Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-25 / 145. szám

2010. JÚNIUS 25.,-mim KOZELET Nagyon kétséges, hogy az afganisztáni háborút katonailag meg lehet nyerni, de nyilvánvaló, hogy a szövetségesek nem veszíthetnek, tehát egy köztes politikai megoldásra van szükség - mondta tegnap Washingtonban Martonyi János. A külügyminiszter Hillary Clinton meghívására tesz munkalátogatást. Biszku letiltja a róla készült filmet biszku Béla közleményben utasította rendre a róla ké­szült dokumentumfilm alko­tóit és ezzel saját lányait is. Szerinte csak ő járulhat hoz­zá a film bemutatásához, és ő nemet mond. Biszku az 1956-os forradalom leverése utáni idők belügyminisztere volt, keményvonalas végre­hajtóként fő szerepet ját­szott a megtorlásokban. Ma is meggyőződése, 56 ellen- forradalom volt. Petraeus lesz McChrystal utóda BARACK OBAMA amerikai el­nök elfogadta az afganisztá­ni szövetséges haderő főpa­rancsnokának lemondását. Stanley McChrystal tábor­nok gúnyos és sértő kifeje­zésekkel illette a kormány­zat egyes tagjait egy maga­zinnak adott interjúban. Az afganisztáni főparancsnoki tisztre David Petraeus tá­bornokot jelölték. Illés: Bocsánatot kérek Réz Andrástól A környezetvédelmi állam­titkár bocsánatot kért Réz Andrástól, amiért valótla­nul híresztelte, hogy vele 100 milliós értékben kötött PR-szerződést az előző kor­mány. Illés Zoltán azzal in­dokolta a bocsánatkérést, hogy az ismert esztéta cége kötött egy erősen megkérdő­jelezhető szerződést a zöld­tárcával, az érintett „vállal­kozás nem Réz Andrásé, ő alkalmazott a cégben”. Illés Zoltán: Megkövetem Schmitt Pál poénjai ültek. Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lázár János fideszes frakcióvezető Schmitt, a plebejus elnök államfőjelölt Közvetlen szerepkört ígér - Őszre 50 fekvőtámasz Bemutatkozott a Fidesz- KDNP frakciónak Schmitt Pál, Orbán Viktor állam­főjelöltje. Az alkotmányo­zást nem akadályozná, de a magyar nyelvet ápolná. Vég Márton „Ha a parlamentben kétharma­dos többség van, akkor az elnök keze meg van kötve. Én nem le­szek a kormányzás és a törvény- hozás gátja, sőt a motorja lehe­tek” - érvelt maga mellett teg­nap Schmitt Pál államfőjelölt a Fidesz-KDNP-frakció előtti meg­hallgatásán. A frakcióülésen nem vett részt a Fidesz több ve­zető politikusa, Navracsics Tibor és Balog Zoltán is. Révész Mári­usz honatya pedig kockás ing­ben és túrahátizsákkal érkezett. Schmitt Pál az alkotmányozás folyamatáról szólva azt mondta: bátran hozzá lehet nyúlni a köz- társasági elnök szerepköréhez, a választásokhoz, a költségvetés­hez. „Az új alkotmánynak olyan­nak kell lennie, mint amilyen a vérszerződés volt” - szögezte le. Személyes célkitűzései között említette a magyar nyelv védel­mét, amellyel kapcsolatban akár díjat is alapítana. „A mai gyere­kek nem sportolnak, nem tud­nak írni, olvasni, beszélni. Pedig ép testben, ép lélek” - fogalma­zott. Megígérte: nyakába venné a világot, és ahol szép számban élnek magyarok, arra biztatná őket, ne csak lélekben tartsák a kapcsolatot Magyarországgal, hiszen meglesz a kettős állam- polgárság. Kötődések SEMJÉN ZSOLT KDNP-ELNÖK, KORMÁNYFŐHELYETTES: Há­rom fő érv szól Schmitt Pál államfőjelölt mellett. „Minden nap olvassa az evangéliumot, plebejus az attitűdje és van diplomáciai tapasztalata." MAJTÉNYI LÁSZLÓ VOLT OMBUDSMAN: Magyarorszá­gon veszélyben van a köztár­sasági elnöki intézmény füg­getlensége. Szerinte Sólyom „Az elnök attól, hogy felvitte az isten a dolgát, hogy palotában dolgozik, hogy suhanó autókon jár, még egy pillanatig nem fe­lejtheti el, hogy van hárommillió szegény ember. Nem fogok ele­fántcsonttoronyban ülni” - mondta Schmitt. Szerinte az el­nök ajtajának állandóan nyitva kell állnia minden párt előtt, ké­szen kell állnia a konzultációra. Azt ígérte: Sólyom Lászlóval el­lentétben mindenkivel egyeztet­ni fog, minden posztra az kerül, László lenne az ideális elnök­jelölt, mert „konzervatív meg­győződése mellett egy jobbol­dali kormány esetén is na­gyon jól betöltené az ellensúly szerepét”. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Schmitt Pál egy fegyelmezett pártkatona, aki vakon végre fogja hajtani a Fidesz utasítá­sait „Köztársasági elnöknek az országhoz, egy értékrend­hez kell kötődni, nem egy párthoz. ” aki szakember, aki oda való. „Én most görög leckét veszek heten­te egyszer, tárogatóleckéket, és naponta negyven fekvőtámaszt kinyomok, mert már nem bírja a könyököm, de esküszöm, szep­temberre már ötvenet fogok nyomni” - hangoztatta az olim­piai bajnok Schmitt. Ez nagyon tetszett a Fidesz-frakciónak: ne­vettek és megtapsolták a poén­ját. Amúgy is kötetlen és laza stí­lus jellemezte a meghallgatást. Schmitt szerint két elnökfelfo­gás létezik: az egyik a távolság- tartó, arisztokratikus elnök ké­pe, aki ritkán szólal meg, az al­kotmány maradéktalan őre. El­árulta: hozzá közelebb áll a má­sik felfogás, amely szerint az el­nök az emberek képviselője. „Az elnök emeli egy esemény jelen­tőségét, jó néven veszik, ha közel engedi magához az embereket. Én ezt a második vonalat aka­rom vinni” - hangsúlyozta. Schmitt Pál megígérte: állam­fővé választása esetén augusz­tus 5-ig, Sólyom László mandá­tumának lejártáig ellátja házel­nöki feladatait, és lemond a MOB elnöki posztjáról. A Híd két tárcát kap és nem Semjénnek akar megfelelni „Mi a választóinknak akarunk bizonyítani, nem Semjén Zsolt­nak, és nem Magyarországnak” - hangoztatta tegnap Bugár Bé­la. A szlovákiai Híd elnöke Semjén Zsolt miniszterelnök­helyettesnek arra kijelentésére reagált, hogy a Híd döntse el, magyar párt-e vagy sem. Külön­ben a magyar kormány sem a Magyar Állandó Értekezletre, sem a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára nem hívja meg a Hidat. „Választóink háromnegyede magyar, de még ha nem vol­nának ennyien, akkor sem felejt­jük el, hogy magyarok vagyunk. Minden választónk érdekét, így nyilvánvalóan a magyar válasz­tók érdekeit is képviselni fogjuk a kormányban” - mondta Bugár. A Híd az új kormányban a kör­nyezetvédelmi és az agrár tárcát kapja meg, Sólymos László, illet­ve Simon Zsolt vezetésével. ■ Az államfő aláírta a Btk.-módosítást és a három csapást Aláírta Sólyom László köztársa­sági elnök a büntető törvény- könyv (Btk.) több pontját változ­tató módosítást, amelyet a Fi­desz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés. A jogszabály tartalmazza a „három csapást” is, mely szerint, „a bűnhalma­zatban lévő legsúlyosabb bűn- cselekmény” büntetési tételének felső határát a kétszeresére emelte, ha azok közül legalább három személy elleni erőszakos bűncselekmény. Visszaállította a „középmérté- kes büntetést”, és szigorúbb szankciókat rendelt el azok te­kintetében, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket. Az új sza­bályok a nemzetiszocialista mel­lett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetik. ■ Sólyom szlovák fiaskóját Brüsszel másképp látja Szlovákia 2009. augusztus 21- én nem tagadhatta volna meg, hogy Sólyom László köztársasá­gi elnök belépjen az ország terü­letére - foglalt állást tegnap a Külügy. így Magyarország foly­tatja a Szlovákia el­len indított eljárást az Európai Bíróság (EB) előtt a szemé­lyek szabad mozgá­sáról szóló irányelvre hivatkoz­va. Brüsszelben tegnap közölték, az Európai Bizottság szerint sem az uniós szerződés, sem a má­sodlagos jogforrások rendelke­zései nem vonatkoznak vala­mely tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő láto­gatására. Ezért Sólyom tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcso­latban a szlovák kötelezettség­szegésre történő magyar hivat­kozás megalapozatlan. A szabad mozgás joga kizárólag magán­jogi jogalanyként, nem pedig egy tag­állam államfeje­ként illeti meg a pol­gárokat. Az állam­főkre a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak. Magyarország szerint azon­ban Pozsony kizárólag az uniós irányelvre hivatkozott, amikor Sólyom belépést megtagadták. Az uniós jog alkalmazásáról pe­dig csak az EB dönthet, így foly­tatjuk az eljárást. ■ ■ Brüsszel: a ma­gyar hivatkozás megalapozatlan. Gázolás. Fesztiválozó fiatalokat ütött el egy gyorsvonat Spanyolország­ban, Barcelona közelében. A castelldefelsi vasútállomáson legalább 12-en meghaltak, 20-an megsérültek. A koncertre érkező fiatalok - többségük 17-26 év közötti - miután leszálltak a vonatról nem az aluljárón, hanem a síneken keresztül indultak el, amikor egy gyorsvonat elgázolta őket. EBESZ: elég aggasztó a Fidesz médiacsomagja A javasolt törvények rendkívül aggasztók a magyarországi saj­tószabadságra nézve - írta teg­napi levelében az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szer­vezet (EBESZ) sajtószabadság­képviselője. Dunja Mijatovic szerint el­fogadásuk ahhoz ve­zethet, hogy az ösz- szes műsorszolgál­tató politikai döntéseknek lesz alárendelve. Az EBESZ szakértője ezért a magyar kormányt a médiacso­mag jövő hétre parlamenti sza­vazásra kitűzött részének leállí­tására és további egyeztetésre hívta fel a szakmai szerveze­tekkel. A médiacsomagot bírálta az Európai Újságírók Szövetsége (EFJ) is, amely a sajtószabadság szempontjából visszalépésnek tartja a javaslatot, és tiltakozik a tervezet ellen. Aidán White, a szervezet főtitkára szerint a mé­diacsomag „korláto­zó jellegű”, amely „keretek közé szo­rítja a vélemény- nyilvánítás jogát és így a szólásszabadságot is”. Kijelentette, a tervezet „nem felel meg a pluralizmus és a sok­féleség európai normáinak”, és az órát azokba az időkbe állíta­ná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének ár­nyékában élt. ■ ■ EFJ: nem felel meg az európai normáknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom