Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)

2009-12-09 / 284. szám

► 2009. DECEMBER 9., SZERDA SPORTTÜKÖR » ■ ► Legyen vagy ne?! Budapest. Az Országgyűlés sport-és turisztikai bizottsága kedden benyújtotta a 2020-as olimpiarendezési pályázatot előkészítő törvénytervezetet a Parlamentnek. A bizottság azok után hozta meg - egy tar­tózkodással - határozatát, hogy meghallgatta a tervezetet elő­készítő BŐM, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság képvise­lőit, illetve Simóka Bea sport­szakái lamtitkárt. Szalay­Berzeviczy Attila, a budapesti olimpia előmozdítására alakult társadalmi szervezet, a BŐM el­nöke a tagok támogatását kér­te, míg Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, valamint Gömöri Zsolt, az MPB vezetője elmond­ták, nem időszerű a kérdés tár­gyalása, s ezzel egyetértett a szakállamtitkár is. A bizottság tagjai ugyanak­kor úgy vélték, lehetőséget ad­nak a tervezet Parlament álta­li elfogadására, hogy felállhas­son a pályázatot előkészítő bi­zottság. Molnár Zoltán szerint a jelenlegi nehéz helyzetben a mindennapos gondok megol­dása is komoly problémákba ütközik, többek között még a téli olimpiai szereplés biztosí­tása is nehézségeket jelent. Hangsúlyozta, hogy majd ak­kor kellene visszatérni a kér­désre, amikor jobb helyzet­ben lesz az ország, stadionok, s egyéb sportlétesítmények épülnek. A BOM-mal kapcso­latban jelezte, hogy a civil szervezetnek a MOB semmi­lyen felhatalmazást nem adott az olimpiával kapcsola­tos ügyek intézésére, így nem is lett volna joga ilyen tevé­kenységet végezni. Szalay- Berzeviczy Attila azt emelte ki, hogy a törvény elfogadásá­val a BŐM tulajdonképpen megszűnne, s éppen az a cél, hogy az előkészítésre már hi­vatalos keretek között kerül­jön sor, ne egy civil szervezet kedvétől és lehetőségeitől függjön. A törvény elfogadását azért tartja elengedhetetlennek, mert szerinte csak ezzel mu­tatkozik esély 2011-ben a pá­lyázat benyújtására, s csak a 2020-as kandidálás lehet megfelelő alap egy 2024-es olimpiát megcélzó pályázat si­keréhez. Megroppant a derékhad sakk NB II-es csapatbajnokság, Erkel csoport Janus arcának újból „vesztős” felét mutatta a Muzsla-alji gárda, s ezzel önmagát a sereghajtók közé űzte, legyőzőjét pedig az első helyre kataputálta. Márton (Satis) István Váci SC -Pásztói SE 8,5-3,5 Kétséget kizáróan erős csapat idén a Vác: a fővárosból erősítettek, két FIDE meste­rük és magas Élő-értékszámaik jól mu­tatják ezt, de a pásztóiak sem pis kóták, ám néhány partit alapo­san elszúrtak. A játékidő fe­léig egálnak tűnő partijaikat sorra bukták a vendégek, az ötödik táblától a hét játszmát veszítettek zsinórban. Súlyos, a 10. lépésben történt tisztelné­zéstől a végkimerülésig tartó egyenlő végjáték elbukásáig min­den szerepelt a „vesztési étlapon” a csapat majd háromnegyede mély­repülésbe ment át. Csak Egyed And­rás negyedik táblás győzelme és az egyik, leghátul játszó ifista, Kovács Da­ni remek kontrtámadása jelentett tel­jes pontot, de az éltáblák (Újj Dani, Flander Leon Olivér és a rangidős Tóth László) remi­jei is nagyra becsü- lendők az ellenfe­lek képességeit ismerve. További ered­mények: Vízügy Bp - HÜSI Kivédekezte ellenfele támadását, majd visszavágott és nyert Kovács Dániel a 12. táblán 4,5-7,5, Jászberény - Gödöllő 5,5-6,5, Újszász - Pestszentlőrinc7,5-4,5, Dunaha- raszti II - Barcza SC, Főt - MTK 5,5-6,5. A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. Vác 24,5,2. MTK 22,5,3. HÜSI 22,4. Vízügyi SC 20, 5. Barcza SC 18,5, 6.- 7.-, 8. Újszász, Dunaharaszti II, Pestszentlőrinc 17-17, 9. Jászberény 16,10. Pásztó 15,11.-12. Fót, Gö­döllő 13-13 pont. Saci Kupa villámsakk megyebajnokság SPORTTURMIX Sötétedés száműzve Szécsény. Barik Pál, a szécsényi sportegyesület labdarúgó szak­osztályának technikai vezetője azt mondta,hogy Szécsényben már több alkalommal is felvető­dött a labdarúgópálya kivilágí­tása. A megvalósításra minded­dig nem került sor. Most ismét szorgalmazta a pálya kivilágí­tását. Szerinte az azért is szük­séges lenne, mert a labdarúgók dolgoznak, csak munkaidő után tudnak edzésekre járni. Ősszel, korán sötétedik, így az edzési időt meg kell kurtítani. Ősszel a labdarúgócsapatuk az első kilenc fordulóból 8-at meg­nyert és egy döntetlenül végző­dött. Azt követően becsúszott egy-egy vereség. Véleménye szerint a vereséghez valószínű az is hozzájárult, hogy a sötéte­dés miatt a csapat az edzéseken nem tudott megfelelően felké­szülni a hétvégi mérkőzéseire. Koreával sokat nyernénk labdarúgó vb Négyszeres pénzt eredményezne a fogadónak az angol fogadóirodáknál Spa­nyolország győzelme a jövő nyá­ri, dél-afrikai labdarúgó-világbaj­nokságon. A legtöbbet - a feltett összeg 2000-szeresét - Észak-Ko- rea vb-címe hozná a konyhára. Az Európa-bajnok spanyolokhoz hasonló esélyt adnak a szigetor­szági odds-központokban az an­gol válogatott végső sikerére is (5:1), míg a „várakozási listán” harmadik brazüok vbgyőzelmé- re 11 a 2-höz megtérülési arány mellett lehet fogadni. Vajon Adebayor december 21-én is ennyire fog örülni? labdarúgás. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette annak a tíz játé­kosnak a nevét, akik meg­kaphatják az idén első ízben kiírt Puskás Ferenc-díjat, melyet a legszebb gólt szer­ző futballista vehet át a szer­vezet éves, zürichi gáláján. A névsorban Emmanuel Adebayor az Arsenal színei­ben, Eliran Atar (Bnei Yehoda), Michael Essien (Chelsea), Grafite Tízen a legszebb gólért (Wolfsburg), Andres Iniesta (Barcelona), Luis Angel Landin (Cruz Azul), Katlego Mphela (Dél-afrikai Köztár­saság), Nilmar (Internacionale), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Fernando Torres (Li­verpool) egy-egy remekbe szabott találata szerepel. A Puskás Ferenc-díjról szóló szerződést Joseph Blatter FIFA-elnök és az Aranycsa­pat legendás játékosának öz­vegye írta alá október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futball- akadémián tett látogatása al­kalmából. A tízes listára a szurkolók november utolsó két hetében szavazhattak a FIFA honlapján. Az idén de­cember 21-i gálára mind a tíz jelöltet meghívják, de csak a voksoláson győztes találatot hirdetik ki, a sorrendet nem. Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont, így legalább élvonalbeli baj­noki találkozón kellett szü­letnie, hogy jelölt lehessen. Az elismerést női futballista is kiérdemelheti. Blatter meghívására a felcsúti Pus­kás Ferenc Labdarúgó Aka­démia delegációja részt vesz a díjkiosztó gálán. A küldött­séget Orbán Viktor, a létesít­mény alapítója vezeti, s jelen lesz az eseményen a három éve elhunyt legendás játékos özvegye is. Meglepetések nélküli első forduló Balassagyarmat 24. Téli Teremlabdarúgó Bajnokság - Az Öregfiúk csak hétvégén kezdenek Amint arról már lapunk­ban tájékoztattuk olvasóin­kat, az Ipoly parti város te­remlabdarúgó bajnokságát az „Abszolút kategóriában”, két csoportban összesen ti­zenkilenc csapat részvéte­lével rendezik meg. Az el­múlt héten lejátszották négy játéknap alatt az első forduló mérkőzéseit, ahol különösebb meglepetés nem született. Az esélye­sebb csapatok kisebb na­gyobb gólkülönbséggel lép­tek túl első mérkőzésükön. Az „Öregfiúk” (kor)csoport csak e hét szombatján kez­di meg küzdelmeit. Ebben az évben a rendezők hét for­duló megtartását tervezik a bajnokságból. Részletes eredmények: „A” csoport Cortez - XXX 2-1 (1-0) GL: Vereczki, Fekete, illetve Nagy J. Cserhát Print - Ipolyszög 4-2 (3-0) GL: Kelecsényi, Hodászi, Czibulya, Hegedűs illetve Jakus, Papp. Favorit - Nagyoroszi 7-1 (2-0) GL: Varga (3), Árva (2), Vincze, Farkas, illetve Újvári. Hiénák - Amico 12-0 (3-0) GL: Varga (2), Nemcsok (2), Puruczki (2), Dudás, Széles G., Ordasi, Szenográdi, Balogh, Benkó (öngól) Észak Kapuja - Chaos 13-1 (7- 1) GL Rados L. (5), Kanyó R. (3), Helmreich, Tresó G., Benécs, Saár, Gubis(öngól), illetve Szádvári Zs. „B” csoport Budicek - liget FC. 2-0 (1-0) GL: Rimóczi, Lukács. Rood - Pid Csel FC. 6-2 (2-2) GL: Pádár (2), Gyurovics, László, Chikány, Ágner. Nyomdász FC. - Szügy SE 1-5 (1-3) GL: Zolnyánszki, illetve Nóg­rádi (3), Oláh T., Virág. Babcsán Művek SC - Santos 4- 0 (1-0) GL: Molnár J., Bogdán Zs., Gyenes K., Babcsán T. Szabadnapos: Necseszdel FC. Az e heti program: Abszolút csoport n. forduló 2009. december 09. (szerda) 20.30 Nagyoroszi - Észak Ka­puja („A” csoport) 21.20 XXX - Cserhát Print („A”, csoport) 2009. december 10. (csütörtök) 20.30 Ipolyszög - Favorit („A” csoport) 21.20 Cortez - AMICO („A” cso­port) 2009. december 12. (szombat) 17.30 Chaos FC - Hiénák („A” csoport) 18.20 Pici-Csel FC - Nyomdász („B” csoport) 19.10 Szügy SE - Babcsán Mű­vek („B” csoport) 20.00 Santos - Necseszdel FC („B” csoport) 20.50 Liget FC - Rocco („B” cso­port) Szabadnapos: Budicek Öregfiúk csoport I. forduló 2009. december 12. (szombat) 15.00 Építkezők Boltja - Csitár Öregfiúk 15.50 BSE Öregfiúk I. - BSE Öregfiúk II. 16.40 Caffe Orchidea Ipolyszög f SAKK. A minapi moszkvai blitz (villám) világbajnokság még jobban inspirálta a szervezőket, hogy szokásos módon idén is magrendezzék Salgótarjánban a hasonló - 5-5 peres gondolko­dási idejű - megyebajnokságot. Az igen látványos, elmét és ke­zet is megtornáztató népszerű műfajnak mint az utóbbi idők­ben, most is a Saci bár és étte­rem ad otthont, valamint a díjak egy részét is biztosítja. A tor­nán bárki indulhat, nem szük­séges hozzá a sportági liszenc. Tavaly nem kis izgalmak és né­mi furcsaság után Istvanovszki Martin nyerte a viadalt, idén so­kan pályáznak „trónjára”, és eb­ben az őrült kapkodásban bi­zony bármi megeshet, ezt jól mutatta a pár héttel ezelőtti vb. Nevezni a 11 órai kezdés előtt a helyszínen lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom