Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-14 / 110. szám
2010. MÁJUS 14., PÉNTEK 3 NOGRAD MEGYE Szépül az ófalu magja (Folytatás az 1. oldalról.) készítője elmondta: az elnyert összeg a templom külső és belső tatarozására, a templomkörnyék rendezésére, valamint a hozzá tartozó Szent János szobor és kőkereszt restaurálására elegendő. A felújításokat ezen a héten kezdték meg a munkások, először a templom külső vakolását ütemezték be s ezzel egyldőben a belső tatarozások is elkezdődtek. Az épület környékén térburkolatot és járdákat építenek ki, hogy a szeptember nyolcadikára tervezett községi búcsút és a templomi körmenetet már a megújult téren tarthassák. Mindezek mellett természetesen a virágosításról sem feledkeznek meg. Sziláéi Albert, a község polgármestere elmondta: településének lakóival együtt szívből örül annak, hogy sikerült támogatást nyerniük a templom felújítására. Héhalom a vallásos települések közé sorolható, az itt élők nagy része gyakorolja is vallását Az Isten házának szépülése éppen ezért is minden lakó szívügye.- Hangsúlyoznom kell, hogy a község valamennyi lakója nem csak szép szavakkal, de komoly anyagi hozzájárulással is támogatta, támogatja a templom szépülését. Ennek köszönhetően, az úgynevezett perselypénzből, meg tudjuk valósítani azon elképzeléseinket is, amelyek nem férnek bele a pályázati költségvetésbe - mondta Kovács Miklós. A beruházás terveit a héhalmi Kovaterv Kft. készítette, a kivitelező pedig a palotási Csa-Jo Bau Kft.. A műszaki ellenőrzést a salgótarjáni Nomber Kft. végzi. ▲ UJ MAGYARORSZAG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 A templom külső vakolása már elkezdődött „Hiszek abban, hogy szükség van a fejlesztésekre” Hüllő-show Salgótarján. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark jóvoltából, az Állati Jó Vasárnap keretein belül közel kétméteres boával, gabonasiklóval, tígrispitonnal, szakállas agámával, kétméteres sávos- farkú siklóval és leopárdgekkó- val is találkozhatnak azok a hüllőbarátok, akik május 16-án, vasárnap reggel 7 és 13 óra között ellátogatnak a Vásárcsarnokba. A rendezvényen kisállat- és kertészeti kiállítás, virágvásár, valamint bolhapiac is lesz. A szervezők - akik pedálos járgányokat, ugrálóvárat és ingyenes lovaglá- sj lehetőséget biztosítanak - szeretettel várják az érdeklődőket! Regionális bemutató Balassagyarmat. Május 15-én 13 órától rendezik meg a XIX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó középmagyarországi regionális bemutatóját a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Tizenhárom csoport verseng majd Szécsényből, Balassagyarmatról, Erdőkertesről, Tardosról, Fótról, Komáromból, Tatabányáról, Inárcsról, Bagról, Lábtalanból és Szákszendről. A csoportvezetők és a zsűri az előadások után szakmai megbeszélést tartanak. Akaméliás hölgy Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia Központban május 17-én, hétfőn a József Attila-bérlettel, míg május 18-án, kedden a Zenthe Ferenc- bérlettel rendelkezők láthatják 19 órától A kaméliás hölgy című művet a Gárdonyi Géza Színház előadásában. A darabra szólójegyek is vásárolhatók a művelődési központban. Arany minősítést kaptak Balassagyarmat/Salgótarján. a Madách Imre Gimnázium és SZKI Kamarakórusa Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen vett részt Balassagyarmaton. A kórus arany minősítést, zongorakísérőjük, Szabó Istvánná pedig különdíjat kapott a zsűritől. Utat újítanak NÓgrádsipek. A község önkormányzata 21,2 millió forintot nyert a Temető, a Széchenyi és a Kossuth utak felújítására. Túl vannak a közbeszerzési pályázaton, a munkálatokat a jövő hónapban elkezdik. (Folytatás az 1. oldalról.) Ezek a felújítások a helyiek komfortérzetét növelik, ebben kiemelkedő szerepet kap az egészségház - fejtette ki köszöntőjében Lavajné Dóka Éva, a város polgármestere, hozzátéve: - Az egészségünk az, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, akkor döbbenünk rá arra, hogy nagyon kellene rá vigyázni, amikor baj van. Mint mondta, azért döntöttek úgy, hogy a fejlesztést az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár épületében valósítják meg, mivel az intézmény már nem tölti be eredeti funkcióját és egyre jobban tönkremegy. A beruházás során úgy alakítják át, hogy megmarad a művelődési ház funkciója is, a régi könyvtári részt pedig felújítják, kibővítik, átalakítják. Mögötte egy korszerű parkolót fognak kialakítani. A kivitelező ígérete szerint a fejlesztés szeptember végére befejeződik. Az egészségházban az egészségügyi alapszolgáltatások kapnak helyet: ide költöznek a gyerekorvosok, a háziorvosok, a védőnők, a fogorvosok, az ügyeleti ellátás, a labor, a fizikoterápia és a magánorvosi rendelők. Szeretnék, ha a hét minden napján valamilyen szakrendelést tudnának itt igénybe venni a lakosok, elsősorban azokat - szemészet, belgyógyászat, reumatológia - amelyekre nagy igény mutatkozik. A földszinten egy nagy gyógyszertár kialakítását tervezik, hogy ezzel is komplexebbé tegyék az Intézményt, gondoltak a mozgáskorlátozottakra, és a kismamákra is, ezért lift közlekedik majd az emeletek között, és az egész épület akadálymentesítve lesz. A harmadik szintre - egy másik pályázat segítségével - a kistérségi szociális ellátó- rendszert szeretnék költöztetni: a családgondozást, a jelzőrendszeres segítségnyújtást és diszpécser központot. Az épületet úgy alakítják ki, hogy abban ne legyen kihasználatlan terület, ezáltal a fenntartása is sokkal gazdaságosabb lesz.- A munkálatok már elkezdődtek, amelyre több, mint 245 millió forintot kaptunk az Európai Uniótól és a Magyar Államtól, a beruházás 324 millióba kerül. A közel 80 millió forintnyi önerő biztosítása nem kis feladat egy ekkora költségvetési hiánnyal küszködő városnak. Azt tervezzük, hogy a gyógyszertár bérleti díjából elő tudjuk ezt az összeget teremteni. Amennyiben ez nem sikerül van egy másik elképzelése is a képviselő- testületnek: felmerült a kötvény kibocsátás lehetősége annak érdekében, hogy a fejlesztésekhez szükséges önrészt biztosítani tudjuk - hangsúlyozta a polgár- mester, hozzátéve: - Hiszek abban, hogy ez egy jó út, hogy szükség van a fejlesztésekre és hiszek abban, hogy a pályázati rendszer az, ami ebben segíteni tud. Ha nem ismerjük fel ennek jelentőségét, akkor lemaradunk és nagy hibát követünk el. Mi felismertük, az önkormányzat minden segítséget megadott ahhoz, hogy ezek a pályázatok elkészüljenek. Körforgalom épül Balassagyarmat A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a Szügyi út, Nyírjesi utca, Leiningen K. utca és Május 1. utca csomópontjának körforgalommá történő átépítésére. A beruházás a tervek szerint idén novemberben befejeződik. Ünnepi szentmise Csítár. Körmenettel egybekötött, a Fatimái Szűzanya tiszteletére bemutatott szentmisén emlékeztek meg május 13-án a hívek a 29 évvel ezelőtti, a pápa ellen elkövetett merényletről. A misét Horváth Zoltán kanonok, esperes, a budapesti terézvárosi plébánia plébánosa celebrálta, az ünneplés közös agapéval ért véget. Uniós hét SágÚjfalu. Az Európai Unió napjához kapcsolódóan május 10. és 14. között uniós hét keretében két tagország, Franciaország és Olaszország múltjával, jelenével, kultúrájával és hagyományaival ismerkednek az általános iskola diákjai. Kiselőadások és tablók, továbbá vetélkedők segítségével az unió történetével kapcsolatos ismereteket is népszerűsítik. Magához tért, elsétált Nemti. Egy 27 éves ózdi fiatalember vezette azt a személy- gépkocsit, amely szerda délután, egy egyenes útszakaszon érintőlegesen ütközött a vele szemben közlekedő segéd-motorkerékpárral Nemtiben. Az elsődleges adatok szerint a motoros, egy 46 esztendős dorogházai férfi az árokba esett és eszméletét vesztette, majd miután magához tért, valószínűsíthetően sokkos állapota miatt gyalogosan ismeretlen helyre távozott. A rendőrök nem messze a baleset helyszínétől találták meg a kétkerekű vezetőjét, aki - amint az a kórházba szállítását követően kiderült - megúszta könnyű sérüléssel az ütközést. Ittas sofőrök a hálóban Egy hét alatt hat ittas sofőrt fogtak meg a rendőrök a Közbiztonsági háló elnevezésű program keretében. NÓgrád megye. Szűkebb hazánkban összesen 382 főt igazoltattak a rendőrök május 3. és 10. között, egy körözött személyt fogtak el és hét embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Emellett 265 ittassági ellenőrzést hajtottak végre, s 6 kapatos sofőrrel szemben intézkedtek. Továbbá 40 közlekedési, 3 tulajdon elleni szabálysértés miatt tettek feljelentést a nógrádi rendőrök az elmúlt héten. A települések polgárőr egyesületei, akik 26 fővel segítették a közterületek ellenőrzését. A Készenléti Rendőrség bevonásával három alkalommal a pásztói és a bátonyterenyei rendőrkapitányság illetékességi területén is tartottak fokozott ellenőrzést - közölte Dankóné Nagy Éva, a' Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közös úton a Nógrádi és a Balassi könyvtár Salgótarján. Április közepén indított or szágjárása során tegnap a megyeszékhelyre érkezett a Könyvtári Intézet határmenti kistelepülési továbbképzési programja. Pécs, Szeged és Nyíregyháza után a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben is sort kerítettek a szakmabeliek felkészítésére, a legidőszerűbb tudnivalók, ismeretek átadására. Dr. Bartus Éva, a Könyvtári Intézet igazgatója szólt a Kaleidoszkóp című rendezvénysorozat céljairól, egyebek mellett arról, hogy kezdeményezésükkel a határon túliakhoz fűződő kapcsolatokat szeretnék új alapokra helyezni. Ösztönzése és elindítása annak, hogy a határmenü könyvtárosok rendszeresen találkozzanak és tájékozódjanak a legidőszerűbb témákról. Az esemény keretében megújította együttműködését a Balassi és a losonci Nógrádi könyvtár. Mint bevezetőjében Ludasi Tünde, a Balassi megbízott osztály- vezetője jelezte, szakmai tapasztalatszerzés mentén az intézmények több éve tartanak fenn kapcsolatot. Tevékenységük tíz pontban összefoglalt közös színtere példáMegújította együttműködését a Balassi és a losonci Nógrádi könyvtár ul kiadványok cseréje, egymás rendezvényeinek kölcsönös látogatása, időszerű információk tovább adása, könyvtárközi kölcsönzés működtetése. A megállapodást a Nógrádi könyvtár igazgatója dr. Dása Filcíková és Ludasi Tünde írta alá. (A losonci könyvtárból itt volt Nagy Hajnalka és RáczEdit is.) A továbbiakban előadások hangzottak el a könyvtárakról, mint korszerű közösségi színterekről (Fehér Miklós), az életen át tartó tanulás támogatásáról, (dr. Hangodi Ágnes) az elektronikus közszolgáltatások igénybevételéről, (Payer Barbara) valamint a helyismereti tevékenység felértékelődéséről és eredményeiről (Gecse Zsuzsanna). Délután a határmenti könyvtári együttműködés, illetve ezen belül a mozgóellátás lehetőségeiről beszélgettek a fotó: gy.t. résztvevők. ■ Az egészségház központ a kistérség lakosságának egészségét szolgálja, megkülönböztetett figyelemmel a hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőségének javítására.