Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-02 / 50. szám

2010. MÁRCIUS 2., KEDD SPORTTÜKÖR Vancouver elköszönt a sportolóktól olimpia. Közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hivata­losan befejeződött a XXI. téli olimpia Vancouverben. A szer­vezők mindenkit meglepve egy könnyed, önironikus produkció­val vezették fel a záróünnepsé­get, ugyanis egy szerelőnek öl­tözött bohóc jelent meg a BC Place Stádiumban, és megjaví­totta a nyitóünnepségen meghi­básodott kandelábert, s a már teljes pompájában álló fáklyát ismét meggyújtották a stadion közepén. Ezek után kezdődött meg az igazi „parti”, egy kana­dai zenekar élő zenéjére több mint ezer fiatal hódeszkás tán­colt a küzdőtéren különböző for­mákat és üzeneteket kialakítva. A díszvendégek bevonulását kö­vetően érkeztek a sportolók, köztük a magyarok, akiket az 1500 méteren hatodik, a váltóval pedig ötödik helyet elért Huszár Erika vezetett a nemzeti zászlót lengetve. A program felénél Gregor Robertson, Vancouver pol­gármestere átnyújtotta az olim­pia lobogóját Jacques Roggenak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, aki Anatolij Paha- movnak, Szocsi első emberének adta azt tovább. Ezt követően be­mutatkozott az orosz város, a 2014-es játékok házigazdája. John Furlong, a szervező bi­zottság (VANOC) elnöke köszö­netét mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a játékok si­keréhez, s kiemelte, hogy Kana­da erősebb lett az olimpiával. Huszár Erika jutalma Több mint 11 millió forint jutalmat kap Hu­szár Erika rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki a téli olimpia legeredmé­nyesebb magyar ver­senyzője volt. Huszár egyéniben 1500 méte­ren a hatodik helyen végzett, a váltóval pedig ötödik lett. A kormány érvényben hagyta a 2008-as, pekingi nyá­ri játékokra készült eredmé­nyességi jutalmazást, amely szerint az egyéniben elért pontszerző helyezés hatmillió, míg a Hu­szár, Heidum Berna­dett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea össze­tételű csapat által elért pontszerző pozíció a tagoknak fejenként 5,ó millió forintot ér. A négy évvel ezelőtti, torinói téli olimpián szintén Huszár volt a legeredményesebb magyar sportoló. A 26 éves korcsolyá­zó akkor 1500 méteren a ne­gyedik helyen ért célba. F A lehető legjobban sikerült a kanadaiak számára a vancouveri téli olimpia, melyen versenyzőik összesen 14 aranyérmet szereztek, ami korábban még egyetlen országnak sem sikerült a téli játékokon. A kanadaiak számára a 14. siker volt a „legédesebb”, miután azt a férfi jégkorongcsapat gyűjtötte be a játékok utolsó döntőjében. ÖSSZESÍTETT eremtablazat ARANY EZÜST BRONZ 1. Kanada 14 7 5 2. Németország 10 13 7 3. Egyesült Államok 9 15 13 4. Norvégia 9 8 6 5. Koreai Köztársaság 6 6 2 6. Svájc 6 3 7. Kína 5 2 4 8. Svédország 5 2 4 9. Ausztria 4 6 6 10. Hollandia 4 1 3 11. Oroszország 3 5 7 12. Franciaország 2 3 6 13. Ausztrália 2 1­14. Csehország 2 ­4 15. Lengyelország 1 3 2 16. Olaszország 1 1 3 17. Fehéroroszország 1 1 1 18. Szlovákia 1 1 1 19. Nagy-Britannia 1­20. Japán- 3 2 21. Horvátország- 2 1 22. Szlovénia- 2 1 23. Lettország- 2­24. Finnország- 1 4 25. Észtország- 1­26. Kazahsztán - 1 A VANOC első embere megemlé­kezett a szánkósok edzésén el­hunyt grúz Nodar Kumaritas- viliről is. A záróbeszédében Rogge szintén fájdalommal beszélt a tra­gikus balestet szenvedett sporto­lóról, majd méltatta a szervező­ket, dicsérte a játékokat, s végül ünnepélyesen véget vetett a vancouveri téli olimpiának. A NOB első embere után az ország egyik leghíresebb zenésze, Neil Young lépett színpadra, s a „Long way you run” című dalá­nak záródallamaira kialudt az olimpiai láng. Az olimpia hiva­talosan ekkor lezárult, ám az ünnepség, a buli még nem, előbb az ország híres színészei szórakoztatták a közönséget, többek között William Shatner és Michael J. Fox, majd zene­számok, többek között a Nickelback, Avril Lavigne és Alanis Morisette produk­ciói tették teljessé az estét. Óriási meglepetés labdarúgás Magyar Kupa megyei selejtező I. forduló Nőtincs SE - Balassagyarmati Városi SE 2-2 (0-1) Balassagyarmat, Műfüves edzőpálya, 120 néző, Vezette: Dósa Á. (Pap, Dobsonyi). Nőtincs: Balogh, Kurali, Schwarcz, Hugyecz R., Hevesi, Miklovicz, Nagy Á., Hugyecz F., Tóth Sz., Szunter, Tamis A. Edző: Majnik János. Balassagyarmat Geregai (Föl­di), Varga (Fekete), Gaál, Udvari, Szenográdi, Balga, Nagy Á. (Langó), Duba, Széles G., Moh­ácsi, Aranyos. Edző: Nagy Tibor. GL: Miklovics, Schwarcz, (bün­tetőből), illetve Aranyos (2). A nőtincsi pálya használha­tatlansága miatt balassagyar­mati műfüves pályán került le­játszásra a mérkőzésre. A talál­kozó elején a hazai pályás ját­szó „vendégek” előtt adódott több gólszerzési lehetőség is, ám egy szép átlövéssel Mik­lovicz révén vezetést szerzett a megyei II. osztály listavezetője. Fordulást követően a Nagy Ti­bor együttese ugyan még for­dítani tudott, de tíz perccel a vége előtt ismét betalált a Majnik-legénység, így óriási meglepetésre a Magyar Kupa megyei selejtezőiből már az el­ső fordulóban elköszönt az NB/III-as együttes. Késve „ébredtek" a gyarmati lányok kézilabda Pest megyei bajnokság, nők, pótolt mérkőzés Balassagyarmati Kiss Árpád VDSE - Inárcs-Örkény KC ü. 23-29 (10-13) Balassagyarmat, 100 néző, v.: Jelitai, Köbér. Kiss Árpád VDSE: Szuhánszki- Szabó V. 2, DREVENKA 0. 11/6, Ambrus V. 1, Benedek 3, Medve, GARAMVÖLGYI 5/1. Cs.: Drevenka D. (ka­pus) 1, Szűcs E., Hering, Var­ga A. Edző: Hegedűs Henrik. Az Inárcs-Örkény KC II. leg­jobb dobói: Staskó 8/3, Madarász 5, Kresák 4. Hétméteresek: 9/7, ill. 6/5. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Az eredmény alakulása: 8.p.: 1-4, 19.p.: 3-11,25.p.: 8-12,37.p.: 12-19, 49.p.: 16-26, 54.p.: 20-26. Az NB I/B-s gárda fiókcsapatá­val szemben az első húsz perc­ben csak szenvedtek a gyarmati hölgyek. A rutinos játékosokból álló vendégek elsősorban betöré­sekből, illetve a beállósnak beját­szott labdákból érték el góljaikat, miközben a Kiss Árpád VDSE ké­zilabdázói a másik oldalon rend­re hibáztak és hétméterest is ron­tottak. Nyolcgólos hátrányból igyekeztek kapaszkodni a házi­gazdák, felkeményítették a véde­kezésüket, kapust cseréltek, és végre támadásban is eredménye­sebbek lettek, a szünetre már csak három volt a különbség. A második félidő két gyors Örkényi találattal indult, s az Ipoly-partiak továbbra sem talál­ták a durva, alattomos védeke­zés ellenszerét. Csakhamar tíz gólra nőtt a Pest megyei társaság előnye, amiből egy szép hajrával négyet ledolgoztak a hazaiak, el­kerülve a még súlyosabb vere­séget. Hegedűs Henrik: Az elején „szunyókáltunk”, aztán késve ébredtünk. A vendégek „alföl­di” kézilabdája alaposan hoz­zájárult ahhoz, hogy korán fel­őrlődtünk a felzárkózásban, rá­adásul az Örkényi kolléga is igen ellenszenvesen viselke­dett. Most egy kicsit megzak- kantunk, de remélem, időben talpra állunk újra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom