Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-13 / 109. szám

4 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS Vietnami delegáció Gyöngyös. A Károly Róbert Főis­kola látta vendégül a napokban a Magyar-Vietnami Baráti Társa­ság szervezésében hazánkban tartózkodó vietnami delegációt A küldöttség tagjai az ottani agrár- szövetség elnöke, a kereskedelmi­turisztikai együttműködésben ér­dekelt referensek és hazai part­nerként a Magyar Leader Szövet­ség alelnöke voltak. A látogatókat a főiskola részéről ár. Dinya László tudományos rek­torhelyettes fogadta. A vendégek el­ismeréssel szemlélték a tanintéz­mény világszínvonalú infrastruk­túráját és komoly érdeklődést mu­tattak az utóbbi években indított „zöld” képzési, kutatási programok iránt, amelyek révén a Károly Ró­bert Főiskola az ország első „zöld” felsőoktatási intézményévé vált Miután a természeti erőforrá­sokkal való gazdálkodás és a fenn­tartható fejlődés terén jártas szak­emberek iránt világszerte rohamo­san nő az igény, együttműködési programok lehetőségének egész sora vetődött fel az oktatástól, a ku­tatáson és vidékfejlesztésen át, egé­szen a szaktanácsadásig. Vietna­mi diákok gyöngyösi angol nyelvű képzésére bioenergetikai, környe­zetipari, vállalkozásfejlesztési és vi­dékfejlesztési szakterületeken kife­jezett igény lenne, mint ahogy egyetemekkel kötendő kutatói és oktatói csere is érdekelné a vietna­mi partnereket A látogatás során megállapodás született arról, hogy a következő néhány hónapban mindkét fél részletesen kidolgozza elképzelé­seit a konkrét programokról, azo­kat egyeztetik és ez év szeptember elején a tételes együttműködési szerződés aláírására is lehetőség nyílik. Nyitány a jazzfesztiválon A huszonöt évvel ezelőtt alakult Hot Jazz Band itt Salgótarjánban jubilál Salgótarján. Még egy nap és felgördül a képzeletbeli függöny, elkezdődik az új ne­vén már Salgótarjáni jazzfesztiválnak ne­vezett háromnapos nemzetközi rendez­vénysorozat. Május 14-én 16 órakor a Fő té­ren elsőként az Ataru Taiko ütőegyüttes szerepel a szabadtéri színpadon távol-kele­ti dobok megszólaltatásával. Ezt követően lép fel a cseh Stanley’s Street Dixieland Band, őrizve tovább a negyedszázados múltú fesztivál eredeti jellegét. A pénteki színháztermi gála 20 órakor kezdődik az új közönségkedvenc, a Budapest Bár kon­certjével. Május 15-én, szombaton ló óra­kor a szlovákiai Komarno Dixieland Band mutatkozik be a szabadtéri színpadon. 19 órakor a színházteremben a megalakulá­sának huszonötödik évfordulóját ünneplő Hot Jazz Band lép a közönség elé. A mára az egyik legjobb magyar zenekarrá fejlő­dött együttes annak idején itt a salgótarjá­ni fesztiválon érte el első sikereit, kétszer is élén végezvén az akkor meghirdetett versenynek. A jubileumi műsorban közre­működik Botba Éva (ének) valamint a Janicsek Gábor-Bálint Brigitta kettős (tánc), s néhány szám erejéig hallhatja, lát­hatja a közönség Tommy Vig magyar szár­mazású amerikai jazzmuzsikust (vibrafon, dob) is. Teljes műsorát a Tommy Vig jazz- trió 21 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központ üvegcsarnokában bor- és vacsoraest keretében mutatja be. Énekel és vibrafonon játszik Mia Kim (USA-Korea), pianózik Márkus Tibor. Má­jus 16-án, vasárnap 11 órakor a Szent Jó- zsef-plébániatemplomban a lengyel MONK vokálegyüttes ad gospelhangversenyt, majd 16 órakor a Fő téren lesz a fesztivál zárórendezvénye az Alapi Band és Nagy ’Nano’ Norbert, valamint a Pannónia Allstars Ska Orcehstra fellépésével. Megújul és bővül az iskola Szügy, a napokban elkezdődött a körzeti általános iskola épüle­tének bővítése és felújítása. A község önkormányzata és az is­kola vezetése úgy döntött, hogy két tanulócsoport ideiglenes át­helyezésével lehetőséget terem­tenek a munkálatok mielőbbi megkezdéséhez. Az átépítéshez a község ön- kormányzata fejlesztési célú pá­lyázaton csaknem 200 millió fo­rintot nyert. A beruházás kere­tében akadálymentesítik az épületet, felújítják a fűtési rend­szert, a vizesblokkokat és az elektromos hálózatot. Kicseré­lik a nyílászárókat és a burkola­tokat. Ezen kívül külső hőszige­telést kap az épület, a melegvíz- ellátáshoz kapcsolódóan pedig a megújuló energia kihasználá­sával napkollektorokat szerel­nek fel. A beruházás keretében funk­cióbővítésre is sor kerül, az épü­letben ugyanis háromcsoportos óvodát alakítanak ki, az udvaron pedig elkülönített játszóteret és közlekedőutakat építenek a leg­kisebbek számára. A beruházás összköltsége mintegy 275 millió forint. A munkálatokat várható­an augusztus végére fejezik be, így a 2010/2011-es tanévet már a korszerűen felújított épületben kezdhetik a diákok, és szeptem­ber elején az ovisok is birtokba vehetik majd az óvoda részére kialakított új szárnyat. Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Szervác és Imola nevű kedves olvasóinkat! szervác. A második fagyosszent, az ókeresztény vértanúk egyike. A név a latin Servatius német rövidüléséből jött létre, jelentése: megszabadított. Védőszentje: Szent Szerváciusz püspök. Szervátiusz vezetéknévvel kolozsvári szobrászdinasztia alkotott remekműveket. Az apa, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor készítette a Magyar Nemzeti Galériában látható nagyhatású Dózsa-szobrot is. Imola. Növénynév, a régi magyar nyelvben mocsár, vizes terület megjelölése is volt. Imola egyúttal egy olasz város neve, ahol Forma-1-es autóversenyt rendeznek. A Nap kel: 5.09, nyugszik: 20.12 órakor. A Hold kel: 4.18, nyugszik: 20.02. HÉTVÉGÉN ESŐ, LEHŰLÉS .. hőmérséklet + déli felhőzet 23 °C 11 °C 22 °C “y ^Tgóta’rjánC '3t 20 c Bátonyterenye . Pásztó EWS-" 22 “C 40 °C Készíttette: zones Nógrád megyében ma reggel ködtottok terjeszkednek. Napközben változóan napos-felhős idő lesz Ismétlődő záporok, esetleg zivatar­foltok alakulnak ki. A jellemző hőmérséklet reggel 11, délután 22, pénteken reggel 11 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: (Jellemző részletek az EWS honlapján, www.eumet.hu) hétvégéig erősen változatos, gyakran esős, de viszonylag enyhe idő várható. Hétvégén igen sok eső, átmeneti erős lehűlés valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a zivatarfoltok térségében romlik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsága. Ez a közleke­désben fokozza a balesetveszélyt. A zivatarok heves záporesővet vízátfolyásokkal letörő ágakkal esetleg jégesővel is veszélyeztetik a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eomet.lui Vízhőmérséklet Hmm 16-17 JC Tisza 15-17 “C Balaton 15 °C Velencei-tó 17 “C Fertő 14 C Tisza-té 13 “C Pollen Nyit magas Platán magas Tölgy magas HUMOR Vadásznak az orvosok a tónál. A mikor a vadkacsák felröppen­nek, a belgyógyász felemeli a puskáját, céloz, de nyomban vissza is ereszti, majd félhango­san morfondírozik:- Amire céloztam nem biztos, hogy kacsa... Tovább várnak, ismét felröp­pennek a vadkacsák. A pszichi­áter céloz, de ő is leereszti a fegy­vert:- Én tudom, hogy kacsa, de vajon ő is tudja-e magáról?... Megint csak várnak tovább. Amikor felröppennek a vadka­csák, a sebész irtózatos tüzelés­be kezd, lelövi majdnem az összesét. Odaszól a kórboncnok­nak:- Menj és nézd meg, van-e köztük kacsa. * * * A vevő odamegy a közért pénztárosához.- Kérem, maga tegnap ezer fo­rinttal tévedett! A pénztárosnő megvonja a vál­lát.- Azt kérem, tegnap kellett volna megmondania. Ma már késő! A vevő széttárja a kezét.- Az más!... Akkor nyugodtan megtartom. * * * Érettségin:- Mi volt előbb, az első vagy a második világháború?- A második!- Na ne vicceljen, miért?- Ja, azt hittem, beugrató kér­dés volt... * * *- Nem gondolod, hogy ezen a ruhán túlságosan mély a dekol­tázs? - kérdi a feleség a férjétől.- Szőrös a melled?- Természetesen nem.- Akkor igen... /jT\ SZÁMLAVEZETÉSÉT BÍZZA TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKRE! ÁTMENETI PÉNZZAVARBA KERÜLT? FIZETÉSI SZÁMLÁJÁHOZ IGÉNYELJEN FOLYÓSZÁMLA-HITELKERETET. KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET: VÁROSOKBAN: Balassagyarmat, Salgótarján, Rétság, Vác, FALVAKBAN: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Hugyag, Szügy, Kétbodony, Palotás, Nézsa. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Május 11-i 1 3 6 9 18 19 25 26 28 31 renó nyerőszámok 32 36 41 44 57 60 67 71 74 78 NAPI HOROSZKÓP bika (IV.21-V.20.). A Bika-jegyen vonul át a Hold, és Ön igazán mozgalmas napra ébred. Uralkodó bolygója, a Vénusz is itt tartózkodik, és váratlan életörömökben részesíti. ikrek (V. 21-VI. 21.). A levegő jegyű Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr. Kedvező égi hatás uralkodik, és csupa jó dolog fog ma történni. A szerelem első helyet foglal el szívében. rák (VI. 22-VII. 22.). Egy szervezet, amely egykor méltónak tűnt a tagdíjfizetésre, most kevésbé látszik vonzónak. Azon gon­dolkozik, hogy más Irányban folytatja tovább. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Az Ön érzelmi érzékelő rendszere most magas fokú, észreveszi és elfogadja mások jelzéseit. Olyan emberek társaságát keresi, akik megosztják Önnel életszeretetüket. szűz (VIII.24-IX.23.). Egy kivételes kapcsolat kísértő és vonzó, még akkor is, ha Ön már nem szabad. Kerülje az alkalmat, tartóztassa Önmagát! mérleg (IX. 24-X 23.). Magasan a látóhatár felett tündököl a Vénusz. Ma olyan emberekkel tölti az idejét, akiket szeret. Régen volt szórakozni! skorpió (X. 24-XI. 22.). Különféle személyes ügyeit intézi a fo­gyó Hold utolsó napján. Összpontosítson arra, hogy a fejlő­dés, felvirágzás egy magasabb szintjére jusson el. nyilas pü. 23-XII. 21.). Egy fiatal és szexis személy megpróbálja elbűvölni és elszakítani Önt gyengéd kapcsolatától. Ne csele­kedjen meggondolatlanul. bak (XII. 22-1.20.). Karrierjében változások állnak be, ami miatt lehet, hogy le kell mondania egy-két luxuskiadásáról. Vigyáz­zon az emberi kapcsolataira, és a testi-lelki harmóniára. vízöntő p. 21-11.20.). Munkája során új emberekkel kerül kap­csolatba. Vigyázzon, hogy bízhat-e bennük vagy sem. Lelke mélyén érzi, hogy valamin változtatnia kell, de ez még nem érlelődött meg. halak pi. 21-111.20.). A kedvezőtlen üzleti folyamatok miatt va­lószínűleg elmarad némi profittól. Ezért ne idegeskedjen, mert így sem tud rajta változtatni. Önnek szerencsenapja a csütörtök. kos pil.21-IV.20.). A tüzes jegyű Kosokon átvonul a Nap és ural­kodóbolygójukkal, a Marssal jó fényszögben áll. Ön jókedvű és vidám ezen a szép tavaszi napon. i TV íSSÜlfe:' tttuT A Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: I If W \ I I :^|pF l-l I I \ V 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 1 I V/ VJlVTll^ megyei XAAXVXj.l~i.Jl Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata.-------------------KáaL6" NAPUAP------------------ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. i Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ! szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom