Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-19 / 14. szám
4 2010. JANUÁR 19., KEDD SZOLGÁLTATÁS Digitalizálnak a közmunkások (Folytatás az 1. oldalról.)- Az volt a célunk, hogy gyorsan döntsünk a pályázatokat illetően, s a leghidegebb télben, amikor egyébként nincs munkalehetőség, elindíthassuk a programot, amelyre 13 milliárd forint áll rendelkezésre, s még három milliárd forintot kapunk a társminisztériumoktól - fejtette ki Herczog László, hozzátéve: a tavalyi kilenc milliárd forinthoz képest ez jelentős előrelépés. A szaktárca vezetője arról is szólt: a közmunkaprogramoknak hasznot kell hajtaniuk a hátrányos helyzetű kistérségek számára, s ezért három területet céloznak meg: a cigánytelepek lakhatóvá tételét, a víz- és közmű munkálatokat, s az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság iratainak digitalizálását. A közmunkának köszönhetően a nyugdíjadatok számítógépre kerülnek, s ez a jövőben megkönnyíti a nyugdíjak megállapítását. - Öt hónapig tart a digitalizálás, amely a rendelkezésre állási támogatásból / RÁT/ kiszorultak számára is munkalehetőséget nyújt - szögezte le a miniszter. Sándor László elmondta: tavaly 16 000, idén pedig 22 000 embert tudnak foglalkoztatni, s a programokba minőségi elemeket építettek be. - Hetven millió papíralapú adathordozót digitalizálnak a közmunkában résztvevők, s június 15-től a nyugdíj- biztosító teljes számítógépes adatbázissal rendelkezik majd. Idén kibővül a kórházi közmunkaprogram is, amelynek keretében az ágyakat teszik rendbe, s az ételt viszik ágyhoz a közmunkások, a szakképzett ápolók kapacitását felszabadítva ezáltal. A helyi igényeknek megfelelően alakul a közmunkaprogram, amelyet kétszer a helyszínen ellenőriznek az ellenőreink. Bátonyterenyén a Zagyvába folyó vizek medrét tisztítják meg a munkások, mások digitalizálnak, s a pályázat elnyerésének feltételét, a romatelep rendbetételét is elvégzik - összegezte a programot az elnök, hozzátéve: már januárban megjelennek az ellenőrök is a helyszínen, a cigány kisebbségi önkormányzat képviselőivel együtt. Lávájáé Dóka Évától, Bátonyterenye polgármesterétől megtudtuk: a kistérségből 240 főt foglalkoztat a közmunkaprogram. Kilencvenen a digitalizálásban vesznek részt, negyvenen „Katalin településrészen” dolgoznak, a többiek a Zagyvába folyó patakokat tisztítják meg, nádat vágnak. A miniszterek megtekintették a digitalizálás folyamatát, s ellátogattak Katalin település- részre is, ahol négy kolóniaházban jelenleg nyolc család lakik. A közmunkások két lakhatatlanná vált házat bontanak le, wc-t és tüzelőtárolót építenek, a megpucolt téglákból a saras feljáró helyén utat hoznak létre, s az önkormányzat segítségével a két megmaradt házat is rendbe hozzák. Hőhíd, penészesedés — gyakran okoznak bosszúságot a lakásokban. Mik ezek a jelenségek, hogyan lehet megelőzni, utólag orvosolni? Még a lakásvásárlás előtt felmérhető, hogy új lakásban lesz-e hőhidas, penészesedé- ses probléma - nyilatkozta a Lakáskultúra.hu kérdéseire Végvári Gábor, az Elephant Holding műszaki vezetője. Az új lakások a legtöbb esetben vasbeton szerkezettel és ha- | gyományos téglafalakkal épül- § nek. A vasbeton jobb hővezető, § mint a tégla, így azon kérész- " tül könnyebben jutnak a lakásba a kinti hőmérséklet hatásai. Télen a lakás belső falának az a része, ami vasbetonból készült, hidegebb, mint amelyik téglából. Ez a „hőhíd” jelenség, melynek következményeként a két anyag okozta hőmérséklet különbség akár 10 fok is lehet. Ez probléma ha a hideg falrészeken lecsapódik a pára és megjelenik a penész. A szakértő szerint a ház korszerű homlokzati szigetelése teljesen kiküszöböli, annak hiányosságai pedig súlyosbíthatják a problémát. Mit tegyünk, ha nem akarunk ilyen problémát? A szakember szerint meg kell kérdezni a be- ruházót/kivitelezőt. A következő válaszok érkezhetnek: A vasbeton szerkezetek a téglahomlokzat előtt 5 cm-rel érnek véget, a résbe plusz 5 cm szigetelés kerül, ami csökkenti a vasbeton és téglafalszerkezet hőmérsékletkülönbségét. Vagy' a homlokzatszigetelés vastagságát megnövelik. Minél vastagabb a szigetelés, a tégla és beton közti hőmérséklet-különbség annál kisebb. Ez szigeteléssel rendelkező házon is elvégezhető. Vagy' különböző hatásfokú szigetelő- anyagokat használnak a homlokzatnál, a téglarészekre az alacsonyabb hatásfokú szigetelés, a vasbeton részekre pedig a nagyobb hatásfokú kerül. Fontos a lakás rendszeres szellőztetése szánjunk kiemelt szerepet a szellőztetésnek, ami kulcsfontosságú lehet a páralecsapódás ás penészesedés megelőzésében. Az új lakások építő sük alatt rengeteg vizet vesznek fel, amit a használatba vétel utáni egy évben adnak le, jó külső szigetelésnél elsősorban a lakások beltere felé. Ezért szükséges az alapos, rendszeres szellőztetés. JANUAR 19. HUMOR Szeretettel köszöntjük névnapjukon Sára és Márió nevű olvasóinkat! Sára. Héber eredetű név, jelentése: hercegnő, uralkodónő. Védőszentje: Szent Sára egyiptomi szűz, remete. Virága: a gerbera. Sarah Ferguson nem csak az angol királyi családhoz fűződő kapcsolatával, hanem mesekönyveivel is ismertté vált. Sarah Bernhardt francia színésznő az egész világot bejárta Racine drámáiban játszott szerepeivel a XIX. században, Budapesten is többször szerepelt, márió. A Máriusz latin nemzetségnév olasz változata, jelentése a férfi szóra vezethető vissza. Thomas Mann novellát írt Mario és a varázsló címmel, amelynek színpadi változatában Latinovits Zoltán alakította Cippolát, a varázslót. A Nap kel: 7.24, nyugszik: 16.25 órakor. A Hold kel: 8.52, nyugszik: 20.56. HIDEG, DERENGŐ IDŐ hőmérséklet + óéti felhőiét /* ré 1 “c -4 *C •2*c Szécsény Balassagyarmat Rétság »EMS EWS^ 2 *C -2 *C Salgótarján Bátonyterenye * Pásztó; 5 i*c •2 *C Készíttette zones Nógrád megyében ma reggel borongós idő, ködfoltok várhatók. napközben és éjszaka azonban már változóan felhős, olykor derengő idő, gyenge légmozgás valószínű A jellemző hőmérséklet reggel -2 fok körűi alakul, kora délutánra +1, szerda reggelre -3 tok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: jövő hétfőig változóan felhős, az évszaknak megfelelőnél némileg hidegebb idő várható, időnként mérsékelt vasárnap országszerte jelentős havazással, délnyugaton átmeneti esővel. Orvosmeteorolégia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: Ilyen időjárási helyzetben aluszé- konyabbak, bágyadtabbak vagyunk. Azaz hosszabb autóuta- kat több megállással célszerű megtervezni. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu wmmmsmm B*C f Vízhőmérséklet Duna 2-3 °C Tisza IH 3*0 Balaton 2 °C Velencei-tó 2 °C Fertő 2 ”C Tísza-tó 3 “C Hó jelentés Dachstein 20-110 cm Semmering 35-60 cm Livigno 125-180 cm- Ügyvéd úr, szeretnék végrendeletet írni, de sajnos nem tudom, hogyan kell. Segítene megírni?- Persze, hagyja csak rám az egészet!- Nos, gondoltam, hogy Ön szeretné a legnagyobb részt, de én azért szeretném, ha a gyerekeim is kapnának egy kicsit az örökségből... * * *- Nem értem... Ha csak paradicsomot vágott az anyósa fejéhez, miért vitték kórházba a mentők?- Konzervparadicsom volt. * ★ * A főnök levelet diktál a szőke titkárnőjének.- írja rá kérem a nevet, címet is a borítékra: Kovács Jenő, Pápa.- Jé, ilyen nevű pápáról még nem is hallottam!- Hogy van a feleséged?- Beteg.- És veszélyes?- Ilyenkor nem, csak ha egészséges. * * * Egy férfi odamegy a boltban egy fiatal, csinos nőhöz:- Bocsánat, hölgyem. A feleségem itt van valahol az áruházban, de sehol sem találom. Beszélgetne velem pár percet?- Miért?- Mert ahányszor elkezdek társalogni egy fiatal nővel, a feleségem pár percen belül mindig megjelenik. * * * „Sosem gondoltam volna, hogy a bank egy Uyen vidám munkahely! Először csak kedvesen mosolyogtak, aztán mikor meghallották, hogy mennyi hitelt szeretnék felvenni, kitört a röhögés!" TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékszövetkezetünk ügyfélcentrikus szolgáltatásokkal várja Önöket! Nekünk nem az a fontos, hogy az ügyfél felvegye a hitelt, elhelyezze megtakarított jövedelmét, bankszámlát nyisson, bankkártyát igényeljen. Mi tanácsadással segítjük és testreszabott pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Január 17-i 1 3 5 6 9 15 21 24 26 28 RENtJ nyerőszámok 32 35 38 43 47 50 51 68 70 76 NAPI HOROSZKÓP bak (XII. 22-1.20.). Nem a tervei szerint történnek a dolgok. Különösen a magánéleti kapcsolataiban érik meglepetések. Valaki felkavarja érzéseit. 5“ vízöntő fl.21-ll.20.). Sikerek várják, de keményen dolgoznia kell. Egy teljesen új jövőkép bontakozik ki Ön előtt. Legyen merész, bolygója támogatja. halak Ol. 21—III. 20.). A Halakban a Hold, és pénzügyek terén kedvező fordulatra számíthat. Népszerűsége megnő, szinte isszák szavait. kos (1II.21-IV.20.). Olyan dolgokat is meg kell tennie, amire korábban soha nem számított. Áldozatot kell vállalnia korábbi életszínvonaláért. bika (IV. 21-V. 20.). Őrizze meg titkait, mert most könnyen kibeszélhet olyan dolgokat, amit ha más is tud, kellemetlen helyzetbe kerülhet. ikrek (V. 21—VI. 21.). Többféle dologhoz nem érez most késztetést. Akkor ne is tegye, mert esetleg hibázna. Negatív kisugárzású egyénekkel ne beszélgessen! rák (VI.22-VII.22.). A ravasz Rák sok mindent észrevesz a párja viselkedésén, de nem mindent tesz szóvá, mert hallgatni is tudni kell. Kompromisszumokat köt, az ésszerűség határán belül. oroszlán (VII.23-V1II.23.). Határozottságával, férfias kiállásaival szép eredményeket ért el. Környezetében megoszlanak Önről a vélemények. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Egy találkozás alaposan felzaklatja. Megint egy régi ismerős a múltjából. Vizsgálja meg az érzelmeit, nehogy utóbb derüljön ki, hogy a románc hevében elragadtatta magát. mérleg (IX. 24—X 23.). Úgy érzi, soha nem ér teendői végére. A hétköznapok gyűrődéseiben fokozott megterhelésnek van kitéve. A nem túl távoli jövőben nagyobb esélye lesz annak, hogy közelebb kerüljön a célkitűzéseihez. skorpió (X 24—XI. 22.). Nyitott a világra, új ismeretek, élmények befogadására. Nem mond nemet, ha valaki Önnel kettesben akar tölteni egy hosszú januári estét. Kérdés, hogy a partnere mit szól hozzá. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Akiről eddig sosem gondolta volna, most közeledni próbál Önhöz. Járjon alaposan utána, vajon milyen szándékok motiválják. Az újhold segíti a tisztánlátást. » T A n í «ajÉL. TTTTkT 1 r. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: \^| II W A I 1 ’lllP |-| I If I \ IP 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 4 t VJ J-/ megyei Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó hálózata.---------------------------------K0ZElE" ------------------------------- Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újsága * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j n ^ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készült. Érdemes naponta több alkalommal kinyitni az ablakot, hogy alaposan kiszellőzzön a lakás Érdemes ügyelni a jó szigetelésre