Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
2010-03-03 / 51. szám
2010. MÁRCIUS 3., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Képbírálat Salgótarján. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület március 4-i, csütörtöki ösz- szejövetelén 17.30 órától képbírálatot tartanak tagok és érdeklődők részére a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. Bibliaklub Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia-központban március 4- én, csütörtökön 17 órától tartják meg a Bibliaklub soron következő összejövetelét, amelyen „Szolgálatra készítő élettapasztalatok” címmel Fenyvesi Péter Pál tart előadást. Fényképek tárlata Salgótarján. Viczay Olivér szabadkai fotós alkotásaiból nemrégiben nyílt kiállítás a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Bóna Kovács Károly Galériájában. A tárlat - amelyre az intézmény dolgozói minden érdeklődőt szeretettel várnak - a napokban is látogatható. Lakossági fórum Bér-Szirák. Mindkét településen tart lakossági fórumot március 3-án szerdán Becsó Zsolt, a Fi- desz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje. A béri általános iskola helyiségében 17 órától találkozhatnak, beszélgethetnek a jelölttel a helyiek, a sziráki művelődési házban 18.30 órakor kezdődik az eszmecsere. Építészeti múlt és jelen Salgótarján. Városunk múltja és jelene az építészetben. Ezzel a címmel tart előadást március 3-án szerdán 15.30 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban Luda László a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület salgótarjáni tagcsoportja klubnapján. A résztvevők nagyobb beruházások terveiről is hallhatnak az ösz- szejövetelen. Ők így látják Szenográdi Ferenc Szécsény. Az eMagyarország Centrum „A mi eMagyarország Pontunk, ahogy én látom” címmel digitális rajzpályázatot írt ki az ifjúság részére. Király Henrietta, a szécsényi IT Mentor és Teleház Szolgáltatás vezetője azt mondta, hogy ők is csatlakoztak a pályázathoz. Felhívták a kistérségben működő teleházakat, eMagyarország pontokat látogató fiatalok figyelmét a pályázati lehetőségre - nem eredménytelenül: a térségből nagyon sok gyermek élt a pályázati lehetőséggel. Voltak, akik digitálisan készítették el munkájukat, többen a hagyományos festési, rajzolási módszert választották. A zsűri meghozta döntését, s a Március a nőké Palócföldön Várak, templomok Balassagyarmat, a nevezetes nógrádi várakat, templomokat, épületeket megörökítő Bacsúr Sándor művész-tanár, nyugalmazott iskolaigazgató műveiből nyílik tárlat március 5-én 17 órakor a Horváth Endre Galériában. Az alkotásokat dr. Csongrády Béla közíró, nyugalmazott szerkesztő ajánlja a közönség figyelmébe. A megnyitón közreműködik Csábi István előadóművész, Telek Zoltán zenész, valamint a Csalogató együttes. A tárlat április 29-ig tekinthető meg. Árokba borult Dr. Molnár Csaba egy-egy szál virággal kedveskedett a jelenlévő nőknek Egy-egy szál virággal és elismerő, kedves szavakkal, színes műsorral köszöntötték a nőket a volt népjóléti központban tegnap délután, ahová a Palóc Nők a Holnapért Egyesület hívta ünneplésre a gyengébb nem képviselőit. Salgótarján. Zsúfolásig megtelt az intézmény Salkaházi Sára- terme az eseményen, ahol Ökrös Lászlóné egyesületi elnök üdvözölte a megjelenteket. „Március a nőké Palócföldön” - ezzel a mottóval a szervezet pár éve rendszeresen jelentkező, sikeres, illetve a közéletben teljesítő nőket bemutató sorozatot indított. A nőnapra, illetve ahogyan ők mondják, a nők hónapjára hangolva ezúttal ünnepi köntösben kerítettek sort erre a találkozásra. Boldvai László országgyűlési képviselő egy-egy szál virággal és köszöntővel kedveskedett a megjelenteknek, anyukáknak, nagymamáknak mindazért, amit tettek és tesznek. Ezután egy édesanyát, feleséget, közéleti embert, Lavajné Dóka Évát, Bátonyterenye polgármesterét ismerhették meg a résztvevők. Hallhattak tőle arról, hogy azt tartja: a gyengébb nem képviselője legyen mindig nő. Akkor is, ha húsz éves, akkor is, ha több és még több... A városvezető ezúttal FOTÓ: GYUR1ÁN TIBOR mint magánember elmondta azt is, mit tart legfontosabbnak az életében, mit jelent számára a család, a gyermekek nevelése. A meghívott vendégek körében volt és köszöntötte a hölgyeket dr. Molnár Csaba kancelláriaminiszter is, s megismerhettek az ünnepség résztvevői egy négy gyermekes édesanyát is, aki Ceredről érkezett, majd hagyományőrző csoportok, asszonykórusok - köztük kazáriak, vizslásiak - szórakoztatták a vendégeket. Nógrád megye. Közúti baleset történt a Rétság és Bánk közötti útszakaszon kedden délután. Egy német rendszámú autó 2,5 méter mély árokba borult, amely következtében két személy súlyos sérüléseket szen: vedett. A baleseti helyszínelés még lapzártánkkor tartott. Ünnepük a hölgyeket Tar. Nőnapi ünnepséget tartanak a településen március 8- án, hétfőn 17 órától a művelődési ház nagytermében. A rendezvényen Román István polgármester virággal köszönti a résztvevő hölgyeket, majd Páyer András táncdalénekes műsorral kedveskedik az egybegyűlteknek. Új nyílászárók - kisebb fíítésszámla (Folytatás az 1. oldalról.) Csépányi-Istók Zoltán, tagintézmény-vezető a fejlesztés ünnepélyes átadásán kifejtette, hogy az épület harminc évvel ezelőtti átadása óta ilyen nagy volumenű, 20 millió forintos beruházásra még nem volt példa. Mint mondta, az összes nyílászárót ugyan még nem sikerült kicserélni, de bíznak abban, hogy a későbbiekben ez is megtörténik. Már most látványos az a megtakarítás, ami a fejlesztésnek köszönhető: sokkal melegebb van az épületben, kevesebbet kell fűteni, emellett a gyerekek esztétikusabb környezetben folytathatják tanulmányaikat.- Nagyon fontos lépéshez érkeztünk el ezzel a fejlesztéssel. A város önkormányzata egy komoly iskolafelújítási stratégiát dolgozott ki, amelynek része a Beszterce-lakótelepi iskola nyílászáróinak cseréje. A program idén a Kodály iskola teljes felújításával és az Arany János iskola nyílászáróinak cseréjével folytatódik. Emellett már előkészítettük a pályázatot a Petőfi tagiskola hasonló munkáira is - fejtette ki Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város polgármestere, hozzátéve: - Szeretnénk, ha intézményeinkben a fűtésszámlán lehetne megtakarításokat elkönyvelni, ezért indítottuk el a programot. Ezzel párhuzamosan a Tarjánhő Kft. vezetésével tárgyalások folynak egy fűtéskorszerűsítési programról, ennek eredményeként több intézményünkben korszerű hőközpontokat alakítottak ki 2008-2009-ben, szintén pályázati forrás segítségével. Mint mondta, a Beszterce lakótelepi tagiskola egy viszonylag új építésű, harmincéves épület, ennek ellenére a nyílászárók már életveszélyessé váltak, hiszen szabályosan kiestek helyükről. Mivel önmagában az ön- kormányzat nem tudta megvalósítani a fejlesztést, ezért a leghátrányosabb helyzetben lévő települések számára kiírt pályázati forrásból elnyert 20 millió forintból, valamint önerőből valósították meg a beruházást. Szalay Zoltán, a kivitelező cég ügyvezető tulajdonosa kifejtette, hogy közbeszerzési pályázaton nyerték el az iskola nyílászáróinak korszerűsítési munkálatait, ami kétütemben történt január 15-19- ig 184 darab, míg a második ütemben, február 15- 19-ig pedig 106 darab nyílászárót cseréltek ki.- Sokszor éri az a kritika a város vezetését, hogy a körforgalomban elhelyezett szökőkúton kívül más nem épült Salgótarjánban. A Beszterce-lakótelepen ez a beruházás olyan mérföldkő, amely bizonyítja: lépésről lépésre lehet eredményeket elérni - hangsúlyozta Fenyvesi Gábor, a Beszterce-lakótelep önkormányzati képviselője, hozzátéve: - Az elmúlt három és fél évben jóval több forrás érkezett ebbe a körzetbe, mint eddig bármelyik ciklusban a rendszerváltás óta. Megépült többek között a Madzsar József út, sikerült a Gyermekkert tagóvoda és az iskola tornatermének tetőszigetelését elkészíteni, megújult az általános iskola lépcsősora, a Beszterce 2. 3. számú tízemeletes épülethez vezető nagy lépcső, építettünk támfalat, korlátot, járdákat, amelyek mind a lakosság igényeit szolgálják. Gulyás Edina Mozi-hétvégék Salgótarján. A „Narnia krónikái: Caspian herceg” című amerikai kalandfilmet tekinthetik meg az érdeklődők március 6-án, szombaton 10 órai kezdettel a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A vetítés ingyenes! Nőnapra hangolódva Rétság. A közelgő nőnap alkalmából „Virágot a virágnak” címmel nyílik előtéri fotókiállítás március 5-én a művelődési központban. A felvételeket a rétsági fotókör tagjai készítették. Településőrök Patvarc. A község sikeres pályázatának köszönhetően március elsejétől két településőrt alkalmaznak a faluban, akik hozzájárulnak majd a közrend és közbiztonság fenntartásához. térségből 21 fiatal alkotását jutalmazta. A közelmúltban Szécsényben a Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár díjátadó ünnepségén - amelyre az alkotók mellett meghívták a települések iskoláinak koordinátorait, IT-men- torokat, teleházak vezetőit, szülőket - Ferge Sándor e-ta- nácsadó átadta a 21 gyermeknek a díjakat. Az országos fődíjat és különdíjat is a Szécsényi kistérség alkotója kapta. A fődíj a nógrádmegyeri Botos Genovévát illette, jutalma egy digitális rajztábla. Különdíjas lett a szécsényi Szmolnik Bettina, ő kreativitást fejlesztő eszközöket kapott. A szervezők a díjazott 21 alkotásból kiállítást rendeztek a díjkiosztó ünnepség színhelyén. Fizetési kötelezettségről Nógrád megye. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közleménye szerint a március 15-ig teljesítendő helyi iparűzési adóelőleg összegét még az önkormányzati adóhatóságoknak kell megfizetni az adott önkormányzat által kibocsátott fizetési meghagyásban foglaltak alapján. Az állami adóhatósághoz tévesen befizetett összegeket átvezetési és kiutalási kérelem benyújtása útján lehet más - állami adóhatóságnál nyilvántartott - adónemre átvezettetni vagy adótartozás hiányában kiutaltatni. A szeptember 15-ig esedékes helyi iparűzési adóelőleget viszont már az állami adóhatósághoz kell teljesíteni. A baloldal húsz éve mindig igazat mond Nógrád megye 4. számú választó- kerülete. Dr. Frankfurter Zsuzsanna, a Magyar Kommunista Munkáspárt képviselőjelöltje vagyok. 1953-ban születtem, Budapesten éltem, ott tanultam. 1978-ban lettem orvos, azóta Nógrádban élek és dolgozom, jelenleg a balassagyarmati kórház főorvosa vagyok. A pártok programjai évről- évre csaknem ugyanazt mondják, mégis egyre nehezebb az életünk, amely egy és megismételhetetlen! Amit elmulasztottunk, elvesztettünk, csak nagyon nehezen pótolható. Itt az ideje, hogy végre változtassunk! Itt az ideje, hogy valóban és igyekszem mindent megten- joga legyen mindenkinek a ni a balassagyarmati kórház munkához, a tisztessé- fennmaradásáért, az itt ges élethez, az egész- élő emberek egészséséghez, a tanuláshoz. A géért. Egész életemben Munkáspárt ezt szeret- igyekeztem tisztesséné. Továbbá munkát, gesen, becsületesen éltisztességes fizetést, ni, dolgozni. Nem csak esélyt a fiataloknak, él magamért, a tsaládoidőskort, rendet, ^mért, ennek érdekében szá- hanem minden körümonkérést, államosí- Dr. Frankfurter lőttem élő emberért, tást, a magyar gazda- Zsuzsanna Magyarországért, ság védelmét. Magyar- Programunk megválóország legyen a magyaroké! sítása érdekében azt ígérhetem, Több mint harminc év tapasz- hogy nem fogok megváltozni, to- talataival jól látom az egész- vábbra is így fogok élni és dol- ségügy jelenlegi visszásságait, gozni.