Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-15 / 136. szám
2010. JÚNIUS 15., KEDD 11 HIRDETÉS „Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél és bennünket szerettél, Nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY LAJOS (épületburkoló-mester) életének 59. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése június 19-én (szombaton) 13 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. GYÁSZOLÓ FELESÉGE, LÁNYA, FIA, UNOKÁJA Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS GYULA (hentes) életének 91. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése június 18-án (pénteken) 16 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KEGYELETI SZOLGÁLAT HOLECZ ZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás. Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniroda Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422- 043, vagy 20/992-8505. *03337* BENCZŰRFALVÁN családi ház áron alul eladó. Tel.: 06-20/621-5245. *04786* SALGÓTARJÁN belvárosában, Arany János úton 1,5 szobás, távfűtéses, egyedi mérős - akár bútorozottan is - lakás eladó. Irányár: 5,3 M Ft. Tel.: 06-20/532-7292. *o589o* SZÉCSÉNY, Mártírok u. 18. szám alatt családi ház eladó. Irányár: 12 millió Ft T.: 06- 20/291-6137, este 17 óra után. *05946* BESZTERCE téren 56 m2-es, jó állapotú, 7. emeleti lakás költözés miatt sürgősen eladó, l.-ár: 5,7 M Ft. Érd.: +36-20/2657-467. *06045* ELADÓ Salgótarjánban városközponti, 4 szobás, 73 m2-es, 2 erkélyes, 3. emeleti la- kás. Tel.: 06-30/848-4388. *06078* SALGÓTARJÁNBAN, a Budapesti út 62/a- ban 1 szobás, erkélyes lakás bútorozva vagy bútor nélkül sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 20/3311-069,20/244-2077. -oeior* __ SA LGÓTARJÁNBAN, a Damjanich úton teljesen felújított, parkosított családi ház eladó. Tel.: 06-30/337-3537, -ocizs* ___ TE LEK eladó Pásztón 884 m2, telek eladó Hollókőn 730 m2. Érd.: 30/445-6690. *06155* _________VEGYES_________ HA SZNÁLT Zanussi Turbodry szárítós mosógép eladó. Tel.: 06-20/475-6745. *06102* SALGÓTARJÁNBAN eladó hintaágy, fémvázszerkezet, 4 üléses. Ár: 5000 Ft. T.: 32/430-592. *06177* ÁLLAT 4 DB vietnámi csüngős hasú mangalica-keverék süldők «eladók. Érd.: 06-30/330- 8712. *06ii9* HÚSMALACOK és tojótyúkok eladók. Tel.: 06- 20/940-6492. *06i49* ALBÉRLETET KÍNÁL ST., Szerpentin úton 1 szobás, összkomfortos, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 25 000 Ft+rezsi. 2 havi kaució szükséges. Érd.: 06-20/510-3895. -ossoa* t „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JECK FERENC 68 éves korában elhunyt. Temetése június 16-án (szerdán) 17.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD BÉRLEMÉNY SALGÓTARJÁN belvárosában lévő irodaházban irodák kedvező feltételekkel kiadók. 20/219-2390 *06152* _______ELVESZETT_______ EL CSAVARG0TT belga juhászkutya Kutasóról május 20-án. Kép itt: www.ezerangyal.hu Egyéves, nagy termetű, színe világosvörös, pofája hosszú, fekete, szeme kicsi, fekete, neve Fanfan. Utoljára Herencsény-Szanda térségben látták. A kutasói gyermeklovarda kutyája. Jutalom a megtalálónak. Tel.: 30/2471-872 Takács Gábor. *0607i* ELVESZETT a Salgótarján-Kazár összekötő- útón egy zöld, nyakba akaszthatós kulcscsomó. A becsületes megtalálónak jutalom. Tel.: 20/377-8639. *oei87* A SALGÓTARJÁNI TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Patikus magazin 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.40 Templombúcsú és ünnepi Szentmise a Jézus Szíve Plébániatemplomban 20.30 Hírháló 21.00 Tapló, Télapó (amerikai-német vígjáték) Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK FIGYELMÉBE! Kérjük, ne feledjék a Nógrád Megyei Hírlapban közzé tenni a személyi jövedelemadók befolyt támogatási összeg nagyságát és a felhasználás módját! .S _________ti HI RDETESFELVETEL UJ HELYEN!!! NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP ÉS GRÁTISZ SALGÓTARJÁN, MÁRCIUS 15. ÚT 12. Tel.: 32/310-030. a K&H Bank mögötti üzletsoron.) Elment a balszélső Bizonyára egyik-másik egykori Vasas-játékos - a válogatott Mészöly Kálmánnal és Ihász Kálmánnal az élen - is emlékszik arra a mérkőzésre, amelyet negyvenkét évvel ezelőtt - 1968. november 13-án - Salgótarjánban játszottak és amelyen 4:3 arányban alulmaradtak. De nyilván nem a vereség miatt juthat eszükbe az egyik vidéki oroszlánbarlang, hanem a hazai csatár, Jeck Ferenc ellenállhatatlan játéka, három gólja miatt. S hogyne élne élénken a Stécé-hívők emlékezetében - az MTK- nak 1969 őszén a tévényilvánossága előtt értékesített tizenegyessel, vagy a Győrnek idegenben 72 tavaszán, a „bronzfinisben” rúgott bombagóllal és a megannyi szélvészgyors elfutással, hajszálpontos beadással, ördöngős csellel együtt - a csapat balszélsőjének, kapitányának jó tízéves remek sorozata. Sajnos e felejthetetlen epizódok főszereplője a múlt hét pénteken, éppen a labdarúgó-világbajnokság nyitónapján távozott az élők sorából s immár Ő is az égi játéktéren gyarapítja a fekete-fehér legendák sorát. A Budajenőn 1941. november 9-én született Jeck Ferenc - több csapatban, de főként a Budafokban bizonyított tehetsége révén - negyvenöt évvel ezelőtt Grosics Gyula edző kérésére igazolt az SBTC-hez. Bár a beilleszkedését egy sérülés hátráltatta, 1965. május 30-a és 1977. június 11-e között 254 NB I-es mérkőzést játszott és 54 gólt rúgott az SBTC- színeiben. Mind a bajnoki szereplését, mind a gólok számát tekintve előkelő - a tizennegyedik és a tizenegyedik - helyen áll a Stécé örökrangsorában. Kétszer volt a vidék legjobb csapatának tagja s aktív részese volt az 1971/72-es nagy sikernek, a harmadik helyezésnek és az UEFA-kupa szereplésnek is. A későbbiekben is sok szálon kapcsolódott SBTC-hez, amelynek a kilencvenes évek közepén ügyvezetője is volt. Edzősködött KarancslapujJeck Ferenc (1941-2010) tőn, de a legnagyobb sikerét Kisbágyonban érte el. Csapata bajnokságot nyert a megyei II. és I. osztályban és egészen az NB III-ig menetelt. Itt szoros, baráti viszonyt ápolt a kis falu és az együttes patrónusával, Kopka Lászlóval, az Egri Nyomda Kft. vezérigazgatójával, aki - ez is különös összecsengése a sorsnak - szintén ebben az évben, alig néhány hete hunyt el. E kapcsolat révén került leck Ferenc a Nógrádi Média Kiadói Kft.-hez, ahol nyugdíjba vonulás előtt terjesztési igazgatóként dolgozott. Visszavonulása Után több ideje maradt rajongásig szeretett családjára, feleségére, leányára. Tíz évvel ezelőtt a „Stécé-sztori” című kötetben megkérdezett huszonkilenc volt labdarúgó közül kilencen választották Jeck Ferencet az SBTC álomcsapatába. Természetesen a balszélső poszton. Igaz ugyan, hogy az éppen egy évtizeddel korábban játszott Taliga Ferenc néhány szavazattal többet kapott, de azok a voksok is a családban maradtak, hiszen Jeck Ferenc leányát a másik Ferenc fia vette feleségül. A nagyapa örömmel mesélte mindenkinek, hogy unokája - miután egyre tehetségesebben bánt a labdával - az egyik labdarúgóakadémiára került. Néhány évvel ezelőtt megszületett leányunokája is, aki valósággal bearanyozta napjait. Ezt a már-már idillisztikus harmónia csendjét néhány hónappal ezelőtt egy rossz - most már tudnivaló, hogy tragikus - hír törte meg: Jeck Ferenc megbetegedett. Korunk hírhedt kórja támadta meg szervezetét és hiába küzdött minden erejével, nem tudott felülkerekedni rajta. Pedig nemcsak közvetlen családtagjai, közeli barátai, egykori csapattársai, volt munkatársai, jó ismerősei szorítottak gyógyulásáért, hanem olyanok is örültek a legkisebb jó jelnek, akik személyesen soha nem találkoztak, nem beszélgettek vele, a mérkőzéseken azonban ezrével tapsoltak neki, ünnepelték góljait s egymás közt pedig csak úgy egyszerűen becenevein „Sváb”-ként, „Pepi”- ként emlegették. Életszerető, jó kedélyű, közvetlen ember volt. Amíg tehette, játszott az SBTC Öregfiúk csapatában, szeretett gombázni s egy pohár kékfrankos mellett nemcsak szívesen, de jól is énekelt magyar nótát, amiből csak kevesen ismertek nála többet. Az emberek emlékezetében azonban mégiscsak elsősorban mint kiváló labdarúgó marad meg. Halálával nagy veszteség érte a fennállása kilencvenedik évfordulóját sajnos már nélküle ünneplő Stécé-családot. Jeck Ferencet az SBTC saját halottjának tekinti. Temetése 2010. június 16-án, szerdán 17.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Nyugodjék békében! Cs.B. Felemás Táncsicsos évzáró diáksport Ketten a válogatottban A tanév végéhez közeledve ismét több sporteseményre is hivatalos volt a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola. A részletekről Molnár Ferenc testnevelő, a Táncsics DSE elnöke mesélt lapunknak. Szentgotthárdon rendezték meg az V-VI. korcsoportos fiúk kispályás labdarúgó döntőjét, ahol a Közgé a 16., utolsó helyen zárt.- Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pénzügyi nehézségek miatt csak egy kisbusszal tudtak elutazni a fiúk, így pár alapembernek is itthon kellett maradnia. Nagyon jól érezték magukat a srácok, ezért jövőre ismét megpróbálkozunk a sorozattal, hisz itt az alacsonyabb szinten sportolóknak is lehet majd sikerélményük. Ezúton köszönöm Répás Bélának, hogy elkísérte a csapatot - mondta Molnár Ferenc. Nagypályán, az V. korcsoportosok tiszalöki területi döntőjén (az esőzések következtében használhatatlan pályákon lejátszott) két idegtépő döntetlennel a harmadik helyen végeztek a táncsicsos fiúk. A helyosztón 3-1-es vesztes állásból, emberhátrányban sikerült az egyenlítés a gyulaiak ellen, majd büntetőkkel meg is nyerték a találkozót. Az iskola büszke lehet tanulóira, hisz kévésén múlt a továbbjutás, és veretlenül zárták a szezont. Két Közgés fiú, Péter Bence és Tihaméri Balázs meghívást kapott az ifjúsági strandkézilabda válogatott 14 fős keretébe, és esélyük van, hogy az Eu- rópa-bajnokságra készülő tízfős keretben is bent maradjanak. Az iskola tanulója, Márkus Csilla a Somoskőújfaluban rendezett regionális tekeversenyen 246 fás teljesítménnyel amatőr első helyet szerzett, ezzel bejutott a következő fordulóba, a legjobb 12 lány közé. A nyárra is terveznek programot a Közgénéi, a július 15. és 18. között Siófokon rendezendő lábtenisz edzőtáborban (mely egyben salakpályás magyar bajnokság is lesz) több játékossal is részt szeretnének venni. B.L.