Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-24 / 144. szám

7 2010. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Vashiányos sok apróság táplálkozása kisgyerekek Szellemi fejlődésükben és a tanulásban is hátrányt szenvedhetnek - Tegyünk ellene Az 1-3 éves gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen fel- nó'tt válik belőlük - de­rült ki a Gyermekorvosok Társasága felméréséből. E szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a kritikus 2-3. életévben, és ez visszafordíthatatlan egészségügyi következ­ményekkel járhat. AS-összeállítás Az egyik legnagyobb hiányosság az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget. A társaság Kisbög- re és tudomány néven átfogó fel- világosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek. A több mint 2000 gyermekor­vost tömörítő szervezet úgy lát­ja, felvilágosításra van szükség a változatos étrenddel ismerkedő korosztály, az 1 -3 évesek táplá­lása terén. Néhány szakmai cik­ken és irányadó tápanyagtáblá­zaton kívül ugyanis nem létezik rájuk szabott átfogó szakmai Mindenki tudja, miből mennyit érdemes enni? Az elhízás népbetegség, és Ma­gyarországon a felmérések sze­rint kiemelkedően sok a túlsú­lyos ember. Ha valaki az egész­sége érdekében fogyókúrába kezd, jó, ha tudja, nemcsak az a fontos, hogy mennyit eszik, ha­nem az is, hogy mit. X. ALMA: Napi egy alma nemcsak az orvost tartja távol, hanem az éhséget is. C-vitamint és pektint tartalmaz, amely a vércukor szintjét stabilan tartja. 2. ZÖLD SALÁTA: Rucola, lollo rosso, eisberg vagy fejes - mind­egy: a friss levelek sok vizet, ros­tot és ásványi anyagot tartalmaz­nak. Laktat és alig tartalmaz ka­lóriát. 3. GRÉPFRÚT: Megkönnyíti a fo­gyókúrát. A benne lévő keserű anyag csökkenti az inzulin és a koleszterin szintjét, emiatt ha­marabb telítődünk. 4. zabpehely Nagy fehérje- és rosttartalmának köszönhetően hosszú ideig telít. Az inzulin föl­fedezése előtt már használták a vércukorszint csökkentésére. 5. BURGONYA: A legalacsonyabb glikémiás indexe a héjában főtt, hideg burgonyának van. A hű­lés során ugyanis nehezebben emészthetővé válik. 8. CSIRKEHÚS: Könnyen emészt­hető, magas a fehérje- és B-vita- min-tartalma. Gazdag cinkben, amely a sejteket védi. Változato­san elkészíthető és olcsó. 7. LENCSE: Magas glikémiás in­dexű, sok egészséges tápanya­got és alig valami zsírt tartal­maz. Jótékonyan hat a vércukor szintjére, kiválóan telít. ■ Szülőként is tudjuk, a kicsik kielégítő táplálása nem könnyű menet, mégis törekedni kell az egészséges étrendre ajánlás. Emiatt az édesanyáknak nincs korszerű ismeretük a ki­csik helyes táplálásáról, a gyer­mekorvosoknak pedig nem áll rendelkezésére aktuális irány­adó szakirodalom. Pedig ha eb­ben a korban hosszabb távon el­rontjuk a kisgyermek táplálását, akkor az visszafordíthatatlan egészségügyi következmények­kel járhat. A társaság felvilágosí­tó programjának alapját egy Magyarországon hiánypótlónak számító városi reprezentatív vizsgálat adja, amelynek során táplálkozási naplók segítségével az 1-3 éves kisgyermekek táp- láltsági állapotát mérték fel. A magyar lakosság köztudottan rossz táplálkozási szokásai már 1-3 éves korban is tetten érhe­tők. Ennek pedig az az oka, hogy a szülők helytelenül a saját ét­rendjükhöz hasonlóan táplálják a kicsiket. A gyermekek több mint 80 százaléka nem kapja Mennyiség Egység Tápanyag 1350 kcal Energia 5643 kJ Fehérje 43 g Zsír 44 g Koleszterin 135 mg Szénhidrát 188 g Élelmi rost 15,2 g Nátrium 500 mg Kálium 1000 mg Kalcium 800 mg Foszfor 620 mg Magnézium 150 mg Vas 8 mg HIRDETÉS Ott a helyed július 24-én, szombaton, Siófokon a Coke Club és a GLAMOUR nyári különszáma, a GLAMOUR Beach által rendezett egész napos bulin! Akár meg is nyerheted a belépődet, ha regisztrálsz a glamouronline.hu/beachparty-n Ez a nyár legtrendibb partija! Le ne maradj! Nyerj 100000 forint költőpénzt' a Beach Runon! A GLAMOUR stylistja kísér majd a shoppingtúrán. Légy a 100 szerencsés, mezítlábas futó közt. Részt vehetsz a csajos hutahoppversenyen is. Aki a legtovább tudja forgatni a dereka körül a karikát 100000 forint költőpénzt* nyerhet! Légy az 50 hulahoppos versenyző között. Akár a belépőjegyedet is megnyerheted a partiba! 150 belépőt sorsolunk ki. Táncolhatsz a parton, ha részt veszel a salsaiskola programján! A GLAMOUR styiistjai varnak a GLAMOUR-stílussarokban hogy öltözködési tanácsokkal lássanak el. Sminkeltethetsz is, és segítünk, hogy minél glamúrosabb, csinosabb formádat hozhasd. Felkészítünk az esti, felejthetetlen bulira. Regisztrálj a versenyekre és a jegyekért a vywyí4íainouío‘,:w\tm/'bna<:íH»írty-r.' imedeen.hu bte tíz után, amikor mar túl vagy a <ungetcy izgalmas programon es kényeztetésen, indulhat a Kite Rise parti, ahol szuper Dj-k godoskod nak a táncos kedvedről. A partiwetteddel is nyerhetsz, hiszen a GLAMOUR szakemberei egész este keresik majd a legzsimrsabb lányt. Lesz mit mesélned! meg a napi szükséges 8 milli­gramm vasmennyiséget. Sőt, há­romból egy gyermek táplálkozá­sa vashiányos, hiszen ennyien kapnak az ajánlott kritikus alsó határértéknél is kevesebb vasat. Ez befolyásolja a szellemi fejlő­dést, viselkedési zavarokat okoz­hat s a későbbi rossz Iskolai tel­jesítmény hátterében is állhat. Az édesanyák számára a leg­nagyobb kihívást ma az jelenthe­ti, hogyan állítsanak össze egy fejlődő szervezet igényeire sza­bott, vasban dús étrendet úgy, hogy ne lépjék túl a kicsik szá­mára előírt kalóriamennyiséget. A menü összeállításakor nem árt figyelembe venni, hogy a sok vasat tartalmazó növényekből (spenót, brokkoli, lencse) nagy rosttartalmuk miatt kevés vas szívódik fel, ezért óriási mennyi­ségeket kellene elfogyasztani be­lőlük ezen szükséglet biztosítá­sához. A felszívódás már haté­konyabb az állati eredetű élelmi­szerek (vörös hús, máj, baromfi, hal stb.) esetében. Ebben a kor­ban még kiemelten fontos a tej­alapú táplálás. Am a tehéntejben nagyon ke­vés a vas, ráadásul a túl korai te­héntejadás fokozza bizonyos be­tegségek (allergia, cukorbeteg­ség) kialakulását Ezért a szak­emberek azt javasolják, hogy a kicsi két-három éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen te­héntejet. Az orvosok a tej pótíá- sára tejalapú gyerekitalt javasol­nak, mert ennek összetétele op­timális és vastartalma megfelelő. Sokasóból A FELNŐTTEK ÉTRENDJÉBE il­leszthető, de az 1-3 éves kor­osztálynak még nem ajánlott feldolgozott élelmiszerek (például felvágottak, sajtok, kenyérfélék) fogyasztása mi­att a gyermekek a maximáli­san ajánlott sómennyiség négyszeresét eszik meg egy nap, ez vezet a későbbi ma­gas vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri megbete­gedések kialakulásához. Hozzáadott cukorból is sokat kapnak a kicsik, közel 70 százalékuk naponta leg­alább két alkalommal fo­gyaszt valamilyen cukrozott élelmiszert. Nem csoda te­hát, hogy hazánkban évről évre nő a kettes típusú cu­korbetegek száma. Hogyan őrizzük meg az egészséges hüvelyflórát? A hüvely optimális, savas pH-ja megőrzése érdekében Is nagyon fontos az alapvető higiénés sza­bályok betartása, például a vé­cépapír elölről hátrafelé történő alkalmazása vagy a WC haszná­lata előtti és utáni kézmosás. A hüvelyt még tiszta vízzel sem szabad kimosni. Még veszélye­sebbek a lúgos vegyhatású szap­panok, tusfürdők, ezekkel a hü­vely savas védelmét semlegesíti. A víz vagy mosófolyadék hasz­nálatával a vagina „védekező” baktériumflóráját Is eltávolítja. A tejsavbaktériumok, a lakto- bacilusok által előállított savas környezet a leghatásosabb véde­lem a gombás és egyéb fertőzé­sekkel szemben. Intim mosa­kodószer használata ajánlott, de csak külsőleg. Irrigálást se vé­gezzünk, hacsak nem orvos írta elő - nagyobb veszélyt jelenthet, mint gondolnánk. A pH kedve­zőtlen irányú változása serkenti a nemkívánatos mikroorganiz­musok, baktériumok és gombák megjelenését, amelyek a hüvely­gyulladást okozzák. ■ Mi a pH-érték? HIDROGÉNNATVÁNYT JELENT, egy oldat savas, illetve lúgos jelle­gére utal. A tiszta desztillált víz sav-lúg szempontból semleges, értéke pH 7. Ehhez képest hatá­rozták meg a savas, illetve a lú­gos oldatokat: 0-7-ig terjedő pH-érték savasnak, 7-14-ig ter­jedő pedig lúgosnak vagy más szóval bázikusnak számít Könyvajánló: Csak ettem és fogytam Ez nem egy hagyományos könyv. Egy rendszert tartasz a kezed­ben, amely átalakítja a gondolko­dásodat és elindít a fáradság nél­küli, kényelmes fogyás felé. Úgy is mondhatnánk: ez egy könyv alakban működő varázslat A használata egyszerű. Kezd­heted az elején, a végén vagy a közepén... Akármilyen sorrend­ben is olvasod, hatással lesz rád. Megtudod, hogyan lehet le­fogyni evéssel. Rájössz, miért hizlal a koplalás. Megismered az ABC-rendszert, és rádöbbensz, mitől fogytak le könnyedén több ezer kilót a Zsírégető Klub tagjai. Közben pedig Te magad is át­alakulsz. Mert tudnod kell: ez a könyv működik. Mi, a Zsírégető Klub tagjai tud­juk, hogy hamarosan köztünk le­szel. Nem sokkal a könyv elolva­sása és megértése után Te is megszabadulsz a pluszkilóidtól. Készen állsz a kalandra? Kellemes zsírégetést! A könyv ára 2800 forint. Meg­rendelheti interneten, vagy ke­resse a könyvesboltokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom