Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-12 / 35. szám

4 SZOLGÁLTATÁS 2010. FEBRUÁR 12., PÉNTEK Ma még él az eredetiségvizsgálat! (Folytatás az 1. oldalról) közkedvelt autós bolt látja el al­katrésszel, akár 24 órán belüli beszerzéssel. A műszaki vizs­gáztatás Grédula László vizsga- biztos feladata (címképünkön). A szakember elmondta, hogy szinte valamennyi gépjárművet fogadják várakozás nélkül, sőt, a lakókocsikat is. A januártól megváltozott rendszerről a kö­vetkezőket mondta el: - Az új szabályozás idén január 1-jétől kötelezővé tette a 2006 előtt megvásárolt járművek műszaki vizsgájakor az eredetiségvizs­gálatot. A friss változást nem­csak az autósok, hanem az ál­lampolgári jogok országgyűlési biztosa, az autóklub és a Gazda­sági Versenyhivatal is kifogá­solta. A közlekedési szaktárca éppen emiatt most visszavonu­lót fújt és megszünteti az integ­rált ellenőrzést (a tulajdon vál­tás kivételével), a zöldkártya azonban marad a műszakik szerves része. Jelenleg az ere­detiségvizsgálat 17 ezer forin­tos többlet költséget jelent az autós társadalomnak. Az ellen­állás alapvető oka az, hogy olyan gépkocsiknál is fizetni kellene az eljárásért, amelynek eredete teljesen egyértelmű: pl. első a tulajdonos, autóját sza­lonban vásárolta. Ma hazánk­ban 300 ezer ilyen gépjármű van. S bár valóban megjelent egy írás, amely az eredetiség- vizsgálat módosítását helyezte kilátásba, ma, azaz február 11- én én még nem kaptam ezirányú feloldó levelet - fogal­mazott az Auto-Trade '91 Kft. vizsgabiztosa. TNL Tíz magyar Priust is visszahív a Toyota A héten megkezdődik a gázpedálok miatt visszahívott Toyoták garanciális javítása - mondta el érdeklődé­sünkre Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója. Hazánkban mintegy 20 ezer gépkocsi szorul kisebb átalakításra, miután a gyártó mérnökei úgy ítélték, hogy a beépített alkatré­szek szélsőséges esetben balesetet idézhetnek elő. Eu­rópában 1,8 millió Toyotát hívnak vissza, de csak 26 esetben észlelték a gázpedál nehezebb működését, s az sem vezetett balesethez.- Szeretném hangsúlyozni, hogy az USA-ban gyártott Toyo­ták „szőnyeg-gázpedál" meghi­básodásai és az európai model­lek gázpedál gondjai nem függ­nek össze, amit jelez, hogy Eu­rópában egyetlen baleset sem történt az érintett 1,8 millió au­tó esetében - mondta el lapunk érdeklődésére. - A visszahívás oka sokkal inkább elővigyáza­tosság, semmint valós baleset- veszély. Mivel a Toyota immár hosszú évtizedek óta a megbíz­hatóság mintaképe, az is be­letartozik a tevékenységünkbe, hogy ha csak a gyanúja fennáll egy esetleges meghibásodás­nak, azonnal elrendeljük a visz- szahívást, és ingyen cseréljük a szükséges alkatrészt. Mint mondta, egy fém alátét­lemez beszerelésével a gázpe­dál esetleges megszorulása megszűnik. Megszorulás is csak abban az esetben fordul­hat elő, ha a vezető lábáról je­lentős homok, vagy sár kerül a pedál zárt terébe, s valljuk meg, ez ritka szituáció, s baj is csak akkor következett volna be, ha a műanyag súrlódó felület szá­mottevően elkopik. Ennek van­nak előjelei, ez nem egyik pilla­natról a másikra következik be! A visszahívásban érintett Toyo­ta tulajdonokat levélben értesí­tik a hét folyamán. Mivel előfor­dulhat tulajdonosváltás, vagy lakcímváltozás, kérnek minden tisztelt tulajdonost, érdeklődjön márkakereskedőjénél további Az érintett modellek (záróielben a gyártási intervallum): AYGO (Feb. 2005 - Aug. 2009) IQ (Nov. 2008 - Nov. 2009) Yaris (Nov. 2005 - Szép. 2009) Auris (Okt. 2006 - 5 Jan. 2010) Corolla (Okt. 2006 - Dec. 2009) Verso (Feb. 2009 - 5 Jan. 2010) Avensis (Nov. 2008 - Dec. 2009) RAV4 (Nov. 2005 - Nov. 2009) felvilágosításért! A javításokat természetesen ingyenesen vég­zik a szakszervizek.- Egy másik visszahívási kampány keretében, hazánkban tíz db új Prius DL-t is visszaren­delünk: ezeknek a komputeré­ben a blokkolásgáüót szabályozó szoftvert frissítik. Egészen pon­tosan elmennek a kocsikért a magyar képviselet munkatársai, hátrahagynak egy-egy Prius, Avensis vagy Verso típusú csere­autót, majd a negyvenperces, in­gyenes szoftvercsere után már viszik is vissza a kocsit - folytat­ta Som Ferenc. A januártól gyár­tott modellekben ezt a hibát már kiszűrték.- A magam részéről nem be­szélnék pánik hangulatról, mint azt sok médium sugallja, hiszen a Toyota csupán teszi a dolgát - ezt tudtuk meg Kakuk Józseftől, a Kakuk Autóház Kft. cégvezetőjétől. - Mindig is fon­tos volt számunkra a tulajdono­sok visszajelzése, erre reagál­tak a gyár mérnökei, s rendel­ték el a visszahívást. Sok más autógyár nem teszi ezt meg, pe­dig valós problémák gyakorta előfordulnak más modellekkel is. Úgy vélem, a megbízhatósá­gunk éppen abban rejlik, hogy be tudjuk ismerni, ha hibáz­tunk, s a saját költségünkön el­hárítjuk a bajt. A Kakuk Autóház Kft. mind­három bázisán - Salgótarján­ban, Egerben és Gyöngyösön - e hét végén akár hosszított és szombati nyitvatartással is, meg­kezdik a postai úton értesített tu­lajdonosok fogadását, igény ese­tén csereautó biztosításával is előre egyeztetett időpontban. Azt is vállalják, hogy ha a tulajdo­nos éppen a napokban szerette volna elvégeztetni autója idősza­kos szervizeltetését, azt is felvál­lalják, természetesen a megszo­kott díjszabás mellett. Önmagá­ban az érintett gázpedálokkal kapcsolatos javítás természete­sen ingyenes. TNL FEBRUAR 11. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Lívia és Lídia nevű olvasóinkat! Lívia. Latin nemzetségnév női alakja, jelentése: kékes, ólomszínű. Védőszentje: Szent Eulália hispániai vértanú gyermeklány. Virága: a cserepes aszparágusz. A név ismert viselője Liv Ullmann svéd filmszínésznő, aki Ingmar Bergman filmjeiben aratott sikert. L ídia. Görög eredetű név, jelentése: az ókori, gazdagságáról híres Lídiából való nő. Ez az állam az ókorban gazdagságáról volt híres, és arról, hogy itt verték az első pénzt, ami mint tapasztaltuk, min­denütt meghonosodott. Védőszentje: egy Lydia nevű bíborárus asz- szony, akit Szent Pál térített meg. Virága: a piros tulipán. A Nap kel: 6.54, nyugszik: 17.02 órakor. A Hold kel: 6.00, nyugszik: 15.35. ÉJSZAKA DÉLEN ERŐS HAVAZÁS, HÓFÚVÁS hőmérséklet + dél felhőzet 0”C o°c 1 °C -2 “C -í °C-1 °C | S.’u^suny Salgótarján Balassagyarmat,., Bátonyterefffé Rétság ems »-2 °C ews Készíttette: zones Nógrád megyében ma borús idő lesz további, mérsékelt hava­zásokkal. Az élénk, néha erős északi, északkeleti szél kisebb hófúvásokat okozhat. Éjszaka már nem hullik számottevő friss hó. A jellemző hőmérséklet egész nap 0, -3 fok kórul alakul. A legvalószínűbb folytatás: szombaton borongós, erősen szeles idő, keleten jelentős ha­vazás, hófúvás következik. Orvosmeteorológia: nyugaton meleg, keleten hidegfronti ha­tás várható. Közlekedés-meteorológia: a várható hófúvások miatt éjsza­ka, a déli országrészben,a városokon kívüli területre autózók vigyenek hólapátot, meleg takarót, meleg teát és élelmet az esetleges elakadásra gondolva. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További (olyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eum8t.hu ■t°c Vízhőmérséklet Duna 1-2 °C Tisza 0°C Balaton 2 °C Velencei-tó 2«C Fertő 4 °C Tisza-t6 0°C Hójelentés Dachstein 70-190 cm Semmering 100-130 cm livigno 120-185 cm HUMOR A per előtt az ügyvéd biztosít­ja a gazdát, hogy nyerni fog.- Nem segítene a dolgon, ha küldenék a bírónak egy-két ka­csát? - kérdezi a gazda.- Ó, egek! Eszébe ne jusson - fe­leli az ügyvéd. - Ezzel csak ártana magának, mert a bíró megveszte­getési kísérletnek tekintené! A tárgyalás után az ügyvéd gratulál ügyfelének, amiért fel­mentették:- No látja, ugye megmondtam, hogy megnyerem magának a pert.- Valóban - így a gazda -, de azért én csak elküldtem azt a két kacsát a másik fickó nevében. ★ ★ ★- Te, Giziké, nagyon szépen fejlődik az osztályod! Arra a kér­désre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcán ír­ták, hogy a Burger King! TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékszövetkezetünk ügyfélcentrikus szolgáltatásokkal várja Önöket! Nekünk nem az a fontos, hogy az ügyfél felvegye a hitelt, elhelyezze megtakarított jövedelmét, bankszámlát nyisson, bankkártyát igényeljen. Mi tanácsadással segítjük és testreszabott pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Február 9-i 5 6 17 20 21 22 26 33 39 44 Benő nyerőszámok 45 53 54 60 63 64 65 69 78 79 JUHÁSZ PÁL pásztói lakosnak 70. születésnapja alkalmából nagyon jó egészséget, és még sok együtt töltött boldog napot kívánnak: SZERETŐ FELESÉGE, LÁNYAI, VEJEI ÉS UNOKÁI Hírek éterrel: NAPI HOROSZKÓP vízöntő (1.21-1.20.). A Vízöntőbe érkezik a Hold, és nagy­mértékben megerősödik az önbizalma. Ez a legjobbkor érke­zik. Munkájában és magánéletében egyaránt sikerekre szá­míthat. halak (II. 21-111.20.). Remek ötletei vannak, és nagymértékben felerősödik intuíciója. Kövesse ösztöneit, mert a leghatéko­nyabb megoldásokra talál rá. Döntéseiben ne tétovázzon! kos (III. 21—IV. 20.). Pillanatnyi érdekein képes felülemelkedni, s egyre többen állnak Ön mellé, hogy kitűzött terveit végre­hajtsa. Ne feledkezzen meg a Valentin-napi meglepetésről. bika (IV.21-V.20). Végre megteheti azt a lépést, amire oly' rég­óta készül. A nagy lehetőség Ön előtt van, csak sürgősen cselekednie kell. A kockázat most jóval kevesebb, mint ko­rábban volt. ikrek (V.21-VI. 21.). Mozgalmas napjai lesznek a hétvégén. Ér­zelmi nyugalmát felkavarja valaki, aki mindenáron el akar­ja csábítani. Ne tegyen meggondolatlan ígéretet. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Fogyó Hold idején egyre nehezebben tudja eljátszani a vidám és elégedett kedvest. A családi gondok miatt Ön kimerült. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Az elmúlt évben nem alakult min­den úgy, ahogy eltervezte. Lehet, hogy Ön alkatánál fogva fé­lénk, vagy nem szívesen tárja érzéseit mások elé. Most ol­dódnak a gátlások. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Rövidesen lezárul életének egy szakasza, amelyben tétlenségre volt ítélve. Sikert sikerre halmozhat, ha ügyesen kártyázik. mérleg (IX. 24—X. 23.). Sok energiát használt fel az idei télen, többnyire a legszükségesebb kiadások fedezésére. Talán mégsem kellett volna ekkora fába vágnia a fejszéjét. skorpió (X. 24—XI. 22.). Valaki a munkában vagy a nézeteit il- . letően kísérletet tesz befolyásolására. Meg akarja győzni Önt, mert látja kétkedéseit. nyilas (XI.23-X1I.21.). Személyisége meggyőző erejű egy meg­beszélésen. Kis erőfeszítéssel elérheti, hogy kollégái egy vi­tatható helyzetben Ön mellé álljanak. bak (XII. 22-1.20.). Valentin-map közeledtével apró kis jelekből végre ki tudja olvasni az Önnek érkező titkos üzenetet. Sza­vak nélkül is rájön, hogy ki az illető. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. kozüen NAiMAf Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j , *••*. „ * Lapunkban a cikkek vegén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült NÓGRÁD II HÍRLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom