Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
2010-03-22 / 67. szám
12 2010. MÁRCIUS 23., KEDD SPORTTURMIX Beckham üzenete labdarúgás. Nyílt levélben biztosította támogatásáról és szurkolásáról az AC Milan futballistáit az angol válogatott David Beckham, aki Achilles-sérülése miatt várhatóan hat hónapig nem játszhat. A 34 éves középpályás a milánói klub hivatalos honlapján közzétett írásában kifejezte reményét, hogy csapattársai megnyerik az olasz bajnokságot. Beckham a Chievo elleni összecsapáson sérült meg, majd hétfőn Finnországban megműtötték, de az mostanra már szinte biztossá vált, hogy az egyébként az amerikai Los Angeles Galaxytól kölcsönben az olaszoknál szereplő sztár nem léphet pályára a június 11- én kezdődő dél-afrikai világbajnokságon. Piatini újra jelölteti magát A L’Équipe című francia sportnapilap információi szerint ismét jelölteti magát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjára Michel Piatini. Az újság információi szerint a volt világklasz- szis játékos csütörtökön, a szervezet tel-avivi kongresszusán jelenti be erre vonatkozó tervét. Az 1984-ben a francia válogatottal Európa-bajnok Piatini 2007 óta áll az UEFA élén, az első mandátuma jövőre jár le. Selänne 600. gólja HHt. A finn Teemu Selänne az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének 18. olyan játékosa, aki elérte a 600 gólos határt. Az Anaheim 39 esztendős, 10-szeres All Star-válogatott csatára a Colorado elleni 5-2-es győzelem alkalmával szerezte az emlékezetes találatot. A honfitárs Jarri Kuni (601) és a cseh Járomit Jagr (646) után ő a harmadik európai hokis, aki erre a bravúrra képes volt ( Költözhet a Roland Garros rENtsz Várhatóan új helyszínre költözik a Roland Garros, a teniszidény párizsi GS-tornája. - Áttekintjük a szóba jövő lehetőségeket, és jövőre döntünk a kérdésben. Jelenleg négy terv van előttünk, az egyik szerint a versailles-i kastély mellett is kialakíthatnánk egy komplexumot - közölte Gilbert Ysern, a francia szövetség főtitkára. A „ párizsi szervezők szerint a jelenlegi létesítmény átépítése 200 millió euróba kerülne, míg egy teljesen új helyszín 600 milliót emésztene fel. SPQRTTŰKÖR Szállították a kézis lányok a győzelmeket kézilabda Pest megyei bajnokság, nők, ló. forduló tette a hátrányt. Ám mindig akadt, aki egy-egy villanásával megnyugtatta a társait: Dre- venka O., Keresztes átlövésekkel, Szűcs nagyszerű beállós fgs mozdulatokkal kihúzta a gödörből a csapatot, majd ;y újabb kapuscsere után Peredi mutahelyreállt a négy-öt gólos különbség. Az Ipoly-parti együttes L,gy bravúrt hajtott végre a listavezető „elpáholásával”, de ennek a sikernek csak akkor lesz igazán foganatja, ha a következő szintén nehéz meccseken is pontokat tud gyűjteni a társaság. Bgy. Kiss Árpád VDSE - KőkaKSK 3430 (22-14) Balassagyarmat, 50 néző, v.: Bába, Pordán. Kiss Árpád VDSE: DREVEN- KA D. - Máté, DREVENKA O. 10/2, AMBRUS V. 6, SZŰCS E. 5, Medve 4/3, GARAMVÖLGY1 5/1. Cs.: Szuhánszki, PEREDI (kapusok), Keresztes 3, Pet- rovszki 1, Hegedűs E., Lavaj. Edző: Hegedűs Henrik. . A Kóka legjobb dobói: Gyenes K. 8/3, Szilágyi 7, Dóczi 6, Brecsok M. 5. Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Az eredmény alakulása: 5.p.: 4-2, ló.p.: 9-9, 20.p.: 14-9, 26.p.: 19- 12, 37.p.. 24-17, 42.p.: 25-22, 50.p.: 30-25. A csoport éllovasával szemben jól kezdte a mérkőzést a gyarmati gárda, Drevenka O. átlövésből, Garamvöl- gyi szélről, Szűcs beállós- ból volt eredményes, Drevenka D. pedig sorra hárította a kókaiak próbálkozásait. A félidő közepén zárkózni kezdett a vendégcsapat, és egy két védelmi hibának köszönhetően a képzett ellenfél kiegyenlített. De csak ennyire tellett erejükből, mert Ambrus, Garamvölgyi, illetve a \ heteseket értékesítő Medve góljai által nagy előnyhöz jutottak a házigazdák. Fordulás után kapust cserélt a hazai edző, ám ez ezúttal nem vált be. Védekezésben nem léptek ki a lányok, Gyenes és Szilágyi pedig átlövésekből, illetve Dóczi szélről csökken- Hegedűs Henrik tanítványai nagyszerű győzelmet arattak a bajnokaspiráns Kóka KSK tott be egy-ket braHegedűs Henrik: Egész héten bíztam benne, hogy ez a Kóka megfogható. Bejött a számításom, de kellett hozzá nagyon a lányok jó játéka, akarata, eredményessége, szíve. A sikertől még nem oldódtak meg súlyos gondjaink, de remélem, rövid időn belül orvosolni tudjuk a bajokat. Jászárokszállási VSE - St Madách DSE 15-38(11-16) Gyöngyös, 50 néző, v.: Mészárosné, Tóth. Madách DSE: KISS - GYENES 14/5, KOVÁCS 7, MIHELLER 2, Gyetvai G., BREZOVSZKY 6, SZABÓ E. 6. Cs.: JÁSZBERÉNYI (kapus), Hartmann 2/1, Boros, Hámori 1, Hegedűs N., Tamásy. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 3/2, ill. 7/6. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Az eredmény alakulása: 6.p.: 2-5, 18.p.: 8-9, 23.p.: 9- 15, 38.p.: 12-25, 45.p.: 13-32. Nyitott védekezéssel kezdett a tarjáni csapat, és támadásban is eredményesek voltak a lányok, tíz perc elteltével már tetemes előnyt szereztek. A félidő közepén azonban kapkodni kezdett a társaság, a fiatalokra építő hazaiak szívósan ellenében zárkóztak, és egy gólra megközelítették Oláh Sándor tanítványait. Ekkor a rutinos játékosok, Gyenes és Kovács vezérletével megrázták magukat a nógrádiak, a félidőre már újra biztosan vezettek, szünet után pedig már csak egy csapat volt a pályán. A Madách DSE kedvére szerezte a szebbnél szebb találatokat, labdát szereztek, indultak, Brezovszkyé s Szabó is szórta a gólokat. A hajrára már az ifistákat is csatasorba vethette mesterük, ők is tökéletesen megoldották feladatukat. Oláh Sándor: Ma csapatként működtünk. Minden meccsen ilyen felfogásban, tettrekészség- gel kellene játszanunk. Sokkal előrébb is tartanánk. Jó lenne, ha ez a lendület megmaradna a tavasz során, mert nehezebb meccsek jönnek. Külön öröm, hogy néhány igazán fiatal játékosunknak is lehetőséget adhattam, amivel éltek Is. További eredmények: Mogyoródi KSK-Inárcs Örkény KC II. 6-33, Nagykáta SE-Gödi SE II. 20-28, Verőce SE-Ceglédi Kék Cápák SE 32-21, Sülysápi KSK-Aranyszarvas SE 29-44, Gyömrői VSK-Dunakeszi KK 31-22. A bajnokság állása: 1 Jnárcs-Örkény KC 11.1614 0 2 432-254 28 2.Gödi SE II. 16 14 0 2 498-382 28 3.Kóka KSK * 18 13 1 4 557-433 27 4.Gyömrő VSK 17 10 1 6 534-428 21 ö.Dunakeszi KK 15 10 0 5 453-377 20 6.Verőce SE 15 9 1 5 353-327 19 7.Aranyszarvas SE 15 9 0 6 402-382 18 8.Kiss Árpád VDSE 16 8 1 7 482-405 17 9.Ceglédi SE 17 7 1 9 384-387 15 lO.Nagykáta SE 16 6 1 9 342-421 13 11.Madách DSE St. 15 6 0 9 332-317 12 12.Sülvsápi KSK 17 2 015 317-514 4 13.Jászároksz. VSE 16 1 015 285-507 2 14.Moqvoródi KSK 15 0 015 194-431 0 Szép születésnapi ajándék a mesternek kézilabda NB II, Keleti csoport, férfiak, 15. forduló Salgótarjáni KC Hús és Csemege Hevesi SE 36-28 (21 -16) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Béres Cs., Láda I. Salgótarjáni KC: Magyar - Bialaszek, BLAZSEK 6, Molnár 4, Borbély 7, HANGOS 14/3, Bukta 2. Csere: Bíró (kapus), FARKAS 3, Péter, Gyetvai, Ponyi, Petrény, Tihaméri. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. A Hevesi SE legjobb góldobót- Steczina 7, Terenyei 5, Nagy 4, Csikós 4. Hétméteresek- 3/3, illetve 4/2. Kiállítások 4 perc, illetve 2 perc. Az eredmény alakulása 4. perc: 3-2, 9. perc: 6-7, 14. perc: 10-10, 18. perc: 13-10, 22. perc: 16-13, 24. perc: 18-14, 29. perc: 20-16, 35. perc: 25-20, 43. perc: 28-22, 52. perc: 31-23, 55. perc: 34-26, 58. perc: 36-26. Mulicza Ferenc Mindkét csapat a kiesési zónából való eltávolodást tűzte zászlajára, és e cél megvalósítása jegyében kezdték a csapatok a mérkőzést: a tarjániak kezdést jelző sípszót követően szinte már vezettek is, Molnár középről, betörésből rezgette meg Szőllősi hálóját Á hevesiek is jelezték, hogy ők is pontra, pontokra számítanak és Terenyei azonnal egalizálta az állást Mindkét csapat nagy elánnal vette magát küzdelembe, és a védekezésre kevesebb gondot fordítottak. A kapusok sem remekeltek, így felváltva estek a gólok, fej-fej mellet haladtak a csapatok, a félidő derekán 10-10 volt az állás. A tarjániak rutinosabb és képzettebb játékosai Molnár vezérletével átvették a játék irányítását, javult a védekezésük, és Hangos, valamint Blazsek találataival háromgólos előnyre tettek szert A vendégek sem adták fel, lelkesen ám több hibával küzdöttek. Hangos és Blazsek játékára azonban nem találták az ellenszert Öt másodperccel a félidő vége előtt Molnár bal lába megsérült, miközben társai megnyugtató, ötgólos előnyt szereztek a pihenőig. Szünet után át kellet alakítani az SKC szerkezetét, s a vendégek kihasználták az átállás bizonytalanságát, Kása és Sallai révén két gyors góllal nyitották a második játékrészt A tarjániak rendezték a soraikat, Farkas irányításával Hangos átlövésből, Borbély beállóból szerzett góljaival helyreállították a „rendet” és fokozatosan növelték előnyüket az 50. percben már 30-23-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla. Hangos támadásban ellenállhatatlan volt, remek átlövései rendre a hevesi kapuban landoltak, így tovább nőtt a hazaiak előnye, a közönség pedig egyre hangosabban éltette a tarjáni csapatot Az 57. percben, tíz gólos hazai előnynél Molnár Ferenc teljes sort cserélt, és a közönség ovációja közepette az ifjúsági játékosokat küldte pályára akik jó játékkal járultak hozzá csapatuk megérdemelt győzelméhez. A kiesési rangadón egy változatos, közepes iramú és színvonalú első félidőt láthatott a közönség. A másodikjátékrészben márkidomborodott a két csapat közötti fizikális, technikai és taktikai tudáskülönbség, és Hangps gólerőségével hamar eldöntötték a két pont sorsát a vendéglátók, a hajrában már csak a gólkülönbség volt kérdéses. A közönség remekül szórakozott és az utolsó tíz percben végig zúgott a vastaps és a bíztatás. Az ifjúsági és a jelnőtt csapat ezzel a győzelemmel köszöntötte a születésnapját ünneplő Molnár Ferencet Molnár Ferenc - Kicsit nehézkesen indult a találkozó, támadójátékunk és védekezésünk is csődöt mondott az elején, de hála Istennek a félidő végére már megnyugtató előny tudtunk szerezni. A második játékrészre védekezést váltottunk, s ha egy kicsit nyögvenyelősen is, de megérdemelten nyertünk. Attól nagyobb dicséret nincs, amikorafiatal játékosoknak játéklehetőséget tud adni az ember. Gratulálok mindkét csapatnak a teljesítményéhez, mert nagy szerű ajándék volt ez a remek magabiztos kettős, győzelem a szá momra. Ifi: 38-22.