Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-12 / 35. szám

KOZELET mellett koszorúzást tartottak a fasizmus áldozatainak emlékmű­vénél Budapesten. „Örökké emlékezni kell mindannyiunknak, mert a demokratikus kontroll hiányában az antiszemitizmus, a fajgyűlölet, a rasszizmus, a kirekesztés könnyen hétköznapivá válhat” - mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. Uniós mentőöv Athénnak Brüsszel Szigorúbban ellenőrzi az EU a görög pénzügyeket Ki itt a főnök? Barroso EB-elnök, Merkel német kancellár, Papandreu görög kormányfő, Sarkozy francia elnök és a belga Van Rompuy, az EU első elnöke Egyre olcsóbb lesz a március 15-i ünnep A TAVALYIHOZ képest 30 millióval kevesebből, mintegy 185 millió forint­ból rendezik meg a március 15-i állami ünnepséget. El­marad a Művészetek Palo­tájába tervezett ünnepi gá­laműsor. A rendezvény programjait a nyílt közbe­szerzési eljárás győztese, az Expander 2000 Kft. szerve­zi meg. Gyurcsány nyerő a Fidesszel szemben? ISMÉT ELUTASÍTOTTA az ügyészség a Fidesz közér­dekű adatokkal való vissza­élés miatt Gyurcsány Fe­renc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügy- miniszter ellen tett feljelen­tését - mondta el egy heti­lapnak Balsai István. A Fi­desz elnöki stábjának jogi igazgatója panasszal él. Mazsihi§z: nem indítható per a MÁV ellen! NEM INDÍTHATÓ PER erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV a felelős - mondta a Mazsi- hisz elnöke annak kapcsán, hogy az USA-ban pert indí­tottak a MÁV ellen a holo­kauszt magyar áldozatai­nak örökösei. Feldmájer Pé­ter szerint ilyen alapon a helyhatóságokat is perelni lehetne, és ez nem vezetne sehova. Feldmájer: Az állam a felelős! Segíti az Európai Unió a görög kormányt az el­tervezett stabilitási prog­ramjának végrehajtásá­ban - döntöttek Brüsszel­ben a tagállamok vezetői. Éber Sándor-Takács Gábor Valamennyi euróövezeti tagál­lamnak józan nemzeti politikát kell követnie, a megállapodáso­kon nyugvó szabályokkal össz­hangban, hiszen közösen vise­lik a felelősséget a térség gazda­sági és pénzügyi stabilitásáért - hangoztatták közös nyilatkoza- tukbán tegnap Brüsszelben az uniós csúcstalálkozó résztvevői. Az Európai Unió állam- és kor­mányfői megállapodtak abban, hogy támogatják a pénzügyi ne­hézségekkel küzdő Görögorszá­got. Egyúttal felszólították az athéni kormányt, hogy valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot. Athén vállalta, hogy minden szükséges lépést meg­tesznek a 2010-es, illetve a követ­kező évekre szóló stabilitási program ambiciózus céljainak megvalósítása érdekében. Azt is elvárják a görög kormánytól, hogy szigorúan hajtsa végre eze­ket az intézkedéseket, és ebben az évben 4 százalékponttal csök­kentse a költségvetési deficitet. A harminc év óta a legsúlyo­sabb válságban lévő Görögor­szágban - ahol 24 órás sztrájkot hirdetett meg a közalkalmazot­tak szakszervezete - a 2009-es költségvetési deficitet a bruttó hazai termék (GDP) 12,7 száza­lékára, az ideit 12,2 százalékra becsülik. Görögország 2012-ben 3 százalék alá akarja szorítani a büdzsé hiányát. Az eladósodott­ság mértékét az idén 124,9 szá­zalékosra teszik (összehasonlí­tásul: a magyar adósság a GDP százalékában 79,8 százalék). Athénnak az idén összesen 53 milliárd euró értékű lejáró adós­ság visszafizetését kell megolda­nia, ezzel 290 milliárd euró fölé duzzadhat adósságállománya. George Papandreu görög minisz­terelnök közölte, hogy nem kí­vánnak az IMF-hez fordulni köl­csönért. Kormánya végrehajt minden szükséges megszorítást, ugyanakkor az országa ellen fo­lyó „spekulatív támadások” megfékezése egész Európa ügye. A mentőöv részletei csak jövő héten kedden, a pénzügyminisz­terek tanácsának ülésén derül­nek ki. A mentőcsomag nagysá­gáról és összetételéről az uniós vezetők nem nyilatkoztak. Az biztos, hogy az EU az eddiginél szigorúbban fogja ellenőrizni a görög fiskális konszolidációs lé­péseket. A tanácskozáson állító­lag felmerült: a tagállamok nem­zetgazdaságuk súlyával arányo­san járulnának hozzá a Görögor­szágnak nyújtott segítséghez. Németország és Franciaor­szág jelezte, kész kétoldalú köl­csönt nyújtani Athénnak. A töb­bi nagy európai gazdaság - Spa­nyolország, Olaszország, Nagy- Britannia - nincs olyan pénz­ügyi helyzetben, hogy komo­lyabban segíteni tudjon. Az uniós mentőöv nemcsak Görögország helyzetének stabili­zálását célozza meg, hanem azt is meg kívánja előzni, hogy a töb­bi súlyosan eladósodott euró­övezeti tagállam iránti piaci bi­zalom is megrendüljön. A piacok a brüsszeli bejelen­tésre azonnal kedvezően re­agáltak. Önkéntesből és kopogtatóból sosem lehet elég a Fidesznek Már százezer önkéntes csatlako­zott a Fidesz választási felkészü­léséhez, így teljesen reális a két­millió ajánlószelvény összegyűj­tésének terve - jelentette be Nyitrai Zsolt. A Fidesz operatív igazgatója bemutatta a párt tele­fonközpontját, ahol az önkénte­sek arról érdeklődnek a válasz­tóknál: odaadják-e az ajánlószel­vényüket, és ha igen, milyen mó­don. Csak azokat hívják fel, akik ehhez korábban már hozzájárul­tak. Ugyanakkor a Fidesz kam­pánya a látszat ellenére még nem kezdődött el, mert a start- pisztolyt csak március 15-én, egy nagygyűlésen sütik el. A fideszes aktivisták élete sem könnyű: egyikükre késsel támadt rá egy férfi a fővárosban, amikor becsöngetett hozzá az ajánlószelvényért. Sérülés sze­rencsére nem történt. Rávilágít a rendszer gyenge pontjaira, hogy már internetes piacon is árulnak kopogtatókat: 500 forintos kiki­áltási ártól lehet licitálni a szel­vényekre, annak ellenére, hogy ezt a törvény tiltja. Nem sokat javít majd a helyze­ten, de attól még tény: hétfőn az Országgyűlés megválaszthatja az új Országos Választási Bizott­ság (OVB) - amely már 37 pár­tot vett nyilvántartásba a válasz­tásra - tagjait, akik esküt is tesz­nek. A Fidesz várhatóan nem­mel szavaz, de a testület minden bizonnyal megkapja a szükséges többséget. ■ Félelem a Jobbiktól Dávid ibolya szerint a 2010-es választások tétje egyrészt a kor­mányváltás, amelyre nagyon jogos 03 igény. Másrészt pedig az, hogy ne legyen a Fidesz-Jobbiknak kétharmados többsége a parlamentben. Az MDF elnöke a száznapos prog­ramra, illetve a balatonőszödi beszédre utalva úgy fogalma­zott: a 2002-es és a 2006-os vá­lasztás „generációk életét tette tönkre”, az előbbi azért, mert beváltotta az ígéreteket, az utóbbi pedig azért, mert nem. A visegrádi négyek három testőrként „Európának szolidaritást kell tanúsítania Görögországgal mostani nehéz pénzügyi hely­zetében” - hangoztatta Brüsz- szelben Bajnai Gordon. A mi­niszterelnök kezdeményezésé­re délelőtt a magyar EU- képviseleten különmegbeszé- lést folytattak egymással a vi­segrádi csoporthoz tartozó államok - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - kormányfői, majd e találkozóról indultak az EU- csúcsra. „Mindenki egyért, egy mindenkiért” - fogalmaz­ta meg a magyar miniszterel­nök azt az új megközelítést, amelyre megítélése szerint szükség van Európában. Kaiser ezúttal öt év börtönbüntetést kapott Öt év letöltendő börtönbüntetés­re ítélte a Fővárosi Bíróság teg­nap jogerősen Kaiser Edét. A móri bankrablás perében koráb­ban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre - ártatlanul - ítélt Kaisert ezúttal 12-rendbe- li lopás és társtettesként elköve­tett csalás miatt mondta ki bű­nösnek a bíróság. Az esetek még 1999 márciusa és 2000 júniusa között történtek: nagyobb bevá­sárlóközpontok üzleteibe törtek be. Korábban 14-rendbeli lopás miatt emeltek vádat eUene, ezért először hat év nyolc hónap bör­tönbüntetést kapott. A megismételt eljárásban, 2005-ben öt év szabadságvesz­tést szabtak ki Kaiserre, és hat évre eltiltották a közügyek gya­korlásától, ezt hagyta helyben a bíróság. A perben Hajdú László - akit korábban szintén a móri ügyben vádoltak - egy év bör­tönbüntetést kapott. Kiglics Atti­lát, aki a móri per koronatanúja­ként vált ismertté és aki Kaiser Edével korábban több bűncse­lekményt is elkövetett - 4 év sza­badságvesztésre ítélték. Kaisert egy héttel ezelőtt ítél­ték jogerősen börtönbüntetésre, akkor két év három hónap letöl­tendő börtönbüntetést szabtak ki rá egy ausztriai pénzváltóból történt lopás miatt. A bűncselek­ményt azért ismerte be a vádlott, hogy igazolja, nem a móri bank­rablásból volt pénze. ■ Sérült űrsikló. Két sérülést találtak az asztronauták az Endeavour ameri­kai űrrepülőgép külső burkolatán, és az amerikai űrkutatási hivatal most azon tanakodik, meg kell-e javítani őket az űrben. A pilótafülke ablaká­nál levált egy kerámiabetét, és a hőszigetelő pajzson egy karcolás látha­tó. A legénység - mint fotónkon látható - nem aggódik, jól érzi magát... Halálra szurkálták, majd felgyújtották a titkárt Gyilkosság áldozata lett a Be­rettyóújfalui Városi Bíróság tit­kára, Ny. László. A 31 éves férfi holttestén idegenkezűségre uta­ló sérüléseket rögzített az orvos szakértői vizsgálat - közölte teg­nap Simon Ernő hajdú-bihari fő­ügyész. Az áldozatot - a város polgármesterének nevelt fiát - február 8-án este, saját lakásá­ban, „furcsa körülmények kö­zött”, testén égési sérülésekkel találták holtan. Felesége is a la­kásban tartózkodott, őt sokkos állapotban találták a rendőrök. Bár hamar elterjedt, hogy az asz- szony féltékenységből előbb megszurkálta, majd felgyújtotta a férjét, a rendőrség csak „segít­ségnyújtás halált okozó elmu­lasztása” miatt indított nyomo­zást az ügyben, igaz, az asszohyt őrizetbe vette. Az orvos szakértői vizsgálat a halállal összefüggésben megál­lapította az idegenkezűséget. Az ügy vizsgálatát átvette a Debre­ceni Nyomozó Ügyészség. Csü­törtökön megkezdték a feleség újbóli kihallgatását, s pénteken döntenek arról, hogy kezdemé­nyezik-e előzetes letartóztatását. A csütörtöki helyszíni szem­lén a nyomozók DNS-mintákat gyűjtöttek. Nem zárják ki ugyanis annak a lehetőségét, hogy esetleg más is tartózkodott a lakásban az egyébként erős testalkatú fiatalember meggyil­kolásakor. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom