Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-22 / 17. szám

2010. JANUÁR 22., PÉNTEK Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Tarr Béla filmrendező, Juliét Kinchin, a New York-i Modem Művészetek Múzeuma kurátora és Kobajasi Ken-lcsiro karmester kapta az idén a Magyar Kultúra Követe címet a magyar kultúra napja alkalmából. Összeborult a két régi rivális start MDF-SZDSZ fővárosi lista - Sólyom ma kitűzheti a választás időpontját Elfogták a túszejtő Flórián téri bankrablót ELFOGTA A RENDŐRSÉG azt a budapesti férfit, aki a gya­nú szerint tavaly januárban túszt ejtett, majd több mil­lió forinttal sikeresen elme­nekült Budapesten az Erste Bank Flórián téri fiókjából. A 34 éves M. Tamás Zsolt és 36 éves társa négy pénz­intézet ellen követett el rab­lásokat. Mintegy 20 millió forintot zsákmányoltak, en­nek nem sikerült nyomára bukkanni. Megszökött Ragyás Tóni gyilkosa belső vizsgálatot rendelt el a budapesti rendőrfőka­pitány, mert megszökött a házi őrizetből Magyar Ró­bert, a „fekete sereg” nevű bűnszervezet vezetője. A rendőrök több mint egy na­pig nem néztek rá a házi őrizetben levő vádlottra, akit „Ragyás Tóni” meggyil­kolásával is gyanúsítanak. Elfogatóparancsot adtak ki Magyar Róbert ellen. Németh: Fontos az orosz kapcsolat a Fidesz kiemelkedően fon­tosnak tartja, hogy a jövő­ben semmilyen indulati, ösztönös oroszellenesség ne zavarja a magyar-orosz kapcsolatokat - jelentette ki tegnap Németh Zsolt, a T. Ház külügyi bizottságá­nak elnöke, miután megbe­szélést folytatott orosz kol­légájával. Konsztantyin Ko- szacsov megbízható partner­nek nevezte MagyarországoL Németh Zsolt: Semmi indulat pesti választmánya egy főváros­ra vonatkozó együttműködési megállapodásról már döntött, így a főváros 32 egyéni választó- kerületéből 18-ban az SZDSZ ad­ja a hivatalosan MDF-es színek­ben induló jelöltet, a maradék helyen egy független és 13 MDF- es jelölt indul. A budapesti lista élére Simo- knyi András egykori washingto­ni nagykövet az esélyes. „A jelöltek az MDF listáján in­dulnak, és felsorakoznak Bokros Lajos és az MDF által képviselt politika és program mögé” - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint ez az együtt­működés alternatívát kínál mindazoknak, akik belefáradtak az MSZP és a Fidesz üres politi­kájába, és nem kérnek a szélső­ségek rombolásából. „Ez fontos részmegállapodás a két párt között, amely közelebb visz a demokratikus közép meg­teremtéséhez” - fogalmazott Ret­kes Attila. Az SZDSZ elnöke azt feltételezi, a megyék többségé­ben lesz ilyen megállapodás és a hét végére, vagy a jövő hét elejé­re lehet véglegesíteni a 176 egyé­ni képviselőjelölt névsorát. „Ez­után a területi listákról is tár­gyalni kell, s össze kell hangol­ni a két párt programját és kam­pányát” - mondta Retkes Attila. Bemutatkoztak az MSZP-jelöltek „A fővárosi szocialistáknak az a célja, hogy az országgyűlési vá­lasztásokon hozzák Budapestet” - mondta Burány Sándor buda­pesti elnök a párt 32 fővárosi egyéni képviselőjelöltjének be­mutatóján. Hangsúlyozta: 2006- ban a budapesti kerületek több­ségében győztek, és most is ezt szeretnék. Mesterházy Attila mi­niszterelnök-jelölt úgy fogalma­zott: az MSZP budapesti jelöltje­inek feladata, hogy megvédjék a fővárosi vívmányokat, és még él­hetőbbé tegyék a várost. „Míg a Fidesz panelprolikban, addig az MSZP panelprogram­ban gondolkodik” - idézte a régebbi fordulatot Mesterházy Attila. Nagy lépést tett a „de­mokratikus közép” létre­hozása felé az MDF és az SZDSZ, mert Budapesten már közös a listájuk. Áp­rilis 11-én lehet a válasz­tás első fordulója. Vég Márton Kampánycumi egy régebbi plakáton - a felelőtlen ígérgetéseket nem vesszük be - érvel az MDF és már az SZDSZ is Várhatóan ma jelenti be Sólyom László köztársasági elnök az or­szággyűlési választások idő­pontját. így az első forduló való­színűleg április 11-én, a máso­dik forduló április 25-én lehet. Ezzel hivatalosan is kezdetét venné a választási kampány. Az eddigi pártakciókat többen kifogásolták. Ennek ellenére az Országos Választási Bizottság szerint kampányidőszakon kívül is szabad a politikai vélemény- nyilvánítás. Ezért nem állapítha­tó meg jogellenes kampánytevé­kenység a választás időpontjá­nak bejelentése előtt. A testület tegnap elutasította azt a bead­ványt, amelyben azt sérelmez­ték, hogy az MDF és a párt leen­dő listavezetője, Bokros Lajos, még a választás kiírása előtt kampányolni kezdett. Ellenvélemény: lapunk kérdé­sére Tóth Zoltán választási szak­értő kijelentette: „Egyértelműen törvényellenes kampány folyik, | mert az államfő nem tűzte ki a £ választások időpontját. Ez tuda- | tos a pártok részéről, de megte- J hetik, mert a törvény nem ír elő I büntetést.” Bárki a bírósághoz fordulhat, de elmarasztaló ítélet­re nem lehet számítani. Mi legyen a kopogtatócédulákkal? „A kopogtatócédula jó intéz­mény, csak azért nem kell meg­változtatni a rendszert, mert a pártok csalnak” - fogalmazott Tóth Zoltán. A választáshoz kapcsolódó ajánlás rendszerének átalakítá­sát szorgalmazza Jóri András adatvédelmi biztos. Azért, hogy az állampolgárok megtilthassák, hogy a jelöltek, jelölőszerveze­tek a lakcímnyilvántartás adata­iból hozzájuthassanak adataik­hoz. „Az ajánlószelvények rend­szerét úgy kell átalakítani, hogy az ne igényelje a személyes ada­tok kezelését” - fogalmazott Jóri. Esélyes a volt washingtoni követ? Hetek óta tárgyalt az MDF az SZDSZ-szel arról, hogy egy olyan demokratikus középerő jöjjön létre a választásokra, ami alkal­mas lehet arra, hogy Orbán Vik­tor és a Fidesz kétharmados győ­zelmét megnehezítse. A két régi rivális párt buda­Retkes Attila pontjai ■ a magyar kis- és közép­vállalkozások támogatása ■ a neoliberális gazdaság- politika elutasítása ■ patrióta, hazafias gazdaságpolitika ■ a multinacionális vállatok versenyelőnyének megszüntetése ■ szabadpiac állami szabályozással ■ az uniós források hatékony felhasználása Bokros Lajos pontjai ■ a multinacionális vállalatok támogatása ■ a neoliberális gazdaság- politika támogatása ■ kapitalizmus, minél kevesebb állammal ■ a magyar kis- és közepes vál­lalkozások eddigi versenyhát­rányának hatékony csökken­tése - adóegyszerűsítés m az európai uniós fejlesztési pénzek, források hatékony felhasználása Nem győzik eltemetni a holttesteket Haitin Ráncigálás helyett jobb a nyugalom nyugdíjrendszer „Nem versenyautó” - Bajnai: Most nincs szükség reformra Alig győzik eltemetni a halálos áldozatokat Haitin. Naponta tíz­ezer holttestet földelnek el a gé­pekkel ásott tömegsírokba a földrengés sújtotta szigetország­ban. A halottak számát mintegy 200 ezerre becsü­lik, és eddig mint­egy 80 ezret tettek tömegsírba. A föl­dönfutóvá lett em­berek száma kétmillióra tehető. A sérülteknek 12 napot kell vár­niuk az ellátásra. Hasmenésjár­ványra és a légúti fertőzések el­terjedésére lehet számítani, mi­vel egy-egy sátortáborban több ezer főt szállásoltak el, tisztálko­dásra szinte nincs lehetőség. Nyolc nappal a földrengés után egy tizenegy éves kislányt sike­rült élve kiemelni a romok alól. Az árvákat egyre több állam kész befogadni. A port-au-prince-i kormány a szabad ég alatt tartja üléseit. Haitin az éhező és ívóvíz nélküli lakos­ság fosztogatások­ból próbálja fenn­tartani magát. So­kan olyan dolgokat is elvisznek, amik nem szükségesek a túl­éléshez. Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy további 4000 katonát küld Haitira, ezzel 15 ezerre nő a számuk. A magyar kormány héttagú, önkéntes egészségügyi mentő­csapatot küld Haitira. ■ É. S. ■ Amerika újabb csapatokat küld. „Egy dolog veszélyeztetheti a nyugdíjrendszer fenntarthatósá­gát, ha a politika vagy a négy- évenkénti választási ciklus ezt rángatni akarja” - jelentette ki tegnap a miniszterelnök az Idős­ügyi Tanács ülésén. Bajnai Gor­don szerint azért nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, mivel a rendszer az elmúlt időszak döntéseivel fenntarthatóvá vált. Kiszámíthatóság, nyugalom, kiegyensúlyozottság, biztonság, stabilitás és remény kell a kap­kodás helyett. A kormányfő egy | óvatosan vezetett tankhajóhoz 3 hasonlította a nyugdíjrendszert, g s nem egy kézifékkel megfordu- J ló versenyautóhoz. Kijelentette, Ü 2011-ben reális esély van a 3,5 Bajnai Gordon és Korózs Lajos szociális államtitkár a tanácskozáson százaléknál magasabb gazdasá­gi növekedésre, amelyhez a 13. havi nyugdíj helyett bevezetett nyugdíjprémiumot kötötték. „A Gyurcsány Ferenc által lét­rehozott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentése szerint az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt” - hangoztatta tegnap Iván László. A Fidesz országgyűlési képvi­selője szerint az életkor emelé­se mellett privatizált, egyéni számlás nyugdíjrendszert akar­nak bevezetni, amellyel pont az MSZP támadja pártját. Megis­mételte: a Fidesz a nyugdíj reál­értékének megőrzése mellett nem kívánja bevezetni a svéd modellt. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom