Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-21 / 16. szám

2010. JANUÁR 21, CSÜTÖRTÖK Jog van, pénz nincs 10 SPORTTUKOR Az SKSE-t me A rendőrségi vizsgálat még tart, a kosárlabda­szövetség azonban ennek eredményét meg nem várva határozatot hozott a tavaly decemberi Sal­gótarján - Kecskemét NB I/A-s férfi kosárlabda­mérkőzésen történtek miatt. Az ellenfelét a mérkőzésen megütő kecskeméti Michael Dale-t nem büntették meg, ellenben a házigaz­da klub kétszázharminc- ezer forintos büntetést kénytelen fizetni. Öntették, Dale-t nem k:\ A. A. Salgótarján-Budapest. De­cember negyedikén egy parázs hangulatú mérkőzést játszott egymással a Salgótarjáni KSE és a Kecskeméti KSE (végered­mény: 81-82). A találkozó har­madik negyedének elején a hátrányban lévő Kecskemét amerikai légiósa, Michael Dale megütötte a hazaiak kosarasát, Ja-roszlav Gorszkijt (erről vide­ofelvételt is kapott a szövet­ség), ám a játékvezetők kiállí­tás helyett csak egy technikai faultot fújtak ellene. Innentől a találkozónak viharos utóélete volt: a meccset követően Dale a hazai szurkolókhoz rohant, ahol állítólag egyiküket meg is ütötte, majd az öltözőbe menet edzőjével karöltve - állítólag - összeverekedett a hazaiak gyú­Az ellenfelét megütő Dale (jobbra) csak a pályán kapott büntetést rójával. Ez utóbbi ügyben még tart a rendőrségi vizsgálat.- A salgótarjáni rendőrka­pitányság garázdaság megala­pozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amelynek során a tanúkihall­gatások lefolytatása, valamit az orvosi látleletek, dokumen­tációk beszerzése folyamat­ban van. A kosárlabda szövet­ségtől a jegyzőkönyv megér­kezett, de további iratokat is várunk. Ha azok megérkez­nek, a rendelkezésre álló bizo­nyítékok alapján történhet gyanúsítás - nyilatkozta a BBl.hu internetes oldalnak Dankóné Nagy Éva rendőr al­ezredes, sajtószóvivő. A Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetségének férfi ta­gozata az ellenőr jegyzőkönyvi bejegyzései alapján (tehát a rendőrségi vizsgálat eredmé­nyét meg nem várva) azonban már jogerős határozatot hozott, s a következők miatt marasz­talta el a salgótarjáni klubot: a mérkőzés közben ártalmatlan, puha tárgyakat dobáltak a pá­lyára (tudtunkkal papír zseb­kendőt - a szerk.y, illetéktelen személy hatolt a játéktérre a mérkőzés alatt; fenyegetés tör­tént a sportlétesítményben a játékvezetők ellen. • - A salgótarjáni klub kétszázhar-' mincezer forint büntetést ka­pott az MKOSZ férfitagozatá­tól - mondta Rózsás Gábor el­nök. Ez már a másodfokú ha­tározat, ami jogerős, így felleb­bezésnek helye nincs. Az elsőfokú büntetés egyébként súlyosabb, négyszázharminc- ezer forint volt. A mostani eny­hítés mellett a klub a százhét­ezer forintos fellebbezési díj felét is visszakapja. Palotáson előtérben az utánpótlás I Jk n n a /k ■ A 7» r • r • r ,.11/ Ä r ’ ' O LABDARÚGÁS Mi újság csapataink háza táján? A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Palotás csapata a hatodik helyen zárta a 2009-2010-es baj­nokság őszi szezonját. Az azóta történt változásról és a célokról Szabó Mihály egyesületi elnököt kérdeztük. Akár egy görög-portugál párharcot is láthatunk az idei vb-n, a kérdés már csak az, hogy melyik csatornán MTV a közvetítési jogcsomag mini­mumárát korábban 730 millió forint plusz áfában hatá­rozta meg. Ezen kí­vül a gyártási költség arányos részét is az együttműködő partner­nek kellett volna állnia. Az Európai Műsorszol­gáltatók Szövetsége (EBU) tagjaként az MTV 2007- ben szerezte meg a labda- rúgó-vb 64 mérkőzésének magyarországi közvetíté­si jogait, az EBU és a Nem­zetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) közötti megállapodás alapján. Nagy nélkül is bizonyítottak- Komáromi Tibor a szezon vé­gén bejelentette, hogy a jövőben nem kívánja ellátni edzői felada­tát (2006. július Tjétől irányítot­ta a gárdát - szerk.) - kezdte Sza­bó Mihály, az egyesület elnöke. - A január 10-i szakosztály-érte­kezleten megköszöntük az ilyen irányú eddigi sikeres tevékeny­ségét, de nem búcsúztunk el tő­le, hiszen az elnökhelyettesi te­vékenységét továbbra is ellátja.- Ki lett az utódja?- lanuár 1-jétől Nagy Tamást, a Kisbágyon korábbi edzőjét bíz­tuk meg a munkával.- Változik a célkitűzés?- Nem változik, továbbra is az 5-8. hely egyikét kívánjuk elérni. Keretben egyelőre nincs változás, de négy-öt labdarúgóval folyta­tunk tárgyalásokat. Természete­sen hosszabb távon meghatározó csapata szeretnénk lenni.a me­gyei első osztálynak. A fő cél az utánpótíás tervszerű nevelése. A gyermeklabdarúgás területén el­ért sikereink arra ösztökélnek Szabó Mihály egyesületi elnök minket, hogy tovább folytassuk a tehetséges gyermekek bevonását a rendszeres testedzésbe, sporto­lásba. Örvendetes, hogy már óvo­dás labdarúgó- csoportunk is mű­ködik. A megye egyik tobor­zásközpontjaként, Varga Lajos irányításával szervezzük a dél­nógrádi mikrotérségi települési tornákat, az U7, U9 és Ull-es kor­osztályban.- Hogyan tovább?- A ráhangoló foglalkozások után a közgyűlésünket január 23-án, 10 órától tartjuk, majd utána 11 órától megkezdődik a teljes értékű munka a tavaszi fel­adatokra. Heti három edzéssel és egy előkészületi mérkőzéssel ké­szülünk a február 28-i Magyar Kupa megyei első fordulójára, va­lamint a március 13-i Szécsény elleni idegenbeli nyitómeccsre. labdarúgó vb. Nem adhatja el az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait az MTV - mond­ta el az MTI kérdésére Hábetler Helga, az intézményt felügyelő ku­ratórium elnökségi tagja. Közlése szerint a szerdai szavazásán hatan voksoltak az értékesítés mellett és ugyanannyian ellene. Hábetler hozzátette, hogy a Fidesz, illetve az SZDSZ által delegált tagok szavaz­tak a jogok eladása mellett. Miu­tán hat ellenszavazat is született, így a javaslat nem kapott többsé­get. A nem voksokat indokolva az MSZP által delegált elnökségi tag azt mondta, úgy gondolják, hogy egy ilyen vüágesemény közvetíté­se fontos, a közszolgálati Magyar Televíziónak szóló feladat A nem­mel szavazók számára döntő érv volt, hogy az MTV menedzsment­je által preferált Digi TV országú- Já san kézilabda. Szakértői vélemé­nyek szerint a magyar férfi kézi­labda-válogatottat kettős cél ve­zérli az ausztriai Európa-bajnok- ságon: egyfelől megerősíteni ta­valyi vb-hatodik pozícióját, más­felől - és leginkább - azt de­monstrálni, hogy képes a siker­re nagy sztárja, Nagy László nél­kül is, aki lemondta Eb-részvé- telét. Az EFE hírügynökség bécs­újhelyi tudósítója elemzésében úgy véli, a Barcelona játékosá­nak hiánya „megrázkódtatta” Magyarországot, ahol a speku­lációk egyikeként felmerült: Korábbi értesülések szerint a Digi TV 850 millió forintot aján­lott és 26 mérkőzés közvetítését meghagyta volna az MTV-nek. A közszolgálati tévé december 18-án ismertette, hogy finanszí­rozási gondjai miatt árverésen kívánja eladni a vb hazai közve­títési jogainak egy részét úgy, hogy 24 mérkőzést megtart ma­gának. Az MTV 11 céget kere­sett meg írásban azzal, hogy te­gyenek ajánlatot a közvetítési jo­gokra. Az eljárás speciális licit­tel, úgynevezett vaklicittel janu­ár 8-án zajlott le. Az MTV nem nevezte meg a jelentkezőket, de sajtóinformá­ciók szerint a Digi Sport és az RTL Klub/Chello licitált. Ennek során két tételre lehetett ajánla­tokat tenni: a jogdíj összegére forint- ban, illetve az MTV .jjBBÉir számára „vissza­i. adandó” mérkő­•'’ IHte. Z('si>k SZil Nagy távolmaradása az első lé­pés az állampolgárság-váltás fe­lévezető úton, amely megenged­né neki, hogy spanyol színekben induljon a 2012-es londoni olim­pián. A magyar válogatott az Eb-nyi­tányt jelentő keddi mérkőzésén összességében bravúros döntet­lent (29-29) játszott az olimpiai és világbajnok francia csapattal úgy, hogy a hajrában már négy góllal is vezetett, de az utolsó öt percben előnyét eltékozolta, s be kellett érnie kettő helyett egy ponttal. Eddig hibátlan a Jimmy Forever Téli terem-labdarúgótorna, Pásztó Zentai József A Dózsa György tagiskola tor­natermében február első heté­ig a hét végenként zajló terem- labdarúgó farsangi focitorna harmadik játéknapján a Jager FC visszalépett a további küz­delmektől, így eredményei tör­lésre kerültek. A kupa eddig le­bonyolított négy játéknapjának küzdelmei közül kiemelkedett a Bauton-Büge (7-7) és az Atlétikó Hintaló-Büge (9-4) ta­lálkozó. Idén az elmúlt évhez képest a csapatok már kiegyen­súlyozottabb és fegyelmezet­tebb játékot mutatnak a szép­számú nézőseregnek, így eled­dig - persze voltak felforróso­dott pillanatok, kétperces kiál­lítások - gördülékenyen diri­gálta a mérkőzéseket a Szabó Tibor, Bálint János, Pásztori Krisztián által alkotott játékve­zetői hármas. Szombaton kora délután a Jimmy Forever- Deportívó találkozóval folytató­dik pásztói focitorna mérkőzés­sorozata. AZ EDDIG LEJÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI 1. játéknap: Büge-Bokafogó 5-3, Atlétikó Hintaló-Hooligans 9-2, Bokafogó-Szurdokpüspöki 3-5, Deportívó-Büge 3-8, Bauton-Atlétikó Hintaló 6-4, Kispipa-Jimmy Forever 4-6, Szurdokpüspöki-Bauton 5-9, Deportívó-Jimmy Forever 4-9. 2. játéknap: Kispipa-Atlétikó Hintaló 2-8, Hooligans-Szur dokpüspöki 4-3, Bauton-Büge 7-7, Szurdokpüspöki-Kispipa 12-6, Bokafogó-Iimmy Forever 1-7, Büge-Hooligans 4-4, De- portívó-Bauton 5-7, Bokafogó- Deportívó 4-7. 3. játéknap: Hooligans- Depor- tívó 5-4, Szurdokpüspöki- Atlé­tikó Hintaló 6-12, Deportívó­Kispipa 9-9, Jimmy Forever-Ba- uton 6-4, Bokafogó- Hooligans 0-5, Jimmy Forever- Atlétikó Hintaló 7-3, Kispipa- Büge 2-11, Bauton-Bokafogó 11-4. 4. játéknap: Szurdokpüspöki - Büge 4-9, Hooligans-Bauton 6-6, Jimmy Forever-Szurdok- püspöki 7-4, Bauton-Kispipa 12-1, Hoolingans-Jimmy For­ever 5-6, Kispipa-Bokafogó 5-5, Deportívó-Atlétikó 3-9, Atlétikó-Büge 9-4, A bajnokság állása________________ 1. Jimmy Forever 7 7 0 0 48-25 21 2. Bauton__J __7_ 5 2 1 62-38 17 3. A tlétikó Hintaló 7 5 0 2 54-30 15 4. Büge 7 4 2 1 48-32 14 5. Hooligans 7 3 2 2 31-32 11 6. Sz.-püsDÖki 7 2 0 5 39-50 6 7. Deportívó 7 1 1 5 35-51 4 8. Kispipa 7 0 2 5 29-63 2 9. Bokafogó 7 0 1 6 20-45 1 10. Jager FC (visszalépett) A GÓLLÖVŐLISTA JELENLEGI ÁLLÁSA: 26 gólos: Csépe István (Bauton), 13 gólos: Murányi Krisztián (Atlétikó Hintaló) 12 gólos: Hucskó Roland (Depor- tívó), 11 gólos: Kovács Patrik (Atlétikó Hintaló), 10 gólos: Pócza László (Büge). A KÖVETKEZŐ KÉT FORDULÓ MÓDO­SÍTOTT IDŐRENDJE ÉS A PÁROSÍTÁS Január 23. (szombat): 12.30: Jimmy Forever-Deportívó, 13.20: Bauton-Szurdokpüspöki, 14.10: Jimmy Forever-Kispipa, 15.00: Atlétikó Hintaló-Bauton, 15.50: Büge-Deportívó, 16:40: Szurdokpüspöki-Bokafogó, 17.30: Hooligans-Atlétikó Hinta­ló, 18:20: Bokafogó-Büge. Január 24. (vasárnap): 15.50: Kispipa-Hooligans, 16.40: Atlé­tikó Hintaló-Bokafogó, 17.30: Szurdokpüspöki-Deportívó, 18.20: Büge-Jimmy Forever.

Next

/
Oldalképek
Tartalom