Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-08 / 5. szám

4 SZOLGÁLTATÁS 2010. JANUÁR 8., PÉNTEK Frenetikus újévköszöntő a Rendezvényházban mazsolás-diós rizst körített. A pezsgőzéstől fáradt gyomor­nak jól esett hajnalban a karancsvölgyi korhelyleves, no meg a frissen hullott hó illata. Az éjszakai vígalom tetőpont­ján sorsolták ki a tombola szel­vényeket. A fődíj itt nem kis­malac volt, hanem egy jófogású lapos tv. A Rendezvényház közönségé­nek már azon sem kell gondol­kodnia, hol fogják tölteni 2010. január 23-át, hiszen akkor lesz az elmaradhatatlan pótszilvesz­ter, s amelyre már csak korláto­zott számban akad hely, de azért még akad... Év elején a házas.ulók általá­ban már sejtik, mely időszakban kötik össze életüket. Mint meg­tudtuk, így januárban van a leg­több helyfoglalás, ezért hát tessenek igyekezni az időpont le­kötéssel. A Rendezvényház lagzi- ja ebben a térségben igen nagy hírnévnek örvend, hiszen min­den évben a legújabb divathoz igazítják a díszletet, méltó han­gulatot varázsolva az ifjú pár éle­tének legnagyobb eseményéhez. Nyaranta megnyílik az átri­umban a koktél terasz, a helybé­li fiatalok kedvenc találkahelye. Koktélbár egyébként a lagzik ki­egészítő szolgáltatásaként is rendelhető. A Rendezvényház népszerűségének egyik fontos pillére a korrekt ár alkalmazás. Az idei szilveszteri buli annyiba került, mint tavaly. Aki szeretne bepillantani a kedvelt Karancs-völgyi szórako­zóhely életébe, megtekintheti weboldalukon a kép galériát, s ha már most szeretne jelentkez­ni az éves rendezvények vala­melyikére, ugyanott megtalálja a szükséges elérhetőséget (www.rendezvenyhaz.hu). Jó szórakozást kívánunk! TNL Fantasztikus hangulatú szilveszteri bállal zárta az óévet és nyitotta az újat a karancslapujtői Rendez­vényház. A teltházas vigalomra nemcsak helybeliek jöttek el, hiszen a jóhírű szórakozóhelynek évek óta számos látogatója akad Salgótarjánból és a Karancs- völgy minden szegletéből. Visszajárnak ide a vadá­szok, emellett az elmúlt években több tucatnyi igénye­sen megrendezett lagzi zajlott itt, nem is beszélve az árubemutatókról, osztálytalálkozókról. Karancslapujtő. 2002 óta, va­gyis, amióta az NRG 2000 Kft. üzemelteti a Rendezvényházat, nem volt ilyen frenetikus buli szilveszterkor, mint most - ál­lítják többen is a résztvevők közül. A kiváló hangulathoz először is kell egy jó csapat, ami ebben az esetben adott volt, hiszen a vendégek nagy része visszajáró. Aztán kell a jó muzsika, amit a bárnai-sal- gótarjáni Laci-Misi-Band szol­gáltatott, szusszanásnyi pihe­nőt sem hagyva maguknak, így persze a táncparkett ördö­geinek sem. S nem utolsó sor­ban kell egy gazdagon összeál­lított menüsor, amiben mindig is jeleskedett a Rendezvényház csapata. A jó emésztést szilveszteri saláta alapozta meg, amihez házikolbásszal töltött sertéska­raj dukált. A bőségtálon grille­zett szűzpecsenye kínálta ma­gát kertészlány raguval, s jól megfért mellette a pulykamelltekercs, amelyet vö­rösboros aszalt szilvával töltött a jókezű szakács. Mindehhez fűszeres steakburgonyát és JANUAR 7. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gyöngyvér nevű olvasóinkat! gyöngyvér. Arany János névalkotása, jelentése: gyöngytestvér. Vé­dőszentje: Szent Genovéva. Virága: a gyöngyvirág, illetve apró le­velű virágok. A honfoglalás kori sírokban talált ékszerek között gyakori a gyöngy, bár nem az igazgyöngy, hanem a felfűzött csi­szolt vagy aranyból formált szemekből készült gyöngysor. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 16.10 órakor. A Hold kel: 1.02, nyugszik: 11.00. ÁTMENETI ENYHÜLÉS déli hőmérséklet + déli felhőzet-t°e 1-c 1°C .9 °c -8 °C-«°C # Szegény Salgótarján isagyarmat 3átonytew/c * Pásztó* éms 1 °C 1*C jf op Készíttette: ffhones Balassagyarmat Reíság Nógrád megyében ma borongós idő lesz. Kora délutántól szombat reggelig sok eső havasesó esik. Reggel megszűnik a csapadék, de kódfoltok alakulnak ki. A jellemző hőmérséklet reggel -8 fok kö­rűi alakul, kora délutántól szombat reggelig +1 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás szombaton erős felmelegedés, délelőtt változóan felhős idő, dél­után és este záporok, zivatarfoltok várhatók. Vasárnapra erős szél, délelőtt elszórt eső, délután északon hava­zás, csökkenő hőmérséklet valószínű. Jövő hét első leiében egész napos fagyra van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hidegben az emberek és a gépek, jár­művek is nehezebben, több hibával működnek. Nagyon sok kocká­zatot vállal, aki nyári stílusban közlekedik. Az előrejelzés bizonytalansága: ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet 2-3 "C 2-3 “C 1°C Duna Tisza Balaton Velencei-ló Fedd Tisza-tó re re 3°C Hójelentés Dachstein 20-120 cm Semmering 10-35 cm Livigno 110-190 cm Két pszichiáter beszélget:- Van egy nagyon súlyos ski­zofrén betegem.- És meg tudod gyógyítani?- Meg vagy te őrülve? Mind a ketten fizetnek a kezelésért! * * *- Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas, kék, sok-sok ló­erős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán mögött?- Igen, ez nagyszerű lenne!- Akkor gyere, szálljunk fel a buszra! * * * Földrajzórán feleltetés folyik Európa főbb folyóiról, térképen meg is kell ezeket mutatni. Dél- Európával kezdik, Pistinek jut a Kárpát-medence. Kezével követi a Dunát, és közben alig hallható­an suttogja:- Ez itt a Duna. HALLÓ SZÍVPOSTA Drága Édesanyánknak, BALÁZS BÉLÁNÉNAK Bátonvterenvére. 96. születésnapja alkalmából sok örömet és jó egészséget kívánnak: GYERMEKEI, UNOKÁI, DÉDUNOKÁI ÉS AZ EGÉSZ CSALÁD- Jó válasz, de miért suttogsz?- Mert ami ebben az ország­ban folyik, arról csak suttogva lehet beszélni. * * *- Hogy kísérletezik a vegyész a pénzzel ?- Pénzre tesz szert. TAKAREKSZOVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Szolgáltatásaink során egyesítjük az udvarias ügyfélfogadást a segítőkészséggel. Keresse kirendeltségeinket az alábbi településeken: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Orhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat, Salgótarján, Palotás, Kétbodony, Hugyag, Rétság és Vác. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Január 6-i 7 9 10 23 24 25 26 27 33 37 i k Kenő nyerőszámok 38 41 43 44 53 55 64 71 79 80 NAPI HOROSZKÓP bak (Xll.22-I.20.). Sok problémával kell ma megküzdenie, de igyekezzen megoldást találni, és fogadja el a sors által kitű­zött utat. vízöntő (1.21-11.20.). Rengeteg új öüete van, most igazán ki­élheti kreativitását. Bármilyen is az időjárás, menjen ki és sétáljon a friss levegőn. halak (II. 21-111.20.). Annyi feladata van, hogy alig bír válasz­tani, mit is tegyen. Előbb fejezze be azt, ami félbe maradt, utána kezdjen az új, ismeretlen munkához. kos (III. 21—IV. 20.). Nem túl hatékony a munkában, mert gon­dolatait egy új ismerőse foglalja le. Most egy csodás, szerel­mi érzés keríti hatalmába. bika (IV. 21-V. 20.). Bolygója erős hatással lesz szerelmi életé­re. Lépjen ki a megszokott mókuskerékből, a szürke hétköz­napi teendőiből, változtasson. ikrek (V. 21—VI. 21.). Végre sikerül rendezni a korábbi félreér­téseket, és most édes a kibékülés. A bolygók is boldogságot ígérnek, Önre szórják reménysugaraikat. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Reggel még nehezére esett felkelni, de utána már nagy lendülettel, aktivitással intézi dolgait. Amit az egyik nap felépített, azt a másik nap ne rombolja le. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Hullámzó a kedélye, ami az érzel­mi kiszolgáltatottság számlájára írható. Összeszedettnek és alkalmazkodónak kell lennie. szűz (VHI.24-IX.23.). A pénzügyi bevételekkel kapcsolatos áb­rándozások nem sok jóra vezetnek. Még nagyobb baj forrá­sa lehet, ha túlbecsüli lehetőségeit. mérleg (IX. 24—X. 23.). Sok barátja van, mert megbízható, készséges, szívesen segít. Ezt olykor ki is használják. Barát vagy gyerek visszaélhet a jóhiszeműségével, ezért ne közös­ködjön a pénzügyek terén. skorpió (X. 24—XI. 22.). Nem kell mindennek túl nagy fontos­ságot tulajdonítania! Ha ezt szem előtt tartja, ma nem lesz panasza a csillagokra, még akkor sem, ha családi körben, a nap első felében adódhatnak félreértések. nyilas (XI.23-XII.21.). Kedvességével helyreállíthatja a családi békét. Párja tiszteletét is kivívja leleményessége és türelme. Családi ügyei minden energiáját felemésztik, ezért más nem köti le figyelmét. T Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 1| kA I 1—I I IÁ I \ U 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótatján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 11 y/VJXv/aL/ megyei llAlVLrll Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teljesíti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. ______________________________________________ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készüli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom