Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-14 / 288. szám
2009. DECEMBER 14., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet december 15- én, kedden 16.30 órától „Adventi este a szeretet jegyében” címmel beszélgetést szervez Varga András, plébánossal. Az intézmény dolgozói szeretettel várják az adventi készülődés idején a beszélgetni vágyókat. Závada Pál a vendég Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet december 16- án, szerdán 16.30 órától íróolvasó találkozót szervez, amelyen Závada Pál, íróval beszélget Gréczi-Zsoldos Enikő. Összejönnek Salgótarján. A négyszázadik jubileumi fotókiállítás anyagát állítják össze a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagjai december 17-i, csütörtöki rendezvényükön 17.30 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. Közmeghallgatás Patvarc. December 18-án 18 órakor a községházán közmeghallgatást tart a polgár- mester, aki a közérdekű észrevételeket, javaslatokat, panaszokat szeretné vita tárgyává tenni. Munkára ösztönöznek SÓshartyán. Ahogyan az utóbbi években, idén is benyújtotta pályázatát a község önkormányzata a Szociális Földmunka programra. Az elnyert támogatásokkal a tevőleges munkát ösztönzi a falu vezetése, így például a kisállattartáshoz, a vetőmagvásárláshoz nyújtanak segítséget a helyieknek. A program kedvező fogadtatásra talált Sóshartyánban, eddig több, mint száz család vett benne részt. Szécsényi Tamás 1332-ben XXII. János pápától kért, és kapott engedélyt Szécsényben kolostor alapítására. Két évvel később 1334. május 5-én Károly Róbert Szécsényt városi ranggal ruházta fel. A szécsényi ferences rend és Szécsény Város Műemlékeiért és Idegenforgalmáért Alapítvány, Szécsényi Tamás tiszteletére emléktáblát állított a kolostorban. Szenográdi Ferenc Szécsény. December 13-án vasárnap délelőtt az ünnepi szentmise után - amelyet Kelemen atya káplán mutatott be - került sor az emléktábla felavatására, megáldására. Az ünnepségen részt vett Varga Béla a Nógrád Megyei Közgyűlés alel- nöke, a Lipthay család, a klarissza és a ferences rendi nővérek és sokan a város lakói közül. A vendégeket fr. Varga Kapisztrán rendfőnök köszöntötte, aki elmondta: a kolostoruk alapítója az épületben van eltemetve, a sírhelyét nem ismerik, így a tábla végső nyughelyének is emléket állít. Galcsik Zsolt levéltáros, helySzerkesztőségünk számítógépeit a NŐDBE antivirus system antivirus védi. A tábla megszentelésének ünnepélyes pillanata történeti kutató méltatta Szécsényi Tamás életútját, történelmi, emberi nagyságát. A XIV - XV. században a Szécsényi család nagyhatalmú, főnemesi ranggal bírt, amelynek alapítója, a Kasics, Falkos ágból származott Tamás, felvette Szécsény nevét. Csák Máté hatalmának megtörésében a harcok során Károly Róbert oldalán állt, s a király leghűségesebb emberei közé tartozott. Károly Róberttól kapott adományokkal, az ország az egyik leggazdagabb főnevesei közé tartozott. Élete során több megye ispánja, erdélyi vajda volt. Galcsik Zsolt ismertette XXII. János Pál pápának, a kolostor alapításáról szóló levelét, majd méltatta a pápa nagyságát. Szólt arról, hogy Szécsény Város Műemlékeiért és Idegenforgalmáért Alapítvány szándéka, hogy akik a kolostor és a város életében meghatározó szerepet töltöttek be emléktáblát állítanak. Kiemelte, hogy korábban már felavatták Bárkányi János emléktábláját, majd megköszönte Őze Jánosnak a város főépítészének és Baja József kőfaragó mesternek a tábla kivitelezésében végzett munkájukat.- Istenünk, minden élet forrása, akinek akaratából születünk, s aki irgalmasan az örök életbe hívtál meg minket Jézus Krisztus a te fiad által. Kérünk, áldd meg kegyesen ezt a táblát. Add, hogy akinek emlékére állítottuk - kolostorunk alapítójának - szentjeiddel vég nélkül örvendezzen benned, az örök élet teljességében mondta fr. Varga Kapisztrán, miközben megáldotta a táblát. „Sem magasság, sem mélység" (Folytatás az 1. oldalról)- A könyv megírásához jelentős segítséget kaptam Kékén András özvegyétől, Magyar Erzsébettől - emelte ki dr. Fabiny Tamás. - Közel hetven fénykép, számos egyháztörténeti dokumentum is található benne, amelyekből képet alkothatunk Kékén Andrásról. A püspök felidézte a bokori kisfiút, aki édesapjával, a nagy tiszteletnek örvendő tanítóval együtt kapta el a rettegett spanyol náthát: a tanító betegsége hetedik napján meghalt, a kisfiú egy hónapig küzdött életéért A gimnazista éveket Aszódon töltötte, majd Sopronban tanult teológiát, ahol kitűnő eredménnyel végzett 1931-ben Budapesten, a Deák téren szentelte lelkésszé Raffai püspök. Ezt követően Hódmezővásárhelyre került, Thuránszky István lelkész prédikációjában úgy fogalmazott: Kékén András élete mindenkinek mérce gyermekekkel törődtek. Előbb 1-1, később több gyermeket fogadtak magukhoz, árvaházat szerveztek: mint mondta, ők nem beszéltek a segítségről, hanem gyakorolták.- A háború kitörése után besorozták, tábori lelkészként előadásokat tartott, a bakák levelezésében segített - folytatta a püspök. - Leszerelése után visszakerült Hódmezővásárhelyre, ahol kapott egy segédlelkészt, de nem sokkal később a Deák térre hívták, ahol az „ország templomában” szolgált: ahhoz viszont ragaszkodott, hogy vigye az árvagyermekeket is. A háború alatt is segítette a zsidókat élete kockáztatásával is, a zsidó gyermekek részére hadi árvaházat hozott létre. 1948-ban internálták, az Andrássy út pincéjében kínozták, hét és fél évig nem lehetett lelkész. Szabadulása után egy ideig raktárosként dolgozott, majd egyre inkább átvette a többiek munkáját is. Dr. Fabiny Tamás kitért arra, hogy csak 1956-ban térhetett visz- sza hivatásához. 1957-ben volt az utolsó nagy nemzetközi szereplése, amikor kiutazhatott az Evangélikus Világszövetség minneapoliszi nagygyűlésére. Mint mondta, életének utolsó évében már betegen állt a szószékre. Húsvét hétfőjén lázas betegen tartotta prédikációját, de az imádságot már nem tudta végigmondani: összeesett, onnan vitték kórházba, ahol néhány nap után elhunyt. Utolsó útjára óriási tömeg kísérte. Az előadást követően leplezték le születésének 100. évfordulója alkalmából készült emléktáblát. Emléktábla őrzi nevét Szeretetről advent idején Uj tag és jó hírek Salgótarján. Ünnepi ülésre gyűltek össze, az 1990 óta élő és működő KÍWANIS Klub tagjai, a VGÜ Salgóbányai vendégházában a közelmúltban. Több ok is volt erre, ahogyan azt dr. Jancsó Sándor klubelnök, megnyitó beszédében élmondta. Egyrészt a tagság egyhangúlag megszavazta, az új klubtag, Bodnár Benedek felvételét, másrészt eredményes gazdálkodást folytattak az év során. Ez utóbbiról Kazinczy Gyula pénztárnok számolt be és az is kiderült, hogy idén is meg tudják ismételni, jótékonysági programunkat: 20 ezer forinttal támogatja a klub a TIT „Az én karácsonyom” pályázatát, valamint, hatvanezer forintot osztanak ki ajándékként, a Beszterce téri iskolai tagintézmény által javasolt tanulók között. A klubtagok remélik, hogy jótékonysági programjukat jövőre is meg tudják ismételni, mert világ- szervezetük célja, a gyermekek megsegítése. Adventi programok Bátonyterenye. Koldusének című mesejáték lesz December 17-én 16:00 órától Kisterenyén, a Flóra szobor előtti téren a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak előadásában és december 18-án 17:00 órától Nagybátonyban, a Városháza téren, a Bartók Béla Általános Iskola tanulóinak előadásában. Mindkét helyszínen a karácsonyi terített asztalon meleg tea, forró kakaó és meleg étel várja a rendezvényekre látogatókat. A Városháza téren felállított faházban várják a megunt játékokat, ruhaneműket, könyveket amelyeket karácsony előtt a rászorult családok, bölcsődék, óvodák között osztanak szét. JOTEKONYSAGIRENDEZVÉNY Salgótarján. Az acélgyári Szent József plébánia templomában szombaton tartották azt a jótékony- sági rendezvényt, amelyen a Csíkszeredái Árvácska Ének- és Zene Együttes lépett fel. A pásztorjátékot követő szentmisét dr. Beér Miklós, a váci egyházmegye püspöke celebrálta. Az est bevételét az együttes működésére és a Kálvária felújításának folytatására fordítják. ahol mindent megtett a kis létszámú evangélikus közösség öntudatának erősítéséért Megnősült, feleségül vette az acsai származású Magyar Erzsébetet: saját gyermekük nem lehetett, ezért az árva