Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-05 / 128. szám
2 2010. JÚNIUS 5., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Elismerések NÓgrádsipek. A Váci Egyházmegye a napokban Cegléden tartott ünnepségén munkája elismeréseként hat pedagógus kapott Te Deum-díjat, egy tanár pedig Szent Gellért-díjat vehetett át. Jusztin Gáborné, a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda igazgató- helyettese, óvónő, a Te Deum- díjazottak egyike. Kopjafaavatás Rétság. A város önkormányzata kopjafaavatással emlékszik a trianoni döntés 90. évfordulójára június 6-án, vasárnap 9.30 órától a Templomkertben. Beszélgetnek Salgótarján, a 81. ünnepi könyvhét alkalmából szervezett rendezvénysorozat következő programját június 7-én, hétfőn 15 órától tartják a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Az összejövetelen Karinthy Márton, színházrendező, íróval dr. Csongrády Béla, közíró, Ba- lassi-díjjal kitüntetett közéleti személyiség beszélget. Elmarad Pásztó. Külső okok miatt elmarad a Szőnyi Zsuzsával június 7-re, hétfőre tervezett beszélgetés a városi múzeumban, ahol június 10-ig látható a Kos- suth-díjas Szőnyi István emlék- kiállítása. Helyzetünkről Bátonyterenye. Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetségének elnöke tart előadást június 7-én, hétfőn 18 órától a Szélkakas Fogadóban. A rendezvényen szó lesz többek között a szövetségről és az ország helyzetéről is. Múzeumi hétfő Balassagyarmat. Június 7-én 16.30 órakor„A Könyv Utóélete” - Az én kortársaim című rendezvénysorozat keretében a szlovákiai Ipolybalogon élő Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, kritikus, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem tanára lesz a vendég. Beszélgetőtársa Nagy Csilla irodalomtörténész. „A természet nem ért tréfát...77 Szilasi András. Baglyasalja Barátainak Köre alelnöke ismertette Baglyaskő történetét A hétszáz éves Baglyaskő szép példája a természeti értékek védelmének - hangzott el a környezetvédelmi világnap tegnapi konferenciáján, amelyet az Északmagyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ és az Észak-magyarországi Regionális Környezetügyi Tanács a Fenntartható Fejlődésért nevű szervezet hívott életre Salgótarjánban, a Technika Flázában. T. Németh László Salgótarján. Ma hazánkban a víz az úr - mondta köszöntőjében Szűcs Marianna, a központ igazgatója, utalva arra, hogy a környezetvédelem ügye soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. Összehangolt gondolkodásra és cselekvésre van szükség ahhoz, hogy a klímavédelmet előidéző okokat és a természeti erők támadását az ember kivédhesse - ezt már dr. Kecskeméti Sándor, a központ elnöke tette hozzá megnyitójában. Hogy a klímavédelem menynyire fontos üggyé vált az unióban, jelzi, hogy Brüsszel megszondázta a tagállamokat: tudnák-e az előirányzottnál nagyobb mértékben csökkenteni az üvegházhatást előidéző gáz kibocsátás mértékét? A politikai párbeszéd még napjainkban is folyik, ám nem lehet kétséges, hogy a gazdasági érdekek egyelőre nem teszik lehetővé a merészebb vállalásokat - fogalmazott első előadóként Duska József, a Bükki Nemzeti Park igazgatója. Ma a környezetvédelem határértékek meghatározásáról szól, s nem arról, hogy a folyamatosan növekvő népességet el tud- ja-e tartani a Föld - fogalmazott. Különösen aggasztó a nagy mértékben növekvő energia igény, amely a klímaváltozás egyik fő előidézője. Hogy milyen mértékben, arról szólt dr. Szalai Sándor, a Szent István Egyetem klimatoló- gusa. A kedvezőtlen tendencia a XIX. század közepétől, vagyis, az ipari forradalom kezdetétől követhető nyomon. Az emberiség előtt két út áll, hogy fékezze a kedvezőtlen hatásokat: alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, másrészt csökkenti annak előidéző okait. Az időjárásban bekövetkező extremitások minden esetre intő jelként szolgálnak. AIII. Nemzeti Környezetvédelmi Program aktualitásairól dr. Búzás Kálmánné, a szakminisztérium stratégiai főosztályának főtanácsosa beszélt. A program átfogó célja az élet és környezet minőség javítása, az erőforrások megőrzése és a fenntarthatóság biztosítása, különösen a fogyasztás és a termelés szempontjából. Ambrovics Andrea, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakprogramok irányító hatóságának főigazgatója a környezetvédelemre fordítható uniós pénzek fel- használásáról beszélt, kiemelve, hogy számos területen nincs pályázói kedv, hiszen a 2013-ig felhasználható keret alig harminc százalékára van érvényes szerződés, a kifizetés pedig 3 százaléknál tart. A környezetvédelem határokon átnyúló tevékenység, ezt erősítette meg dr. Kiss Gábor, a szlovákiai Environmental Insitute kutató központ igazgatója. A rendezvény végén együttműködési szerződést írt alá dr. Kecskeméti Sándor és Gazsi Ferenc, a VOSZ megyei elnöke. A konferenciával párhuzamosan a Bereczki Máté Kertbarát Kör és Hídvégi Judit virágkötő, valamint a Platán Faiskola bemutatóját tekinthette meg a közönség. Óvodából idősek otthona Szenogárdi F. Szécséliy. A településen a templom mellett 1927-ben épült a római katolikus elemi fiúiskola, amelyet 1948-ban államosítottak. Amikor 1980-ban a városban felépült a Magyar úti iskola, a templom melletti épületet óvodának alakították át. A rendszerváltást követően a törvény lehetővé tette az egyház számára az egykori intézményeinek a visszaigénylését. A szécsényi önkormányzat a római katolikus egyháztól az ingatlanért ötvenmillió forintot kapott. A pénzt önerőként használták fel az óvoda bővítésére elnyert pályázati összeghez. Nemrégiben elkészült a kibővített új óvoda. Az önkormányzat a korábban visszaadott templom melletti óvodából (amelynek használatáért 2010. január 1-től bérleti díjat fizetett) június elsejével végleg kiköltözött. Szécsényben a rendszerváltást követően visszaköltöztek a ferences szegénygondozó nővérek, akik tizenkét férőhelyes idősek otthonát működtetnek. A ferences Betánia Idősek Otthonában nagy a túljelentkezés, sok rászorulót nem tudnak felvenni. A római katolikus egyház a templom melletti épületet átadta a ferences szegénygondozó nővéreknek, ahol azok idősek otthonát fognak létrehozni. Ez lehetővé teszi, hogy jóval több rászoruló jelentkezőt tudjanak otthonukba felvenni. Buszjáratok: korlátozva A Nógrád Volán Zrt. felhívja utasai figyelmét, hogy a helyközi autóbusz-közlekedésben az alábbi Nógrád megyei útszakaszokon, pontokon lehet számítani olyan problémákra, amelyek a vállalat szolgáltatásától függetlenül, a kialakult időjárási viszonyok miatt fordulhatnak elő. A felsoroltak a június 4-i állapotokat jellemzik. A mátraalmási autóbuszfordulót nem lehetett megközelíteni autóbusszal, ezért a buszok a mátraalmási forduló előtt kanyarodtak vissza Szuha irányába. A Nógrádszakál és Litke között útszakaszra az autóbusz nem tudott, illetve nem mehetett be. A hollókői bekötő út, valamint a garábi bekötőút között súlykorlátozás volt érvényben. Az autóbusz még bemehetett, de a helyzet a bizonytalanság miatt folyamatosan változhat Újkóvár és Ipolyszög között vízátfolyás gátolta a közlekedést, emiatt félpályán lehetett közlekedni a helyközi járatoknak. A helyközi közlekedés aktuális lehetőségeiről utasaink a 32/411 -240-es telefonszámon érdeklődhetnek. Ladik-győztes: Bozó Lilla Június 4-i, pénteki számunk második oldalán mutattuk be a salgótarjáni SKÁID Gagarin tagintézmény csapatát, amely a „Ladik" médiavetélkedőn országos első helyezést ért el. A cikkben, illetve a képaláírásban a diákcsapat egyik tagjának, Bozó Lilla nyolcadik osztályos tanulónak helytelenül jelent meg a neve. A hibáért elnézést kérünk mind az érintettől, mind lapunk olvasóitól. Nemzetiségi nap Rétság. a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat nemzetiségi napot szervez június 5-én, szombaton a nagyparkolóban és a művelődési központban. A rendezvény 14.30 órakor a fellépők felvonulásával veszi kezdetét, a résztvevők a Mező utcától a nagyparkolóig sétálnak. Az ünnepélyes megnyitó 15 órakor hangzik el, ezt követően kulturális műsorok szórakoztatják az érdeklődőket. Játékos programkavalkád környezetünkért G. E. Salgótarján. Az esős időjárás a Besz- terce-lakótelepi tagintézménybe „kényszerítette” tegnap a megyeszékhely, Szécsény és a Karancs-völgy általános iskoláiból érkező többszáz gyermeket, akik a környezetvédelmi világnap alkalmából szervezett játékos programon vettek részt. A hagyományoknak megfelelően a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. idén is méltóképpen emlékezett a június 5-i napra, amit évtizedekkel ezelőtt nyilvánított a környezetvédelem világnapjává az ENSZ. Az egész napos játékos programot Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város polgármestere, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy mennyire fontos a környezettudatos magatartás, a természet védelme. Mint mondta, az emberek is felelősek a napjainkra jellemző természeti katasztrófák kialakulásáért, hiszen életmódunkkal, a környezetkárosító anyagok használatával, a felelőtlen szemeteléssel is hozzájárulunk Földünk tönkretételéhez, az éghajlat megváltozásához. A nap folyamán a diákok érdekes feladatokon és vidám programokon keresztül játékos formában bővíthették tudásukat a környezetvédelemmel kapcsolatban. A rendezvény lebonyolításában a városi diákönkormányzat - Simon Lajos ifjúsági referens irányításával - nyújtott segítséget, emellett a civil szervezetek és környezetvédő szervezetek is jelen voltak. A hulladékkezelés fontosságára mini műanyag szemetes konténerekkel illetve számtalan ügyességi feladattal hívták fel a figyelmet a nap stórveZői jfl/u'.a"«.