátok (amerikai sorozat) 22.15 A főnök (amerikai krimisorozat) 23.15 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés X (olasz sorozat - 85-86.) 20.00 Híradó. Sport ( 20.05 Közbeszéd 20.30 Az elzásziak, avagy a két Mathilde (francia sorozat - 4/1.) X Fsz.: Cécile Bois, Caroline Tresca, Au rare Clément 15.45 Fald fel Amerikát! SL Louis; Los Angeles 16.45 A mamit akarom! 18.10 Állati rekordok Légtomászok X 19.15 Pörgesd fel! 19.50 Fagyállók 20.20 Svindlerek X 21.50 Egészségünk- Tények és tévhitek Tavaszi különkiadás ÉJJEL 23 .20 XXI. század - A legendák velünk élnek X 23.55 Végzetes visszaszámlálás (am. akciófilm, 1997) 89'Y Esz.: Dolph Lundgren, Roy Scheider, Michael Sarrazin 1.40 Reflektor X 23.05 A médium (am. krimisor.) C 0.05 Tények este 0.35 EzoTv 1.30 El Nino - A Kisded (magyar film, 1999)89' C Fsz.: Szabó Győző 3.05 Babavilág (ism.)X 22.30 Az este 23.00 Hírek. Sporthírek 23.10 Mementó Hűsz éve történt 23.15 Teadélután (ismétlés) 0.15 Nappali (ismétlés) 1.25 A wroclawi egyetem három évszázada X 23.15 Elit gimi X (olasz sorozat - 24/7.) 0.10 ítéletlovasok X (német-amerikai western, 2002-2/2.) 85' 1.40 Ez történt Ma reggel 3.20 Vezérlő fény (am. sorozat) 0.10 A főnök (amerikai krimisor., ismétlés) 1.10 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 2.05 Holdfény (amerikai sorozat, ism.) 21.55 Saint-Tropez a-tól z-ig 22.50 Sport 23.00 Kikötő - Friss (ism.) 23.10 Divathét (ismétlés) 23.35 Kézjegy 0.25 Híradó. Sport (ism.) 0.45 Pécs és környéke 22.50 Birodalmak és fénykorok X 0.05 A kínai nagy fal 1.15 A maja kód feltörése 2.20 Séfek a seregben 3.10 A mediterráneum gyöngyszemei AJÁNLÓ ~ Ál á HP a Ü '> . íM. > Jül iß! 3J J^rr 14.30 Charles és Diana (amerikai film, 1992) 11.30 Ki hitte volna? (olaszfilm, 2007) 20.00 Önök kérték! (kívánságműsor) 18.40 Bob, a mester (bábfilmsorozat) 21.20 Reklámbarátok (amerikai sorozat) 16.20 Párizs, felülnézetből (dokumentumfilm-sorozat) 22.50 Birodalmak és... (ismeretterjesztő sorozat) MŰSOR mT ",7T""1— ATV «■■■■HHii HAL OZAT 1HHHH FILMMÚZEUM — .............. —— MINIMAX **■■■■ DISCOVERY 13.30 Paletta. 14.05 Keresztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 Pálya. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Zöld övezet. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rá­játszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Riasztás. 22.30 Hírvilág. 23.05 BBC-híradó. 23.30 Zöld övezet m 3 13.50 Többet ésszel! 16.25 Tempó. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egye­nes beszéd. 20.40 A tv ügyvédje. 21.45 Vi­lághíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Civil a pá­lyán. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó. 0.05 Vidám vasárnap BSáMMBULgs» aeasy - -«i.--?, wmwiM 17.00 In memóriám Kodály Zoltán. 1730 Sztárok a konyhában. 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 Pokoli torony 2. (ame­rikai katasztrófafilm, 1995). 2035 Hírháló. 21.00 Kémcsapda (amerikai kalandfilm, 1964). 23.00 Gyilkosság megbízásból (amerikai krimi, 1993). 1.00 Bencze-show A műsor és a kezdési lifőoón 14.00.Tetthely. 15.40 A boldogság színe (magyarfilm, 2003). 17.15 Színészportrék. 1730 Hattyúdal (magyarvígj., 1963). 19.15 Kojak (am. krimisor.). 21.00 Szegénylegé­nyek (magyar film, 1966). 2235 A burzso­ázia diszkrét bája (fr.-olasz szatíra, 1972). 0.20 Táj a ködben t megváltoztatásának fötfát minder 11.30 Sportverda. 12.15 Televíziós vásár­lás. 12.45 Magyar labdarúgás. 15.15 Zu­hanyhíradó extra. 16.45 Spanyol labdarú­gás. 18.45 Nautica. 19.15 Mai helyzet. 1930 Magyar labdarúgás. 22.00 Balaton Bike Fest. 22.30 On the Spot. A helyszín: Dél-Afrika. 23.30 Strandlabdarúgás fnnntarUa! 16.30 Barátok városa. 16.40 Chuggington. 16.50 Nyúlport reptér. 17.05 Arthur. 17.30 Sün Alfréd forró nyomon. 17.45 Pearlie. 18.05 Minimax-híradó. 18.10 Geronimo Stil­ton. 1835 Horseland Lovasklub. 19.00 Szárnyas szakasz. 19.10 Locsi-fecsi Márta. 1935 Akcióban Mary-Kate és Ashley 1430 Hogyan készült? 16.00 Állítólag... 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00Trük- köstesók. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes másod­percek. 2130 A tenger gladiátorai. 2230 Amerikai favágók. 23.30 Cellanapló. 030 Tornádók nyomában

Next

/
Oldalképek
Tartalom