Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-22 / 43. szám
2 2010. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Méltón őrzik nagyapjuk hagyatékát Az Ivitz-unokák. Balról Anna, Veronika, Eszter, Fanni és Emese Osgyáni Lajosné Bátooyterenye. Különleges kiállítás nyílt a Váci Mihály Gimnázium Ivitz László Galériájában. Három Ivitz- unoka, Anna, Eszter és Fanni közös kiállítását méltatta Pálkovács Margit, a középiskola tanára. A tárlat különlegessége abban rejlik, hogy a középiskola 2008-ban fájdalmas hirtelenséggel elhunyt művésztanára - egykori igazgatója, nagyszerű pedagógusa - emlékére és tiszteletére elnevezett iskolagalériában azok az unokák mutatkoznak be, akik itt élték, élik középiskolás mindennapjaikat, sajátos ötvözetét adva az évtizedekig itt tanító nagyapa és az iskola iránti méltó tiszteletnek. Megismerve az alkotásokat - amelyek közül többet nagy valószínűséggel eddig féltve őriztek mappáikban, sőt, egyiket-má- sikat talán még a papa segítő, szeretetteljes útmutatásai alapján készítettek -, valamint az alkotókat, s az őket körülvevő családot, a különlegesség itt sokkal többről szól. Ivitz László váraüan halála két gyermeke, Ágnes és László, valamint családjaik életében mérhetetlen mély fájdalmat okozott. A mindenben támaszt jelentő apa szeretetével, hallatlan pedagógiai tapasztalatával, bölcsességével különösen unokái, az öt lány nevelésében, képességeik megismerésében, tehetségük kibontakoztatásában saját életének abszolút értelmet adó módján vett részt. Egészen pici korukban elhangzott a követésre talált ajánlás: „a gyerek kezébe ceruzát kell adni!” Aztán a grafitok, színesek, filcek, megannyi őszinte, ösztönös alkotás formájában meg is jelentek a frissen festett lakás szobáinak falán. Miközben mindenkinek megvolt az önálló családi élete, mégis együtt éltek. Elválaszthatatlanok voltak a papától, a szülők elfoglaltságából eredő segítés praktikumán túl a lelki, érzelmi összetartozás csodálatos érzésével. Tanulásban, fegyelemben, magatartásban, életvitelben és életszemléletben, a szép, a jó, a világ felfedezésében ott volt a papa csendes, de határozott jelenléte, hatása. Ami aztán a lányok sokoldalúságában, nagyszerű teljesítésében megmutatkozott, s megmutatkozik. Eszter Ivitz Eszter 1989-ben született, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem biológus hallgatója, neurobiológusnak készül. Ő kezdetektől végig a papa mellett volt, önálló rajzasztallal, de nem volt gond, ha a garázsajtó, vagy éppen a frissen épített, illetve festett ház fala kínálta a szabad felületet. Egyértelmű volt, hogy az általános iskola elvégzése után a Váciba kerül, ahol aztán művészettörténetből előrehozott érettségit tett. Mivel a biológiát is nagyon szerette, a biológus pályára való felkészülést választotta. Eszter erős, a tanácsokat meghallgató, elfogadó, de a „belenyúlást” meg nem engedő, határozott egyéniség, amit nem csak alkotó munkája, de a továbbtanulása során is érvényesített. Merthogy kikötése volt: a „legnehezebb” egyetemet akarja választani. Szeged, az egyetem más szempontból is jelen volt választásánál, hiszen itt szerzett egyetemi végzettséget Ivitz papa is. Aki nem általlotta megfogalmazni Eszter pályaválasztása időszakában: „a rajzolásból, festésből nem lehet megélni”. Valamennyi unoka tanult, tanul zenét is. Eszter hat éves korától furulyázik, gitározik és zongorázik. Utóbbi jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Három évvel ezelőtt a nagyapával közös kiállításuk volt Bátonyterenyén, az Erkel Ferenc alapfokú művészeti iskola galériájában. Versenyek sorát nyerte, amit különösebben nem jegyez, talán a „TESCO-s ügy” emlékezetes - főleg szüleinek. Vásárlásuk alkalmával lehetett jelentkezni rajzversenyre, egy kerékpár volt az azonnal elnyerhető díj. Eszternek nem akaródzott az ügy, aztán már majdnem sírva engedett a kitartó szülői kérésnek, és megnyerte a díjat. Eszter képei már túl vannak a szárny- próbálgatás, útkeresés időszakán. Alkotásai igazi tehetségre vallanak, jelenleg tanulmányai miatt főleg a szünidők adta kikapcsolódás napjai hozzák az újabb műveket. Fanni Ivitz Fanni végzős, érettségire készülő diákja a Váci Mihály Gimnáziumnak. A közös kiállításon fotóival mutatkozik be. Nemzetközi megmérettetések során nyert díjak - győzelmével az egész osztálynak nyert egy nyugat-európai utazást -, és sok-sok egyéb rajzverseny eredménye szerepel „listáján”. A papa weblapjának elkészítésekor - amelyhez a festmények fotóit ő készítette el - derült ki: jó érzéke van a fotózáshoz is. Megihleti a természet alakulása évszakonként, a milliónyi változás, színek, formák, árnyékok-fények játéka. Negyedikes gimnazista korában derült ki: az újságíráshoz is van érzéke, hiszen lapunk SÉTA-sorozatában is jó néhány írása megjelent. Sőt, a Petőfi Népe és a Dunántúli Napló is közölte írásait. Kedvenc tantárgyai közé tartozik a társadalmi ismeretek és matematika, így a pályaválasztás során a kereskedelem és a marketing felé orientálódik. Ez esetben az anyai nagymama pályáját követi, aki egész életében a számok világában dolgozott. Amióta saját fényképezőgéppel rendelkezik, még nagyobb lendülettel hódol a fotózásnak. A most kiállított képek igazolják: a papa jó tanítványaként - aki évtizedekig „dokumentálta” a Kisterenyén, a gimnáziumban és a családban történteket - folytatja ezt a szellemi örökséget is. Fanni egyébként hegedül és nagyon szépen énekel. Anna Gordos Anna a harmadik kiállító. Ivitz Ágnes és Gordos György első szülött lánya tizedik osztályos a Váciban. A felső tagozatot az Erkel Ferenc alapfokú művészeti iskolában végezte, ahová a nagyapával indult és vele érkezett haza. Következésképpen a papa vezette valamennyi rajzszakkör résztvevője volt. Egészen kicsi korától rajzol ő is, kedvence a grafika, egyszerűen lerajzolja az élményeit. A korosztályának megfelelő rajzversenyeket sorra nyerte, legutóbb 2009. novemberében jutott tovább a megyei rajzverseny győzteseként az ez év májusában megrendezendő területi döntőbe. Amíg rajzolt, végig a papára gondolt, vajon milyen tanácsot adna neki? Ceruza- és pasztellrajzai sorában kedvenc témája a csendélet, ezek közül gyönyörködhetünk néhányban ezen a kiállításon is. Kitűnő tanuló, kedvenc tantárgyai az irodalom és a fizika. Gyermekorvosnak készül és nagyon szépen zongorázik. Ezen a kiállításon ugyan nem találkozhatunk alkotásaikkal, de Anna két húga: Emese és Veronika is az „Ivitz- úton” járnak. Emese nyolcadik osztályos az Erkelben, s nem engedve a papa örökségéből, a Váciban folytatja tanulmányait. Iskolai rajzpályázatok nyertese, elsősorban karikatúrákat rajzol. Népdalokat énekel, Füleken Aranypacsirta-díjat kapott, s országos versenyen is arany minősítést ért el. Veronika hatodik osztályos, s ha indul hatosztályos képzés a Váciban, szeptembertől ő is ide fog járni. Rajzversenyeken indul és nyer, a zongora számára sem ismeretlen, talán színésznő lesz, vagy rendezvényszervező, esetleg lakberendező. Tiszteletre méltó, sokoldalú egyéni teljesítmény az övék, s mindig elválaszthatatlan a közösségtől, a közösségért való cselekvéstől. A közismerten összetartó családban Ivitz László és felesége, Anikó dekoratőrként dolgoznak, a kirakatrendező iskolában ismerkedtek meg. Ők is „feste- gettek”, ironikusan szólnak a pénzre váltott tehetségről. Gordosné Ivitz Ágnes gyógyszertári asszisztensként végzett, s kezdett dolgozni, majd vállalkozó lett. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola elvégzése után a Kossuth Lajos általános iskolában kezdett tanítani. Férje, György egy budapesti cégnél raktáros. Őrzik, vigyázzák a manapság ritkaságszámba menő, ugyanakkor nagy értéknek számító örökséget: a család mindenhatóságát, a szeretet, a tisztelet, az egymásért való élés létjogosultságát, a tudás, a tehetség nagyszerűségét. S méltón őrzik a művész apa gazdag hagyatékát: házában szeretnék elhelyezni „egybentartott” valamennyi művét, mint ahogy gondosan vigyázzák a tiszadorogmai nyarak, az együtt megélt évtizedek emlékét. S minden remény megvan arra, hogy a lányok is elmondhatják magukról, alkotásaikról majdan, ami nagyapjuk ars poétikája volt: „Boldog volnék, ha meglátszanék rajtuk, hogy nem unatkozva, se nem garasért fabrikáltam össze őket, hanem lelki gyönyörűségből”.
