Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-19 / 114. szám

2010. MÁJUS 19., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Baglyasi napok már és még Salgótarján-Baglyasalja. Megkez­dődött a Baglyasalja Barátai­nak Köre által szervezett Baglyasi napok hagyományos rendezvénysorozata. A május 15-ére tervezett családi dél­utánnak nem kedvezett a sok eső, a Guzsaly Károly képeit bemutató kiállítás viszont megnyílt május 18-án, a Baglyaskő Idősek Otthoná­ban. Az alkotó műveit Bobály Attila szobrászművész aján­lotta a jelenlévők figyelmébe. A Baglyasi napok következő kiemelkedő dátuma május 22-e, szombat lesz, amikor 9.30 órától a diákotthon nagy­termében „Novohrad - Nóg- rád Geopark” címmel fórumot tartanak. A körteremben 13 órakor lesz látható a „Salgó­tarján saláta-nagymestere” cím elnyeréséért rendezendő ételbemutató. Ha az időjárás megengedi, 15 órakor Bag­lyaskő várának 700 éves év­fordulójára alkalmából a diák­otthon udvarán középkori já­tékokat és régi mesterségeket mutatnak be gyerekeknek il­letve felnőtteknek és lejátsz- szák az alvégiek és felvégiek mindig nagy presztízcsatát hozó vándorkupa-labdarúgó- mérkőzést. Május 23-án, va­sárnapra ugyancsak szóra­koztató programokat (női lab­darúgást, főzőversenyt, a Me­dalion tánccsoport, a Def Jam Dance School, a Joy duó sze­replését és utcabált) tervez­nek a szervezők. A Baglyasi napok kiemelkedő, egyszer­smind a 700 éves jubileum nyitóeseménye a pünkösdi koncert lesz május 24-én, hét­főn 16.45 órától a helyi római katolikus templomban Matúz Csilla (csembaló), Somogyi Jú­lia (fuvola) és Tóth Tibor (he­gedű) zeneiskolai művészta­nárok közreműködésével. Városközpont rehabilitáció Balassagyarmat. A város önkor­mányzata benyújtotta a máso­dik fordulós pályázati doku­mentációt a Közreműködő Szervezet felé. Jelenleg a for­mai és tartalmi ellenőrzés zaj­lik, melyet követően hozza meg a Bíráló Bizottság a vég­leges döntését. A közbeszer­zés lezárása július végén vár­ható, a munkák ősszel kez­dődhetnek. Nehéz napok után javuló kilátások Kisterenyén a Bajcsy-Zsilinszky úton még kedden is homokzsákokkal kellett védeni az ingatlanokat (Folytatás az 1. oldalról) Több településen - így Bérce­ién, Karancsságon, Pásztón, Ba­lassagyarmaton, Sóshartyánban és Diósjenőn - szivattyúztak pincéket, távolítottak el veszélyt jelentő fákat a szakemberek. Bátonyterenyén még vasár­nap éjszaka okozott gondot a rengeteg eső: úgy tűnt, hogy a Mátrából érkező víz 250 centi­méterről 300 centiméterre duz­zasztja a Zagyva szintjét, ezt a Maconkai-víztározó már nem tudta volna megtartani, így sza- bályozhatatlanná vált volna a fo­lyóba ömlő mennyiség. Ennek hatására a helyi védelmi bizott­ság úgy döntött: kitelepíti a Baj­csy-Zsilinszky úton és annak környékén lakókat. Megnyitot­ták a Zrínyi úti iskolát és a rend­őrség segítségével kitelepítettek közel száztíz embert. Szerencsé­re nem következett be a kataszt­rófa, így néhány óra múlva az emberek visszatérhettek ottho­naikba. A vízügyi igazgatóság döntése alapján a Maconkai-víztározóból még tegnap sem engedhették a vizet a Zagyvába, annak érdeké­ben, hogy Pásztó felől mentesít­sék a folyót, ott ugyanis még mindig komoly gondokkal küz­denek. Mátrakeresztesen, Pásztó te­lepülésrészén a Mező Imre út 3. szám alatti ingatlan melletti partfal sajnos tovább szakadt. A hétfői tizenöt centiméternyi után tegnap már huszonöt centimé­ternyi vastagságban omlott le az átázott földréteg. Sisák Imre, a város polgármestere azt is jelez­te, hogy a 2408-as út Mátrába vezető szakaszánál - Hasznos városrész belterületi határa és a víztározó közötti - az út jobb ol­dali része szemmel láthatóan to­vább süllyedt. Ennek mértéke hétfőn mintegy öt-nyolc centimé- temyi volt, s most azzal fenyeget, ami 1999-ben Mátrakeresztesen megtörtént, amikoris fél útpályá- nyi volt a beszakadás. Ipolytarnócon tegnap 13 óra­kor - a hétfő éjszakai 410 cen­timéteres csúcsértékkel szem­ben - 382 centiméterre apadt a folyó vízszintje, még három in­gatlan volt részlegesen körül­véve vízzel. A Rákóczi út csiz­mával már nagyrészt járható volt, egy idős asszony kivételé­vel mindenki visszatért ottho­nába. Szabó Tibor polgármes­ter arról is beszámolt, hogy a Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete élelmiszer ado­mányt juttatott el a házaikból kitelepített lakosoknak. A mezőgazdasági területeket sem kímélte a víz, egyelőre felmérhetetlenek a károk Fejlesztik Balassagyarmat. Befogadták a volt rendelőintézet felújí­tására vonatkozó pályáza­tot. Pozitív támogatói dön­tés esetén befejeződhet a nyílászárók cseréje, elké­szülhet a homlokzati hőszi­getelés és akadálymentesítik az épü­letet A pályázatban har­minc millió forint támoga­tást igényeltek, amelyhez hatmillió forint önerőt szükséges biztosítani. Lakók napja Bércéi. Köszöntőkkel dél­előtt 10 órakor kezdődik a május 19-i szerdai Lakók napja a Harmónia Rehabili­tációs Intézet és Ápoló Gon­dozó Otthonban. A résztve­vőknek Szepes Péter, igaz­gató, Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, valamint a meghívott csalárkürti vendégek részéről dr. Borik Anasztázia intézményveze­tő mondja el gondolatait. Ezután műsor, majd jutal­mak átadása következik. Délután sportversenyekkel, szabadtéri vigadalommal folytatódik a program. Megújulnak Balassagyarmat. Tizenhárom­millió forint pályázati pénzt nyert az önkormányzat az ipolyszögi, patvarci óvodák és a balassagyarmati köz­ponti óvoda nyílászáróinak megújítására. Szinetár és Bereczki Salgótarján. Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán ad musical duett koncertet a Tarjáni Tavasz programsorozat ke­retein belül május 20-án, csütörtökön 19 órától a Jó­zsef Attila Művelődési és Konferencia-központban. Nosztalgiáznak Salgótarján. Nosztalgia disz­kót tartanak Lenkó László­val a József Attila Művelő­dési és Konferencia-köz­pontban május 22-én, szombaton 22 órai kezdet­tel. A rendezvényre - amelyre a szervezők min­den érdeklődőt szeretettel várnak - sztárvendégként a Fiesta együttes érkezik. Kis világnapi krónika a múzeumból M. J. ____________________________ Salgótarjá n. Újabb és újabb fejezetekkel igyekszik bővíteni alapvető feladatkörét, szolgáltatásait a Nógrádi Történeti Mú­zeum, hogy az értékek bemutatásához szélesebb rétegeket nyerjen meg. Ezt a törekvést tükrözte a keddi, világnapi programjainak kínálata is. Ezen belül - 9-től 15 óráig folyamatosan - például múzeumi órákon vettek részt általános iskolai csoportok, s kiállításhoz kapcso­lódóan egyebek mellett a madárvédelem szépségeiről, érdekességeiről szereztek ismereteket Drexler Szilárd segítségé­vel. A közöttünk élő alkotókról és műve­ikről Birkás Babett tárlatvezetésével kaptak képet a látogatók. Csohány Kál­mán művészetét Shah Timor filmjéből is megismerhették ezúttal az érdeklődők. A világnapos múzeum ugyanakkor ze­nei csemegével - Pándy Piroska, ének­művész és ifjabb Sánta Ferenc hegedű- művész jubileumi koncertjével - is ked­veskedett a műfaj kedvelőinek. Egy má­sik délutáni eseményszál együttműködé­si megállapodás megkötése volt a POFOSZ Nógrád Megyei Csoportjával. Er­re egyebek közt azzal a céllal kerítettek sort a felek, hogy közös megemlékezése­ket, rendezvényeket tartsanak, és segít­sék egymás munkáját. Mindazok, akik vendégei voltak teg­nap az intézménynek, az előtérben láthat­ták azt az oklevelet, melyet a múzeumok elmúlt hét végi, fővárosi majálisán dr. Szirácsik Éva igazgató vett át. A helyi tár­sadalmi kapcsolata megújításáért érde­melte ki ezt a kollektíva az Év Múzeuma pályázat bíráló bizottságától. A világnap alkalmából múzeumi órákon vettek részt általános iskolai csoportok FOTÓ: GYURIÁN TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom