Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-19 / 89. szám
2010. ÁPRILIS 19., HÉTFŐ Rangadót nyert a Karancslapujtő labdarúgás Arany Ászok megyei I. osztály, 21. forduló SBTC - Karancslapujtő 2- 3 (2-0) Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 500 néző, vezette: Kerékgyártó (Pásztor L, Simon J.). SBTC: Lázár - Sulcz, Galbács, Botos, Kerényi - Kovács, Csömör, Novák (Csépe), Stark - Birincsik (Nagy Z.), Bozsik. Edző: Horváth Gyula. Karancslapujtő: Babják - Szabó K., Ravasz, Cseh, Tóth Sz. (Bozó N.) - Fodor M., Híves, Fodor Zs., Bállá (Juhász A) - Oláh X, Lavaj. Edző: Tóth Ferenc. GL: Birincsik, Novák, ill. Bállá, Lavaj, Oláh T. Sárga lap: Stark, ill. Tóth Sz.,' Ravasz, Bállá, Oláh T. Jók: Galbács, Stark, Novák, ill. Babják, Híves, Fodor Zs., Oláh X, Lavaj. A mérkőzés előtt méltatták Kopka László érdemeit, az SBTC- nek hosszú éveken át nyújtott erkölcsi és anyagi támogatását. A nézők és a játékosok egyperces néma felállással tisztelegtek Kopka László, valamint a lengyel légikatasztrófában elhunytak emléke előtt. Két ellentétes félidőt és szépségdíjas gólokat láthatott a közönség. Az első félidőben az SBTC akarata érvényesült a pályán, ami kétgólos előnyt eredményezett. A fordulás után az addig csak a védekezésre összpontosító vendégek, egy formás támadás végén szépítettek. Aztán jött a mérkőzés fordulópontja, az SBTC, Novák kényszerű kiválásával elvesztette irányítóját, majd a védelem megingásait kihasználva a rutinos vendégcsapat megfordította a mérkőzést. Horváth Gyula: - 2-0-nál azt hittük, hogy zsebünkben van már a három pont, de hagytuk a padlóról felállni az ellenfelet, amely nagy lelkesedéssel fordítani tudott. Tóth Ferenc: - Bebizonyítottuk, hogy csapat vagyunk. Bár nekünk nem az év mérkőzésének számított a mai de 0-2-nél is elhittük hogy lehet nyerni. Ezt pedig csak egy jó csapat tudja megcsinálni. Gratulálok a fiúknak és köszönöm a szurkolók bíztatását. Ifi 2-2. Balga József Rimóc - Szurdokpüspöki 3- 2 (2-1) Rimóc, 100 néző, vezette: Boda V. (Oláh G., Homoki G.). Rimóc: Oláh X - Puruczki' Kuris, Rádi, Kelecsényi - Laczkó Zs. (Cserni), Lovász, Árva, Bangó N. - Márton (Bangó R.), Vincze (Laczkó X). Játékos-edző: Komár Gábor. Szurdokpüspöki: Pintér E. - Pusztai, Deán, Bácskái, Tamás (Tóth) - Dinka, Kiss (Endrész), Bognár (Pintér N.), Toldi (Sándor) - Zohó, Bódi (Molnár). Edző: Balog Zoltán. Gl.: Vincze, Kelecsényi, Árva, ill. Bácskái, Zohó. Sárga lap: Laczkó X, ill. Pusztai, Bódi, Tóth. Jók: Árva, Bangó N. Rádi, Lovász, Kelecsényi, ill. Deán, Bognár, Dinka Mély talajú, közepes iramú, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak már az első félidő 20. percében 2-0-ra vezettek, ekkor hitTipp-top Az elmúlt héten Szabó András, bárnai olvasónk szelvénye lett megjátszva, játékosunk tippjei a következők voltak: VfB Stuttgart - Leverkusen 1 (eredmény: 2-1), Tottenham - Chelsea 2 (2-1), Bordeaux - Lyon x (2-2). A játékosunk egy meccset nem talált el, így a nyeremény elmaradt, de természetesen ezen a héten újból próbálkozhatnak a vállalkozó kedvű olvasóink. ték ez is elég lesz. A vendégek nem úgy gondolták és a 60. percig ledolgozták ajánljuk, emlékét megőrizzük. A mérkőzésen a hazai csapat száz- százalékos volt helyzetkihasználásban, még szerencse, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Hegedűs László: - Egy félidőt adtunk az ellenfélnek. Fordulás után gólokkal kellett volna nyernünk a mérkőzést. További sok Héhalom: Őri - Kovács Zs., Géczi, Pásztor Zs., Varga (Podobén) - Huszár (Danguly), Gerhát, Pásztor (Zsámboki), Babusa - Lőrincz, Kovács Á. Edző: Szilágyi Albert. Romhány: Peredi - Hajdúk, Sági, Csizmár, Balázs - Pádár, Szegvári, Kacsári, Demény (Keresztes) - Vitányi, Majoros (Szorcsik). Edző: Szlezák Zoltán. CL: Lőrincz, ill. Szegvári (3). Sárga fop:Sági \ B., Hajdúk.Jók: Pásztor Zs., Géczi, ill. az egész csapat. Három pont megszerzésében bíztak a hazaiak, de Smelkó (Varga Á.), Orosz P. Edző: Verbéiyi Attila. GL: Benus, Gömbicz (öngól). Sárga lap: Szabó G., Smelkó. Jók: Batta, Kiss D., Verebélyi, Lengyel, ill. Zsignár Nagy, Kovács A., Csatlós. Kiegyenlített első félidő után a vendégek két gólt szereztek. Ezt követően a hazaiak nagyobb nyomás alatt tartották a bátonyiakat, de gyenge helyzet- kihasználásuknak köszönhetően nem tudtak gólt szerezni. Vallus Ferenc: - A játékunk alapján legalább a döntetlen reális lett volna. Fél tucat kialakított helyzetünkből egyet sem tudtunk értékesíteni, melynek csak ez lehetett a következménye. Verebélyi Attila: - Nem játszottunk jól, de az adott lehetőségeink felét sikerült kihasználni. Ezért győzelmünk megérdemelt. A jövőben ettől többet kell tenni, hogy célunkat elérjük. Ifi: 1-10. A bajnokság állása 3. SBTC 20 11 5 4 56-20 38 4. Palotás 20 12 1 7 45-34 37 5. Naqybátonv 20 11 4 5 52-34 37 6. Rimóc 20 11 3 6 36-18 36 7. Romhány 20 10 3 7 32-41 33 8. Tar 20 10 2 8 35-38 32 9. Pásztó 20 8 5 7 40-34 29 10. Mátranovák 20 9 1 10 34-44 28 11. Berkenye 20 8 3 9 32-28 27 12. Karancsberény 20 6 4 10 25-31 22 13. Sz.-püspöki 20 5 6 9 22-39 21 14. Héhalom 20 4 5 11 28-35 17 15. Bércéi 20 3 1 16 21-61 10 16. Sztiov 20 2 0 18 17-78 6 hátrányukat. Úgy nézett ki, hogy nem bírnak egymással a csapatok. A 70. percben Árva lövését Pintér kapus biztosan hárította, majd felállás közben kiesett kezéből a labda és az a kapuba került. így a hazaiak a szerencsének köszönhették a győzelmüket. Holecz Ferenc, a Rimóc szakosztályvezetője: - Időnként hullámzó, könnyelmű játékunk miatt nehézzé tettük magunk számára a mérkőzést. Balog Zoltán: - Irreális talajon, két férfiasán küzdő csapat mérkőzésén, ma az égiek is szövetkeztek ellenünk. Egy pontot megérdemeltünk volna. Ifi: O-ó. Vincze Barna Palotás - Berkenye 1-0 (0-0) Palotás, 150 néző, vezette: Kovács X (Hornyák K., Lukács L.). Palotás: Vida - Varga, Kresák, Korecz, Hadrik (Péter) - Jele, Tancsik, Szőllősi (Nagy L), Sipos - Jambrich, Burillák. Edző: Nagy Tamás. Berkenye: Koszta - Kábái, Hannus, Földvári, Szúnyog (Rottenbacher) - Nagy M., Beálló (Füle,) Zsibók, Bedőcs - Fábri (Dombóvári), Koszty. Játékosedző: Füle Antal. GL: Sipos. Sárga lap: Péter, Sipos, Burillák, ill. Hannus, Földvári. /o'/cVarga, Jambrich, Tancsik, Sipos, ill. Hannus, Nagy, Zsibók, Földvári. A mérkőzés előtt a szurkolók és a játékosok Kopka László emlékére tisztelegtek, aki az utóbbi években a Nógrád megyei labdarúgás egyik legnagyobb támogatója volt. Ezt a győzelmet neki 1. K.-lapujtő 20 13 4 3 67-21 43 2. Szécsény 20 12 3 5 37-23 39 A Karancslapujtő (fehér mezben) fordítani tudott az SBTC otthonában Nagy Tamás: - Már sokak számára klasszikussá vált párbeszéd jutott az eszembe. „Megcsináltuk, megcsináltuk”. Ég veled Laci bácsi! Füle Antal: - Egygólos mérkőzés volt, ahol sajnos nem mi rúgtuk azt az egyet. Ifi- 0-1. Bohus János Szécsény - Pásztó 1-1 (1-0) Szécsény, 200 néző, vezette: Baranyi G. (Dobos A., Csikós J.). Szécsény: Ficsur - Végh M. (Chikán X) Németh, Bednár, Végh F. - Galcsik, László (Varga L.) Chikán P., Lázár, Balogh - Kelecsényi (Varga G.). Edző: Mátyus Sándor. Pásztó: Szeles - Kovács, Fenyvesi V, Pisák, Bakos (Dancsok) - Jakus, Komáromi, Kobka,. Kapás X - Alapi, Tari (Fenyvesi P.). Edző: Hegedűs László, Molnár Tamás. GL: Lázár, ill. Alapi. Jók: Németh, Bednár, Chikán P., Lázár, ill. Szeles, Pisák, lakus, Alapi, Tari. Sárga lap: Jakus, Kobka, Kapás X, Tari. Jó iramú, küzdelmes, feszült légkörű, ellentétes mérkőzést láthattak a nézők. A 10. percben egy szögletet követő kavarodás után Lázár szerzett vezetést közelről a hazaiaknak. A 24. percben Bednár jobb oldali 25 méteres szabadrúgását Szeles nagy bravúrral kapufára .tornázta, majd a kipattanó után közvetlenül közelről Balogh kétszer is szintén a kapufát találta el. A második félidőben feljavuló Pásztó. A 60. percben egy gyors jobb oldali támadás után 12 méterről egyenlített. Mátyus Sándor: - A minősíthetetlen játékvezetés megint elvett tőlünk két pontot. Készülünk a következő mérkőzésre. Mátranovák Bércéi 2-3 (1-1) Mátranovák, 100 néző, vezette: Szigetvári Z. (Molnár L, Mohácsi L). Mátranovák: Lakatos B. - Nánási (Kovács N.), Varga, Sándor, Galajda - Líber Zs., Oszvald, Szoó, Tóth P. - Baranyi, Tábori (Lakatos R). Játékos-edző: Baranyi Miklós. Bércéi: Egervári - Koplányi Ö., Kaposvári (Kalmár), Földvári, Filiczki - Kovács A., Jele Cs., Kristofik, Koplányi Sz. - Gyimesi, Kovács P. (Gyurcsek). Játékos-edző: Koplányi Örs. GL: Líber Zs., Baranyi, ill. Gyimesi (2), Jele. Sárga lap: Lakatos B., Varga, Sándor, Tóth R, ill. Kaposvári, Kovács Á. Jók: Varga, Líber Zs., Tóth P, ill. Egervári, Földvári, Jele, Gyimesi, Kovács P. A lelkesen játszó vendégek három távoli szabadrúgásgóllal elvitték a három pontot a tompán és sok hibával játszó hazaiak otthonából. Baranyi Miklós: - Megérdemelten nyert a vendégcsapat, mivel jobban akarták a győzelmet. Koplányi Örs: - A mai napon mindenki azt focizta, amit tud és még hozzátett mindent. Ha így folytatjuk, akkor nem lehet gond a továbbiakban. Ezt a győzelmet Kosik Ervin csapattársunknak ajánljuk, akit a héten megműtötték. Gratulálok a hazaiak sportszerű játékához. Iß 4 1. Geese István Héhalom - Romhány 1-3 (1-1) Héhalom, 150 néző, vezette: Fekete L. (Tóth, Bogár). „fiaskót” kaptak. Szilágyi Albert: - Az eredmény klasszikusan kifejezi a mai teljesítményünket. Szlezák Zoltán: - Ez a győzelem a szív diadala. Az egész csapatnak gratulálok. Erre a sikerre reméljük, hogy többen is felfigyelnek. További sok sikert a Héhalomnak. Iß: 1-1. Sz. M. Szügy - Karancsberény 0-1 (0-1) Szügy, 50 néző, vezette: Pap 1. (Kovács X, Katona L). Szügy: Szathmári - Hodászi, Majoros, Dombóvári, Rácz - Szabó, Pintér I. (Koleszár) Fábri, Benedek (Urbán) - Kakuja, Opitz. Játékos-edző: Benedek József. Karancsberény: Ruzsinszki - Simon (Babka G.), Aranyi, Zsély L, Varga - Szőke L, Szőke Sz. (Ács), Babka X, Pásztor (Freistág) - Kovács (Reznicsek), Rács. Edző: Földi Attila. GL: Rács. Sárga lap: Dombóvári, Szabó, ill. Aranyi, Szőke S., Pásztor. Kiállítva: Fábri, Koleszár. Jók: Szabó, Hodászi, ill. Aranyi, Babka X, Szőke L. A korai kiállítás és a gól eldöntötte a mérkőzést. Le a kalappal a hazai csapat előtt, akik ember- hátrányban sem adták fel, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Földi Attila: - Győzelmet szenvedtünk. Örülünk a nehezen megszerzett három pontnak, a többit felejtsük el. Ifi: 14-1. Hugyecz Zoltán Tar - Nagybátony 0-2 (0-0) Tar, 250 néző, vezette: Győrffy (Halgat, Jakab). Tan Bózsár - Verebélyi, Batta (Nagy Z.), Kiss, Lengyel - Halász, Gömbicz, Nagy L, Nagy Zs. - Maksó, Pócza (Szeberényi, helyette Rósa). Edző: Vallus Ferenc. Nagybátony: Zsignár - Benda (Gazdag) Kovács A., Csatlós, Nagy P. - Lőrincz, Szabó G., Benus, Kovács X (Hatala) szécsényieknek. Ifi: 1-1. sikert wrnrn wmmm 1. Freiburg - Nürnberg 2-1 1 2. Hamburg - Mainz 0-1 2 3. Schalke - Mönchengladbach 3-1 1 4. VtB Stuttgart - Leverkusen ___2-1 1 5. W olfsburg - Bremen______2-4 2 6. B ayern München - Hannover 7-0 1 7. Dortmund-Hollenheim_____1-1 x 8. Frankfurt - Hertha BSC lapz. után 9. Internationale- Juventus törölve helyette: í. sz. pótmérirözés 10. Alalanla - Fiorentina 2-1 1 Í1. Bari-Napol: 1-2 2 12. SampJoria-Milan2-1 Ö 13. Tottenham-Chelsea 2-í í 14. Lazio - Roma lapz. után Pótmérirözés______________ 1. Udinese - Bologna 1-1 x