Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-23 / 296. szám
4 2009. DECEMBER 23., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Adományokat osztott a megyei vöröskereszt S. K. Salgótarján. A Magyar Vöröskereszt országos szervezete nemrég egy jótékony célú gála keretében keresett támogatókat, s gyűjtött természetbeni adományokat, illetve anyagi hozzájárulásokat. A „közösbe” Nógrád megyei adományokból is jutott, amelyekből szőkébb hazánk szociális és idősekkel foglalkozó intézményeinek, nevelőotthonainak, illetve a nagycsaládosoknak és az önkénteseknek próbálják szebbé tenni a karácsonyát. Salgótarjánban, a Bartók Béla úti vöröskeresztes bázison szombaton egy jelképes ünnepség keretében osztották az adományokat, de az elkövetkezendő napokban a megye legtávolabbi pontjaira is eljuttatják azokat.- Szeretném megköszönni azoknak a Nógrád megyei adományozóknak, akik hozzájárultak a sikerhez, hiszen közel 600 ezer forintot gyűjtöttünk össze annak érdekében, hogy segíteni tudjunk - fogalmazott Juhászné Kincses Helén, a Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei szervezetének vezetője. Fotó: Gyurién Tibor A gyakorló és oktató dvd-ket tartalmazó csomag mellett egy korszerű laptop és egy projektor is az ajándék része fotó;gyukiántibor Az Arany János Tagiskola sikeresen szerepelt a Citibank Iskolatámogatási Programban, így az intézményben december 22-én megtartott karácsonyi ünnepségen 665 000 forint értékű pénzügyi-gazdasági oktatócsomag került a fa alá. G. E. Salgótarján. Az Arany János Tagiskola az egyike annak a 34 általános iskolának, amely részt vesz az idei Citibank Iskolatámogatási Programban, amelyet 2001-ben indított el a bank a Junior Archievement Magyarország Alapítvánnyal közösen. A program célja, hogy az iskolák számára elérhetővé tegye a korszerű technológián alapuló, innovatív oktatási stratégiákat és tananyagokat, amelyek elősegítik a tanulók gazdasági, pénzügyi, matematikai és angol nyelvi ismereteinek, képességeinek, illetve teljesítményének növelését.- Olyan intézmények pályázhattak a felhívásra, amelyekben életmód, életvitel órák keretein belül gazdasági és vállalkozási ismereteket oktatnak. Iskolánkban évek óta tanítjuk a fenti tárgyakat a felső tagozatos diákjainknak - fejtette ki Szabó Zoltán, tagintézmény-vezető, hozzátéve: a 665 000 forint értékű pénzügyi-gazdasági oktatási csomag - amely egy diákvállalkozási módszertani segédeszközökből álló tananyagcsomagot, közgazdasági-pénzügyi, informatikai, kommunikációs, matematika és angol nyelvi gyakorló és oktató dvd-ket tartalmaz, emellett egy korszerű laptop és egy projektor is a része - az iskola karácsonyi ünnepségén került a fa alá. A tanulók az alapítvány diákvállalkozási programjának segítségével szimulált kisvállalkozás keretei között ismerik meg a gyakorlatban a vállalkozások mindennapi életét és működését, a felelősségteljes vállalkozói magatartást. A programban részt vevő 34 általános iskola vállalkozó szellemű diákjainak lehetősége lesz a jövő év során saját diákvállalkozás alapítására és működtetésére. A sikeres diákvállalkozások a 2010-ben Budapesten megrendezendő Diákvállalkozások Országos Vásárán a piaci közönségnek is bemutatkozhatnak. DECEMBER 23. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Viktória nevű olvasóinkat! Viktória. Latin eredetű név, jelentése: győzelem. Védőszentje: Szent Viktória, Róma környéki vértanú. Virága: a pálma. Leghíresebb viselője Viktória, Nagy-Britannia és Írország királynője, India császárnője volt, akiről uralkodási idejét viktoriánus korszaknak nevezték el. Hatvannégy évig uralkodott, és ezalatt birodalma fénykorát élte. Érdekes, hogy a londoni világkiállításon megtekintette a magyar pavilon ékességét, a herendi porcelánt, és az egyik minta annyira megtetszett neki, hogy étkészletet rendelt belőle. Ezt a mintát máig Viktória mintának hívják, és azóta is igen népszerű. A korszak prűdsé- gére jellemző, hogy a zongoralábakra is szoknyát húztak. A név, azaz a győzelem görög megfelelője a Niké. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 15.56 órakor. A Hold kel: 10.46, nyugszik: 23.07. JELENTŐS ENYHÜLÉS, GYAKORI ESŐ reggeli hőmérséklet + deli telteket 7 “C fC Baiassag’ 6 °C * 7"C VC* • vc,-zegseny Salgótarján • ÁVf' u vi a EMS EWS“** Készíttette: ►zones Nógrád megyében ma folytatódik a jelentős enyhülés. Délelőtt erős déli szélben, borús, erősen esős idő lesz. Délután nyugatira változik és kissé mérséklődik a szél. Vékonyodik, este ismét vastagodik a felhőtakaró. A jellemző hőmérséklet reggel +1 tok, kora délután 8, csütörtök reggel -1 tok körűi lesz. A legvalószínűbb folytatás; csütörtökön az évszakoz képest igen enyhe idő várható, kevesebb esővel. Karácsony első napjára magas hőmérséklet, erős olvadás, latyak, északon és keleten sok eső valószínű. Karácsony második napjára erős északnyugati szélre, változóan felhős-napos időre célszerű készülnünk. Orvosmeteorológiai hideg-, majd erős melegtronti hálás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős szél és az eső igencsak nehezíti, veszélyezteti a közúti közlekedést! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI* *. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eomet.hu Vízhőmérséklet Duna 1-2 X Tisza 0-2 X Balaton OX Velencei-tó 1X Fertő ox Tisza-tó 3 X Hójelentés Dachstein 20-120 cm Semmering 30-60 cm tivigno 65-130 cm HUMOR Móricka hatalmas „C” betűket rajzol kishúgára, mikor bejön az anyukája.- Hát te mit csinálsz Móricka a kishúgoddal?- Én, semmit csak becézem! * * * A rádió telefonos műsorában egy szakértő háztartási tanácsokat ad. Egy ijedt női hang telefonál:- Kérem, segítsenek, mit tegyek, egy patkány van a pincémben!- A legjobb módszer, ha a pince bejáratától a ház kapujáig kenyérdarabokat szór el. Ez majd segít, hogy megszabaduljon a patkánytól - hangzik a jó tanács. Megy tovább a műsor, kis idő múlva ugyanaz a női hang még kétségbeesettebben:- Segítség! Most már két patkány van a pincémben! Repülőgépen alváshoz készülnek az utasok, de egyiküknek valami baja van, így hívja a stewardesst:- Bocsánat, de kényelmetlen az ülés!- Semmi baj - mondja a stewardess mindjárt hozok egy párnát. Később megint problémázni kezd a nyűgös utas:- Ne haragudjon, de ezek a lámpák nagyon zavaróak! Kicsit később a lámpák kialszanak. Hamarosan megint a hívógomb felé nyúl az utas, de ekkor megszólal a szomszédja:- Nem tudom, mivel van megint baja, de legyen szíves, a hajtóművek zaját ne említse meg nekik! ★ ★ ★- Mire jó a nyomtató?- Lelassítja a papír haladását a szemetes felé. Megköszönjük a lakosságnak, a vállalkozóknak, az önkormányzatoknak, alapítványoknak, egyesületeknek, hogy pénzügyeiket ebben az évben is takarékszövetkezetünknél bonyolították. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK! SZÁMÍTHATNAK rank 2010-BEN IS! Cserhátvidéke Takarékszövetkezet vezetői és dolgozói December 21-i IS 17 23 25 27 28 30 32 33 37 £end nyerőszámok 42 43 44 49 51 56 61 62 72 79 NAPI HOROSZKÓP bak (XII. 22-1.20.). Egy bonyolult probléma megoldását illetően tanácstalan. Ne töprengjen, tegyen rendet gondolatai között, és akkor minden szinte magától a helyére kerül. vízöntő (1.21—II. 20.). Gyakorlati megfontolás miatt soha ne adja fel az álmait. Bátran tűzzön ki célokat maga elé. Amit el tud képzelni, azt biztosan meg is tudja valósítani. halak 01.21-111.20.). A Halakban a Hold, és egy érdekes kulturális rendezvényre invitálják. Boldog, hogy az est mellett döntött. kos (III. 21—IV. 20.). Egy nehéznek látszó helyzetet kis leleményességgel könnyen megold. Szerelme különös praktikákkal készül elkápráztatni Ónt. bika (IV.21-V.20.). Erős vonzalmat érez valaki iránt, pedig tudja, hogy nem lenne szabad, mert ez veszélyt sodorna útjába. Érdekes összejövetelre hívják, ahol kikapcsolódhat. ikrek (V. 21—VI. 21.). Egy összejövetelen befolyásos ismerősökre tesz szert. Visszatér egy régi barátja, aki fel akarja eleveníteni régi kapcsolatukat. Csak akkor tegye, ha ezzel senkit nem sért meg. rák (VI.22-VII.22.). Párja, aki tényleg szereti, csak egy ideig tűri el Önnek a kicsapongásait. Balgaság abban bízni, hogy a bűnökért csak a túlvilágon kell majd felelni. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Megelégedettséggel tölti el, hogy kellően és viszonylag olcsón tudott felkészülni az ünnepekre. Ha már mindent beszerzett, vizsgálja meg a lelkét is. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Elképzelései szerint halad a tennivalóival. A hét elején még jól tud intézkedni, kommunikálni, hát használja ki ezt az időt, hogy nyugodtan ünnepelhessen. mérleg (IX. 24—X. 23.). Érdeklődése, kíváncsisága folyton újabb és újabb célok felé tereli. Szerencsés lehet, ha a munkáját segítő háztartási gépet, eszközt vásárol. skorpió (X. 24—XI. 22.). Továbbra is kitart a maga választotta út mellett, s hamarosan meggyőződhet döntései helytállóságáról. Kedvező időszaka van, de költségei lehetnek. nyilas (XI.23-XII.21.). Erősen fogadja, hogy a szeretet ünnepén majd megváltozik. Elképzelésekben nincs hiány, sőt szilárd meggyőződése, hogy magához tudja édesgetni azt, akitől eltávolodott. — y-w tw i tv jfjT ttttvt A TV Uiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és fös/erkesztö: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: IV^ | íj U \ I 1 1-1 I ÍJ I \ U 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 11 VJ 1\xjUL/ megyei .1.X XÁvIJíA. m. Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó hálózata. ______ köríti napilap ................ ............_ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. : az a^ág a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! oi» Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készült. Oktatócsomag a karácsonyfa alá