Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-11 / 34. szám
5 2010. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK JÓ TANÁCS Állandóan elromlik a mosógépem véges garancia Olvasónk drága mosógépe, amióta csak megvan, állandóan elromlik. Hamarosan lejár az egy év jótállás, és a ■ hölgy kérné a készülék cseréjét. Jogosult lehet rá? A hölgy kérheti a mosógép cseréjét, hivatkozva arra, hogy egy éven belül már négyszer romlott el. Ezt Magdus Ágnestől, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Felügyelőségének osztályvezetőjétől tudtuk meg. Ha a kereskedő nem hajlandó a cserére, a vásárló a lakóhelye szerinti békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulhat. Egy 95 ezer forintos készüléknél már érdemes mérlegelni ezt a lépést. A hölgy várhat a jótállási idő leteltéig is, hiszen utána két év szavatosság következik. Ezen belül érvényesítheti az ahhoz való jogait. Ha a mosógép hat hónapon belül ismét elromlik, a vásárló bebizonyíthatja (bevizsgáltatással), hogy gyári hiba az ok. Amennyiben a baj forrása valóban gyártási probléma, akkor a gépet kötelező kicserélni, illetve (ha nincs már ugyanolyan), vissza kell fizetni az árát. Nagy bosszúság lehet, hogy egy ilyen fontos és drága készülék időről időre használhatatlanná válik. A békéltető testület azért lehet kedvező megoldás, mert az ő szakemberei ingyen lefolytatják az eljárást az ügyben. Ezután ajánlást tesznek a kereskedőnek, amelyet az nem köteles ugyan elfogadni, de , egyre több cég van, amely mégis rááll a békéltetők ajánlotta megoldásra. Ez a gyártó jó hírét öregbíü, arról nem beszélve, hogy azok, akik elzárkóznak a békéltetőktől, nyilvános listára kerülnek az interneten. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu GAZDASAG Áthárítják a kártalanítást biztosítás Melyik autós járhat jobban a kötelező biztosításnál? További változások várhatók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacon. Munkatársunktól A kgfb-piacon legtöbbet emlegetett módosítás a naptári évforduló lecserélése volt: az idén új autót vásárló autósok már nem feltétlenül január 1-jén cserélhetik le biztosítójukat, hanem amikor a biztosításuk egyéves lesz. Ez nem jelenti persze automatikusan az év végi kgfb-kampá- nyok megszűnését - hívta fel a figyelmet Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. Prognózisa szerint 2011-ben még csak az autósok kevesebb mint ötödének fordul év közben a szerződése, és még 2015-ben is minden ötödik autós január 1- jén válthat. Az évfordulóra vonatkozó módosítás nyertesei azok az autósok lehetnek, akiknek cascójuk is van, mivel a két szerződés fordulónapja így sokkal jobban ösz- sze tud kapcsolódni, és ez fokozhatja az árversenyt a piacon. A biztosítók az évforduló módosítása ellenére továbbra is október végéig hirdetik meg a tarifáikat, vagyis a díjhirdetés liberalizációja még nem történt meg. „Ezt csak lépésenként lehet végrehajtani, mivel a díjak már oly mértékben csökkentek, hogy akár a biztosítók működése is veszélybe kerülhet” - mondta Csikós. Vannak egyébként Európában olyan országok, ahol teljesen szabadon változtathatják a piaci szereplők év közben a kötelezőtarifákat, és olyanok is, ahol háromhavonta módosulhatnak a díjak. Ez évtől kártalanítási alapot kell létrehozniuk a biztosítóknak. Ennek terhére rendeznék a a csődbe ment társaságoknál a kárigényeket. Ennek költségét a biztosítók vélhetően ügyfeleikre terhelik majd. Emellett további hibája a rendszernek, hogy nem teljes körű. Más országokban a biztosítók csődjének kérdését a biztosítókról szóló törvényben szabályozzák, nem a kgfb- törvényben. így fizetésképtelenségnél nemcsak a károsultak, de a többiek, például a cascóval vagy lakásbiztosítással rendelkező kliensek is megkaphatják az őket megillető kártérítést. Díjszámítás: egy év múlva a teljesítmény alapján jelenleg a hengerűrtartalom alapján számolnak kgfb- tarifáta biztosítók. 2011-től az autók teljesítményét (kilowatt) kell majd figyelembe venni a díjhirdetésnél Ezzel a számítással a Genertel szerint az autósok harmadának növekszik majd a kgfbdíja. Egy másik harmaduknak csökken a tarifája, a maradék pedig a mostanihoz hasonló díjra számíthat. Az új rendszer a biztosítókat is komoly kihívás elé állítja majd, elképzelhető, hogy a társaságok újra felosztják maguk között a piacot. Már csak 26 EU-állam jóváhagyása kell földvásárlás A kormány három évvel meghosszabbítaná a tilalmat Amennyiben az Európai Unió áldását adja, a kormány három évvel meghosszabbítja a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriumot - jelentette be tegnap Gráf József. Ä földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint az Európai Uniót meggyőzni arról, hogy szükség van Magyarországon a külföldiek földvásárlásának tilalmát, moratóriumát meghosszabbítani, komoly agrárdiplomáciai kérdés, de nem reménytelen. Tudvalevő: egy ilyen döntés elfogadásához - az érvényes játék- szabályok szerint - az unió mind a 27 tagállamának egyöntetű támogatására szükség van. Magyarország ugyanakkor nincs egyedül e tekintetben, mert más országokban is van földvásárlási tilalom. Változtak ugyan a földárak az elmúlt időszakban - négy-öt év alatt megduplázódik a magyar föld ára -, de még mindig fele az uniós átlagárnak. Ezért lenne szükség a tilalom hároméves meghosszabbítására - tette hozzá Gráf József. A gazdaszervezet, a Magosz is többször sürgette ennek a lépésnek a megtételét. A parlament hétfőn tárgyalja a határozattervezetet. ■ Vissza a szervizbe: „versenyben” a Honda is a toyota után a Honda is visszahív 437 ezer kocsit a szervizbe főleg az északamerikai piacról a légzsákproblémák miatt. A visszahívott kocsikban ütközéskor túl gyorsan fújódhat fel a vezetői oldalon lévő légzsák, s ezzel sérüléseket, sőt halált is okozhat. Japán második legnagyobb autóipari csoportja 2008 novembere óta mintegy egymilliót autót rendelt vissza. Kész a magyar-román gázvezeték hazai szakasza befejeződött a magyar-román földgázvezeték 47 kilométeres magyar szakaszának építése mintegy 9 milliárd forint beruházással - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. Az óránként 500 000 köbméter kapacitású tranzitvezeték Szegedtől Aradig húzódik. A romániai szakasz 62 kilométeres. A vezetéket várhatóan még az idén üzembe helyezik. Oszkó cáfolja a nemzetes portált hiánycélügyben oszkó Péter határozottan cáfolta a Magyar Nemzet internetes kiadásában az IMF-delegációnak tulajdonított állításokat az MTI- nek, miszerint nem tartható a 3,8 százalékos hiánycél. „A portál értesülései nem is a Nemzetközi Valutaalap munkatársaitól származnak. Legalábbis a valutaalap képviselői erről tájékoztattak minket” - mondta a pénzügyminiszter. Oszkó: Egy szó sem igaz... Tenni kell a magas vidéki munkanélküliség ellen Brüsszel Ma kötetlen uniós csúcs - Bajnai levele: felszámolni a kirívó egyenlőtlenségeket Csökkentik a Malév jegyzett tőkéjét „Az Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU 2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén” - hangoztatta Bajnai Gordon a tagországok kormányfőihez írt levelében. Ma Brüsszelben kötetlen, nem hivatalos találkozóra gyűlnek össze az EU-országok állam- és kormányfői, hogy megvitassák a gazdasági válságból való kilábalás és a globális európai érdekérvényesítés kérdéseit, Haiti megsegítését, és a klímaváltozás elleni fellépést. Kiemelten tárgyalnak majd a görög, spanyol, portugál költségvetési és adósságrendezési kérdésekről. Bajnai levelében kiemelte, az európai gazdaság prosperitása nem képzelhető el az egyes régiók közötti kirívó egyenlőtlenségek mellett, és tovább kell dolgozni a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megvalósításán. Szükséges, hogy az EU továbblépjen a közös energiapolitika alakításában, valamint szenteljen külön figyelmet az élelmiszerárak ingadozásának és az aránytalanul magas vidéki munkanélküliségnek is. Az unió csak akkor tudja kiterjeszteni geopolitikai befolyását, ha sikerül újraindítania a gazdasági növekedést. ■ Varga: Lisszabon a gyakorlatban varga Zoltán önkormányzati miniszter Brüsszelben tárgyalt Manuel Chaves González spanyol területpolitikáért felelős miniszterrel. (Spanyolország az EU trióelnökségének soros elnöke.) Mindkét fél hangsúlyozta, kiemelt figyelmet kell szentelni a helyi és regionális önkormányzatok uniós döntés- hozatali mechanizmusaiban a hatékonyabb részvételre. Sürgető feladat a többszintű kormányzás elvének és a lisszaboni szerződés gyakorlati feladatainak közös meghatározása is. A Külügyminisztérium felhívta a Görögországba utazók figyelmét: a kormány bérbefagyasztása és hiánycsökkentő intézkedései miatt sztrájkba léptek az agrártermelők, sok ezer közalkalmazott és vámtisztek, ezért akadozik a forgalom a határátkelőhelyeken. A légiirányítók sztrájkja a légi közlekedésben okoz fennakadásokat. A Malév Vagyonkezelő Kitinek az orosz Vnyesekonom- bankkal szemben azonnal meg kell tennie az intézkedéseket a 32 millió euró hiteltörlesztési bankgarancia érvényesítése érdekében - döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A február 9-re összehívott közgyűlésen sem született megállapodás az orosz fél és a magyar állam között a Malév tőke- és tulajdonosi helyzetéről. Ezért ismételten összehívták a közgyűlést, február 26-ra. A Malév 400 millió forint jegyzett tőkéjét négymillióra csökkentik, de tőkeemelésről is döntenek majd. ■ A kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási kampány még évekig elhúzódhat, becslések szerint az autósok ötödének még 2015-ben is január 1-jén fordul a szerződése