Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-14 / 10. szám
2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK 10 SPORTTURMIX Hamilton szakított forma-1. Hivatalosan is szing- livé vált Lewis Hamilton, a Forma- 1-es McLaren-istáiló brit pilótája, miután szakított párjával, Nicole Scherzingerrel. A 2008-as világbajnok és a Pussycat Dolls együttes 31 éves énekesnője hétfő este közös közleményben tájékoztatták erről a nyilvánosságot. A pár két éve volt együtt, Scherzinger több versenyre, így Magyarországra is elkísérte szíve választottját. Woodson az év védője nfl. Charles Woodson, a Green Bay Packers játékosa nyerte el az év védője címet a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság- ban (NFL). A 33 éves Woodson- ra az ötven szakíró közül 28-an szavaztak, a második helyen Darrelle Revis (New York Jets), a harmadikon pedig Elvis Dumervil (Denver Broncos) végzett. Woodson csapatával ugyan bejutott a rájátszásba, ám az első körben búcsúzott, miután vasárnap drámai mérkőzésen, hosszabbítás után 51-45-re kikapott az Arizona Cardinals otthonában. Casillas az év kapusa labdarúgás. Iker Casillas, a Real Madrid játékosa volt a 2009-es év legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS szavazása alapján. A spanyol hálóőr mögött Gianluigi Buffon, a Juventus futballistája végzett a második, Julio Cesar, az Internazionale kapusa pedig a harmadik helyen. Nalbandian még sérült tenisz. A világranglista korábbi harmadikja, az argentin David Nalbandian nem vesz részt a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A rangsorban jelenleg csak a 63. helyen álló játékos tavaly május óta egyetlen tornán sem játszott csípősérülése miatt. Ezen a héten tért volna vissza a mezőnybe, ám az aucklandi versenyen a Philipp Kohlschreiber elleni találkozót megelőző bemelegítés során hasfalhúzódást szenvedett. SPORTTÜKÖR Ismét eredményes évet zártak a gyarmatiak Félidejénél tart a salgótarjáni kosarasok A-csoportos bajnoksága. Olvasóink többek között a csapat eddigi szereplésről, a jövőbeli tervekről, az anyagi háttér alakulásáról és a politikával való viszonyáról is kérdezték a csapatvezetőt. Online interjú Dániel Tamással, az SKSE klubmenedzserével. „Itt akarjuk folytatni a megkezdett munkát!" Dániel Tamás 46 éves, salgótarjáni születésű és ízig-vérig lokálpatrióta. Több sportágat kipróbálva 1977-től lett az SKSE igazolt versenyzője, ahol már 16 évesen bemutatkozott az akkor az NB Il-ben szereplő felnőtt-kosár- labdacsapatban. Aktív pályafutásának végeztével különböző vezetői beosztásokban tevékenykedett, illetve saját sportmenedzseléssel foglalkozó cégét irányította. Utóbbi munkája révén számos országos jelentőségű sporteseménnyel ajándékozta meg a nógrádi sportbarátokat. 2003-ban az Egerbe költöző Fekete Sasokkal egy-egy NB I/B-s arany-, illetve ezüstérmet produkált, a legnagyobb büszkeséggel mégis az tölti el, hogy szülővárosának csapatát 60 esztendőelteltével - két év alatt két osztályt előre lépve - 2009 nyarán sikerült a legmagasabb osztályba kormányoznia.- Ön szerint mi a jobb? Ebben az osztályban kullogni a tabella végén, vagy egy osztállyal lejjebb játszani győztes mérkőzéseket? (Csipa)- Én azt vallom, hogy az ember arra teremtetett, hogy folyamatosan a jobbra törekedjen, egyre nehezebb feladatokat tűzzön ki maga elé és azokat próbálja meg teljesíteni. Húsz éve foglalkozom a sportmenedzseléssel, azon belül is a kosárlabdával. Mi más lehetett a célom, minthogy Salgótarjánban NB J/A-s csapatot csináljunk. Két év alatt sikerült is! Kell ennél több?! Persze, hogy kell! Az idén biztosan benn maradunk, jövőre pedig építünk egy még jobb csapatot! Van egy mondás a kosarasoknál, bár másra is igaz: Vagy az ellenfelet kell megválogatni, vagy pedig kosarazni kell megtanulni. Mi az utóbbit választjuk!- A csapat bentmaradása esetén a jövő idénynek is nekivágna hasonló kondíciókkal, mint az idei? (bb2) tozások ezen a posz ton? (Malacka)- Pillanatnyilag nincs edzőkérdés. Az elmúlt hetekben minden problémát átbeszéltünk Walke Károllyal, aki folytatja a munkát. Az viszont igaz, hogy egy edzőt az eredmények minősítenek, tehát el kell kezdenünk nyerni!- Egy profinak mondott csapatban miért nem játszanak profi játékosok? (bolha)- Kérdés, hogy mit ért azon, hogy profi? Számomra ez egy komplex fogalom, ami nem csak a javadalmazásról, hanem a körülményekről, az adott játékos hozzáállásáról, mentalitásáról is szól. Nehéz ma Magyarországon, és főleg Salgótarjánban minden feltételt optimálisan ösz- szehozni. Hosszú, nehéz munka aminek az elvégzésének csak az elején tartunk.- James Davis felől érdeklődöm mennyire komoly a betegsége és van-e még esély arra, hogy újra játsszon Salgótarjánban? (JD)- Nem tudjuk pontosan, hogy mi a baja James Davisnek. Ki kell vizsgáltatni a kosarast, de ehhez neki is hozzá kell járulnia. Amennyiben nem hajlandó nálunk alávetni magát egy teljes vizsgálatnak, akkor nem léphet pályára, hisz' nem kockáztathatjuk az egészségét, életét.- A szeptemberi induláshoz képest eddig hány százalékban sikerült megvalósítani a terveket? (ZZZ)- Szakmailag én úgy gondolom, hogy 20-25 százaléknál járhatunk, de pozitív változásokat várok 2010 elejétől. Gazdasági szempontból is van fejlődni- valónk, de itt jobban állunk egy kicsivel, míg a csapat megítélése, marketingje, országos kommunikációja kifejezetten jónak mondható. erőemelés. Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy Honti Attila, a gyarmati erőemelők első embere, szakosztályvezetője, szinte kivétel nélkül csak sikerekről számol be, így történt ez most is. A Ipoly-pari erőemelők ismét remek évet zártak, annak ellenére, hogy a megyei erőemelő-egyesületek „gyengélkednek” mostanság, azonban a Vitalitás SE versenyzői továbbra is az ország élvonalába tartoznak. Az elmúlt évben a magyar bajnokságokon a három első, hét második és öt harmadik hely mellett több értékes helyezést értek el. Továbbá nemzetközi versenyeken is erősítették a magyar válogatottat: Odor András, a Duna Kupa nemzetközi erőemelő-viadalon vett részt, ahol ezüstérmet szerzett, Herczeg Zoltán, a junior fekvenyomó-világbaj nokságon- Mindkét említett városban lényegesen jobb körülmények között dolgozhatnak a kosarasok. Ez nem csak az önkormányzati támogatás nagyságában mutatkozik meg, ami a mienknek az 5-6-szo- rosa, hanem a gazdasági környezetben is. Ott több olyan helyi cég van, amelyek jól működnek, ezért gondolkodhatnak támogatásban is. Nálunk a néhány működő céget sem sikerül megtartani a városban, nemhogy újakat idehozni. Nehéz dolgunk van, de mi nem csak helyi cégeket keresünk, hanem olyan vállalkozásokat is, melyek ugyan máshol működnek, de van némi helyi kötődésük is. 1 Ha bentmarad az SKSE az első osztályban, de anyagilag megérné máshová költöztetni a csapatot (mint anno Eger), akkor mit lépne? (Manci)- Én salgótarjáni vagyok és már 2003-ban is itt szerettem volna első osztályú csapatot csinálni. Akkor nem engedték, most hagyták. Itt akarjuk folytatni a megkezdett munkát!- A politika és sporttámogatás szoros viszonyban vannak (manapság) egymással. Ön kit látna ősszel legszívesebben Salgótarján polgármesteri székében? (Mild)- A mostani városvezetés nincs tisztában azzal, mire is van szüksége Salgótarjánnak, az itt élőknek. A várost működővé, és valóban élhetővé kell tenni. Ebben nagy szerepe lehet a sportnak is, azon belül pedig a kosárlabdának. Biztos vagyok abban, hogy egy olyan ember, aki a hétköznapokat, és akár a kosármeccseket is köztünk éli meg, jobban látja a problémákat, és sokkal többet tud segíteni minden területen. Dóra Ottó polgármesterré választása esetén léptékekkel lehet jobbítani dolgainkon, életünkön.- Marad Walke az edző, vagy az idény második felében lesznek válnegyedik, míg Kelecsényi János, a masters fekvenyomó Európa- bajnokságon a hetedik helyen végzett. A korábbi évekhez képest a szakosztály versenyzői az anyagi lehetőségek miatt ugyan kevesebbszer léptek dobogóra, azonban a minőségi versenyzésre nem lehetett panasz. Odor András és Kelecsényi három kategóriában is országos csúcsbeállítást kísérelt meg, ami két esetben sikerült is. Kimagasló eredménynek számított, hogy a tavaszi erőemelőcsapatbajnokságon az Ipoly-parti csapat a dobogó második fokára állhatott fel. További jelentős eseménynek számított, hogy immár 10. alkalommal rendezték meg a megyei fekvenyomó-bajnoksá- got, a hagyományokhoz híven magas színvonalon. Utánpótlás terén és jól áll a gyarmati csapat, hiszen szép számmal látogatják fiatalok az edzőtermet. Elmondható, hogy 14-től 55 éves korig rendelkeznek versenyzőkkel, így valamennyi korcsoportos megmérettetésen harcba szállnak az érmekért. Legeredményesebb versenyzőjük ismét Odor volt, akiről elmondható, hogy hazánk egyik legtehetségesebb erőemelője. Többszörös abszolút magyar bajnok, országos csúcstartó, válogatott versenyző. Eredményes versenyzőjük még Kelecsényi János, az ifjúsági Vadas Lambert és az utolsó évét még junior korcsoportban versenyző Herczeg Zoltán. A szakosztály ezúton fejezi ki köszönetét Balassagyarmat ön- kormányzatának és a Nógrád Sportjáért Alapítványnak a 2009. évi támogatásokért. Kelecsényi János számára kiemelten fontos lesz az idei év, hiszen az áprilisi masters fekvenyomó-világbaj nokságon való részvételen túl az erőemelő kontinensviadalon is indítani kívánja őt az országos szövetség. Jelentős költségeket fog igényelni ezeken a versenyeken való részvétel, ugyanis ezeknek nagyobb részét az egyesületnek kell vállalni. További tervként szerepelnek a megyei versenyek megrendezése, valamint az ősz folyamán második alkalommal rendezik meg a felhúzógálát.- Nekivágunk a jövő szezonnak is, az biztos. Abban is bizonyos vagyok, hogy az újból az A- osztály lesz. Ehhez azonban, az idei tapasztalatokat is fölhasználva, folyamatosan javítani kell a kondíciókon, a körülményeken.- Ismerve a mostani eredményeket és lehetőségeket, mennyire volt jó ötlet az A-osztályos indulás? (Dandy)- Ismét hangsúlyozom, én nem tudok másban gondolkodni, csak abban, hogy mindig magasabbra törjünk. Annak ellenére folyamatos telt ház előtt játszunk, hogy még nem jönnek a győzelmek. Salgótarján az egyik olyan város az országban a 14-ből, ahol van első osztályú férfi kosárlabdacsapat Végre nem csak a negatív hírek miatt foglalkozik velünk az országos média...- A napokban felreppentek különböző hírek a csapat körül, többek között anyagi oldalról is. Biztosított-e e téren, hogy az SKSE kosárlabdacsapata az NB I/A-s szezont végigjátssza? (S. Norbi)- Végig fogjuk játszani, de ehhez folyamatosan új szponzorokat, támogatókat keresünk. Remélem, már az év elején főtámogatóval is meg tudunk egyezni.- Mennyi pénz hiányzik a kasz- szából ahhoz, hogy egy jó középcsapata (Kecskemét, Szombathely) lehessen Salgótarjánnak? (T. Z.)