Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-03 / 126. szám

4 2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS A könyv kinyílik, s kinyit Salgótarján. A megélhetésért ví­vott küzdelmek idején se feled­kezzünk meg a könyvekről. Er­re biztatott beszédében Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármes­ter tegnap délután az ünnepi könyvhét megnyitóján, a Balas­si Bálint Megyei Könyvtárban és Közművelődési Intézetben. Megfogalmazta egyebek mel­lett, hogy nehéz időket élünk, amikor felmerül a kérdés: tu­dunk-e a kiadványokra, köte­tekre figyelni, s tudunk-e erre áldozni. Az internet, a modern technika világában is páratlan élményt nyújt az olvasás, ezt erősítik a könyvhetek program­jai. Molnár Éva, az intézmény igazgatója bevezetőjében arról szólt, hogy a 81. könyvünnep kezdődött most meg, melyet mindig nagyjelentőségűnek tar­tott, tart a szakma. Salgótarján­ban kétszeresen így van ez, mert ebben az időszakban van a könyvtár születésnapja. A nyitó­rendezvény vendége volt Czigány György József Attila-dí- jas író, költő, vele Simon Erika költő beszélgetett, közreműkö­dött a Pódium Stúdió. FOTÓK: GYURIÁN TIBOR így csinálják a lengyelek Gulyás Edina Salgótarján. Az Európai kis- és középvállalkozások hete elne­vezésű programsorozat kereté­ben tartott tegnap rendezvényt a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az összejövete­len „Hogyan csinálják a lengye­lek” címmel tartott előadást Sowa Marcin, a Lengyel Köztár­saság Nagykövetsége kereske­delemfejlesztési és beruházás­ösztönzési osztályának taná­csosa. A megjelenteket Mihályné Ba­lázs Melinda, a kamara alelnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy azért választották a rendezvény témájául a lengyel gazdaságot, mivel az elmúlt évben csak Len­gyelország tudott kétszázalékos GDP (bruttó nemzeti termék) emelkedést produkálni, tehát amíg az Európai Unió szinte minden országában a válsággal küzdöttek, a lengyel gazdaság fejlődni tudott.- Úgy vélem, hogy van mit ta­nulni példájukból és csak hasz­nukra lehet a magyar kis- és kö­zépvállalkozásoknak, ha megis­merik az ottani gyakorlatot - fo­galmazott az alelnök. Ezt követően Sowa Marcin ér­dekes előadást tartott hazája fej­lődéséről, az ország általános adatairól, méretéről, lakosságá­ról. Mint mondta, az 1999-ben végrehajtott önkormányzati re­form következtében a közel ötven helyett tizenhat nagyobb, erő­sebb önkormányzatot hoztak lét­re. A központi vezetés a feladatok mellé pénzt is rendel, így mára az ország legkomolyabb befektetői az önkormányzatok, vagyonuk közel tízmilliárd euró. Számtalan fejlesztést és beruházást önerő­ből hajtanak végre, például uta­kat, stadionokat építenek.- A 2001 -2002-ben bevezetett új reformok hatására a munka- nélküliség 23 százalékra emel­hiteleket nem lehet mindenki­nek osztogatni, konzervatív po­litikát folytattak, így nem érin­tette nagy mértékben a gazda­sági válság a pénzintézeteket.- Az uniós országok közül csak Lengyelországban nőtt az elmúlt évben a GDP, amelynek 77 százalékát a magánszektor termeli. Sikerült a hazai vállal­ás a stabil bankrendszer vonzza Lengyelországba. A tanácsos ki­fejtette, hogy nem csak ipari jel­legű befektetések zajlanak, a nagy cégek kutatás-fejlesztési központokat hoznak létre, a kis városokban is. Emellett beszélt az adózásról, arról, hogy gyor­san fejlődő piac a megújuló energiára épülő alkatrészek Sowa Marcin rávilágított a magyar és lengyel gazdaság közti különbségekre kedett, a GDP-növekedés pedig egy százalék alá esett, azonban ennek pozitív hatásai is voltak - fejtette ki a tanácsos, hozzátéve: az emberek megtanulták meg­becsülni a munkát és azt, ho­gyan lehet túlélni a válságot. A munkanélkülivé vált fiatalok Angliában és Írországban próbál­tak boldogulni, az onnan hazakül­dött közel hétmilliárd euró is segí­tette a belső piac fejlődését A bankok már az ezredfordu­lón szembesültek azzal, hogy a kozókat megmenteni a multikkal szemben - hangsú­lyozta Sowa Marcin, hozzátéve: amíg Magyarországon például az élelmiszeripar 65 százalékát a nagy áruházláncok birtokol­ják, addig Lengyelországban ez a szám 30-35 százalék körüli. Mint mondta, hazája nem ex­portorientált ország, a gazdaság alapja a belső piac és annak fej­lődése. A külföldi vállalkozáso­kat a gyorsan növekvő piac, a rugalmas és képzett munkaerő gyártása, nagy lendületet vett az autópálya-építés, mivel az or­szágban fejletlen az infrastruk­túra. Azonban amíg hazánkban hitelekből építették az autópá­lyákat, Lengyelországban az Eu­rópai Unió 85 százalékban tá­mogatja az úthálózat fejleszté­sét. Az elkövetkező években je­lentős építkezések várhatók az infrastruktúrában, a labdarúgó Európa-bajnokság megrendezé­sére pedig stadionok, szállodák épülnek. JUNIUS 3. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Klotild nevű kedves olvasóinkat! klotild. Germán eredetű név, jelentése: dicsőségért harcoló nő. Vé­dőszentje: Szent Klotild, I. Klodvig frank király jótékonykodó fele­sége. Virága: a viola. Több uralkodóházbeli hercegnő viselte ezt a nevet, így III. Napóleon felesége is. A fővárosban, a Budakeszi úton 1903-ban épült fel a Klotild szeretetház, ahol 60 árva gyermeket gondoztak. Az intézet parkjában állt Strobl Alajos márvány dom­borművű arcképe, amelyet a fővédnök Klotild főhercegnőről készí­tett. A Klotild palota az Erzsébet hídnál ma is Budapest belvárosá­nak egyik ékessége spanyol barokkra emlékeztető, késő eklekti­kus stílusával; az egyikben rövidesen szálloda nyílik. A Nap kel: 4.49, nyugszik: 20.35 órakor. A Hold kel: 0.37, nyugszik: 11.02. A JÖVŐ HETEN CSAKNEM KÁNIKULA reggeli hőmérséklet ■ Szecsény BäiÄ$yarmat '■4ÍÉSfc. _____/^Pn^iasc .10 °c • Salgótarján 9 °C sEMS Készíttette: zones Nógrád megyében ma délutánig változóan napos, kellemes idő lesz, de délután beborul és ismét kiadós eső esik. A jellemző hő­mérséklet reggel 10, délután 17, péntek reggel 11 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: a bét második leiében felmelegedésre számíthatunk, pénteken, az Aggtelek-Barcs vonal 100 km-s sávjában újra sok esővet Hétvégén és a következő héten már napos, száraz, meleg idő va­lószínű. Orvosmeteorológia: melegfront! hatás várható. Közlekedés-meteorolőga: a sok esőtől csúsznak az utak. A mező- gazdasági járművek sok sarat honfliatnak az utakra. A féktávolság akár íz-harminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni ke# Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 23 X i Vízhőmérséklet Duna 15-17 X Tisza 14-19 °C Balaton 16 X Velencei-tó 16 X Fertő 14 X Tisza-tő 18 X Pollen Pázsitfüvek magas Gombák magas Fenyőfélék magas HUMOR Az ír férfi bemegy egy dubli­ni bárba, rendel három korsó Guinnesst és leül a helyiség hátsó részében, iszik egy-egy kortyot mindegyikből egymás után. Miután imigyen mind­hármat kiissza, visszamegy a pulthoz és még hármat rendel. A csapos így szól hozzá:- Tudja, miután kiengedek egy korsóval, az hamarosan el­veszti az aromáját; jobb lenne az íze, ha egyszerre csak egyet venne. Az ír úriember így felel erre:- Nos, tudnia kell, hogy ne­kem van két fivérem. Az egyik Amerikában, a másik Ausztrá­liában, és én meg itt Dublinban. Amikor elmentünk otthonról megígértük, hogy mindig így fogunk inni, hogy emlékezzünk arra az időre, amikor még mind együtt it­tunk. A csapos elismeri, hogy ez egy szép szokás, és annyiban hagyja a dolgot. Az ír férfi törzsvendég lesz a bárban és mindig ugyanígy iszik: rendel három korsóval, és ezeket úgy issza meg, hogy mindegyikből egy-egy kortyot iszik sorban egymás után. Az egyik nap be­jön és csak két korsóval rendel. Az összes többi törzsvendég észreveszi ezt és elcsendese­dik. Amikor visszajön a pult­hoz a második körért, a csapos megszólal:- Nem akarom megzavarni gyászát, de ki akarom fejezni részvétemet az önt ért nagy veszteség miatt. A férfi egy pillanatig zavart- nak tűnik, de aztán fény gyúl a szemében és nevetni kezd:- Ó, nem arról van szó - mondja. - Mindenki jól van, csak én abbahagytam az ivást. IGÉNYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKTŐL KÖSSÖN BANKSZÁMLASZERZŐDÉST, VÁSÁROLJON KÖLTSÉGMENTESEN BANKKÁRTYÁVAL! KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET: VÁROSOKBAN: Balassagyarmat, Salgótarján, Rétság, Vác, FALVAKBAN: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Hugyag, Szügy, Kétbodony, Palotás, Nézsa. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Június 1-jei 3 4 5 9 11 20 22 25 26 29 fcENÓ nyerőszámok 42 50 51 52 55 57 59 63 69 73 NAPI HOROSZKÓP ikrek (V. 21-VI. 21.). A szerencsét hozó Jupiter segíti abban, hogy bármi, amibe belefog, könnyen megvalósítható lesz. Ér­zéseit nehezen tudja kimutatni, pedig néha ezt muszáj. rák (VI. 22-VII. 22.). A hold fóldtávolban. A hangsúlyt ma egy be­fektetésre vagy a közös alapokra és a tulajdonra helyezze. Mindez körültekintést igényel. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Szerelmes társa, aki nagyon vonzó­nak találja Önt, most elmélyültebb kapcsolatot szeretne. Egy új célkitűzés megteremti a lehetőséget az elképzelések meg­valósítására. szűz (Vili 24-IX. 23.). Fantáziája szárnyal. Ha képzeletében lát­ja, amit nagyon szeretne, jómódot, szépséget, vagy akár har­monikusabb szexuális életet, akkor azt valóban el is érheti. mérleg (IX. 24-X 23.). Ritkán hagy valamit befejezetlenül. In­kább ráhajt, hogy pontot tegyen a végére, amit egyszer elkez­dett. Szakítson időt arra is, hogy felülvizsgálja sejtelmeit. skorpió (X. 24-XI. 22.). A hold fóldtávolban jár, ma többet vál­lalhat a szokásosnál. A zaklatottabb'környezet ellenére is be­levághat kockázatos ügyekbe. nyilas (XI. 23-XII. 21.). A Vénusz ragyogása kedvezően hat Ön­re. Egy új egészségügyi eljárásmód és életrend lehetővé teszi, hogy sokkal energikusabbnak érezze magát. bak (XII. 22-1.20.). Ön lelkiismeretes, ambiciózus és mindenki tudja, hogy képes mindenféle bajsággal megbirkózni. Az em­bereket észérvek alapján ítéli meg. vízöntő (1.21-11.20.). Ne költse pénzét meggondolatlanul an­nak ellenére sem, hogy a jegyén átvonuló bolygók erre kész­tetik. Takarékoskodjon és gondolkodjon távlatokban. halak (II. 21-111.20.). Ebben a hónapban több problémával kell megbirkóznia, mind a munkája terén, mind a magánéleté­ben. Fontolja meg döntéseit. kos (III. 21-IV. 20.). Növekednek a költségei, ezért gondolja meg, mielőtt kiadja pénzét. Szerencséjére mindenki örömmel ke­resi a társaságát. bika (IV. 21-V. 20.). Most tud egy kicsit többet költekezni, és él­vezettel vásárol új ruhákat. Jó benyomást kelt ismerőseiben, partnereiben. Lelki békéjét őrizze meg! »T TTTTWT i TV Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: )|tk A I I ^l|pr l-I I IJ I A 1/ 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, i- t VJ J-VxjL JL/ megyei aXXXVJ-JxaX Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. — . — —<6zfLiEn.NAP'iAr Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. , az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. í .V*®« * Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készüli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom