Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-14 / 135. szám
14., HÉTFŐ A C 30-as Volvo a mai piac egyik legkülönlegesebb szereplője. Járt már szerkesztőségünkben az 1,6-os benzines alapmodell, az 1,6-os szupertaka- rékos dízel és most legutóbb egy kétliteres dízel automatával. Az kétségtelen, hogy az összes közül ez utóbbi tudta leginkább visszaadni a tervezők elképzeléseit. Csörgő Balázs TESZT: VOLVO C30 2.00 MOMENTUM. Kezdhetném azzal, hogy a 2010-es modell sem lett nagyobb, folytathatnám úgy, hogy nem lett praktikusabb és zárhatnám azzal, hogy még mindig igazi kuriózum az autó. Igaz ami igaz, az új lámpákkal, hűtőráccsal sokkal szebb lett az autó. Végre a vagány hátsóhoz a Volvo mérnökei rajzoltak egy hasonlóan különleges, új front részt. A lemezek alatt már jóval kevesebb az újdonság. Tesztautónkban még az a kétliteres 136 lóerős dízel dolgozott, ami 2004-ben mutatkozott be az S40/V50 párosban. Bár teljesítménye mai szemmel nem egetverő, azért az 1,4 tormás autót még automata váltóval is jól mozgatja. 9,5 másodpercre van szüksége a százas sprinthez, miközben fogyasztása is kellemes határok között mozog. Térjünk azonban vissza egy kicsit a váltóhoz. Fenékhez méltó arc Hatalmasat változott az autó karaktere az új arccal Ebben az autóban már a Volvo új hatsebességes váltója volt. A közelmúltban próbára tett automata Volvók bántóan nehézkes autók voltak. Az XC60-as és az S80-as automatája is túlságosan „mulya” volt. A C30-ban ennek nyoma sincs. A váltó jól dolgozik, finoman és ami a legfontosabb gyorsan kapcsol. Én magam szeretem kézzel is kapcsolgatni azokat az automatákat amikben erre lehetőség van. Sokatmondó, hogy ebben az autóban ez eszembe sem jutott... Azt már nem lehet különlegességnek említeni, hogy a beltérben minden a helyén van, a kezelőszervek precízen működnek. Az viszont újdonság, hogy a belső kárpitok sokkal igényesebbek és színek tekintetében is sokkal nagyobb a választék a kis svédnél. Persze az autó egyik legnagyobb hátránya ezzel még nem vész a ködbe. Igaz a nyár meghozta az új D2, D3 és D4 motorokat, de az autó ára még így is meglehetősen magas. A jól felszerelt, Momentum kivitelű tesztautónk kilenc millió fölötti árával továbbra sem nevezhető kedvező ajánlatnak. Elsősorban azért, mert a C30- as Volvo kétségtelenül szép és extravagáns, de a praktikum szempontjából borzalmas. A svédeknek égető szüksége lenne egy ötajtós modellre, még akkor is, ha ez távol áll az alapkoncepciótól. A fejlőJA-LA ^ Gumiszfcrviz ■ÉRMM ■ : . 30/MM2% I' s. v:á*Í202?A2122 A Volvo C30 és a hozzá tartozó gumiméret (205/50 RÍ 7) egy extrém méret A JA-LA gumiszervlz salgótarjáni telephelyén ehhez a modellhez is kapható kedvező árú, üzemanyagtakarékos abroncs, ami a Dunlop SP Sport 01 gumija és 28 000 Fl/db áron elérhető. dés viszont kétségtelenül hatalmas. Lassan kezd körvonalazódni, mire is gondoltak a mérnökök ennek az autónak a megálmodásakor. A különc külső, a robosztus technikai felépítés, a - most már - igényes belső, a kategória minden igényét kielégítő felszereltség, létalapot biztosítanak a legkisebb Volvónak. IwsiíiM lepik P0RT.hu Igazi sportkupé jellege lett a kis Volvónak Példás a fejlődés a belső térben is Többször foglalkoztunk már az ablaktörlő témakörrel a Benzingőz hasábjain. Most a Bosch egyik újdonságáról, az Aerotwin Multiclipről igyekszünk minél többet elárulni olvasóinknak. TAMÁCMDŐ. A rossz idő végével érdemes átnézni autónkat és egy átvizsgálás során semmiképp nem maradhat ki az ablaktörlő ellenőrzése és cseréje sem. Ez eddig viszonylag egyszerű volt, hiszen a megfelelő hosszúságú lapátot kiválasztva könnyedén cserélhettünk akár otthon is. Mostanság az autók azonban már sokszor különleges rögzítésű, fémmerevítés nélküli lapátokkal érkeznek. Ezek előnye, hogy csendesebbek, hosszabb az élettartamuk és szebben is dolgoznak. Csakhogy drágábbak és egyáltalán nem egyszerű cserélni őket. Legalább is ha egy laikus rájuk néz ezt gondolhatná. Szerkesztőségünk tesztelésre kapott az egyik legnagyobb „törlőpenge” gyártótól, a Boschtól egy garnitúrát ebből a viszonylag új termékből. Természetesen a törlőrész felépítése nem sokban különbözik az általunk már jól ismert Aerotwin lapátokétól. A gumik puhák, ugyanakkor érezhetően erősek, a műanyagok tartósnak tűnnek, a kampós rögzítés helyett viszont az úgynevezett „top lock”, vagy „side lock” rendszerrel találhatjuk szembe magunkat. A részletekbe nem mennék bele, az biztos, hogy ha cserére szánjuk el magunkat mindenképp ügyelni kell az autónknak megfelelő lapát kiválasztására, vagyis annak megvételekor szükségünk lesz az autó gyártási évére, esetleg alváz és motorszámára. Hogy a gyakorlatban mennyit jelerit'az új ablaktörlő penge azt az elmúlt hetek esőzéseiben volt alkalmunk megtapasztalni. Már az alig két perc alatt elvégzett csere is azt vetítette előre, hogy valami nagy dolog készül. Any- nyira pontos és precíz az új rögzítési megoldás, hogy szinte pillanatok kérdése a csere. Aztán az következett amire számítottunk. A Bosch Aerotwinje nem csak sokkal csendesebb mint a korábbi lapátok, de nyoma sincs a vékony filmszerű rétegnek amit az alig egy éves törlőkarok bizony már produkáltak. Az eredmény: sokkal jobb kilátás, nem csak este de nappal is. Kevesen gondolnák, de az ilyen egyszerű szerkezetekben is van fejlesztési lehetőség. És ezt a Bosch Aerotwin lapátja be is bizonyította az egy hónapos, esővel alaposan megtűzdelt tesztidőszak alatt. JÁTÉK* JÁTÉK* JÁTÉK Életre tervezve BOSCH 1 A Nógrád Megyei Hírlap és a Bosch jóvoltából most ön is átélheti a német gyártó minőségi termékeinek varázsát. Nyerjen most Bosch-ablaktörlőt! Ehhez mindössze egy jó válasz és egy kis szerencse szükséges! Mi a neve a Bosch új ablaktöriő rendszerének? "" Név: Telefonszám: A megfejtéseket postára adhatják a Nógrád Megyei Hírlap, Salgótarján, Alkotmány út 9. címre. A borítékra mindenképpen írják rá: „Benzingőz”. A nyertest telefonon értesítjük!