Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-09 / 284. szám
2009. DECEMBER 9.. SZERDA KOZELET ügynöközés. Becsületsértés és rágalmazás miatt elítélte Ungváry Krisztiánt a Fővárosi Bíróság, mert „besúgónak” nevezte és a pártállami állambiztonsággai hozta összefüggésbe Kiss László alkotmánybírót. A nem jogerős ítélet a történészt egy év próbára bocsátotta. Ungváry nem tudta bizonyítani állításait. Nem is kérdés a vallás hír&háttér Népszámlálás: országismeret vagy manipuláció? A történelmi egyházak hívei támogatták, hogy a népszámlálásban szerepeljen kérdés a felekezeti hovatartozásról Románia: csalás 136 ezer szavazattal? A román szociáldemokraták tegnap megóvták az alkotmánybíróságnál az elnökválasztás második fordulójának eredményét, és a választás újbóli kiírását kérték. Szerintük 136 ezer szavazatról tudják bebizonyítani, hogy hamis. A választás eredménye szerint a jobboldali Traian Basescu 70 ezer szavazattal kapott többet ellenfelénél. Visszafogadták Ficóékat az európai szocialisták a robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) szlovák kormánypárt ismét teljes jogú tagja lett az Európai Szocialisták Pártjának. A Smer ideiglenes tagságát 2006-ban függesztették fel, mert koalícióra lépett a Jan Slota-féle nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal. A MSZP ellenezte a döntést, de nincs vétójoga. Éles lőszert küldtek Szijjártó Péternek halálos fenyegetést tartalmaz az a levél, amelyet Szijjártó Péter fideszes politikusnak küldtek egy éles lőszerrel együtt - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. „Ön annyit hazudott, hogy szervezetünk halálra ítélte. A mellékelt lőszerből 30 darabot betáraztunk egy géppisztolyba. Az ítéletet végrehajtjuk” - írták a levélben. Szijjártót halálra ítélték Fogyatékosságról igen, vallásról nem lesz kérdés a 2011-es népszámláláson. Szembekerültek egymással a történelmi és a kisebb egyházak. Vég Márton A hagyományokkal szakítva nem kérdez rá a vallási, felekezeti hovatartozásra a 2011-es népszámlálás kérdőíve, ellenben a fogyatékosságra igen. A parlament hétfőn 190 igen, 158 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a jogszabályt, amely szerint 2011 októberében lesz Magyar- országon újra népszámlálás. A kérdések között szerepelnek majd a nemzeti és etnikai hovatartozásra, anyanyelvre vonatkozó kérdések is, de ezekre nem lesz kötelező válaszolni. Rákérdeznek a nemre, születési időre, családi állapotra, lakóhelyre, születési helyre, iskolai végzettségre és a foglalkozásra is. „Ha jövőre mi adjuk a kormányzati többséget, akkor megváltoztatjuk a törvényt, amelyben természetesen szerepelni fog a vallási kérdés” - fogalmazott Balog Zoltán. A emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság fideszes elnöke hozzátette: a válaszadás hangsúlyozottan önkéntes és névtelen lesz. A törvényjavaslatot készítő Miniszterelnöki Hivatal ellenben éppen azzal érvelt a vallásra vonatkozó kérdés ellen, hogy arra úgy sem lehetne kötelező a válaszadás, így semmilyen, döntéseknél használható információhoz nem jutnának. Az MSZP ellenállása annak köszönhető, hogy szerintük a Fidesz vezette kormány nem az egyszázalékos fölajánlásokkal, hanem a népszámlálási adatokkal arányosan támogatná az egyházakat. „Az egyházak megosztottak voltak ebben a kérdésben. Van számos olyan egyház, amely nemhogy nem kérte, hanem határozottan ellenezte a kérdést” - hangsúlyozta Fogara- siné Deák Valéria. Az MSZP-s politikus szerint a fogyatékosságra azonban azért lehet rákérdezni, mert az érintetteket képviselő érdekvédelmi szervezetek beleegyeztek ebbe. A hívők túlnyomó többségét tömörítő katolikus és református egyház, valamint az evangélikusok és baptisták támogatták a vallási kérdést. így kisebbségbe kerültek a kisebb egyházak, amelyek a 2001-es népszámlálás előtt is ellenezték a felmérést. A Hit Gyülekezete szerint a felmérés elvileg névtelen, de a lakcím rögzítése mégis lehetőséget ad az azonosításra. A Ma- zsihisz álláspontja régóta változatlan: az önkéntes bevallás nem ad megbízható eredményt, és manipulálhatók lesznek az adatok. Nem támogatta a kérdés felvételét a Magyarországi Kris- na-tudatú Hívők Közössége és a Buddhista Misszió sem. Az egyszer már elfogadott törvényt Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, de a T. Ház nem fogadta el az államfő kifogásait. A vallásra vonatkozó kérdés az 1870- tól kezdve 1949-ig mindig szerepelt a népszámlálások kérdőívén. Az 1960 és 1990 közötti négy népszámlálás ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, de a rendszerváltás után ismét elővették. Kevesebb kölcsön, több katona FONTOS kérdésekről szavazott hétfő este a parlament: 2010 júniusától egy ember egy évben csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi köl-, csont maximum 250 ezer forintig. Egyhangúlag elfogadták a honatyák, hogy 2012től bevezetik az önkéntes tartalékos haderőt. Ennek lényege: 4000 főt úgy alkalmaz a honvédség, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat. Rendezték a tűzoltók túlórapénzét és a nyug díjas rendőrök visszafoglal- koztatását. Csak a lopást segítette a BKV szervezetlensége botrány Felelősség nélkül írhattak alá szerződéseket a közlekedési vállalatnál az igazgatók A BKV-t vizsgáló bizottság felkéri Kocsis István vezérigazgatót, hogy az elmúlt hat évre visszamenően adjon tájékoztatást arról, milyen ügyvédi irodákkal állt szerződésben a vállalat - erről keddi rendkívüli ülésén döntött a testület. Felkérték Demszky Gábor főpolgármestert is, nézzen utána, hogy a vesztegetési botrányban megnevezett három ügyvédi iroda dolgozott-e az önkormányzatnak is. Tomasitz István, a BKV megbízott jogi igazgatója beszámolt arról, hogy Sziebert György, az előzetes letartóztatásba helyezett volt jogi igazgató értékhatár nélÚjra kell gondolni a BKV szervezettségét. kül írhatott alá szerződéseket, felelősséggel azonban nem tartozott értük. A BKV informatikai igazgatója, akit a rendőrség szintén meg akart hallgatni, egyedül 50 millió forint értékhatár alatti szerződéseket írhatott alá, másodmagával pedig 50 és 500 millió forint közötti értékűeket. A férfi állítólag Ausztriába utazott síelni, de előtte Hl NI elleni védőoltást kapott, amitől belázasodott, így most külföldön gyógyul. így nem hiába ült össze a BKV-s ügyeket vizsgáló bizottság, ugyanis kiderült: a közlekedési cégnél tapasztalható rendetlenség és szervezetlenség kizáKocsis István már nem vállal közösséget a lebukott Sziebert Györggyel rólag a lopást segítette. Hogy ez miért pont most kezdett el mindenkit zavarni, arra nincs magyarázat, de az MSZP mindenesetre felszólította Kocsis Istvánt, hogy január 13-ig gondolja újra a vállalat szervezettségét. „Azonnali rendteremtésre van szükség a BKV-nál” - hangsúlyozta Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője. A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ 1994 óta bűnszövetségben rabolja ki a Fővárosi Önkormányzatot és a BKV-t. A cég jogi igazgatóját, Sziebertet egy mélygarázsban érték tetten, amint 10 millió forintot vett át egy a közlekedési vállalattal szerződésben álló cég munkatársától. ■ V. M. Fordult a kocka, illetve a bírósági szereposztás, ugyanis tegnap megkezdődött a Budaházy György és hét társa által a BRFK ellen indított polgári per. A jelenleg terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő Budaházyt kommandósok kísérték a bíróságra. Budaházyék személyiségi joguk megsértése miatt fejenként egymillió forintot kémek. ■ Fejenként egymillió forintos kártérítést kérnek Budaházyék. Azt is kérik a bíróságtól: a rendőrség szolgáltasson nekik elégtételt úgy, hogy egy országos napilapban az alperes költségén köz- zétehessenek egy közleményt, amely szerint a BRFK jogellenesen intézkedett ellenük. Szerintük ugyanis ez történt 2003. április elsején, az EU-csatlakozásról szóló népszavazási kampány közben, amikor délután háromtól este tíz óráig fogva tartották őket. A rendőrség jogi képviselője a kereset elutasítást kérte, mert ugyan az eljárások nem állapították meg Budaházyék bűnösségét, de ez önmagában nem teszi a BRFK eljárását jogellenessé. Az ügy előzménye: EU- ellenes plakátokat ragasztottak ki a főváros több pontján. A plakáton egymás alatt volt egy horogkereszt, egy vörös csillag és az Európai Unió csillagokkal övezett jelképe. A horogkereszt és a vörös csillag mellett két, egymást megfogó kéz, az EU jelképe mellett pedig egy kézfogásra váró kéz volt látható. ■ V. M. Nem mindegy, melyik börtönbe kerül az ember Olyan különbségek vannak a börtönök között, hogy azok már megkérdőjelezik az egyenlő elbánást. Erre a végkövetkeztetésre jutott az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután végigjárta az ország büntetésvégrehajtási intézeteit. „Jelentős különbségek vannak a régi és az új, az ország keleti és nyugati részében lévők, valamint az előzetes letartóztatásban lévőket, illetve a kiszabott szabadságvesztést töltőket befogadó intézmények között” - fogalmazott Szabó Máté. Az előzetesen fogva tartottak helyzete súlyosabb, mint a ténylegesen elítélteké, holott ők még nem bizonyultak bűnösnek a bíróság előtt. Az ombudsman a megoldandó feladatok közé sorolta még az ünnepnapi kapcsolattartást, a családos látogatást, a mindennapos fürdést és a fogyatékosok speciális igényeinek kielégítését. „Korlátozottak a lehetőségeink a fejlesztésekre a pénzügyi helyzet miatt” - hangsúlyozta Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Nincs pénz a börtönök bővítésére vagy akadály- mentesítésére sem. ■ V. M. Budaházyék ellen védekeznek a rendőrök a bíróságon