Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-27 / 48. szám
2010. FEBRUÁR 27., SZOMBAT 11 HIRDETÉS / r \ Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. LENGYEL ZOLTÁN az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt nyugalmazott főosztályvezetője, életének 82. évében február 15-én elhunyt. Dolgos, gondoskodó, áldozatkész életének a végtelen fegyelemmel viselt betegség szerető hitvese karjaiban vetett véget.Temetése 2010. március 6-án, szombaton délben lesz Kisterenyén. Gyászmise 2010. március 8-án, hétfőn 17.15 órakor Budapesten, a Bosnyák téri Páduai Szent Antal Plébániatemplomban. Táviratcím: Dr. Lengyel Zoltánné, 1144 Budapest, Füredi út 56-58. H Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. TAKÁCS JÓZSEF (somlyóbányatelepi lakos) 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni szertartása 2010. március 1- jén (hétfőn) 13 órakor lesz a forgáchi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD AKIKERT A HARANG SZOL ID. TAKACS JÓZSEF (78) somlyóbányai lakos HÍVES GÁBOR (54) etesi lakos LAKATOS SÁNDOR (53) sóshartyáni lakos KOREN JÓZSEFNÉ (55) sz. Mravik Katalin zagyvapálfalvai lakos BALOGH ISTVÁN (84) salgótarjáni lakos PILLÓNÉ BERKI HERMINA (51) sz. Berki Hermina salgótarjáni lakos MEZEI GÉZÁNÉ (54) sz. Rácz Zsuzsanna kazári lakos ILLÉS FERENCNÉ (82) sz. Molnár Malvin szalmatercsi lakos BÉRES ISTVÁNNÉ (74) sz. Tajti Mária rákóczibányai lakos FICSÓR ISTVÁN (71) salgótarjáni lakos ANDÓ MIKLÓS (65) baglyasaljai lakos 124 órásü , REX-HUMANUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. T(32) 431-544 _______INGATLAN________ SA LGÓTARJÁNBAN, Besztercén a 10 emeletesben, földszinti, 1,5 szobás, felújított, átalakított lakás és garázs eladó. Ár: 5 M Ft. Tel.: 06-20/571-1781,32/411-286. *0334;* SALGÓTARJÁNBAN, a Sebaji úton I. emeleti, gázfűtéses, 2 szoba + étkezős, 56 m2-es lakás eladó. Tel: +36-20/925-0007. *03585* Jobbágyi belterületén 3519 m2-es telek 491 m2-es üzemcsarnokkal eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 06-36/324-634-es telefonszámon lehet munkaidőben. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDÚ ISTVÁNNÉ sz. Híves Ilona 85 éves korában elhunyt. Temetése 2010. február 27-én (ma) a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a karancslapujtői temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD TRUH1 IMPOFTT KI—T MESSIÁS ^ TEMETKEZÉS 3184 Mihálygerge, Nógrádi út 13. 3170 Szécsény, Dózsa György út 29/A. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079, 06-20/544-9960. SALGÓTARJÁNBAN, Nyírfácska út 1. sz. alatt 64 m2-es, erkélyes lakás eladó vagy salgótarjáni, ili. Salgótarján környéki családi házra cserélhető. Tel.: 06-20/252-9015. •03693* __ _________ VIZ SLÁSON kétszintes, 5 szobás, kívül-belül felújított családi ház nagy udvarral eladó. Ugyanitt Ukrajna típusú páncéltökés pianínó eladó. Érd.: 06-20/3390-728. *03782* SALGÓTARJÁNBAN 240 m2-es családi ház eladó. Ár megtekintés után, cserét beszámítok. Tel.: +36-30/299-4959. * 03928* SALGÓTARJÁN központjában, Kassai sor 8. sz. alatt, az APEH épületében 72 m2-es lakás eladó (irodának is kiválóan alkalmas). Tel.: 06-30/556-9777. *04122* SALGÓTARJÁN, főiskola közelében, Pécskő út 12/c, I. emeleti, 1 + 2 fél szobás, 58 m2- es, nagy erkélyes lakás eladó vagy kiadó. 06- 30/6492-971 *04i24* BESZTERCÉN norvég típusú társasházban szélső, 120 m2-es, 5 szobás kertes lakás, udvarban 3 garázzsal sürgősen eladó. Kisebb lakás beszámítása lehetséges. 30/746-8580 *04i4i* SALGÓTARJÁN, Gorkij-telep, Nyírfácska úton 1 + 2 fél szobás, 151 m2-es lakás eladó. Irányár: 5,2 M Ft. Tel: 06-30/652-0608. •04166* KARANCSAUA elején, szép, nyugodt környezetben, jó állapotú, 95 m2-es családi ház eladó. Kisebb csere érdekel. Tel: 06- 20/431-1876, 32/737-309. *04i74* SALGÓTARJÁNBAN nyugodt környezetben, igényesen kialakított, 100 + 60 m2-es családi ház akciós áron eladó. Tel: 06-70/343- 8655, 32/737-309. W4* KARANCSSÁG0N, az Újtelepen családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. Tel: 06- 20/946-8850, 06-32/789-566. *04231* ZAGYVARÓNÁN, 2100 m2-en, gyümölcsössel, csendes környezetben, felújításra szoruló, 100 m2-es, kétszintes családi ház sürgősen eladó. Csere is érdekel, l-ll. emelet, 2,5 szobás, értékegyeztetéssel. Érd.: 06-20/412- 4844. *04238* BALASSAGYARMAT központjában garzonlakás eladó! Salgótarjáni csere is érdekel. 30/9015399 *04242* SALGÓTARJÁNBAN, a Budapesti út 62/a-ban 1 szobás, erkélyes lakás bútorozva vagy bútor nélkül eladó. Ár: 4,1 M Ft. Tel: 20/3311- 069, 20/244-2077. *04260* ELADÓ Rákóczlbányán 2 szobás családi ház. Érd.: 06-20/420-9857. *04269* ______ KI STERENYÉN 2 lakásos családi ház külön bejárattal eladó. T.: 06-70/775-3559. •04272* SALGÓTARJÁN, Forgách úton 170 m2-es, tetőteres családi ház sürgősen eladó. Ár: 9,9 M Ft. Tel: 06-30/719-6551, 06-70/290- 5483. *04279* _________JÁRMŰ_________ KA WASAKI KLR 600, 1992-es évjárat, krosszmotor, megkímélt állapotban. Irányár: 180 000 Ft. Salgótarján, 06-20/9388-835. •03957* S51-es Simsont vásárolnék, jó állapotban lévőt, 3 vagy 4 sebességest. Ajánlatokat a következő telefonszámra kérek: 06- 20/353-8633. *04218* ELADÓ Lada Samara'1,5 év műszakival, 2107-es Lada-alkatrészek és 1 db GAZ 66 erdészeti kiközelítőnek, vizsgáztatva. Érd.: 06-30/590-0968. *04269* /3g\ PIONEER ,v J A DuPom r Business ÖN részt vehet a Ha legalább 5 zsák PIONEER napraforgó vetőmagot vásárol 2010. február 15. és április 15. között Velünk mindig NYER! sorsolási programunkban. 1 db 500.000 Ft-os PIONEER vásárlási utalvány 1 db DELL NB Inspiron 1545 laptop 3 db Multifunkciós MiTAC Mio Explora K70 PDA 5 db Nexus Meteorológiai állomás 10 db CNS Stylus 4,3" GPS KÖZLEMÉNY Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATOT HIRDET az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő vissza nem térítendő támogatások igénybevételére. A pályázatokat folyamatosan, de legkésőbb 2010. október 29-én, 12 óráig lehet benyújtani - a pályázati dokumentációkban meghatározott feltételekkel - a regisztrálás helye szerint illetékes kirendeltségre. A támogatások részletes feltételeit, a pályázatok elkészítésének és benyújtásának módját a pályázati dokumentációk tartalmazzák, amelyek ügyfélfogadási időben térítésmentesen vehetők át a munkaügyi központ illetékes kirendeltségein, ahol további információ is kérhető, valamint letölthető az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ honlapjáról (http://emrmk.afsz.hu oldalon a pályázatok menüpontból). Miskolc, 2010. február f \ 4 «sz ' Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ VEGYES ÁLLÁST KERES 9.00 TeleShop 9.30 Irányjelzö - autósok magazinja 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Ablak a városra 14.12 TV galéria 14.15 A kommunizmus áldozatainak emléknapja 14.53 A bejárt út (kisfilm) 15.05 Irodalmi kávéház Vendég: Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, író, drámaíró 15.57 A tél Varázsa (diaporáma) 16.00 Háttér - Csohány Kálmán kiállítása a Nógrádi Történeti Múzeumban 16.15 Csendes percek 16.30 Hírfiizér 17.00 Megyejáró: Heves megye 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Sztárok a konyhában 21.30 Házibuli Attilával és vendégeivel 22.30 Night Club - turné 23.00 A polgármester ■■■■■■■■INMIIMBNMBMIMi TŰZIFA (akác, bükk, cser, tölgy) kis és nagy tételben megrendelhető, méterben vagy tőkézve, házhoz szállítással. Érd.: 32/367- 203,06-30/9833-088. *03377* ÚJ, vízköpenyes kandallók eladók központi fűtéshez. (18 kW, 22 kW) 06-20/387-2800. •03524* CSERÉPKÁLYHÁK berakással eladók 70/3889815 *03542* 1 db fatüzelésű kazán eladó. 32 000-es, akár beszereléssel is. Tel: 06-20/2530- 329. *03883* 18 000 km-t futott, kitűnő állapotú Ford Transit típusú, platós, ponyvás kisteherautó eladó. Érdeklődni a 06-36/324-634-es telefonszámon lehet munkaidőben. MOBIL WC-kabinok eladók. Tel: 06- 20/4054-192. *04079* l-ES, ll-es lószállító eladó. Tel: 06-20/4054- 192. *04081* ELADÓ: asztali DVD-felvevő síim 6 óra egy lemezre 10 E Ft, Philips DVD-lejátszó síim 5 E FI Intel P4 alaplap procival 5 E Ft, 14” monitor 2 E Ft 06-20/932-4378 *04139* VISZONTELADÓK figyelem! Felszámolásból származó új cipők rendkívüli áron. Női, férfi és gyerek sportcipők 650 Ft + áfa/pár, női alkalmi cipők 650 Ft + áfa/pár, téli bakancsok, hótaposók 600 Ft + áfa/pár áron kaphatók. Érd.: 06-70/643-7778. Minimum vásárlás 20 000 Ft *04273* B-, C-, E jogosítvánnyal, PÁV ll-vel, belföldi árufuvarozói engedéllyel állást keresek. Tel..: 06-70/230-9976. *04240* UTAZÁS ALBÉRLETET KÍNÁL HAJDÚSZOBOSZLÓ. Fürdő 150 méterre parSALGÓTARJÁNBAN, az Alkotmány út 7. sz. alatt, 8. emeleti, 1 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 32/470-009. *04134* kólóval. Turnusonként 13 800 Ft. bessenyeivendeghaz.hu 20/579-4531. Engedélyszám: 25-2/2006 *04026* HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval 18 LAKÁSCSERE 500 Ft/fő/hét! 06-30/354-0901 *04i94* ELCSERÉLNÉM st.-i, városközponti, 71 m2BÉRLEMÉNY es lakásomat bp.-i - elsősorban XIII. kér., III. kér.- kb. 50 m2-es, egyedi fűtésű lakásra. Tel: 06-20/3867-170. *04025* SZÉCSÉNY központjában 200 m2-es raktárhelyiség kiadó. Tel: 06-20/405-4192. •04063* állást kínál ÉPÍTŐMÉRNÖKÖT keresünk kivitelezési gyakorlattal, referenciával. T.: 06/20/9352- 699. *04247* Leier Hungária Kft mátradereokei téglagyára új beruházású, automatikus téglagyártósor működtetéséhez viHanyszereló' vagy elektroműszerész végzettségű gépkezelőt keres. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképpel ellátott önéletrajzát és bizonyítványainak fénymásolatát juttassa el az alábbi elérhetőségeink egyikére: 3246-Mátradereoke, Baross u. 51. Tel.: 36/576-010, tax: 36/576-019 matraderecskei&leler.hu 9.00 TeleShop 9.30 Virágzó Magyarország - Budapest, 18. kerülete 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Választási hírek 13.50 Háttér Vendég: Bagó László, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje 14.15 Ablak a városra 14.57 TV galéria 15.00 Volt növendékek hangversenye a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 16.03 A félénk tél (kisfiim) 16.05 A kommunizmus áldozatainak emléknapja 16.45 Hírfüzér 17.00 Bence-show 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 A kémek visszatérnek (amerikai akció-vígjáték) mek áték) RMHNMNMNMM A Geofor Föld- és Bányamérési Kft. bányamérnök munkatársat keres. Jelentkezni a 30/9439-406 telefonszámon lehet. *04270* ________OKTATÁS________ A Sz écsényi Agro-Help Nonprofit Kft. az alábbi képzéseket indítja (felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-0164-04): 3152119 0010 31 06 0KJ számú mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő, melyet a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására kiírt pályázat beadásához iskolai végzettségnek elfogadnak. 31623 010100 3103 0KJ számú fakitermelő, 54 625 01 0100 21 01 0KJ számú vadász, vadtenyésztő. Jelentkezni személyesen: Szécsény, Rákóczi út 90/b, telefonon: 06-32/370-382, vagy 06-30/229- 0141 számokon lehet. A képzések 2010. március 04-től indulnak! *04288* SZOLGÁLTATÁS PARKETTÁZÁST vállalok, 1000-1200 Ft/m2. Tel.: 06-20/313-6051. *04023* JÓSOLTASSON Anikónál! 06-20/4468-256 *04170* SZEMÉLYI kölcsön gyorsan! Hívjon bátran! 06-30/501-4804 *04249* ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK FIGYELMÉBE! Kérjük, ne feledjék a Nógrád Megyei Hírlapban közzé tenni a személyi jövedelemadók SZÉCSÉNY központjában 130 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel: 06-20/4054-192. *04078* SALGÓTARJÁN központjában 186 m2-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. 06-20/421- 1418 *04155*-ából befolyt támogatási összeg nagyságát és a felhasználás módját! ."i___________________í. ME ZŐGAZDASÁG ELADÓ 15 q búza, kézi szecskavágó, lovas szántóeke. 35/340-136 *03993* ELADÓ fehér és vörösbor valamint szőlőtelepítési jog 5,6 hektár. Érd: 06-20/926- 5696 *04145* LUCERNASZÉNA kis- és nagybálás eladó. Szín alatt tartott. Érd.: 06-30/3646-883. •04147* KUKORICA, napraforgó eladó. 06-20/542- 7343 *04214* BÚZA, kukorica, lucerna, 5611-es alkatrész, 2-es eke eladó. 06-30/422-1193 *04225* 8 db körbálás réti széna egyben eladó. Érd.: .06-20/328-2072. *04229* SZÁMÍTÁSTECHNIKA IAPT0P eladó, Asus F3M, 2 éves. Irányár: 62 000 Ft. Érd. telefonon: 06-20/9388-835. •03957* Hirdesse meg nálunk, ha... ... eladná, elcserélné régi autóját, vagy ha új autót szeretne vásárolni. ... elköltözne, nagyobbra, kisebbre szeretné cserélni házát, lakását. ÁLLAT HÍZÓ eladó, félbevágva is. Tel: 06-20/4248- 541. *03832* C0RWAID választási malacok, 20-25 kilósak eladók. T.: 06-20/405-4192. *04062* NÖVENDÉK üszők, 300 kg-osak eladók. Tel: 06-20/4054492. *04080* CSALÁDI okok miatt ajándékba elvihető egy lakásban tartott, szobatiszta, szelíd kutyus. Csak jó helyre! Tel: 06-20/596-3604. *04217* HÍZÓDISZNÓK eladók Varsányban. T.: 06- 30/561-7235. *04230* mi Nógrád Megyei Hírlapban minden Nógrád megyei LAKOSSÁGI hirdetőnek az apróhirdetés 4 sorig, (Visszavonásig érvényes!)