Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)

2010-04-30 / 99. szám

12 2010. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK SPQRTTŰKÖR Vasárnap újra Tarján Kupa országúti kerékpár V. Tarján Kupa - Amatőr Kupa-sorozat 5. forduló Régiónk egyik legrangosabb mezőnyversenye a Tarján Kupa Kéri István A hagyományosnak mondható augusz­tusi időpont helyett idén jóval korábban, május 2-án rendezik meg megyénk legna­gyobb országúti kerékpáros eseményét, az V. Tarján Kupát A Salgótarjáni HKE ország­úti kerékpáros szakága által rendezendő esemény a tavalyi évhez hasonlóan része az országos Amatőr Kupa-sorozatnak, mely idén összesen 12 állomást - 7 mezőnyver­senyt és 5 időfutamot - tömörít Az időpont­változtatás oka az, hogy augusztus 8-án ha­zánk legmagasabb minősítésű nemzetközi hegyikerékpáros versenyét rendezik majd a megyeszékhelyiek - így a két, egymáshoz időben igen közeli esemény megoldhatatla­nul sok feladat elé állította volna a szerve­zőket A hegyikerekes esemény már tavaly ősszel rögzítésre került a nemzetközi nap­tárban, így változtatni már csak az V. Tar­ján Kupa időpontján lehetett. Jelenleg úgy tűnik azonban, hogy a lehe­tő legjobban alakulnak a dolgok és ez az idő­pont sokkal szerencsésebb is talán. Az vé­letlen, hogy az időjósok napsütést és már- már nyári meleget ígérnek a hétvégére, az azonban nem, hogy a szezonban a március közepi tihanyi esemény óta a Pécsi Kupa egyes fordulóin felül szinte keresve sem le­hetett találni mezőnyversenyt az országban. Többek között ennek is köszönhető, hogy már az előnevezésnél megdőlt a tavalyi in­dulói rekord - bár akkor az esemény a nyár szinte egyetlen egész országra kiterjedő eső­zését produkáló estéje, reggele és délelőttje után indult el. A rossz idő akkor sokakat ott­hon tartott, a bő százfős mezőny viszont igen mozgalmas versenyt produkált a 27 kilométeres Salgótarján - Mátraszele Ka­zár - Salgótarján körön. A fiatalabbaknak, ebből egyet, a felnőtt kategóriáknak viszont hármat, azaz 81 kilométert kellett teljesíte­ni - nem lesz ez másként vasárnap sem. A versenyzők közül előbb azok indulnak majd, akik 3 kört teljesítenek, számukra 11 órakor dördül a startpisztoly, míg 10 perc­cel később az 1 körös futamnak vágnak ne­ki a kerekesek. A mezőnyben vélhetően az előző évekhez hasonlóan újra lesz profi ver­senyző, de az is biztosnak tűnik, hogy szlo­vák kerekesek is érkeznek - nem titkoltan komoly szándékkal. Aki szeretné látni a leg­többek által Tour de France-nyi méretűnek (kétszáz fő körüli) jósolt mezőnyt, azoknak legjobb a Kazár és Salgótarján közötti emel­kedőt, a Pintértelep utáni dombot, vagy a belvárost választani. Az eredményhirdetés várhatóan 14.30 órakor lesz, 12 kategóriá­ban kerülnek kiosztásra a kupák, érmek és ajándékcsomagok. A verseny napján 8 és 15 óra között lezá­rásra kerül Salgótarján belvárosa a Pécskő út és az Arany János út között, a szervezők (FOTÓ: BABKA SZABOLCS) azonban a menetrendszerinti autóbuszokat átengedik a területen. A járatok a Fő téri megállóhelyek érintésével, elterelés nélkül közlekednek az esemény ideje alatt is. A Salgótarján Megyei Jogú Város jelentős tá­mogatását élvező esemény lebonyolításban a rendőrség és a polgárőrség, valamint a Karancs Motoros Baráti Kör nyújt nélkü­lözhetetlen segítséget a Salgótarjáni HKE- nek. A szervezők kérik a gépjárművezetők fokozott figyelmét a fent említett útszakasz­okon és egyben előre is köszönik együtt­működésüket, türelmüket Büntetőkkel nyert a Lapujtő labdarúgás Magyar Kupa, megyei selejtező, 4. forduló Héhalomi siker a Tavasz Kupán RfíSAi.. Az elmúlt hét végén Hatvanban rendezték meg a hagyományos Tavasz Ku­pa női futsal torna küzdel­meit, melyen megyénket a regionális bajnokság két esztendővel ezelőtti győzte­se, a Héhalom SE csapata képviselte. A csoportjából második helyen továbblépő dél-nógrádi gárda az elő­döntőben az NB Il-es apci csapat ellen vívta ki a dön­tőbe jutást (2-1), majd a fi­náléban a Gyulai Amazo­nok elleni 3-2-es sikerrel gyűjtötte be a színvonalas viadal aranyérmét. A Ta­vasz Kupa végeredménye: 1. Héhalom SE, 2. Gyulai Amazonok, 3. Amazon SE Apc. Szécsény VSE - Karancslapujtő 0-0 - tizenegyesekkel: 5-6 Szécsény, 100 néző, vezette: Kovács T. (Béres K., Dobsonyi L.). Szécsény: Ficsur - Végh M., Ágner, Bednár, Galcsik - Varga G., Chikán P., Varga L., Chikán T. - Kelecsényi G., Balogh. Edző: Mátyus Sándor. Karancslapujtő: Babják - Ravasz, Szabó K., Cseh, Fodor M. - Pataki, Fodor Zs., Bállá, Bozó P. (Új) - Oláh T., Lavaj (Sági D.). Edző: Tóth Ferenc. Jók: Agner, Végh M., Galcsik, Chikán R, Chikán T., ill. Babják, Ravasz, Szabó K., Cseh. Sárga lap: Oláh T. A szécsényiek dolgoztak ki több és nagyobb helyzeteket, de Babják eszén nem tudtak túl jár­ni. A tizenegyesekkel a Lapujtő bizonyult jobbnak. Mátyus Sándor: - A helyzetek alapján gólokkal kellett volna megnyerni a mérkőzést Gratulá­lok az ellenfélnek. Tóth Ferenc: - 120 percet ját­szottunk, de biztató a jövőre néz­ve, hogy a csapatnál nincs erőn­léti probléma. Gratulálok a játé­kosoknak. Ha a játék nem is volt igazán jó, de az eredmény min­denképpen. Bartus Attila Berkenye - Pásztó 2-4 (1-2) Berkenye, 80 néző, vezette: Pap I. (Dósa Á., Boda V.). Berkenye: Kovács P. - Kábái, Hannus, Föld­vári, Rottenbacher - Szúnyog (Mázca), Beálló, Zsibók, Bedőcs - Fábri, Dombóvári (Súlyán). Edző: Füle Antal. Pásztó: Szeles - Bozsó, Fenyvesi V., Kovács R, Jakus - Kobka, Komáromi (Ka­pás Gy.), Tari, Baranyi - Alapi, Pi­sák. F’cM.'Hegedűs László, Mol­nár Tamás. Gl: Fábri (2), ill. Ala­pi (4). Sárga lap: Földvári, Rottenbacher, ül. Kapás Gy. Jók: Zsibók, ill. Alapi (mezőny leg­jobbja), Baranyi, Kovács R, Jakus. Schmidt József Megjegyzés: A megyéből az or­szágos főtáblára négy csapat ke­rül fel. A sorsolással kiemelt Nagybátony SC, valamint a két győztes, a Pásztó SK és a Karancslapujtő KSE már ott van. A negyedik helyért vigaszági mérkőzést játszik a 4. forduló két vesztes csapata. A Berkenye SE - Szécsény VSE mérkőzés május 5-én, szerdán, 17 órától lesz megrendezve. A győztes a megyéből, negyedikként az or­szágos főtáblára jut, a vesztes ki­esik. A négy csapat játszik to­vább a megyei kupagyőztes cí­mért. Az 5. forduló párosítása. Május 19., szerda, 17 óra: Berkenye SE/Szécsény VSE - Pásztó, Nagybátony SC - Karancs­lapujtő. A döntőt az 5. forduló két g”őztes csapata vívja. Idő­pontjai, helyét az érintett csapa­tokkal egyeztetve írja ki a ver­senybizottság. □etben tartják a sportágat torna. Tizenkettedik alkalommal telt meg a salgótarjáni Madách Im­re Gimnázium tornaterme az in­tézmény korábbi testnevelőjének, Árkossy Annamáriának az emlé­ke előtt adózó tomaversenyen. A nagyszerűen szervezett viadalon közel negyvenen indultak el az ovisoktól kezdve egészen a felnőt­tekig. A házigazdák mellett a Gagarin és a Bolyai használta ki az igen gyér versenyzési lehetőségek egyikét, valamint egy Szécsény és vonzáskörzetét tömörítő gárda is Salgótarjánba látogatott A lányok­nál a Gagarinosok és a házigaz­dák, a fiúknál pedig a szécsényiek szerezték az érmek túlnyomó többségét Bár Nógrád megyének nincs torna egyesülete, vagy szak­osztálya, pár lelkes testnevelő élet­ben tartja a sportágat, az emlék- versenyt Kalmár Ibolya főszerve­zésével rendezik meg évről-évre. A dobogósok eredményei. Lá­nyok. Ovisok: 1. Molnár Lili (Pász­tó) 25,05 pont in. korcsoport: 1. Kovács Barbara (SKÁID Gagarin) 27,7.2-3. Ponyi Csenge és Grajzel Adrienn (mindketten Gagarin) 27,15. III-IV. korcsoport: 1. Veres Mirella (Gagarin) 27,6. 2. Bede Anett (Gagarin) 27,4.3. Bede An­na (Gagarin) 26,7. V-Vl. korcsoport: 1. Maczák Csilla (Madách) 36. 2- 3. Oszvald Lilla és Farkas Rita (mindketten Madách) 35,6. Felnőt­tek: 1. So Alexandra (ELTE). Fiúk. /-//. korcsoport: 1. Kovács Krisztofer (Szécsény) 24,7. 2. Velenczei Péter (Szécsény) 20,9. 3. Gombár Egon (Szécsény) 17,0. III-IV. korcsoport: 1. Pikács Márk (Szécsény) 25,2. 2. Józsa Viktor (Szécsény) 8. V-VI. korcsoport: 1. Vandomyik Attila (Madách) 31,2. 2. Jászberényi Tamás (Szécsény) 27,3. 3. Deák László (Szécsény) 27,2. Felnőttek: 1. Czímer Péter (Madách) 36,1.2. Vágó Tamás (Eg­ri Tanárképző) 25,9. 3. Oláh Sán­dor (Madách) 17,2. B. L Velenczei Péter (Szécsény) Bajnokságok, eredmények, táblázatok Országos serdülő bajnokság n. osztály, Közép A-csoport U15 22. forduló BSE-Palóc Farkasok - Gödöllői SK 3-0 (1-0) Balassagyarmat, vezette: Pap I. Balassagyarmat: Baráz (Strihó) - Magos, Tóth Á., Gálik, Szandai (Urbán), Rados, Balga L, Mátyás (Csábi), Litavszki, Gu­lyás (Galanics), Mészáros B. (Je­le Cs.). Edző: Szalai István. GL: Litavszki (2), Magos. További eredmények: III. Kér. TUE UPE - Airnergy FC 1-2, MTK Hungária FC II. - Bp. Hon­véd II. 1 -0, Dunaújvárosi VSI - Újpesti TE II. 0-0, BKV Előre - Vasas II. 2-4, PFLA Felcsút - Fe­rencvárosi TCII. 1 -0, Csepel HC- Méhecskék SE-Kalocsa 7-1, FC Fehérvár II. - Újbuda TC 0-1. 23. forduló Újbuda TC­BSE-Palóc Farkasok 5-3 (3-1) TFSE-sporttelep, vezette: Hajdúk N. Balassagyarmat Strihó - Magos, Csordás, Gálik, Szandai, Rados, Balga L, Má­tyás, Eszes, Litavszki (Csábi B.), Mészáros B. (Tóth Á.). Edző: Szalai István. GL: Szandai, Balga L., Csábi B. További eredmények: Vasas II.- MTK Hungária FC II. 2-1, Fe­rencvárosi TC II. - BKV Előre 2-1, Újpesti TE II. - PFLA Felcsút 0-2, Csepel HC - Bp. Honvéd II. 3-0, Gödöllői SK ­Airnergy FC 0-1, Méhecskék SE-Kalocsa - FC Fehérvár II. 0-6, III. Kér. TUE UPE - Dunaúj­városi VSI 1 -3. A bajnokság állása 1. Felcsút 23 16 4 3 83-28 52 2. FTC II. 23 16 3 4 52-19 51 3. Airnerqy FC 23 16 2 5 44-20 50 4. Vasas II. 23 14 5 4 70-4147 5. Csepel HC 23 12 7 4 51-2743 6. Újbuda 23 12 6 5 65-4242 7. Fehérvár II. 23 11 3 9 39-34 36 8. III. Kér. TUE 23 10 4 9 69-44 34 9.MTKHFCII. 23 10 4 9 34-26 34 10. Bp. Honvéd II. r>o co 9 31 1 44- 37 30 11. BKV Előre 23 9 311 35-43 30 12. Dunaújváros 23 7 610 34-46 27 13. Gödöllő 23 4 217 23- 89 14 14. Újpesti TE II. 23 3 416 19-4713 15. BSE-Palóc F. 23 3 3 17 30-71 12 16. Kalocsa 23 2 1 20 25-103 7 U13 22. forduló BSE-Palóc Farkasok - Gödöllői SK 2-0 (1-0) Balassagyarmat, vezette: Dubovszki J. Balassagyarmat Baráz - Fényes (Bilák), Mohácsi L, Vígh, Csábi T., Mészáros A., Tucsek (Géringer T.), Homolya, Oláh R., Nemes (Géringer L), Balga M. Edző: Feranecz Róbert. GL: Oláh R., Mohácsi L. További eredmények: III. Kér. TUE UPE - Airnergy FC 1-0, MTK Hungária FC II. - Bp. Hon­véd II. 1-0, Dunaújvárosi VSI - Újpesti TE II. 4-2, BKV Előre ­Vasas II. 0-11, Monori SE - Fe­rencvárosi TC II. 1 -1, Csepel HC - Méhecskék SE-Kalocsa 6-0, FC Fehérvár II. - Újbuda TC 0-1. 23. forduló Újbuda TC - BSE-Palóc Farkasok 4-2 (2-1) TFSE-sporttelep, vezette: Hajdúk N. Balassagyarmat Baráz - Gé­ringer T. (Varga R), Fényes (Bilák), Vígh, Csábi T., Mészáros A., Tu­csek, Homolya, Oláh R., Géringer L. (Nemes), Balga M.. Edző: Feranecz Róbert. GL: Oláh R. (2). További eredmények: Ferenc­városi TC n. - BKV Előre 8-0, Új­pesti TE II. - Monori SE 1-2, Csepel HC - Bp. Honvéd II. 0-2, Gödöllői SK - Airnergy FC 0-3, Méhecskék SE-Kalocsa - FC Fe­hérvár II. 1 -3, III. Kér. TUE UPE - Dunaújvárosi VSI 1-1. A bajnokság állása 1. MTK HFCII. 22 22 0 0 114-3 66 2. III. Kér. TUE 23 19 3 1 116-23 60 3. Airnerqv FC 23 16 1 6 65-35 49 4. Monor 22 12 4 6 63-35 40 5. Vasas II. 22 11 5 6 66-30 38 6. Fehérvár II. 23 11 5 7 54-32 38 7. Bp. Honvéd II. 22 11 3 8 50-30 36 8. FTC II. 23 9 6 8 61-37 33 9. Csepel HC 23 9 311 48-48 30 10. Újbuda TC 23 7 412 51-7025 11. Gödöllő 23 7 412 47-84 25 12. Újpesti TE II. 23 7 313 45-62 24 13. Dunaújváros 23 6 512 44-40 23 14. BSE-Palóc F. 23 5 216 23-75 17 15. Kalocsa 23 5 216 33-93 17 16. BKV Előre 23 0 023 11-194 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom