Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-29 / 122. szám

2 2010. MÁJUS 29., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Konferencia, alakuló üléssel Salgótarján. Szakmai tanácsko­zásnak adott otthont a Balassi Bá­lint Megyei Könyvtár és Közmű­velődési Intézet a napokban. A megjelenteket Molnár Éva, az in­tézmény igazgatója köszöntötte, majd a közművelődési szakfel­ügyelet tapasztalatairól Kary Jó­zsef, az észak-magyarországi ré­gió vezető szakfelügyelője szólt. Miután Molnár Éva a könyvtá­ri szakfelügyelet tapasztalatairól megtartotta beszámolóját, a köz- művelődési statisztikák összeha- sonh'tó elemzését (több évre visz- szamenőleg) tárta a közönség elé Talata-Dudás Katalin, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőmű­vészeti Lektorátus Kutatási és Fej­lesztési főosztályának tudomá­nyos kutatója. Máté Lászlóné, a könyvtár munkatársa Nógrád me­gye Erikaneten való szerepléséről beszélt, a Közkincs pályázattal kapcsolatban, „Esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesz­tés elősegítése” címmel pedig Szol­noki Adrienn, az Észak-magyaror­szági Regionális Kulturális Koor­dinációs Iroda vezetője számolt be. Ezt követően a Magyar Nép­művelők Egyesülete Nógrád Me­gyei Szervezetének alakuló ülését is megtartották. Meglopták, de lebuktatta a tolvajt Salgótarján. Maga a tulajdonos akadályozta meg a minap, hogy a tolvaj leadja egy színesfém-átve­vőhelyen az udvaráról ellopott, két darab akkumulátort. Egy 19 éves mátraverebélyi férfi és élet­társa a vasút mentén gyűjtött szí­nesfémet Salgótarjánban, s ami­kor a sértett családi házához ér­tek, előbbi átmászott a kerítésen, s ellopta az épület elé lerakott, összesen négyezer forint értékű autóalkatrészeket A páros a kö­zeli fémátvevő-telepre sietett a zsákmánnyal, ám ott megjelent a meglopott férfi is. Kihallgatása során a mátraverebélyi fiatalem­ber beismerte a lopást, s úgy nyi­latkozott, élettársa arról nem tu­dott, így nem is vett benne részt Könyvbemutató Balassagyarmat június 3-án 17 órakor a Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjte­ményében az ipolysági Huncik Péter Határeset című kötetének bemutatójára kerül sor. Az író, pszichiáter szerzővel Kovács Ferenc tanár, a Honismereti Kör elnökségi tagja beszélget. „Akiknek élete, vére áldozat volt értünk, helyettünk" A megemlékezésen a megyei jogú város önkormányzata és a Pofosz Nógrád megyei szervezete is koszorúzott FOTÓ: HÜVÖSI CSABA úytatás oldalról.) italos ünnep­ire általáno­san el­terjedt körben csak 2002-től nyílt mód - hangsúlyozta Salgótarján al­polgármestere, aki szerint érdemes azon is eltöprengenünk, kiket tar­tunk számon hőseink között és mi is „hős” szavunk eredete, mi­lyen jelentésváltozataival találkozhatunk? A városveze­tő történeti táv­latokat felölelő beszédében arra ; kitért, a magyar ______ nyelv etimológiai na gyszótára szerint K „hős” szavunk „va- lószínűleg ! ő örök­az uráli korból”. Ez arra utal, hogy népünk már jóval az írott történel­münk előtti korokban fontos erény­nek tartotta a hősiességet. Nem azért vannak erényeink, mert több- Áprilisban ráléptünk a „nem­zeti építkezés” útjára, amely görön gyös és hosszú lesz, de nincs más lehetőségünk. Ha közösen munkál­kodunk a „nemzeti együttműködés ■ Ha közösen munkálkodunk a „nemzeti együttműködés rendszerének” kiépítésén, nem veszíthetünk. mint ezer éves a magyar államiság, éppen ellenkezőleg: azért van álla­miságunk több mint ezer éve, mert még jóval a honfoglalás előtti idő­ben kifejlődtek bennünk bizonyos erények.- Hősnek nem csak a harcban bá­torságával, vitézségével kitűnő, há­láira is elszánt katonát ismerjük el. Legalább ennyire becsüljük az ál­dozatos, példamutató teljesítményt az élet számos területén. Történel­münk során szinte felsorolhatatlan alkalommal volt szükségünk a hő­siesség minden lehetséges típusára - hangsúlyozta Fenyvesi Gábor: rendszerének” kiépítésén, nem ve­szíthetünk. A ma és a holnap hősi­essége ennek kivívásában áll. Eh­hez becsület, tisztesség, megszer­zett tudás, akarat és tettre kész lel­kűiét szükséges - tette hozzá. A megyei jogú város önkormányza­ta és a Pofosz Nógrád megyei szerve­zete által rendezett koszorúzási ün­nepség keretében - amelyben a Ma­dách Imre Gimnázium és Szakközép- iskola diákjai is közreműködtek - Var­ga András római katolikus plébános mondott imát az elesett hősök lelki üdvéért, azokért, „akiknek élete, vére, áldozat volt értünk, helyettünk”. Kezdődik az akadálymentesítés Cs. E. Csécse. Az Észak-magyarorszá­gi Operatív Program keretein belül, ÉMOP-2009-4.2.2.-09 kódszámmal, az „Egyenlő esé­lyű hozzáférés a közszolgálta­tásokhoz” címmel nyert pályá­zatot a település önkormányza­ta a polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítésére. Az intézményben - ahol júni­us 1-jén, kedden kezdődik meg a kivitelezéssel járó munka - az önkormányzat alapfeladatokat, szociális szakellátást, gyermek- védelmi alapellátást, valamint önkormányzati ügyfélszolgála­tot lát el. Jelen pályázat révén Csécse vezetőségének célja a fo­gyatékos személyek életminősé­gének javítása, esélyegyenlősé­gének növelése és az önkor­mányzati közszolgáltatáshoz va­ló egyenlő esélyű hozzáférés biz­tosítása. Olyan polgármesteri hivatal, intézményi környezet ki­alakítása a cél, amely mindenki számára elérhető, modern kör­nyezetet biztosít, amely alkal­mas az információs és kommu­nikációs technológiák komplex eszközrendszerének befogadá­sára, valamint biztosítja a polgá­rok számára a korszerű ügyinté­zés feltételeit. Az előkészítő tevékenység so­rán elkészült a kiviteli terv, a ter­vezői költségvetés, véglegesítet­ték a projektmenedzsmentet s a partnerekkel is egyeztettek. A kilencmilliós pályázati for­rásnak köszönhetően új, aka­dálymentes parkolót alakítanak ki a bejárat előtt, a parkolók és az akadálymentesített bejárat között új járdát építenek, az épületnél rámpa segíti majd a közlekedést, a bejáratnál pedig új, faszerkezetű bejárati ajtót cserélnek, amely - a belső aj­tókhoz hasonlatosan - küszöb­mentes lesz. Mint megtudtuk: az ügyféltér­közlekedőt teljes egészében fel­újítják majd, amelynél a burko­latban vezetősávot alakítanak ki. Emellett új, akadálymentes mosdót is építenek, s a már meglévő vizesblokkot átalakít­ják. A bejárati ajtóknál informá­ciós tábla és térkép kerül ki, az emberi méltósághoz való jog ér­vényesülését elősegítő, új, több- funkciós szociális helyiségeket alakítanak ki (tárgyaló, házas­ságkötő terem). Az elektronikus közigazgatás hatályos jogsza­bályok alapján pedig, a megha­tározott követelményeknek ele­get téve akadálymentesített honlap is készül. A beruházással a lakosság kö­rülbelül tizenkét százalékát kite­vő, fogyatékossággal élő szemé­lyek szolgáltatásokhoz, illetve információhoz való hozzáférését biztosítják. Órakeretről döntöttek Szécsény. A város képviselő-tes- tülete a legutóbbi ülésén dön­tött az iskolatársulási formában működő oktatási intézmény 2010-2011-es tanév órakereté­ről. A gimnázium és szakkö­zépiskolában, ahol a következő tanévben 15 osztályban 392 di­ák tanul majd, a heti keret 634 óra. Az általános iskolában a ta­nulói létszám 436 fő lesz. Nógrádszakálban, az összevont 1-2. osztályban 12, a 3-4. osz­tály alkotta csoportban 10 tanu­ló lesz. A délutáni napközi cso­porttal együtt az iskola heti óra­száma 85. Nagylócon emelke­dik a tanulói létszám. Az 1. osz­tályban 15 fő, a 2. osztályban 18, az összevont 3-4. osztályba pedig 14 gyermek jár. Lesz egy napközis csoportjuk is, az isko­la heti órakerete 125 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom