Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-03 / 101. szám

4 2010. MÁJUS 4., KEDD SZOLGÁLTATÁS „Küzdőtársak" tárlata Sz. A. Balassagyarmat. Különleges tár­lat nyílt meg a közelmúltban a száztíz éves Balassi Bálint Gimnáziumban: egy ma Buda­pesten élő balassagyarmati kö­tődésű festő és egy ma is Balas­sagyarmaton élő barát, mű­vésztanár, „harcostárs” közös tárlata. A Pesterzsébeten lakó Trencsényi László 1970-ben Palócföldön vállalt tanári ál­lást, Patak községben, s a pata­ki Iskolában a tantárgyfelosz­tás úgy hozta, hogy rajzot is ta­níthatott. Ezidőtájt születtek meg költői képei, amelyeknek ő maga adta a „Zöld vadon” cí­met József Attila Talán eltűnök hirtelen című búcsúzó versére utalva: „ ifjúságom, e zöld va­dont szabadnak hittem és öröknek". A képek először 1973-ban, a pataki klubkönyv­tár avatásakor kerültek nyilvá­nosságra, Tibay András, a küz­dőtárs alkotásaival közösen. A balassagyarmati születésű Tibay Andrást mindenki isme­ri szűkebb pátriájában. A kiál­lítás szervezőjének, Kovács Fe­renc balassis tanárnak pattant ki a fejéből, hogy az ő művei - hangulatuk, lebegésük, nosz- talgikusságuk, szárnyaló köl- tőiségük okán - a „Kék idő” cí­met viseljék József Attila Re­ménytelenül című versére utal­va. A két hajdani barát útja kü­lönvált, hiszen Trencsényi László a pedagógia doktora lett, s ma az ELTE Alkalmazott Neveléselméleti Tanszékének vezetője, Tibay András pedig mindvégig szülővárosában ta­nított. A tárlat június végéig látható. Ünnepelt a megye legrégebbi polgári iskolája Az alsósok táncos-énekes produkcióval léptek fel a születésnapi műsoron Szabó Andrea Balassagyarmat Öt napon át ünnepelte fennállásának 135. évfordulóját az egykori polgári fiú- és leányiskola, a későbbi Baj­csy, a mai Kiss Árpád Általános Iskola. A megye egyik legszebb, legpatinásabb, festői környezetben megépült intézménye április 23-án a volt Vármegyeháza díszter­mében emlékezett hatalmas és tartalmas múltjára, amely a város szellemi életét is meghatározza mind a mai napig. A díszte­rem megterített asztalai körül ültek mind­azok, akik szívükben és lelkűkben őrzik a régi időket, s akikben egy életre szóló nyo­mot hagytak az iskolában eltöltött évek akár diákként, akár pedagógusként. A volt polgárista lányok is megjelentek - ma már nyolcvan körüli, tisztességben meg­őszült nagymamák és dédanyák. Jó néhá- nyan ott voltak néhai Kiss Aranka osztályá­ból: az 1948-ban végzett utolsó polgári leány­iskolái osztály tagjai. Kökényesi Gáborné Szabados Ilona elmondta: 52 fiú és 47 lány végzett évfolyamukon, s a háborús időkben bizony kezükben vitték a tűzifát az iskolá­ba, hogy ne fázzanak, s szétszaladtak, ha megszólalt a sziréna a sűrű légiriadók kö­zepette.- Egyszer német hadifoglyoknak adtuk oda a tízórainkat a Kecskeligetben - idézte a múltat az egykori növendék. A 96 éves dr. Daróczi Gusztávné Pulay Margit osztálytár­sáról, a mohorai Tolnay Kláriról mesélt, a 84 esztendős dr. Bródy Tiborné Buttler Mária bárónő pedig azt a fegyelmet és erkölcsi ne­velést emelte ki, amelyet az intézmény su­gárzott magából. A jelenlévők közül Réti Zoltán tanított a legrégebbi időkben, 1950-től 1953-ig, majd 1959-től 1963-ig az iskolában. Még a rádió­ban is szerepelt kórusa, és Farkas András festőművész kollégájával együtt feledhetet­len akvarell-kiállítást rendeztek az intéz­ményben. A nagyhírű igazgatók közül Bacsúr Sándor művésztanárt és Tibay And­rást, a Pro Űrbe- és Madách-díjas előadómű­vészt, Apáczai-díjas tanárt külön is köszön­tötték. Csach Gábor alpolgármester az iskola haj­dani neveltjeként állt a színpadra. Nem csak ő, de édesanyja és bátyja is az intézmény ta­nulója volt Az alpolgármester kiemelte a ki­váló, összetartó tanári kart, s mérföldkőnek nevezte a tavaly megindult iskolafejlesztést, amely nem csupán egy új tornateremmel gazdagítja az intézményt, de a kompetencia alapú oktatás révén egy korszerű iskola alap­jait is lerakja, természetesen mindvégig szem előtt tartva az évszázados hagyományokat Görög Imréné igazgató - maga is egyko­ri bajcsys diák, akárcsak édesanyja és báty­ja - az alma materről mint tápláló anyáról szólt- Elköszöntünk, s nekivágtunk szerencsét próbálni, most pedig visszatértünk, hogy visszanézzünk a magunkkal hozott múltra - fogalmazott az intézmény vezetője, aki jel­képesen fejet hajtott a 135 év háromszáz ta­nárának emléke előtt, megemlékezett a kivá­ló Igazgatókról, rangos tanáregyéniségekről, a lankadatlan jóra törekvésről, az újító, haté­kony módszerekről, az emelt szintű nyelvok­tatásról, a művészeti oktatás kiemelt szere­péről, tantestületének elhivatottságáról és kö­zösségi magatartásáról. Kunné Kubicza Erzsébet, aki 1941-től 1945-ig volt polgárista, az erkölcsös életre, hazaszeretetre, vallásosságra, az anyanyelv szeretetére való nevelésről beszélt az alapos tudás átadása mellett.- Négy felekezet élt az iskolában békésen egymás mellett. 1944 áprilisában aztán hir­telen véget ért a tanév - emlékezett a ször­nyű időkre a volt tanítvány, aki elmondta: osztálytársai sárga csillagot kaptak, s elhur­colták őket, 1944 végén pedig erdélyi és fel­vidéki társai újra a határon túlra kerültek.- Évente összejönnek a volt tanítványok a Csillagházban, 2009-ben pedig Raáb Ala­jos hittanárunkért tartottunk emlékmisét. Az iskola szeretettel viszonozza ragaszkodá­sunkat - fogalmazott az egykori növendék. A hajdani polgáriból különbözetivel gim­náziumba vagy kereskedelmi iskolába me­hettek a tanulók, s már az 1910-es évek le­ánynövendékei közül is diplomások, orvos­nők kerültek ki. A mai Kiss Árpád Iskola méltó utódja jog­elődjének. Kiváló gálaműsorral, az iskola kórusának fellépésével, az alsósok táncos­énekes produkcióival és az igen tehetséges, az intézmény pedagógusaiból megalakult Csalogató együttes megzenésített verseivel bizonyították: a játék, a mozgás, a zene és a művészetek örömére neveli a rá bízott gyer­mekeket az elkötelezett, vérbeli pedagógu­sokból álló tantestület A pedagógusokból álló Csalogató együttes megzenésített verseket adott elő MÁJUS 4. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Mónika és Flórián nevű kedves olvasóinkat! Mónika. Vitatott eredetű név. Vagy pun, ekkor jelentése: istennő, ha görög, akkor pedig magányosan élő, ha pedig latin gyökerű, in­tő, figyelmeztető. Védőszentje: Szent Mónika, Szent Ágoston édes­anyja. Virága: az árvácska. Flórián. Latin eredetű név, jelentése: virágos, virágzó. A később szentté avatott Flórián Diocletianus se­regében ért el századosi rangot. Hitéért az Enns folyóba fojtottak. Hazánkban a középkor végén, a német telepesek bevándorlásával terjedt el a tisztelete. A tűzoltók és kéményseprők védőszentje, ezért ezen a napon országszerte ők rendeznek ünnepséget. Budán tér viseli a szent nevét. A Nap kel: 5.22, nyugszik: 20.00 órakor. A Hold kel: 1.02, nyugszik: 10.04. A HÉTEN GYAKORI ESŐ ** hőmérséMet + dél telhőzet a. 24 C 24 "C 25 °C 9 *C • V 1»*C# Szecsény Salgótarján Batassagyarmat Bátonyterenye Rétság Pásztó 2&*C oQ Készíttette: @zones Nógrád megyében ma délelőtt zömmel csak mérsékelten, délután viszont már erősen felhős Időszakok, valamint tájak váltakoznak. Délelőtt csak elszórt, mérsékelt esők várhatók, délután viszont erő­sebb zivatartoltok is kialakulhatnak. A jellemző hőmérséklet reggel 11. délután északnyugaton 24, szerda reggel 11 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: jövő hétfűig erősen változatos idő. gyakori, sok eső valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a gyenge eső, vagy záporesó sokkal csú­szósává teszi az utakat, mint egy kiadós eső. így nagyobb a közle­kedés biztonságra gyakorolt negativ hatása is. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 16-17 X Tisza 15-17 X Balaton 16 X Velencei-té 20 X Fertő 18 X Tisza-tó 16 X Pollen Nyár magas Kőris magas Fűz magas HUMOR- Két Lada áll a parkolóban egymás mellett. Melyiknek van köze az irodalomhoz?- ???- A bal Ladának. * * * Stirlitz Berlin főutcáján sétál, miközben a járókelők gyanakod­va figyelik.- Úgy látszik, lebuktam - gon­dolja Stirlitz. - Most vagy az oro­szos pofám az oka, vagy ez az ej­tőernyő a hátamon. * * *- Mondd, papa - kérdezi a kis­lány - Mi az angyal?- Az angyal kislányom egy olyan gyalogos, aki túl későn ug­rott félre... * * * Az időjárás-jelentést bemon­dó meteorológus mondta:- Jó estét kedves nézőink! Mi­előtt elmondanám a holnapi idő­járás-előrejelzést, szeretném mó­dosítani a mai előrejelzésünket és szeretnék elnézést kérni a tegnapiért. * * * Pistikéék szép nagy családi házba költöznek. Meglátogatja őket egy rokon, és megkérdezi Pistikétől, hogy milyen itt lakni.- Nagyon jó. Van saját szo­bám, a nővéremnek is van, az öcsémnek is. De szegény anyu­nak még mindig egy szobában kell aludnia az apuval! * ★ * Angliában egy utazó bekopog a „György és a Sárkány” nevű foga­dóba. Egy mogorva nő nyit ajtót:- Kaphatnék egy kis élelmet és szállást?- Nem! - és bevágja az ajtót. Az utazó nem adja fel és újra bekopog. Megint a nő nyit ajtót, egyből mondja neki az utazó:- Nem beszélhetnék inkább Györggyel? F I G Y E L E 2010. május 9-én, VASÁRNAP 9.30 órai kezdettel A 2010. ÉVI FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁG I. fordulójának megrendezésére kerül sor .NÓGRÁDGÁRDONYBAN Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága Május 2-i 6 11 14 15 18 20 22 25 27 34 Kenó nyerőszámok 35 36 41 45 49 52 53 59 69 74 NAPI HOROSZKÓP bika (IV. 2l-V. 20.). Minden szervezőkészségére szükség lesz, hogy teljesítse a dolgok lefolyását. Önt a kemény munka sem fárasztja, így örömteli lesz mai napja. ikrek (V. 21-VI. 21.). Sokkal merészebb, mint általában szokott lenni, boldogan vállal kockázatot is. Tevékenységét pozitív je­lek kísérik. A fesztelen beszélgetéseket élvezi, és ezzel lelkén is könnyít. rák (VI.22-VII.22.). Új, egyedi dolgok vonzzák a figyelmét. Min­den érdekli, ami eltér a megszokottól. A mai nap alkalmas ar­ra is, hogy új célokat tűzzön ki maga elé. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Furcsa, zavarba ejtő tapasztalatokat szerezhet ma. Emlékek, elfojtott félelmek törhetnek felszínre, s ez aggasztja. szűz (VIII.24-IX.23.). Érzelmei hamar felkorbácsolódnak. Ez az­zal a veszéllyel jár, hogy könnyen hibázik, s ezzel megbántja szeretőjét. mérleg (1X.24-X.23.). Hatalmi arroganciával megvert főnöké­vel szemben kénytelen küzdeni. A tét nem kevés, lehet, hogy az állásába kerül, ha nem elég óvatos. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egyre nehezebb körülmények között kell helytállnia. Ne aggódjon, ha azt látja, hogy a vártnál las­sabban halad előre. A munka, amit eddig ráfordított, hamaro­san megtérül. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy gond hosszú ideje nyomja a vállát, de mára kiderül, hogy nem olyan nagy a baj, mint képzelte. Megkönnyebbülten fellélegezhet. bak (XII. 22-1.20.). Munkája megkönnyítése érdekében hajlan­dó új módszereket elsajátítani, hogy hatékonyabb legyen. Va­laki túl komoly érdeklődést tanúsít Ön iránt. vízöntő p. 21—II. 20.). Türelmetlenül várja azokat a változáso­kat, amelyek által izgalmasabb környezetbe kerülhet. Pedig most igazán meg vannak elégedve Önnel. halak pi.21-lll.20.). A jelenlegi helyzet megfelelő egy romantikus kapcsolat kialakítására. Ha másképp nem megy, tegye meg Ön az első lépést Romantikus kapcsolata igen viharos lesz. kos pil. 21-IV. 20.). A csillagok igen melankolikus hangulatot jelez­nek. Ne engedje, hogy ez a személyes ügyeire is kihasson. Á fon­tos döntéseket bízza az Önhöz legközelebb álló személyre. NÓGRÁD M HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta.____________________________________________________________________________________________________ szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom