Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-03 / 77. szám
2 NOGRAD MEGYE 2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT Vidám Csécsei Húsvét Immár második alkalommal tartanak „Vidám Csécsei Húsvé- tot” a Csécse Településért Egyesület szervezésében április 5-én, húsvéthétfőn. A rendezvény - aminek a falu központjában felállított szabadtéri színpad s annak környéke ad otthont - déli 12 órától ügyességi versenyekkel kezdődik, amelynek keretein belül a tojás gurítás és keresés mellett egyensúlyozásra, arcfestésre, gyöngyfűzésre, üvegfestésre, origami hajtogatásra is lehetősége nyílik a vendégeknek, akik állatsimo-' gatáson, sétakocsikázáson s sétalovagláson is részt vehetnek. A húsvéti programon az Athéné alkotókor képeiből 13 órakor nyílik kiállítás, 13.30 órától pedig Deák Tamás, Barna Tiborné, Babrián Zoltán, Farkasvölgyi Noémi, Babrián Andrea, Mengyi Martin, Seveiya Ákos, Tari Milán és Kelemen Máté jóvoltából húsvéti versek hangzanak el. Ezután közös locsol- kodás veszi kezdetét, amelyet követően a kulturális műsoroké lesz a főszerep: 14 órától színpadra lépnek a szarvasgedei asszonyok, majd Fábián Tamás (furulya), Fülöp Dominika (hastánc) és Farkasvölgyi Domokos (cselló) is fellépnek. Énekelnek a szurokpüspöki népdalkor tagjai, Rizán Bianka hastáncol, lesz hip-hop bemutató, bemutatkoznak a Bestiák akrobatikus csoport tagjai, majd a helyi Kéknefelejcs népdalkor szórakoztatja a nagyérdeműt. A Team 4 music műsorát 16 órától tekinthetik meg az érdeklődők, az eredményhirdetést követőn pedig meglepetés produkció is lesz, majd „Andi színjátszósai” musical válogatással kedveskednek. % « Húsvéti hírkosár Fesztiválra invitál Hollókő Húsvét ünnepén a falu apraja-nagyja rendre díszes népviseletet ölt magára, s két napon keresztül megelevenednek a régi szokások. Ez év április 4-én és 5-én is egész napos folklór program - tucatnyi résztvevővel népművészeti kirakodóvásár, kézműves bemutatók, gasztronómiai ínyencségek, gyermekjátékok nyújtanak majd gazdag programot a vendégeknek. Vasárnap 9.30 órakor szabadtéri szentmise nyitja a programok sorát, s 10.45-től lépnek színpadra a hagyományőrzők, hétfőn pedig 8 és 9 óra között tartanak istentiszteletet a templomban, utána következnek az énekesek és a táncosok. Mindkét napon folyamatos lesz a locsolkodás az ófalu területén, emellett tojásfestés, kézműves foglalkozások, népi játszótér, népművészeti vásár és gasztronómiai bemutatók várják az érdeklődőket, sőt aki szeretné, azt népviseletbe is öltöztetik. Autós túra Palócföldön A „36 Jó Palóc Akciócsoport” április 3-4-én szervezi meg az I. Palóc Kanyar Autós Csillagtúra Palócfóldön elnevezésű programot. A két napos megmérettetést azzal a céllal szervezik meg, hogy bemutassák a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület területén lévő kistelepülések idegenforgalmi, kulturális értékeit. Emellett célja a baráti kapcsolatok, partnerség és együttműködés kialakítása, illetve erősítése a településeken élő és a térségbe látogató fiatalok között, vagyis a jövő építése a múlt eszközeivel. A m *** versenyre jelentkező csapatoknak a községekben különböző ügyességi és szellemi feladatokat kell megoldaniuk, de azok sem unatkozhatnak, akik ebben a két napban Kazárra látogatnak. Szombaton 13 órától a faluba érkezők megtekinthetik a kiállítóházakat és a riolittufához kirándulhatnak, a Magtárház udvarán pedig szórakoztató programokat tekinthetnek meg. Angyal Zoltán streetfighter show-ját 18 órától láthatják, majd a sztárvendég fellépése után 20 órától locsolóbálon táncolhatnak Szőllős Robi zenéjére. A vasárnap Kazárra látogatók a versenyhelyszínek feladatait próbálhatják ki a kiállítóházak udvarán. Vidámságok Nagylócon Színes, háromnapos rendezvény lesz a településen április 3-5- én külön gyermekeknek szóló, vidámparki programokkal, kézműves foglalkozásokkal, tojásfestéssel, csuhébaba-készítéssel, gyermekvasúttal és más szabadtéri szórakoztatással. Vasárnap 11 órától népi játékok: gólyalábak, hordólovaglás, fakörhinta és finom falatok, köztük laska, túrós lepény, lovaskocsikázás várja a résztvevőket. Hétfőn mindezeket kiegészítik a 13 órakor kezdődő színpadi produkciók, Orsi és Zsuzsi gyermekeknek, (majd felnőtteknek) szóló előadása, a szécsényfelfalusi és a nagylóci asszonykórus szereplése, illetve Blaskó Bernadett operettműsora. Este a helyi sportcsarnokban locsolóbál lesz énekes fellépőkkel, élőzenével. . tA . & Ün nepi túra Drégely várához Drégelypalánk. Különleges családi programot kínálnak a községben április 5-én, húsvéthétfőn. A Börzsöny lábánál, az Ipoly mentén található Sugárkankalin Turisztikai Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Park túravezetésével a rendhagyó húsvéti ünnepekre vágyókat túrára várja. A tavaszi túra de. fél 11-kor indul Drégelypalánkról. A Várkapitány étterem előtt lesz a gyülekező. A résztvevők az Apródok Útja tanösvény mentén jutnak majd fel egészen Drégely váráig. A hét és fél kilométeres távolságot a tervek szerint három óra alatt teszik meg. Drégelypalánk településtől mintegy három kilométerre, a vár alatt található Schaffer-kúti tisztáson kézművesek, (bőröző, ko- rongozó, csuhézó) játékmesterek várják elsősorban a gyermekes családokat. A kicsiket és a nagyokat egyaránt hívják, lesz tojásfestés, filcből, papírból tojás, kiscsibe, de csuhényuszikat, húsvéti asztali és ablakdíszeket, tu- lipános nyakláncokat is elővarázsolhatnak az alapanyagokból az ügyes kezű- ek. Népi játékokat is kipróbálhatnak az erre vágyók: a tyúkfogócskát, a kakasviadalt, de tojáskeresés, nyuszibajnokság, tojásgurító verseny is várja a gyerekeket További érdekes program a nyuszijárat: ez lovaskocsikázási lehetőséget jelent, s lesz nyuszisimogató is. A szervezők nem feledkeznek meg a hagyományos lo- csolkodásról sem, emellett lesz locsolóvers író és mondó verseny is. tpív Feltámadás Hp Feltámadt Jézus, emberek örüljetek, Szent halálával megváltott bennünket. Jézus jóságos életét adta értünk, Cserébe nekünk csak jónak kell lennünk. s . > Jézusunk, ki ember kepeben Lejöttél a földre. Azért, hogy megváltsd a világot, §5 Bűneinktől mindörökre. i Adj nekünk erőt, akaratot etihez, arra kérünk, Szent kívánságod teljesüljön, s nagyon jók legyünk. Alleluja, alleluja, Jézus feltámada, V ? Adjon, kérjük békét, megértést erre a világra. 1 |p Mikor Jézus feltámadott, megígérte nekünk, Ü Feltámadunk mindnyájan, de jónak kéne lennünk. |Í Békét, békét, békességet a világnak! .' Ezt kívánja és akarja minden jó szándékú ember, H Az is aki nagyon akarja, de kiállni mellette nem mer. (Ét lg Az emberi viselkedéseket, hogy meg tudd érteni, Nyílt szívvel kell élned, csak úgy tudsz segíteni. M Sokféle érzésű, lelkületű ember él a földön, Minden élet másképp alakul, másképp kell, küzdjön. » Hajszoljuk az életet, keressük a boldogságot, Úgy érezzük tetteinkkel mi váltjuk meg a világot. A napokban ellátogattunk Salgótarján polgármesteréhez, hogy megnézzük hogyan készül a Húsvétra. Székyné dr. Sztrémi Melinda otthonában a színek, illatok és a dekoráció már az ünnephez voltak igazít- , va, s hamar kiderült az is, hogy számára a készülődés egyet jelent a kikapcsolódással. Ilyenkor együtt az egész család, nagyokat beszélgetnek és sétálnak, s természetesen ő maga a konyhában sü- rög-forog. Az alábbi recept jól bevált a Széky családnál, Húsvétkor mindig az asztalra kerül. - Ezt a sajtkrémes pogácsa receptet egy kedves ismerősömtől kaptam. Azért szeretem nagyon, mert sokszor van az embernek gondja azzal, hogy nem jön föl a tészta szép magasra. Ez viszont azáltal, hogy megtöltöm sajtkrémmel és meghempergetem a reszelt sajtban olyan lesz, mintha szép, magas sütemény lenne. Nem kell tehát megijedni, ha nem sikerül úgy a tészta, ahogy vártuk. Ráadásul ez egy egyszerűen elkészíthető, mutatós finomság - árulta el a polgármester. . ŐnkoZ7,Z£eWei 7°<>ú Váró *ne * Ml“*1 ü™‘> Sajtkrémes pogácsa Hozzávalók Tészta: 25 dkg margarin, 40 dkg liszt, 1 nagy pohár tejföl, 1 kávéskanál só. Krém: 3 evőkanál liszt, 2 egész tojás, 3 dl tej, 1 kávéskanál só, 20 dkg + 5 dkg reszelt sajt. Elkészítés: a tésztához valókat jól összegyúrjuk. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, majd onnan kivéve vékonyra nyújtjuk, és apró pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőlemezre téve kisütjük. A krém hozzávalóit palacsintatésztaként összekeverjük, majd sűrűre felfőzzük. Ha kihűlt, kb. 20 dkg reszelt sajtot keverünk hozzá. A krémmel 2 pogácsát összeragasztunk, majd.reszelt sajtban megforgatjuk.