Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-03 / 51. szám

12 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA A sporttal - annak amatőr művelőiéként és szurkoló­ként is - mindig jó barátság­ban voltam és vagyok ma is, orvosként pedig az egészsé­ges életmód elengedhetetlen feltételének tartom az egyé­ni állapothoz igazodó aktív életvitelt. Talán ennek és sze­mélyes ismeretségünknek, jó barátságunknak is kö­szönhető, hogy szombaton­ként szívesen - és legtöbb­ször egyetértőén - olvasom a sportrovatban Czene Gyula elemző írásait. A „Hőstett” cí­mű, legutóbbi jegyzetének állításaival azonban messze­menően nem értek egyet, s mivel azok a szó szoros értel­mében is „életbevágóak”, úgy gondolom, ellenérvei­met talán a nagyobb nyilvá­nosság előtt is le kell írnom. Hőstettnek nevezhető-e, ha a világ legnagyobb sport- eseményén rajtengedélyt kap egy világhírű sportoló­nő, aki a verseny előtti na­pon - mindannyiunk sajná­latára - olyan sérülést szen­vedett, amelynek többszö­rös bordatörés és mellhár- tyaszakadás lett a következménye? Orvosként hátborzongatónak tartom, hogy ma, amikor a sportor­voslás hatalmas apparátu­sa azért működik, hogy védje a doppingszerek, csúcsteljesítmények ártal­mainak és egyéb veszé­lyeknek kitett sportolók egészségét, hogyan kerül­hetett életveszélybe egy olimpikon? A hétköznapi életben is aránylag köny- nyen felismerhető, teljes nyugalomba helyezést és intenzív megfigyelést igénylő állapot diagnoszti­zálása miért nem sikerült? Vagy ha sikerült, az illeté­kesek kezelés helyett (cin­kosként?) miért hallgattak róla? Azt fel sem tételezem (bár kizárhatónak sem tar­tom), hogy esetleg maga a sportoló erőszakolta volna ki élete veszélyeztetését. Az én véleményem szerint ez az eset követendő példa­ként semmiképpen nem ál­lítható az ifjúság elé, még akkor sem, ha elkövetésé­ben nem elsősorban a spor­toló, hanem a hírnevet, ha­zafiúi dicsőséget és esetleg a nem csekély prémiumot hajszoló menedzsment a fe­lelős. Az elmúlt években a vé­letlenszerűségnél gyakrab­ban előforduló sportolói tra­gédiák arra figyelmeztet­nek, hogy nem utólag kell sok pénzbe kerülő látszatin­tézkedéseket hozni, hanem a megelőzést kell előtérbe helyezni. Biztonságos volt-e például a halálos baleset színhelye, az olimpiai szán- í kópálya, s talán a sífutópá­lya hajtűkanyarja mentén (a tévé képernyőjén is jól lát­ható övárok peremén) is in­dokolt lett volna egy védő­korlát... A többszörös felelőtlen­ségből bekövetkező, s a sors kegyelméből szerencsésen végződő bajt pedig csak te­tézné, ha a (remélhetőleg nem doppingolt) győztestől I elvárnánk, hogy bárkinek átadja becsületesen meg­szerzett aranyérmét. Dr. Fancsik János SPORTTŰKÖR Nincs visszaút a DEKE számára! KOSÁRLABDA NB 1/A, férfiak ­A cívisváros csapata helyett a Rozsnyó lesz az SKSE e heti ellenfele Amint arról korábban la­punk is beszámolt, a bennmaradásért vívott küzdelemben az SKSE el­ső számú riválisának szá­mító Debreceni Egyetem KE vezetősége az elmúlt hét közepén hivatalosan visszaléptette a klub fel­nőtt és U20-as korosztá­lyú csapatait az NB I/A- csoportos kosárlabda baj­nokság idei küzdelmeiről. A BBl.hu hírportál a hét elején mégis arról szá­molt be, hogy a hajdúsá­giaknál továbbra is azon dolgoznak, hogy a DEKE folytathassa szereplését az élvonalban. A férfita­gozat intézőbizottságának hivatalos állásfoglalása szerint azonban erre már nincs módja a cívisváros gárdájának. Horváth Péter A folyamatos anyagi problémák miatt december végétől egyre több rossz hírt lehetett hallani a DEKE háza tájáról. Késtek a fizetések, s a ki nem egyenlített versenyenge- dély-díjak miatt pontlevonással is sújtották az élvonal utolsó helyén álló gárdát, miközben a kiesés el­leni harcban a Salgótarjáni KSE legnagyobb ellenfelétől sorra iga­zoltak el a játékosok. Előbb Anthony Farmer és Grega Mali, majd az épp az SKSE csapatánál landolóGaál Róbert, február dere­kán pedig Salih Nuhanovic, Cziczás László és Boldizsár Ferenc távozott az együttestől. Végül 2010. február 24-én a DEKE beje­versenykiírásnak megfelelő szá­mú játékossal ki tudjon állni, mi­vel utánpótlás-játékosai más sport- szervezetben vannak leigazolva. A felnőtt-játékengedély kiadása vi­szont csak az A-csoportos indulá­si joggal rendelkező sportszerve­zet játékosainak lehetséges, azon­ban a játékosok anyaegyesülethez történő leigazolásának lehetősége 2010. február 26-án, 12 órakor le­járt. A fenüek eredményeképpen a tagozat intéző bizottságának nincs módjában elfogadni a sport- szervezet folytatásra vonatkozó bejelentését” - áll a hivatalos állás- foglalásban. Bár a sportág honi vezetésében uralkodó zűrzavaros állapotok is­meretében arra ugyan nem ven­nénk mérget, hogy az ügy itt véget is ért, ám az mindenképpen biz­tosnak látszik, hogy a Salgótarjá­ni KSE együttesének vasárnap nem kell elutaznia Debrecenbe. A dolgok jelenlegi állása szerint biz­tos bennmaradó megyeszékhelyi­ek azonban így sem maradnak mérkőzés nélkül a héten, csütörtö­kön este hét órától ugyanis a szlo­vák második vonal egyik élcsapa­ta, a Rozsnyó (BK SPD Roznava) vendégszerepei a Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnokban. Az SKSE vezetői minden érdeklődőt szíve­sen látnak az előkészületi mérkő­zésen, amelynek megtekintése a közönség számára ingyenes. Jó hír a múlt hét végi, pécsi mér­kőzéssel kapcsolatban, hogy a BBl.hu kosarasportál által a 20. fordulóban mutatott teljesítmé­nyek alapján elkészített két válo­gatottban van SKSE-játékos: az A-csapatba Gytis Sirutavicius, a B-be Eddie Barlow Mayfield ke­rült be. I FOTÓ: ARCHÍV/KOMKA PÉTER dálya nincs, viszont pár dolgot még meg kell vizsgálnunk, mie­lőtt végleges döntés születik.” A férfitagozat hivatalos honlap­jának kommünikéje hétfőn dél­után egy csapásra véget vetett a ta­lálgatásoknak, az ügyben eljáró ü- letékes bizottság ugyanis rövid ta­nácskozást követően kijelentette: a DEKE számára már nincs vissza­út az élvonalba. „Vizsgálata során az intézőbi­zottság megállapította, hogy a sportszervezetnek már nincs meg a megfelelő számú játékosa ahhoz, hogy a további mérkőzésekre a lentette, hogy visszalép a bajnok­ság további mérkőzéseitől. Más­nap a kosárlabda szövetség illeté­kesei jelezték: mivel az alapsza­kasz felén már túljutott a mezőny, a Debrecen eredményeit nem tör­lik, hanem a további mérkőzése­ket az aktuális ellenfélnek igazol­ják 20-0-lal, miközben a hajdúsá­giak soros riválisa szabadnapos lesz. Március elsején, hétfőn azután bombaként robbant a BB l.hu által vüággá kürtőit hír, mely szerint a DEKE egyesületi tagsága állítólag mit sem tudott a visszalépésről, s nem is értett egyet azzal. A hét vé­gén lemondó elnök, Kóthay László utódja, az általános alelnök, Rácz László vasárnapra közgyűlést hí­vott össze, amelyen az a döntés született, hogy folytatná a DEKE a bajnokságot, s meg is kezdődött a szervezőmunka. A hírt egy újabb követte: a kosarasportál kérdésére válaszolva Rózsás Gábor, az MKOSZ férfitagozatának elnöke kijelentette: „írásban jelezte felénk a Debrecen, hogy korábbi, szintén írásban bejelentett visszalépésük ellenére mégis folytatnák szerep­lésüket az A-csoportban. Elvi aka­Jönnek az oroszok, megyünk olaszba Oroszország csapatával törté­nete során ötödször találkozik a magyar labdarúgó-válogatott a ma, 19.30 órakor Győrben kezdő­dő barátságos találkozón, ellen­ben további húsz alkalommal játszott a jogelőd Szovjetunióval, amelyet legutóbb közel 32 évvel ezelőtt győzött le. Az oroszok el­leni két diadal egyaránt 1912- ben született, míg az 1990-es évek vb-selejtezőin mindkétszer alulmaradtak a magyarok. A szovjetekkel vívott meccsekkel kiegészülve az összesített mér­leg hat siker mellett hat döntet­len és tizenkét vereség. Oroszország ellen először 1912. július 12-én, Moszkvában léptünk pályára (Oroszország - Magyarország 0-9) barátságos meccsen, legutóbb pedig 1993. szeptember 8-án, Budapesten, világbajnoki selejtezőn (Ma­gyarország- Oroszország 1-3). Szovjetunió válogatottjával 1954. szeptember 26-án, Moszkvában csaptunk össze először szintén barátságos der­bin (Szovjetunió - Magyaror­szág 1 -1), míg az utolsó szovjet­magyart, egy Eb-selejtezőt 1991. szeptember 25-én rendezték (Moszkva, 2-2). * * * A csoportbem jelenleg elfoglalt második hely megtartása a tét a 21 éven aluli magyar labdarúgó­válogatott számára az ugyan­csak ma esti, olaszok elleni Eu- rópa-bajnoki selejtezőn Rietiben, 18 órától. A rivális itáliaiak harmadik helyen állnak, s két pont a hát­rányuk Egervári Sándor szövet­ségi edző gárdájával szemben, noha eggyel több mérkőzést ját­szottak. A tavalyi U20-as világ- bajnokságon bronzérmes ma­gyaroknak ugyanakkor nem feltétlen megfelelő eredmény a pozíciójuk megtartásához ele­gendő döntetlen, ugyanis a vesztett pontokat tekintve job­bak az éllovas walesieknél, akik úgy gyűjtöttek néggyel több pontot, hogy két találkozóval többet játszottak. Ennek követ­keztében sikerrel egy pontra megközelíthetnék az ezúttal szabadnapos szigetországiakat, míg döntetlennel kiegyenlítőd­ne az állás a vesztett pontokat il­letően. A keret minden tagja egészsé­ges. Egervári Sándor kedden a mérkőzés helyszínén és idő­pontjában tartott edzést, ma délelőtt laza átmozgatást vezé­nyel, délután pedig a taktikát beszélik meg. A magyar keret­ben helyet kapott a salgótarjáni Simon András, a Córdoba FC tá­madója is. Övvizsgák Pásztón, Sawada-tábor Salgótarjánban Pásztó-Salgótarján. Huszon­[ ketten, főként fiatalok tettek kü­lönböző fokozatban sikeres ka­rate övvizsgát az elmúlt hét vé­gén Pásztón Lőrik Csaba 4. dános mester, vezetőedző előtt. 1. gyerekfokozatot szerzett Táborszki Flóra, Szabó Ákos, Mezővári Virág, Lőrincz Loret­ta, Hornyák Zoltán, Holló Eme­se, Dobróczki Balázs, Dobos Kit­ti, Bercsényi Sára, Balázs Esz­ter, Krasznai Szabina, 2. gyerek fokozatot érdemelte ki Bedő András. 9 kyus Józsa Benjamin és Krasznai Zoltán, 7 kyus Török Péter, 4 kyus (6. fokozat, kék öv 2. rész) Tőkei Simon és Berki Bianka Anna, 3. kyus (7. fokozat, a barna öv 1. fokozata) Kis Károly és Kis Tamás, 1 kyus Nagy Regina, Balogh Natália, Lőrik Dominik lett (utóbbi há­rom sportoló jövőre már fekete övre tehet vizsgát). Néhány napig újra a karate vá­rosa lesz Salgótarján, ugyanis március 5. és 7. között egy kettős sportági jubileumnak is köszön­hetően mintegy négyszáz spor­toló jön a nemzetközi 15. Palóc Gasshuku edzőtáborba, amelyet a világhírű Kazuhiro Sawada 7. dános JKA karate nagymester (aki szintén tizenötödik alkalom­mal érkezik Nógrád megyébe) fog levezetni. A nagyszabású sportági rendezvényre ezúttal Németországból, Svájcból, Szlo­véniából, Szlovákiából és Romá­niából várják a különböző élet­korú sportolókat, de itt lesz Sal­gótarjánban a hazai shotokan karate sportág krémje is. Az edzéseket a városi sport- csarnokban fogják megtartani péntektől vasárnapig, a sport­ági rendezvény főszervezője ezúttal Józsa Barnabás, a Palóc Karate Szövetség elnöke, a sal­gótarjáni Palócbrot Karate Klub edzője lesz. Az edzőtábor mellett a salgótarjániak egy másik nem mindennapi jubile­umhoz is elérkeztek, ugyanis éppen harminc évvel ezt meg­előzően vetette meg lábát a megyeszékhelyen a karate sportág.

Next

/
Oldalképek
Tartalom