Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-14 / 10. szám
2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS Jövő csütörtökön ünnepélyes díjátadó Nógrád megye legeredményesebb sportolói 2009-ben Kovács Dusán (itt a monacói GP-döntőn az Eurosport szakkommentátoraként) nyolcszor volt első, de ebből háromszor az ifiknél Már egy hét sincs hátra, hogy 31. alkalommal is átadják a „Nógrád megye legeredményesebb sportolója” kitüntető címeket a megyeházán. Hat kategóriában előzetes javaslatok alapján 25 név került a sportban járatos döntéshozók kezébe, akiknek idén igazán nem lesz könnyű dolguk. Márton (Satis) István Bizony alig páran vannak a megye sportolója díjra számításba jövők között olyanok, akik az első ünnepélyes köszöntő idején már a megszületettek sorában voltak. De nézzük, kik is nyertek anno 1979-ben. Oláh Katalin vívó, (felnőtt nő), Botos András ökölvívó (felnőtt férfi), Kuris Judit és Czúder Antal atléta (ifjúságiak). Az első csapatdíBereczki Brigitta a megyei csúcstartó (mint népviseletén látszik is) sokáig Szingapúrban élt családjával jat csak rá 10 évre, 1989-ben adták át (Nagybátonyi Bányász férfi asztaliteniszezői), 1998-tól pedig a parasportolókat is díjazzák, akik közül Bada László diósjenői úszó kapott először elismerést. Az elsők után lássuk a legtöbbször diadalmaskodókat. Itt a felnőtt nők között Berecz Brigitta sílövő az abszolút csúcstartó, nyolcszor győzött. AjklerZita atlétára felnőttként hatszor, ifiként egyszer szavaztak. Kovács Dusán a felnőtt férfiak rekordere (5 első hely), de háromszor mint legjobb ifjúsági is nyert. Ketten vannak, akik az ősidőkben a felnőttek között elsők voltak, és még ma is aktívan (és eredményesen) sportolnak: KadlótZoltánt 1983-ban és még kétszer választották legjobbnak ám ma is megyénk leggyorsabb hosszűtávfutója. Papp Zoltánra mint sífutóra '82-ben szavaztak legtöbben az ítészek közül, ő viszont hosszas kihagyás után az utóbbi években a szenior országúti kerékpárosok között vitézkedik. Hozzá és Papp Ildikóhoz fűződik az egyetlen „apa és a lánya is” elsőség, mivel Ildikó az ifik (1999) és felnőttek (2002) között is követte „őse” példáját. A csak 11 éve kitüntetett para- sportolók között Venyercsán László atléta a csúcstartó (4), a csapatok sorrendje pedig: férfi kosárcsapat 5, gyarmati futballisták 4, SBTC focicsapat 3 alkalom. Felnőtt győztesnek és abszolút sikeres edzőnek egyedül csak Botos Andrást aposztrofálhatjuk, de Berecz Brigitta is segítette szakemberként egy darabig sportágát és Kadlót Zoli is edzősködik a legutóbbi időkben. Nos ennyi történelmi áttekintő és érdekesség után kíváncsian várjuk, hogy idén kik lesznek a befutók. Először is a megye „minden szegletét” képviselő 9 fős igazlátó testület ugyancsak szubjektív véleményalkotókból áll, másodszor nem könnyű az almát a körtével összevetni, harmadszor minden szentnek maga felé hajlik a keze. Léteznek olimpiai és egyéb sportágak, de más és más a különböző sporttevékenységek rangja hazánkban és a világban. Akadnak látványos és népszerű, valamint periférikus, sokszor csak kiegészítő ágazatok, melyekről a közvélemény szinte nem is hallott! Előfordulnak olyan sporttevékenységek, melyeknél ha ki is neveznek valamilyen összejövetelt országos bajnokságnak, az olyan is: megesik hogy egy(!) vagy pár résztvevő lézeng a korcsoportjában, elvileg ki sem lehetne hirdetni a győztest. Más ob-nek olyan rangja és mezőnye van, hogy aki valahol az élbolyban végez, az európai vagy a világ elitjébe is tartozik egyben. Vannak amatőrök és profik, dönteni kell felelősséggel, kinek a győzelme ér többet. Számos körülményt kell hát mérlegelni, mielőtt megszületik a megfelelő döntés. Január 21-én, csütörtök délután minden kiderül, amikor a megyei közgyűlés és a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek rendezésében kihirdetik és átadják az elismeréseket és kü- löndíjakat. Kérdezze meg gyógyszerészét! Amit a lázcsillapításról tudni kell... A legfontosabb: a láz mindig tünet, nem betegség! Jelzi, hogy valami nincs rendben, a szervezetünkben. Valamilyen kórokozó, vírus, baktérium jelenlétére utal, vagy gyulladásos folyamatot jelez. Ilyenkor az immunrendszerünk aktívabban működik, ez a szervezet természetes védekező rendszere. A magasabb hőmérsékleten a kórokozók jobban elpusztulnak. Ilyen szempontból hasznos a láz. Ezért helytelen az első lázra, hőemelkedésre lázcsillapítót, pláne antibiotikumot adni. Fontos tudni, hogy 37-38 C fokig hőemelkedésről beszélünk, és 38 fok felett mondjuk, hogy láz van. Ezt a 38 foknál magasabb hőmérsékletet már csillapítani kell, hiszen nagyon igénybe veszi az egész szervezetet. Ha kisgyereknél végbélen keresztül hőmérőzünk, mindig le kell vonni egy fél fokot, tehát ha a lázmérő 38 C fokot mutat a végbélben, akkor csak 37,5 fok a hőmérséklet, és ez még nem láz, csak hőemelkedés. A láz csillapítása lehet gyógyszerrel vagy gyógyszer nélkül. Néha kombinálni kell a kettőt. A gyógyszeres lázcsillapításra, amit 38 fok felett kell alkalmazni, sokfajta lehetőség van. Általában paracetamol, ibuprofén tartalmú tabletták, kúpok, gyerekek számára szirupok kaphatók, vény nélkül. Megbízhatóak, kellő adagban kell alkalmazni, de mindig csak az éppen szükséges időig. Van még egy csoport, a szalicilát tartalmú gyógyszerek /Aszpirin, Kalmopyrin/, amelyek nagyon jó láz- és fájdalomcsillapítók, de erősen károsítják a gyomor falát. Ezért aki gyomorfekélyre hajlamos, inkább másfajta lázcsillapítót válasszon. Az Aszpirin másik hatása a lázcsillapításon kívül, hogy gátolja a vérlemezkék összecsapódását, késlelteti a véralvadást, vagyis "köznyelven" szólva vérhígító. Ezért aki bármilyen alvadásgátlót használ szív és érrendszeri betegsége miatt, annak inkább paracetamol tartalmú lázcsillapítót javasoljuk. Nagyon jól bevált módszer a hűtőfürdő, amikor a fürdővíz hőmérsékletét fokozatosan csökkentjük. Másik jó módszer a Priznitz, aminél egy törülközőt állott vízbe mártunk, jól kicsavaijuk, és ezt tekerjük a lázas beteg testére. Tegyünk fölé egy száraz ruhát, és ha már az alsó átvette a test hőmérsékletét, cseréljük. Fontos, hogy utána ne takarjuk be hatalmas takarókkal, mert ez megakadályozza a hőleadást, nem tud a láz csökkenni. Itassunk minél több folyadékot, és ha nem kívánja az ételt, ne erőltessük. Ha bármilyen kérdése van, mindig szeretettel és jó tanácsokkal várjuk! Borostyán Patika, Salgótarján, Fülek! út 53-55. Nyitva tartás: H-P, 7-19-ig, SZÓ., 8-12-ig. Tel.: 32/511-290. KOKtMllilM PAIIK.% INTERNETEN PRÚBÁLTA MÁR? Cégét vállalkozásét szolgáltatását Mrdas88 ttn Is nádink! NPORT.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL Előhűtött baiUDiiifriree^ váJsaraal a Salgó Center Coop Zrt. hűtőpulttal rendelkező üzleteiben, ©®a®o SssmáE? ©kííg> sm% a m Kínálatunkból: ■ előhűtött csirkecomb hátsó negyeara - előhűtött egész csirke: *)99 Ft/kg R j Mmß Mß - előhűtött csirkémén (csontosj^®j^^fc*goKuifötwmr^farhát: 159 Ft/kg ■1 Jót, jé árottf és még^zan JaKcioyau^^l sec INGATLAN SALGÓTARJÁNBAN, Besztercén a 10 emeletesben, földszinti, 1,5 szobás, felújított, átalakított lakás és garázs eladó. Ár: 5 M Ft. Tel.: 06-20/571-1781, 32/411-286. -3347SALGÓTARJÁNBAN, Besztercén 1 + 2 fél szobás lakás eladó. Ár megegyezés szerint, megtekintés után. Tel.: 06- 20/365-0883. *3484* ELADÓ Gorkijon klímás, új konvektoros, igényesen felújított, 2 szobás lakás korszerű nyílászárókkal. III. nagyméretű ak- nás garázs különálló műhelyrésszel, biztonságos területen. Tel.: 06-20/444- 5435, 06-20/555-3123. *3364* ETESEN 120 m2-es, kétszintes családi ház garázzsal, melléképületekkel, nagy telekkel eladó. Tel.: 20/246-6748. *3389* SALGÓTARJÁNBAN, a kórház fölött, a Kercseg úton, I. emeleti, tetőtér-beépítéses, 5 szobás, 2 fürdőszobás lakás garázzsal eladó. Tel.: 06-20/246-6748. *3389* SZÉCSÉNY központjában, Bartók Béla út 6. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: Horváth Tibor, tel. 06-30/9348-947. •3412* SALGÓTARJÁNBAN, Vásártéren 3. emeleti, 2 szobás, költségmegosztós lakás eladó. 5,3 M Ft. Érd.: 13-16 óra között. T.: 32/316-391. *3430* _____ SA LGÓTARJÁNBAN, a Budapesti út 62/a- ban 1 szobás, erkélyes lakás bútorozva vagy bútor nélkül eladó. Ár: 4,1 M Ft. Tel.: 20/3311-069, 20/244-2077, *3433* SALGÓTARJÁN, főiskola közelében, Pécskő út 12/c, I. emeleti, 1 + 2 fél szobás, 58 m2-es, nagy erkélyes lakás kiadó vagy eladó. 06-30/6492-971 *3438* SALGÓTARJÁNBAN, Kölcsey úton gázos, eltolt szintes családi ház eladó. Irányár: 13,5 M Ft. Vásártéri lakást beszámítok. Érd.: 30/3342-706. *3442* SALGÓTARJÁNBAN, Forgách Antal úton 46 m2-es lakás eladó. Ar: 4,6 M Ft. Érd.: 30/3342-706. *3442* KARANCSAUA elején, szép, nyugodt környezetben, jó állapotú, 95 m2-es családi ház eladó. Tel.: 06-20/431-1876, 32/737-309. *3445* ST., Alkotmány úton VI. emeleti, 71 m2- es, 2,5 szobás, étkezős, erdőre néző lakás részben felújítva, esetleg bútorokkal eladó. Tel.: 06-20/386-7170. *3474* JÁRMŰ GÉPKOCSIJÁT készpénzért megvásárolnám. Tel.: 06-70/623-36-37. *3371* VEGYES TŰZIFA (akác, bükk, cser, tölgy) kis és nagy tételben megrendelhető, méterben vagy tőkézve, házhoz szállítással. Érd.: 32/367-203, 06-30/9833-088. *3377* ÁLLAT HÍZÓ eladó, félbevágva is. 06-20/424- 8541 *3380* CSIVAVA kölyökkutyák eladók. Tel.: +36- 30/855-3550, 32/343-169. *3432ÁLLÁST KERES NAPPALI betegápolást, gyerekfelügyeletet, lakástakarítást vállalok. Tel.: 06- 20/921-3482. *3434* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, h.-ajtó, sz.-függöny, rovarháló, hevederzár akciósán. Simon Tibor, 32/441-493, 06-30/495-8213 •3475* GARÁZS PÉCSKŐ út 12-14 sz. alatt társasházban garázs eladó. Vállalkozásra, raktározásra, 2 autó tárolására alkalmas. 20/925- 9714 *3366* MEZŐGAZDASÁG MTZ traktor eladó. 20/265-4042 -3455* Szerkesztőségünk számítógépeit a NOD32 antivirus system antivirus védi. It MIKUSKA TEMETKEZÉS Ügyelet: 0-24 óráig 3078 Bátonyterenye, Honvéd út 15. 3100 Salgótarján, Füleki út 7. 3069 Alsótold, Nagymező gt 12. Tel.: 32/350-571. 06-30/384-0967 06-20/216-9980