Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
2010-03-26 / 70. szám
2 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Szűkebb hazánkba, az elmúlt négyéves ciklusban, összesen mintegy 72 milliárd forintnyi támogatás érkezett, ezen belül az egészségügyben 9,5 milliárdot tudtak fejlesztésekre fordítani - tájékoztatta lapunkat Ercsényi Ferenc, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Egészségügyi Minisztérium által delegált tagja. Milliárdok az egészségügynek: kórházak, rendelők újulnak A szocialista-szabaddemokrata kormány regnálása alatt Nóg- rád megyében az önkormányzati és gazdasági szektor szereplői, a civil szervezetek, valamint a magánszemélyek összesen mintegy száztízmilliárd forintra pályáztak, és több, mint hetven- kétmilliárd forintnyi támogatás érkezett szűkebb hazánkba. Ez összesen 4483 darab pozitívan elbírált pályázatot jelent. Ezen belül az egészségügy területéről közel tizenkétmilliárd forintos igény merült fel, amelyre 9,5 milliárdos támogatást biztosítottak.- Az egészségügyben elindult egy reformtörekvés a ciklus elején, amely a kórházi struktúra, a fekvőbeteg-ellátás átalakítását célozta meg. Ennek feltétele egy széles alapokon nyugvó, jól szervezett egészségügyi alapellátás megteremtése, amely azt biztosítaná, hogy aki a háziorvosoknál megkapja az állapotának megfelelő ellátást, ne kerüljön kórházba. A kistérségi járóbeteg-ellátó központok szintén a költséges kórházi struktúra kiváltását biztosítják - hangsúlyozta Ercsényi Ferenc, hozzátéve: - A fenti töJÁRÓBETEG-S ZAKELI.ÁTÓ központ rekvéseket szolgálja az egynapos sebészet bevezetése és széles körű elterjedése, ezen a téren előrelépés történt megyénkben is. Az-említett magas színvonalú háziorvosi alapellátás kialakítását a vizitdíj nagy mértékben segítette volna, ugyanis közel kétszázezer forintos havi bevételt jelentett praxisonként, amit plusz finanszírozásra, és a technikai feltételek javítására fordíthattak volna. A kistérségi játóbeteg-ellátó központoknál ez az összeg éves szinten harminc- millió forintos plusz bevételt jelentett volna.- Ezt a folyamatot más pályára állította a vizitdíjat eltörlő népszavazás, amelynek következtében a jó reformtörekvések kicsit irányt váltottak. Ma már a szakemberek is látják, hogy a vizitdíj nem ártott volna a rendszernek - fogalmazott Ercsényi Ferenc, hozzátéve: - Azonban olyan nagy irányváltás nem történt, mert például a rétsági kistérségi járóbeteg-szakellátó központ komoly támogatást kapott a fejlesztési tanácstól, mintegy kilencszázhúszmillió forintot. Ugyanez Szécsényben kilencszázhatvanmillió forintos támogatással valósul meg. Földrajzilag ez egy átgondolt fejlesztési struktúra, hiszen Rétság erősítésével a Vác és Balassagyarmat közötti területen lakók jutnak egy magasabb szintű ellátáshoz, Szécsény esetében pedig a Balassagyarmat és Salgó- ‘ tarján közöttiek. Ercsényi Ferenc A pásztói kórház is elérte fennmaradását, Báfonyterenyén pedig, mintegy négyszázmillió forintból egészségközpontot alakítanak ki, így szűkebb hazánkban harminc kilométerenként kellő színvonalú orvosi ellátásban részesülhet mindenki. Ezen kívül számtalan településen - többek között Vizsláson, Kálién, Erdőtarcsán, Palotáson, Szirákon, Szurdokpüspökiben, Sóshartyánban, Ipolytarnócon - épültek, vagy újultak meg rendelőintézetek, egyenként nyolc- és tizenötmillió forint körüli összegből.- Szűkebb hazánkban a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban megvalósult fejlesztések a legjelentősebbek. Az elmúlt időszakban, mintegy há- rommilliárd forintot fordítottak az intézményre, emellett a közelmúltban nyílt meg egy újabb, közel félmilliárd forintos forrás a kórház számára, a sürgősségi ellátás fejlesztésére - fejtette ki Ercsényi Ferenc. (Folytatjuk) Megújul a kisnánai Kompoltiak vára Több észak-magyarországi vár felújítására is sor kerül a közeli jövőben, fenntartóik nyertes uniós pályázatainak köszönhetően. Eger is Sírok után tegnap újságírók jelenlétében ismertette a kisnánai Kompoltiak vára rekonstrukciójának elindulását Koncsos Sándor polgármester. T. Németh László Kisnána község belterületén, a település központjában található az Aba nemzetséghez tartozó Kompoltiak középkori vára, amely turisztikai vonzerővel bír. A vár hatóság által kijelölt műemléki környezetben lévő, egyedi védettség alatt álló műemlék, nemzeti örökséggé lett nyilvánítva. Feltárása az 1960-as évek végén fejeződött be, állaga az elmúlt több mint negyven évben fokozatosan romlott, mígnem 1996-ban az önkormányzat tulajdonába nem került. A község a Mátrai Borvidék része, a szőlő- és bortermelés önállóan is idegenforgalmi vonzerő. Tagja a Mátraaljai Borút Egyesületének és az Felső-Magyarországi Várak egyesületének - mondotta Koncsos Sándor. Először 2008-ban pályáztak a vár felújítására, akkor eredA kisnánai Kompoltiak vára Koncsos Sándor a várba invitálta az újságírókat ménytelenül. Egy évre rá azonban siker koronázta az elképzelésüket, s az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A kisnánai vár komplex turisztikai hasznosítása, a XXI. század kihívásainak megfelelően” című, ÉMOP-2.1.1/B-2f-2009-0011 jelű pályázat háromszázmillió forint összegű támogatást nyert el, a salgótarjáni székhelyű KRF Zrt. közreműködésének köszönhetően. A beruházás összköltsége meghaladja a háromszáz- negyvenegymillió forintot. A tájház épületén már látszódik, hogy megkezdődött a munka, hiszen eredményes közbeszerzésen vannak túl. Az építési munkákat a Szebán '97 Bt. nyerte el, százhuszonnyolcmilliós költség- vetéssel. A megújult várat a tervek szerint jövő év június végén adják át. A polgármester a rekonstrukciós program részleteibe is beavatta az újságírókat. Mint említettük, megújul a bejáratnál található tájház, ahol a látogatók fogadása is történik majd. A várhoz vezető fahidat csapóhíddá alakítják. A templomtól a kőtárig húzódó pincét alkalmassá teszik a mátrai borok bemutatására: egy trezort is kialakítanak a legszebb nedűk számára, valamint kóstolásra is lehetőség lesz. A kőtár és az opálbemutató terem fölé új tető kerül. Kevesen tudják, hogy hazánk legjelentősebb opállelőhelye Kisnána, ahol egy négymázsás darab volt a legnagyobb példány. Ezt ma a Természettudományi Múzeum őrzi, de a felújítás végén visszakerül Kisnánára. Az építők megerősítik a várfalakat, s megtörténik az öreg torony csinosítása is, ahol kiállító- termek várják majd a látogatókat, valamint egy pompás panorámát kínáló toronyterasz. A vár tövében alakítják ki a többcélú termet, ahol rendhagyó történelemórákat rendezhetnek, de akár esküvőkre is bérbe adó. A tervekben szerepel egy szabadtéri színpad is, nézőtérrel, ahol a hagyományos kisnánai rendezvényeket tarthatják meg, az elsőt mindjárt Húsvétkor. Ugyancsak a fejlesztés része egy kronoszkóp, amely a virtuális séta élményét hivatott fokozni időutazásunk során. A polgármester idén még tizenötezer látogatót vár rendezvényeikre, amelyeken természetesen megkóstolhatók a Koncsos pincészet kiváló borai. Két év múlva azonban már ötvenezer emberrel számolnak az újjávarázsolt vár kapcsán. Akit a lenyűgöző tervek és a bor nem győzött meg arról, hogy Kisnánát igenis útba kell ejteni, annak halkan eláruljuk: a vár egyik utolsó ura, Móré László elásott egy kád kincset, amit még mindig nem találtak meg. A monda szerint egy kakas és egy kígyó őrzi a mesés vagyont. Lehet, hogy Ön lesz az, aki rátalál a kincsre?