Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-22 / 92. szám
2010. ÁPRILIS 22.. CSÜTÖRTÖK KOZELET éves korában meghalt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. A spanyol sportdiplomatát súlyos szívelégtelenséggel ápolták a barcelonai klinikán. Állapota tegnap válságosra fordult. Közbenjárásának köszönhetően kapta meg a katalán főváros az 1992-es olimpia rendezési jogát. HÍRSÁV Megússzák a Koszi klán tagjai? vádalkuk miatt az ügyészség a Koszi klán 41 vádlottja közül senkire sem kért életfogytiglani szabadság- vesztést a diósdi kettős gyilkosság, pénzszállítók és bankfiókok fegyveres kirablása, valamint a százhalombattai olajlopások ügyében tartott, kommandósok által biztosított bírósági tárgyaláson. Már Athénban tárgyal az unió és az IMF KÉT HÉTIG TARTANAK Görögország tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az esetleges hitelfelvételről, a közös nyilatkozatban május 15-ig kell megállapodni - közölte tegnap Jeórjiosz Papakonsz- tanünu. A pénzügyminiszter képtelenségnek nevezte a hitelátütemezésről szóló híreszteléseket. Athén az első évben 30 milliárdot kaphat az uniótól és 10-15 milliárd eurót az IMF-től. Június 20-án lesz a lengyel elnökválasztás BRONISLAW KOMOROWSKI szejmelnök, ügyvezető államfő döntése alapján június 20-án tartják a lengyel elnökválasztás első fordulóját. Ha elsőre nem születik döntés, a második fordulót július 4-én kell megtartani. Az idő előtti választást az teszi szükségessé, hogy repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski államfő. Komorowski esélyes Most lesz, vagy nem lesz? adócsökkentés Orbán megadja, Kövér halasztja - MSZP: mást ígértek Orbán Viktor adócsökkentést ígért, de ennek idejét nem árulta el. Helyette Kövér László jelentette ki, hogy az idén már nem tervez mérséklést az új kormány. Vég Márton „Bízzanak bennem, lesz adó- csökkentés” - válaszolt tegnap Orbán Viktor arra az újságírói kérdésre a szabolcsi Rakama- zon, amely az adócsökkentés idejét és mértékét firtatta. A Fidesz elnöke és Kövér László között úgy tűnik, hogy nem tökéletes a kommunikációs összhang. Ugyanis a párt választmányi elnöke a baranyai Komlón úgy fogalmazott: az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat. „Az idén ez nem fog menni, de eltökélt szándékunk, hogy a ciklus végére a vállalkozók adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat év alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani” - hangsúlyozta Kövér László. Hogy Orbán vagy Kövér mond igazat, vagy esetleg mindketten, azt nem tudjuk. De az biztos, hogy nagyon sokáig csak azt lehetett hallani a Fidesztől, hogy szerintük megszorítások helyett radikális adócsökkentéssel lehet növekedésre serkenteni a lelassult magyar gazdaságot. Lehet, hogy várni kell ennek az ígéretnek a megvalósítására. Az összehangolt kommunikáció részeként pedig Varga Mihály arról nyilatkozik naponta, hogy ugyan nem ismeri a 2010-es költségvetés valós adatait, de szerinte a büdzsé május végére összeomlik a kevés adóbevétel és az állami cégek (BKV, MÁV) több százmilliárdos veszteségei miatt. A Fidesz alelnöke támogatná az adó- csökkentést, amilyen hamar csak lehet, de még nem pontosan tudja, mit bír el az ország. Ráadásul a tervezettnél kicsit magasabb költségvetési hiányt Még sincs itt az ideje...? Kövér László azért azt megerősítette: eltökélt szándékuk, hogy a ciklus végén a vállalkozók adóterhelését a régiós versenytársakéhoz igazítják attól függően tolerálna a valutaalap, mire menne el a pénz. A Pénzügyminisztérium tegnap kijelentette: jelentősek a fel nem használt tartalékok a 2010- es költségvetésben, és május végén az államháztartás közel Inkább szimbolikus ügyek „NEM AZÉRT kérjük a teljes felhatalmazást, hogy az alkotmányhoz keményen hozzányúljunk” - mondta Schmitt Pál. A fldeszes EP-képviselő szerint csak azokat a kötelező módosításokat akarják végrehajtani az alaptörvényben, amelyek a kisebb parlament kialakításához, az átgondolt önkormányzati rendszerhez, a kettős állampolgárság megadásához, valamint a képviselői mentelmi jog korlátozásához szükségesek. olyan jó helyzetben lesz, mint 2002-ben, az akkori kormány- váltás idején. Az MSZP szerint a Fidesz már most megszegte a lényegében egyetlen konkrét választási ígéretét, mert erre az évre már nem tervez adócsökkentést. Mester- házy Attila, az MSZP listavezetője több idézetet is felolvasott Orbán Viktor korábbi nyilatkozataiból, amelyekben a Fidesz elnöke azonnali és radikális adócsökkentést ígért. Márciusban egy napilapban azt mondta: szeretné, ha már az idén lenne adó- csökkentés, ugyanis jelentős adócsökkentés nélkül nem indul be a gazdasági növekedés. Április 9-én, a Tényekben már így fogalmazott: „Vita van arról, hogy melyek azok az adócsökkentési lépések, amelyek év közben aktuálisak, s melyek azok, amelyekkel meg kell várni a következő költségvetési esztendőt.” A többség örülne a kétharmadnak A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett az első forduló eredményével, 57 százalékuk pedig úgy véli: az ország szempontjából inkább jó lenne, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne. Az intézet legfrissebb választási kutatásából kiderül: 27 százalék inkább rossznak tartaná, ha a Fidesz alkot- mányozó többségre tenne szert, ló százalék pedig nem tudja megítélni vagy nem válaszolt. „A szocialisták Orbán Viktor túlhatalmát megakadályozni szándékozó kampánya nem sok sikerrel kecsegtet” - áll a Nézőpont elemzésében. Választások 2010 Magyarország visszalépett A jobbik A Jobbik edelényi egyéni képviselőjelöltje mégis visszalépett a választáson függetlenként induló (több botrányt kavaró, de helyben igen népszerű) Molnár Oszkár polgármester javára. Edelényben Daher Pierre, a Fidesz jelöltje végzett az első helyen 36,54 százalékkal, Molnár 24,14, a Jobbik jelöltje pedig 19,13 százalékot kapott. f telefonhívások Feljelentést tett a Fidesz ^Legfőbb Ügyészségen, a páf t szerint ugyanis, a szocialistákÁelefonos kampányukkal megtévesztik a választókat. Úgy vélik, az MSZP hazug kampányának az a lényege, hogy olyan megtévesztő információkat közölnek az emberekkel, amelyek szerint az adott választókerülgthtm elmarad a választás második fordulója. \ fgj f f f MSZP: csak ezt NE! Kováfcs László szerint ha az új parlamentben a szélsőséges JobbiK'kapná a parlamenti külügyi bizottság elnökének posztját, az komoly károkat okozna Magyarország nemzetközi kapcsolatainak. A volt külügyminiszter, európai uniós biztos közölte: a Jobbik megnyilvánulásai, az Európai Unióból történő kilépés felvetése, a szomszédos országokat provokáló kijelentések már eddig is negatív visszhangot váltottak ki, s nemcsak Európában, hanem az USA-ban is. Nemzeti gyásznap. A csinghaji pusztító erejű földrengés áldozatainak emlékére tegnap nemzeti gyásznapot tartottak Kínában. A több mint kétezer elhunyt emlékének tiszteletére félárbocra eresztették a nemzeti zászlókat, és fejet hajtott a kilenctagú legfelsőbb pártvezetés is. Fotónkon gyerekek emlékeznek gyertyagyújtással Hamufelhő ismét érkezhet, de nem zárják le a légteret Továbbra is érkezik még az izlandi vulkán aktivitása miatt hamuval szennyezett levegő Magyarország felé, de a légteret emiatt a közeljövőben nem fogják lezárni. Tegnap reggel 6 ezer méter alatt, a Győr-Mohácsi- sziget tengelytől keletre volt alacsony koncentrációjú hamu a légtérben, amely délutánra kivonult az országból. Az éjszakai órákig nem vártak újabb hamufelhőt az ország fölé, ma és szombat este viszont elérheti az országot egy újabb felhő, de ez várhatóan nem fogja a 6 ezer méter feletti repülési útvonalakat érinteni. A hamufelhő semmilyen egészségügyi kockázatot sem jelent. Tegnap nem volt korlátozás a magyar légtérben, Ferihegy fogadta és indította a járatokat. Kedden egy átlagos áprilisi naphoz képest 40 százalékos volt a forgalom a magyar légtérben. Az izlandi vulkánkitörés a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásoknál is nagyobb hatással van a légi forgalomra az ágazat nemzetközi szövetsége (IATA) szerint, amely 1,7 milliárd dollárra becsüli a légitársaságok eddigi veszteségét. Az IATA vezetője, Giovanni Bisignani felszólította a kormányokat, hogy vizsgálják meg a légitársaságok kártalanításának lehetőségét, éppen úgy, ahogyan Washington tette a New York-i terrortámadások után. ■ É. S. Áradtak a panaszok Szabó Mátéhoz Tavaly 49 százalékkal nőtt a panaszok száma az állampolgári jogok területén, miközben azok okainak feltárására, kezelésére egyre kevesebb erőforrás jut - áll az országgyűlési biztos 2009. évi beszámolójában. Szabó Máté szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem elég hatékony, kevés a képzett szakember, a gyermekvédelemben dolgozók együttműködésén javítani kellene. Az iskolai erőszak megelőzésében kiemelkedő a pedagógusok szerepe, de „az intézményi kereteket szűkíti a forráshiány”. Az ombudsman szerint a fogyatékossággal élők egészség- ügyi, szociális ellátásának, képzésének, foglalkoztatásának nehézségei nem orvosolhatók társadalmi szemléletváltozás, az elfogadás és befogadás nélkül. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása után hiányoznak a fekvőbeteg-ellátó helyek, egyes régiók pedig teljes egészében ellátatlanok. A börtönök ellenőrzésekor kiderült, a fiatalkorúaknál a túlzsúfoltság gerjeszti az erőszakot, a legtöbb helyen kevés a gondozószemélyzet, a pszichológus. Van, ahol a zárkák „igen lelakot- tak”, az elektromos vezetékek balesetveszélyesek. Általános probléma a személyzet alacsony létszáma, túlterheltsége. ■ É. S.