Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-06 / 104. szám

2010. MÁJUS 7., PÉNTEK 5 GAZDASÁG Pl»iMkM»kÉ Kidöntöm a jogtalanul odatett oszlopot BIRTOKHÁBORÍTÁS Olvasónk telkén az egyik áramszol­gáltató jogtalanul állította fel villanyoszlopát, leg­alábbis az úr szerint. Le­vélírónk elhatározta, hogy kidönti helyéből az épít­ményt. Az úr levelében azt is megír­ja, hogy szerinte az áram- szolgáltató fiktív számlát küldött a nevére, a valós számlán szereplő összegen felüli díjat követel. Olvasónk­kal nem közölték, miből származik a plusz-energiafo­gyasztás. Az ügyészségen, il­letve a rendőrségen nem lép­tek az ügyben. Az úr úgy ha­tározott, kidönti a telkén álló villanyoszlopot. Ne tegye! Azért ugyanis a tu­lajdonos szolgáltató károko­zás címén beperelheü, ami különösen sok pénzbe fog fájni az úrnak, ha az oszlop kidöntése miatt számosán nem jutottak áramhoz. Az ilyen gondra nem ez a megoldás. Jogorvoslatot a kedves olvasó a polgári bíró­ságon kereshet, lehetőleg egy jó ügyvéd segítségével. Mégpedig birtokháborítás cí­mén. Az ügyészség és a rendőrség azért nem foglal­kozik a dologgal, mert ez nem bűneset, hanem polgári ügy. Ha nem akar rögtön keresetet benyújtani (sőt, ez a javasolt eljárás), próbál­jon a szolgáltatóval peren kívül megegyezni az oszlop felől. Egy ügyvéd által megfogalmazott hivatalos levélben felszólíthatja a szol­gáltatót, hogy szüntesse meg a birtokháborítás állapotát. Ami a számlákat illeti, ha a szolgáltató nem fűz ma­gyarázatot egy nem várt követeléshez, akkor a rekla­mációt nekik kell benyújta­ni. Az úr leveléből úgy tű­nik, hogy jelenleg túlságo­san izgatott a helyes döntés­hez. Próbáljon jogi szakem­bertől higgadtan tanácsot kérni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Megint pangás a tejpiacon árak A gyengébb forint jó az exportnak, de nem hoz fellendülést A nagyobb kerestetnek mindenki örülne - fel­pezsdítené a piacot Egy év a mérlegen (Ft/kg)­márciusmárcius Nyers te) alapára 59,26 65,90 Nyers tej átlagára 61,98 68,06 Nyers tej kMtell átlaga 70,21 66,90 Dobozos tejfcWafc ár* 131,9 126,67 Tartós tej feldolg. ár* 125,03 132,69 Hiába mutatkoztak ked­vező jelek a tejpiacon, mára megint stagnálás mutatkozik. A szakértők szerint nem is várható fellendülés, amíg nem nő újra a hazai kereslet. AS-összeállítás Magyar tejek mutatkoznak be a hétvégén hazai hipermarketek- nél. A kezdeményezés ezúttal békésebb, mint a tejtermelők ta­valyi tüntetései idején, ám a fel­lendülés jelei ellenére távolról sincs minden rendben az ága­zatban. Egyfelől az elmúlt hetekben megállt a nyers tej árának növe­kedése. A tavaly év közepén ta­pasztalt mélypont után lassú növekedés indult meg, amely­nek nyomán márciusra 70 forint körüli szintre emelkedett a nyers tej hazai felvásárlási ára, Istvánfalvi Miklós, a Tej Termék- tanács elnökhelyettese most azonban stagnálásról számolt be lapunknak. Mint mondta, a 68-69 forintos kilónkénti ár elsősorban a foko­zódó piaci nyomás következmé­nye. Ezt igazolja a készletek nö­vekedése is, amely elsősorban a Szlovákiából és Csehországból hazánkba érkezett UHT tejeket jelenti. Az import újbóli erősödése mellett ugyanakkor az elmúlt időszakban növekedésnek in­dult az export is. Az Agrárgazda­sági Kutatóintézet legfrissebb, januári adatai jóval kedvezőbb képet mutatnak az egy évvel ko­rábbinál: a tej és tejszín eseté­ben a behozatal 14 százalékos csökkenése mellett a kivitel majdnem 7 százalékot tudott erősödni mennyi­ségben, a forint erő­sebb árfolyama miatt azonban a kivitel értéke több mint 2 száza­lékos csökkenést mutat. A legkedvezőtlenebb külke­reskedelmi mérleget mutató sajt és túró esetében az import visz- szaszorulása mellett a kivitel mennyiségben 64, értékben 70 százalékkal tudott erősödni éves szinten. Hozzá kell tenni azon­ban, hogy a belföldi értékesítés ugyanebben az időszakban 15 százalékkal esett vissza. A forint jelenlegi gyengülése is kedve­zőbb helyzetbe hozza a termelő­ket, ám Istvánfalvi Miklós ki­emelte: a következő hónapokban aligha várható komolyabb emel­kedés. Az igazi piaci felpezsdü- lést a kereslet növe­kedése, illetve az európai árak emel­kedése jelentené. Annál is inkább, mivel a jelenlegi, kilogrammon­ként hetven forint körüli felvá­sárlási ár még a leghatékonyab­ban működő gazdaságok számá­ra is a minimális előállítási költ­séggel egyenlő. így még a tavalyi árzuhanás nyomán megszavazott (várható­an júniusban, illetve jövőre érke­ző) uniós és hazai támogatások­kal együtt is szűkösen eredmé­nyes az ágazat. Nő az UHT forgalma AZ ELMÚLT NÉGY ÉVBEN három százalékkal csökkent a hazai tejfogyasztás, ám a magyarok évente átlagosan még mindig 68,9 litert isznak. Ezzel ha­zánk még mindig tejnagyhata­lomnak számít - derül ki a GfK és a Tetra Pak Hungária Zrt. statisztikáiból. A piacku­tatófelmérései azt mutatják, hogy 2005 óta erőteljesen nö­vekszik az UHT tejek forgal­ma: a tartós termékek 2009- ben már a forgalom 40 száza­lékát tették ki, öt évvel koráb­ban még csak 30-at. A termő két a fogyasztók többnyire (68 százalék) eltarthatósága mi­att kedvelik, csupán a meg­kérdezettek egyharmada nyi­latkozott úgy, kedvező ára mi­att választja. Tévhitek, babonák és cáfolatok a tartós tejekkel kapcsolatban A MAGAS FOKON HŐKEZELT te­jekkel kapcsolatban Miháldy Kinga dietetikus elmondta: nem igaz, hogy a pasztőrözés kiöli a fontos tápanyagokat a tejből Mivel ez a táplálék el­sősorban nem hőre bomló vi­taminokat tartalmaz, a rend­kívül rövid ideig tartó, 130- 135 fokos hevítés miatt legfel­jebb a tápanyagok tizede vész el. Nem a tartósítok miatt tart­hatók el hosszú ideig ezek a tejek, hanem a technológia, a csomagolás miatt, amely megakadályozza a tej fénnyel és levegővel való érintkezését az is babona, hogy a dobozos tejeket vízzel hígítják. A Ma­gyar Élelmiszerkönyv rendel­kezése alapján csak arra a termékre írható rá, hogy „tej”, amely kizárólag tejet és sem­mi mást nem tartalmaz ­hangsúlyozta Miháldy Kinga. Az UHT tejek kicsit más íze azzal magyarázható, hogy magas hőmérsékleten a tejcu­kor kissé karamellizálódik, és ettől kicsit édesebb lesz. AZ SEM TARTHATÓ ÁLLÍTÁS, hogy a házi tej a legegészsége­sebb, mert tartalmazhat egész­ségre káros mikroorganizmu­sokat, ezért mindenképpen biztonságosabb a hőkezelt tej. ■ Hideg-meleg: az import is nőtt, de az export is. Mit mond Oszkó a gyengülő forintról? A FORINT TEGNAP IS gyen­gült. Az euró is negatív csú­csokat döntöget a dollárral szemben. Egy euró délután 280,51 forintot ért. A svájci frank délután 200 forint fö­lött is járt, a dollár 219,79- be került. Oszkó Péter pénzügyminiszter jelezte: az erős forint az exportra, míg a gyenge a devizahite­lesekre hat negatívan. A mostani euróárfolyam nagyjából ideális, a bajt a túlzott ingadozás okozhatja. Románia: lecsapják a közszféra béreit júniustól 25 százalékkal csökkennek a közalkalma­zotti bérek és 15 százalék­kal kevesebb lesz a nyugdíj, illetve a munkanélküli-se­gély, hogy tartani lehessen a 6-8 százalékos költségve­tési hiányt - jelentette be tegnap Traian Basescu ro­mán államfő az IMF delegá­ciójával folytatott beszélge­tés után. Az egykulcsos adó és az áfa marad 16, illetve 19 százalékos szinten. Gaskó: Nem rajtam múlik a sztrájk a jövőben is kész sztrájkol­ni a VDSZSZ és a Liga, ha nem tárgyal velük rövid időn belül a kormány - mondta Gaskó István a Népszabadságnak. Az Or- bán-kormánytól is követelik a MÁV Cargo eladási bevé­teléből a 250 ezer forintos dolgozói részesedést és az alapbér tíz százalékát kite­vő kiszervezési pótlékot. Gaskó: Pártállástól függetlenül Az ártó cianidos technológia betiltását kezdeményezik európai parlament Az EB kezében a döntés a verespataki aranybányáról - Tiltakozik a beruházó R. M. Gold Az Európai Parlament (EP) dön­tő többséggel elfogadott állásfog­lalásában azt kéri a Európai Bi­zottságtól (EB), a jövő év végéig kezdeményezze a cianidos bá­nyászati technológia betiltását egész Európában. A képviselők szerint ezt indokolja az elmúlt 25 év több mint 30 ciánszivárgásos balesete, köztük a legsúlyosabb, a tíz évvel ezelőtti nagybányai ka­tasztrófa. És az is, hogy az arany világpiaci árának növekedése mi­att sok ország újabb bányák meg­nyitását tervezi. Ezek közül több meat Erdélyben található. A cianidos bányászat csak ke­vés munkahelyet teremt, és azt is csak néhány évig, környezet­és egészségkárosító veszélye vi­szont óriási. Az EP állásfoglalá­sa jogilag nem kötelezi az EB-t, de a jelentős támogató többség miatt nehezen képzelhető el, hogy lesöprik az asztalról. A néppárti Áder János és a szocialista Tabajdi Csaba már je­lezte, minden létező eszközzel nyomást gyakorol a bizottságra a jogalkotási folyamat mielőbbi beindítása végett. A Verespatakon aranybánya nyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) éle­sen bírálta a EP állásfoglalását. A döntés „Románia fejlődése ellen irányuló, gátlástalan támadás” - áll a vállalat közleményében. Az RMGC szerint az EP-ben leadott szavazatnak nincs jogi következ­ménye, hiszen nem változtatja meg az EU-ban a bányászati ér­vényes jogi szabályozást. Emlé­keztetnek, négy éve módosítot­ták a jogi keretet, amely lehető­vé teszi a cián használatát biz­tonságos körülmények között, és új állásokat hoz létre. A vállalat szerint Cecilia Malmström, az Európai Bizott­Egységesen léptek fel A cianidos technológia betiltá­sára tett javaslatot közösen jegyzi Áder János, Tabajdi Csaba, valamint Tőkés László (Románia) és Mészáros Alajos Verespatak, bányabejárat. Kinyílik a kapu az aranyra éhes beruházó előtt? (Szlovákia). ság belügyi felelőse egyértel­műen hangsúlyozta, a bányá­szati törvénykezés egyelőre nem szorul további módosítá­sokra, tekintettel a cián techno­lógiák jelenlegi szigorú szabá­lyozására. Az RMGC szerint az euro-képviselők nem vették fi­gyelembe ezt az álláspontot, és elfogadták a „szélsőséges és nacionalista” politikusok által beterjesztett állásfoglalást. A vállalat kifogásolja, hogy a sza­vazás előtt nem volt vita, és szerintük szándékosan úgy irányították a kezdeményezést, hogy az EP ipari és környezet- védelmi szakbizottságai ne tudjanak „megfelelő értéke­lést” adni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom