Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-11 / 7. szám
6 GAZDASÁG 2010. JANUÁR 11., HÉTFŐ Felértékelődhetnek az olcsóbb kutak üzemanyagpiac Minden szomszédos országnál többet kell nálunk fizetni a benzinért Elsősorban a magasabb adó miatt nő az üzemanyagok ára. Ám ez visz- szaüthet: a benzinturizmus miatt még kevesebb bevétele lehet az államnak. VG-összeállítás A benzin- és dízelturizmus évének ígérkezik 2010 amiatt, hogy uniós jogharmonizációs kötelezettségünknek eleget téve január 1-jétől megnőtt az üzemanyagok jövedéki adója, ezen keresztül az áfatartalma is. Bár felfelé nyomja az árakat az olaj drágulása is, térségi árcsúcstartó pozíciónkat mégsem a piaci, hanem a szabályozási folyamatoknak köszönhetjük. Cégek százait töröltetheti az adóhatóság Tavasszal akár több száz vállalkozást törölhetnek a cégjegyzékből amiatt, hogy nem nyújtották be mérlegeiket. Az adóhatóság nem elnéző: 2009. december 31- ig 794 esetben rendelte el határozatban az adószám felfüggesztését a beszámoló közzétételére, illetve a költségtérítés megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt. A határozatok közül 615 emelkedett az év utolsó napjáig jogerőre - közölték az APEH-nál lapunk érdeklődésére. ■ Mostanáig esetleges volt, ellenőrzi-« az APEH a cégeknél a számviteli előírások teljesítését. Ismeretes: tavaly óta az adóhatóság ellenőrzi, hogy a vállalkozások eleget tesznek-e a számviteli törvény előírásának. A legutóbbi időkig ez a vizsgálat meglehetősen esetlegesen folyt. Korábban a cégbíróságok végezték, ám kellő adat híján és leterheltségük miatt csak akkor indítottak cégtörvényességi felügyeleti eljárást, ha napi munkájuk során - például egy változásbejegyzési kérelem kapcsán - észlelték a hiányt. Ilyen esetben egyébként ma is fellépnek a renitens céggel szemben. Utóbb a feladat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) Céginformációs Szolgálatának jutott, ahonnan az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalához került a mulasztók feketelistája. A hivatal azonban nem utasíthatta törvényességi felügyeleti eljárásra a cégbíróságokat. így a számonkérés újfent elmaradt. A cégek tekintélyes hányada tehát következmények nélkül, folyamatosan megszeghette a törvényt. Az Opten céginformációs szolgáltató tapasztalatai szerint a mintegy ötszázezer működő hazai vállalatból százezer körüli a számviteli beszámolóra nem kötelezett (például evás) vállalkozás. Ehhez képest hosz- szú évek óta mindössze 300-320 ezer gazdasági társaság nyújt be mérleget. Tavaly április 30-ig még beadhatták a cégek mérlegeiket papíralapon. Ám 2009. május 1-jétől kötelező az elektronikus út. ■ A kormánynak - Szollár Domokos szóvivő szerint - a jövedéki adót illetően nem volt mérlegelési lehetősége, ellenzéki körök szerint azonban kérhetett volna halasztást. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy az szja-kulcsok szintén január 1-jétől hatályos csökkentése olyan időben erősíti a vásárlóerőt, azaz ösztönöz fogyasztásra, amikor drága üzemanyag miatt romlik sok hazai iparág versenyképessége. Jelen helyzetben a magán- személyek és a vállalkozások is úgy tudják csökkenteni üzemanyagköltségeiket, ha külföldön tankolnak, nem közömbös persze az sem, menynyit kell érte autózni. Akiknek, illetve amely vállalkozásoknak Dzemanyag-forgalmazás Üzemanyag 2008.1-IX. hó (millió liter) 2009.1-IX. hó (millió liter) Változás (%) 95-ös 1161 1138-2,0 98-as 46 44-5,4 Benzin összesen 1207 1182-2,1 Gázolaj 1220 1272 4,2 Üzemanyag összesen 2428 2454 1,1 FORRÁS: MÁSZ ez nem járható út, 2010-ben nagyobb figyelmet fordíthatnak a kutak közötti árkülönbségekre, felfedezhetik maguknak a diszkontkutakat, és ráfanyalodhatnak az úgynevezett fehér (nagy márkanév nélküli) kutakra is. Kisebb viszont a mozgásterük a járműhasználat visszafogásában, és nem ígér egy csapásra megoldást az autók gázüzeműre való átállítása sem. Erősen valószínűsíthető, hogy önmagában az üzemanyag-turizmus miatt 2010- ben sokkal kevesebb üzemanyag adható el az országban, mint tavaly. 2009-es végleges adattal még nem rendelkezik a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ). Közzétett számaiból HIRDETÉS Friss. Olcsó. Jó Penny ( MARKET Domestos fertőtlenítő* ► original bleach ►750 ml mm ► A65 Ft/liter Baby Time pelenka midi, 56 db, 36 Ft/db junior, 44 db, 45 Ft/db ► maxi, 50 db, 40 Ft/db TcM*67 Érvényes: 2010. január ll. és január 13. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 183 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül etfogynak. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó. Benzinárak* Ország Ár Ukrajna 164 Románia 240 Horvátország 281 Szerbia 293 Szlovénia 293 Ausztria 294 Szlovákia 318 Magyarország 320 * 9SOS, FORINTBAN, JANUÁR 7-ÉN FORRÁS: HOLTANKOUAK.HU„ VG annyi tudható, hogy tagvállalatainak első kilenchavi, együttes benzinforgalma 2,1 százalékkal esett, a gázolajé 4,2 százalékkal nőtt, a súlyozott átlag pedig 1,1 százalékos bővülést takar. December azonban nem várt zuhanást hozott az értékesítésben, ez lejjebb nyomhatja az éves átlagot. Nyugdíj: a Fidesz a svéd modell és az MSZP ellen A Fidesz által javasolt svéd nyug- díjmodell sem nem igazságos, sem nem humánus; annak bevezetése „nyugdíjkatasztrófához” vezetne, 70 évre nőhetne a nyugdíjkorhatár, és 15-20 százalékkal is csökkenhetnének a nyugdíjak - közölte Korózs Lajos MSZP-s poltikus. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a modell Svédországban sem működik tökéletesen, hiszen az elméletileg önfenntartó rendszerben hiány keletkezett a válság hatására. Korózs Lajos szerint ha valakinek 100 ezer forint a fizetése, akkor a jelenlegi magyar rendszer alapján 68 ezer forint nyugdíjra számíthat, míg a svéd modell alapján 56 ezer forintra. Az MSZP-s poütíkus ezzel Varga Mihály Fidesz-alelnök Figyelőnek adott nyilatkozatára reagált, amelyben a volt pénzügy- miniszter közölte: a nyugdíjakat az egyéni befizetésekhez igazító, Svédországban jól működő modell alapján számítaná ki a Fidesz. Nyilatkozatát az ellenzéki párt pénteki elnökségi ülésén már visszavonta: egy fontos dolog van a párt számára: a nyugdíjak értékállóságának, a nyugdíjasoknak a megvédése - közölte. A Fidesz garanciát vállal arra, hogy hatalomra kerülése esetén megvédi a nyugdíjasokat és megőrzi a nyugdíjak reálértékét - reagált Korózs szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője. Hozzátette: szerencsére Sólyom László köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjpénztárak privatizációja miatt, így átmenetileg kudarcot vallott a szocialistáknak azon kísérlete, hogy ellopják a nyugdíjakat. Arra a kérdésre, valóban tervezne a Fidesz, hogy kormányra kerülése esetén bevezeti a svéd modellt, úgy válaszolt: semmilyen modellben nem gondolkodnak, az a lényeg, hogy betartják a nyugdíjasok felé a két legfontosabb vállalásukat. A politikus értelmetlennek tartotta a reagálást Korózs Lajos azon kijelentésére, hogy a Fidesz 70 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. Másban gondolkodunk - közölte Szijjártó Péter. ■ Csak a távolság jelenthet gatat, am külföldön olcsóbban lehet tankolni