Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-29 / 23. szám
2010. JANUAR 29., PENTEK PROGRAMOK 9 ^Í»íS®IMÍí AJÁNLÓK New York-i helyszínelők végeznek egy mentőhelikopter személyzetével, a mentőorvossal és a pilótával is. A nyomokból Flack nyo-' mozó arra következtet, hogy nem a helikopter megszerzése volt a cél, hanem egy eltűnt hűtőtáskáé, amelyben egy átültetésre szánt májat szállítottak. 21.20, RTL KLUB Felejtés TELLY IGYEKSZIK feldolgozni a traumát: egy repülőgépszerencsétlenségben elvesztette a kisfiát. A pszichológusa elmondja neki, hogy az emlékeiből semmi sem igaz. Telly találkozik egy férfival, akivel ugyanez történt. 21.20, TV2 Moore és Edwards Robinson Crusoe kalandos élete párbajban megöl egy embert, ezért Robinson Crusoe elhagyja Angliát. Világ körüli útra indul hajójával. A Csendes-óceánon azonban hajótörést szenved. Egyedüli túlélőként egy lakatlan szigetre vetődik. 21.30, Ml A kisugárzásával hódít Sarah jessica parker Fura öltözködésével divatot teremtett A Legbátrabb Városnak egy napot szentel a Duna Televízió Sarah Jessica Parker mindent Carrie Bradshow figurájának köszönhet. A Viasaton vasárnaponként látható Szex és New York című sorozat a legnagyobb csillagok közé röpítette. Tvr-hét Tizenkét évesen már zenés darabokban játszott a Broadwayn. A hetvenes évek végén került reflektorfénybe, amikor szerepet kapott az Annie című musicalben. Hamarosan Hollywoodba költözött. A nyolcvanas években több feledhető film stáblistáján szerepelt a neve, míg a következő évtized első felében már olyan magasan jegyzett színészekkel játszott, mint Nicolas Cage és James Caan (Első állomás Las Vegas), valamint Bruce Willis (Árral szemben). A Miami rapszódia bemutatása után pedig már nem a partnereiről, hanem róla írtak és beszéltek. Sarah Jessica Parkért senki sem tartotta szépségnek, inkább csak érdekes nőnek. Az arca, az orra messze van a tökéletestől, a haja rakoncátlan. Kezdő színésznőként azzal próbálták elvenni a kedvét a pályától, hogy nem elég mutatós a főszerepekhez. Lebeszélni azonban nem sikerült: elfogadta magát olyannak, amilyennek született. Elhatározta, SARAH HELYZETÉN Sokat rontott az a pletyka, miszerint ő azért nem vállalkozott a szülésre, mert félt, hogy elhízik, és akkor menthetetlenül kihagyják a Szex és New York mozifilm folytatásából Bár a közönség nek májusig várnia kell, hogy ismét régi pompájában láthassa Carrie Bradshow-t a filmvásznon, egy most bemutatott mozival vigasztalódhat: a színésznő Hugh Grant oldalán parádézik a Hova lettek Morganék? című romantikus vígjátékban. ha már nem lehet szabályos szépség, a szexuális kisugárzására fog összpontosítani. Az 1998-ban kezdődött Szex és New York című sorozatban ezt a kisugárzást mutatta meg a világnak. Egy csapásra a legnagyobb sztárok közé emelkedett, öltözködésével divatot teremtett. Aztán amikor véget ért a sorozat és kialudt a rivaldafény, Sarah- nak azzal kellett szembesülnie, hogy az egyik amerikai férfimagazin olvasói megválasztották a világ legkevésbé vonzó nőjének. A színésznő magába zuhant, hiszen alig egy éve még mindenki az ízlését dicsérte, most pedig ország-világ előtt porig alázták. A kudarc kikezdte a házasságát is. Férjével, Matthew Broderick- kel párterápiára jártak, közös nyaralásokat terveztek, de úgy tűnt, semmi sem tudja megmenteni a házasságukat. Két dolog segített. Egyrészt a Kőkemény család című film, amelynek női főszerepéért a színésznőt Arany Glóbusz díjra jelölték, másrészt a régi dicsőség visszatérése: a Szex és New York filmváltozatának forgatása. Sarah úgy gondolta, egy újabb gyerek visszaadná neki is és a férjének is a családi boldogságot. Egészen különleges megoldást választott: béranyára bízta a gyermek kihordását és megszülését. Végül ikrek születtek, és ezzel átmenetileg helyre is billent az egyensúly a családban. A Nógrád vármegye székhelyéig betolakodó csehszlovák csapatokat két héten át tartó hősies küzdelemmel, 1919. január 29-én verték vissza, s így sikerült megmenteni Palócföld és Észak-Magyarország jelentős részét, elkerülték, hogy az újonnan létrehozott Csehszlovákia délebbre tolja határát. A helytállás emlékére Balassagyarmat elnyerte a Legbátrabb Város címet. A történelmi tényeket tárja fel A legbátrabb város című esti film. ■ Balassagyarmat ma 91 éve beírta a nevét a magyar történelembe. A Duna Televízió portré-, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel is emlékezik a nevezetes évfordulóra. Ma reggel az Isten kezében - A fény felé című műsor bemutatja a 86 éves Réti Zoltán festőművészt, aki zene- pedagógusként is szolgálja városát. Emellett megismerkedhetünk a város kincseivel, szellemi örökségével. Este pedig Nógrád egyik legnevesebb szülöttének, Mikszáth Kálmánnak a művéből készült játékfilm látható Katkics Ilona rendezésében. A Sipsirica különös szerelmi történetének szereplői: Gyab- ronka József, Kecskés Szilvia, Őze Lajos, Pécsi Ildikó, Sinko- vits Imre. ■ TELEVIZIO-MUSOR i tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. JANUÁR 29., PÉNTEK H 'H fi RTL KLUB 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Magazinműsor 8.35 Reflektor 9.00 Csak csajok 10.10 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 12.15 06-91-33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyeljen! 5.25 Teleshop 6.00 Alexandra-pódlum 6.25 Tények reggel. Mokka 9.00 Stahl konyhája X 9.10 Babapercek X 9.20 Telekvíz. Teleshop 11.40 Az olajherceg X (német kalandfilm, 1965) 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 9.00 A palota X (angol sorozat-8/2.) 9.50 Nappali 12.00 Híradó délben 12.15 Időjárás. Sporthírek 5.50 Ma reggel 9.00 Hrvatska krónika 9.25 Ecranul nostru 9.50 English 4 You 10.20 Nyugat 100 - A vetélkedő 11.05 Arcpoétika 11.30 Átjáró 12.00 Híróra. Záróra 6.50 Miért éppen Alaszka? 7.40 Pimaszok, avagy... 8.10 3 fitt perc 8.20 Szívek szállodája 9.05 Halálbiztos diagnózis 9.55 Gyilkos sorok 10.45 Smallville 11.30 Jó barátok DUNA TV 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Térkép 8.40 Heuréka!... (ismétlés) 9.10 Isten kezében 9.40 Balassagyarmat kincsei 9.55 Carlo és vendégei 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Meteorok, dinók, mamutok X 7.00 Újrafeltalálók X 8.00 Állati rekordok X 9.00 Svindlerek 10.15 A póráz két végén 11.10 Új otthon 3D-ben 12.10 Jamle Amerikája •4 'W fi 13.30 Fél kettő X 14.40 Dallas - A Ewingok háborúja X (amerikai film, 1998) 16.20 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg X (mexikói sorozat) 17.20 Mónika - A kibeszélő- showX 13.25 Kvízló Telefonos játék 14.25 Charlie Majom a családban X 15.25 Szentek kórháza X (ausztrál sorozat) 16.25 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) X 17.25 Josh! Bharat X Talkshow 12.25 12.55 13.30 14.20 14.30 16.25 16.45 17.35 Kárpát expressz Szomszédok X Körzeti magazinok Közlekedő X Ez történt ma reggel Körzeti híradók. Hírek Teadélután McLeod lányai X (20.) 13.45 Az irodalom nyelve 13.50 Iskolapélda 14.40 Szabadlábon Somogybán 15.10 Magyarország nemzeti... 15.35 Magyar bulizene 16.30 Pörög az élet! (10.) X 16.55 Sophie X 17.50 Ez történt ma reggel 12.25 A nagy házalakítás 13.15 Meztelenül Is szép vagyok! 14.10 Nyomtalanul 15.50 CSI - Miami helyszínelők 16.40 Jó barátok 17.35 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 15.00 Kikötő - Friss 15.10 Divathét (ismétlés) 15.40 Balassagyarmat kincsei 15.50 Ml vagyunk az unió 16.05 Balassagyarmat kincsei 16.15 Mundi Romani 16.45 Beavatás. Kikötő 17.30 Térkép 13.10 Regélő kövek 13.45 Tévhitkalauz utazóknak 14.15 Dhani, a világ bajnoka X 15.10 Állati rekordok X 16.10 Svindlerek X 17.15 Nagy ötletek kis bolygónknak e Cfi H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 A széf 20.05 Fókusz X 20.40 Barátok közt X (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 CSI-New Yorki helyszínelők c (amerikai krimisorozat) 22.20 Gyilkos elmék C (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Hal a tortán X Vendégváró valóságshow 20.10 Jóban Rosszban (magyar sorozat) X Utána: Aktiv extra 21.20 Felejtés C (amerikai sci-fi, 2004) Esz.: Julianne Moore, Anthony Edwards Közben: Kenósotsolás 18.25 A palota ékköve (koreai sorozat - 54/20.) X 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Üdítő 21.00 Péntek este 21.30 Robinson Crusoe kalandos élete C (am. kalandfilm, 1997) R.: Rod Hardy Esz.: Pierce Brosnan 19.35 Esti mese 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 A fagyos folyó lovasa X (ausztrál sorozat - 65/5.) Amikor füst száll az égen 21.15 24-NegyedikévadC (amerikai akciófilm-sor. -1.) Esz.: Kiefer Suthertand, Carlos Bemard, Elisha Cuthbert, Dennis Haysbert 18.20 Meztelenül Is szép vagyok! (átváltoztatóshow) 19.15 Két pasi - meg egy kicsi (am. vígjátéksorozat) 20.30 CSI - Miami helyszínelők (am. krimisor.) 21.20 Fegyvernepper (amerikai thriller, 2005) Fsz.: Nicolas Cage, Bridget Moynahan, Jared Leto, Ethan Hawke, Ian Holm 18.00 Híradó 18.35 Mese Mikszáth Kálmán: Hókirály (magyar mesesorozat) 19.00 Tündérváros (magyar ismeretterjesztő film) 19.50 A Sipsirica (magyar film, 1980-2/1-2.) 21.35 A drótos tót és az utolsó mohikán 22.10 Híradó. Sport Váltó 18.20 Állati rekordok X Ugróbajnokok 19.20 River Cottage- Csibefutam X 20.20 Miért hideg a tél? X 21.20 Küzdj az életért! X Középkorúak 22.20 Meteorok, dinók, mamutok X Az atlanti part *3 'H 23.20 Budapest-Bamako 23.30 A hatalom hálójában (amerikai krimisorozat) C 0.30 Reflektor X 0.45 IttHON 1.10 Odaát C (amerikai akciófilm-sorozat) 23.00 Jericho X (amerikai sorozat) 24.00 Tények este 0.30 Csillagkapu X (amerikai sci-fi sorozat) Esz.: Michael Shanks, Amanda Tapping 23.00 Prizma 23.15 Hírek. Időjárás 23.25 Teadélután (ism.) Érdekes emberekkel, művészekkel és egyéb komédiásokkal. 0.10 Nappali (ismétlés) 2.20 Prizma (ismétlés) 21.55 Bűnügyi regény C (olasz-fr.-angol krimi, 2005) ■Fsz.: Pierfrancesco Favino, Stefano Accorsi 0.25 Világokon átX Tér, idő, tudat dimenziók hálója 23.30 Hősök (amerikai sorozat Váratlan 0.20 Dunai zsaruk (német akciófilm-sorozat) 1.10 Tv-doklk (amerikai talkshow) 22.30 A legbátrabb város (magyar dok.-játékfilm, 2008) 0.10 Tuti tippek 0.15 Amerikai veterán autók Kubában (am. dokumentumfilm) 1.05 Isten kezében 23.25 A halál tudománya 0.20 Királyok és királynők X III. György 0.50 Zeusz bajnokai A verseny előtt 1.20 Kémek nagyüzemben C 14.40 Dallas (amerikai film, 1998) 11.40 Az olajherceg (német kalandfilm, 1965) 21.30 Robinson Crusoe... (amerikai kalandfilm, 1997) 10.20 Nyugat 100 (vetélkedő) 21.20 Fegyvernepper (amerikai thriller, 2005) 17.30 Térkép (integrációs magazin) 20.20 Miért hideg a tél? (ismeretterjesztő sorozat) ATV 1330 Paletta. 14.05 Zöldövezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 1530 Panaszkönyv. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Értékmentés másként. 18.30 Hard Talk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.2130 Célpont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 10.10 700-as klub. 1130 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 1635 Futam. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. 20.40 Halló, itt vagyunk! 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Pár- show. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub 13.30 Biztonsági zóna. 14.00 HelyzetKép 1430 A kontroll. 15.00 Zodiákus. 17.00 Szemeszter. 17.30 Irányjelző. 18.00 Helyszín 1830Tűzoltók. 1930Chariie - Majom a családban. 20.30 Hírháló. 21.00 Utcai bűnügyek. 23.00 Gyalázat vagy halál (am. akciófilm, 1993). 1.00 Night-club turné mti FILMMÚZEUM THM 9.00 Tetthely. 10.50 Vattatyúk. 12.10 Dokumúzeum. 13.00 Hollywoodi emlékkönyv. 14.00 Halál a Níluson (angol krimi). 1635Jó barátok. 17.45 Café Moszkva (magyarfilm). 19.00 Kojak. 21.00 Az álomherceg legendája (olasz-német fantasztikus film - 2/1-2.). 030 Privát rocktörténet MINIMAX DISCOVERY 830 Mai helyzet 8.45 Spanyol labdarúgás. 9.45 Arany pillanatok. 1030 Férfi kézilabda- Eb. 13.15Zuhanyhírauó. 14.45 Férfi kézilab- da-Eb. 17.00 Milan Tv. 17.30 Kosárlabda. 1930 Heti helyzet. 2030 Golyózápor. 21.00 KO TV. 2130 Portugál labdarúgás. 23.45 Liverpool Tv. 3.15 Férfi kézilabda-Eb 6.00 Mesefilmek. 16.55 Elmo világa. 17.10 Világjáró Grover. 17.15 Bert és Erniekaland- jai. 1735Yakari. 17.50 Viva Pinata. 18.00 Magyar népmesék. 18.25 Locsi-fecsi Márta. 18.50 Mi már olvastuk! 18.55 Mini News. 19.00 Chuggington. 19.10 Inami. 1935 Akcióban Mary-Kate és Ashley 14.00 Állítólag... 15.00 Hogyan készült? 16.00 Miami Ink. 17.00 Újjáépítők. 18.00 A legnagyobb mindent visz. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Katasztrófa. 2130 Rács mögött külföldön. 22.30 Megrázó történetek. 2330 Futballhuligánok. 030 Dühöngő világ Volt, hogy porig alázták, de Sarah mindig ki tudott jönni a gödörből Élvezhetjük még a Szex és New Yorkot